FÜGGELÉK Hangjegyiráa

242. A hangjegyiráa kialakulása az egyszerű betűjelekhez ha­

sonlóan sok évszázad munkája volt. A fejlődés később Indult meg és mintegy ezer évet vett igénybe, mig a mai hangjegyek közvet­

len elődjei kiformálódtak és az énekeskönyvek lapjain megjelentek.

243. A zenei hangjelölésnek a tudományos kutatás számára el­

érhető legkezdetlegesebb formáit azokban a hangsúly-Jelekben kell látnunk, melyek már a IV. század előtt nyilvános előadásra szánt egyházi szövegek fölött megjelennek. Voltaképpen nem voltak ezek mások, mint a görög beszédnek az alexandriai hellenisták megálla­

pította három hangsúlyának a magas, vagy éles /prosódia oxeia/, tompa vagy mély /prosódia bareia/, és a prosódia peristomené Je­

lei. Latinul egyanezeket accentus acutus, gravis és circumflexus névvel illették. Jelölési módjuk a következő; / \

Ezekből a hangsúly-jelekből alakultak ki később a szöveg rectiá- lásának bizonyos változatait már nagyobb részletességgel reprodu­

káló un. ekphonetikus Jelek.

244. Amilyen mértékben melódikusabb lett az addig csak reci­

tált szöveg előádása, és később, amilyen mértékben lettek válto­

zatosabbak az addig csak igen egyszerű dallamok olyan mértékben lett problématikusabb a dallam pontosabb rögzítése. Mivel a grego­

rián dallamok hiteles előadása mindenképpen valami retorikus, dek- lamációs Jellegű, egészen természetesnek látszott, hogy a dallam- jelölés is a rátöri előadást alapjaiban szabályozó hangsúly jelek alkalmazásával Induljon el. A zenepaleográfusok között ugyan e te­

kintetben még folyik a vita,' de a magunk részéről paleográfiailag ésszerűbb megoldást nem tudunk elképzelni. Hiszen láttuk, hogy a

98

-betű kialakulásának útja is & szótagtól vezetett a megkülönbözte- tett hangértekkel biró jelig, a betűig. A zenei jelölés is csak ezt az utat követhette a szótag egy alapvető retorikai tulajdon-־

ságának a jelét lehetett módosítva felhasználni a zenei érték és tulajdonságok jelölésére is.

245. A legrégibb dallam-jelölési mód, a neumák grafikai elem- zése mindenesetre az utóbbi nézetet támogatja. A neumák már két- tótől-négy hangig ábrázolják a melódia egy szótagra eső részét.

Néhány neumát középkori elnevezésével itt is bemutatunk:

Két hangból álló neumák: £ , /Pes, Podatus/, ® в ,/Clivis/, dallam általános menetét emlékezetbe idézze. Nagyjából azt a sze- repet töltötte be grafikailag, amit a karvezető gesztusai és mi- mikája. Az elnevezés maga neuma: intés, is erre utal. A neumás dallam-jelölés tehát még nem adja a melódia teljes és pontos zenei képét. Magasságra és időértékre csak következtetni tudunk, anél- kűl, hogy a dallam mai hangjelölési módozatokkal elérhető pontos ábrázolását elérhetnénk. A középkorban azonban az énekoktatás - legalább а XIII. századig - nem könyvből és hangjegyek ismére- tében történt, hanem kizárólag előéneklés után, füllel. Az ének- iskola vezetője a praecentor, a cantórkanonok, vagy szerzetes a melódiát ugyanÍgy tanulta meg és ezt az áthagyományozott dallamot csak - ha tudta - az előadásmódra nézve finomította és dolgozta ki. A neumás dallaajelölés tehát lényegében csak elősegítette a zenei áthagyományozódást, nem egyedül végezte azt* A neumák mind- össze a dallam pontosabb emlékezetbe idézését - recordalását cé- lozták. Ezért is nevezték a középkori énekórákat recordatiorak.

247. Mivel ez az élő énekhagyományozázi gyakorlat sok bi- zonytalanságra és pontatlanságra adott alkalmat, először a ma- gasság pontosabb érzékeltetésére a neuma mezőt egy vonallal két részre osztották. így már könnyebben lehetett különbség-t tenni a magasabb és kevésbé magas hangok között. Ez már az 1000 év

tá 99 tá

-Jján megtörtént. A vonal-rendszert véglegesen négy-vonalassá Qaide d*Arezzo fejlesztette. Az - eredetileg többszínű - vonalak közt elhelyezett neumák már lehetővé tették a dallamnak nagyobb nehézségek nélkül lapról olvasását. Ezzel a régi vonal nélküli - "in campo aperto" - a hangjelölés meg is szűnt.

248. A dallamjelölés ezután két ágon fejlődött tovább. A St.

Galleni - délnémet gyakorlatban - amit ugylátszik Magyarországon is nagyrészben követtek - a neumák kivitelben gótikueabbak és Írásban tagoltabbak lesznek ugyan és igy kerülnek be a gótikus kor énekeskönyveibe, a középkor végén még a nyomtatottakba is, de az eredeti neuma forma jellegzetességeit megtartották* ezért még XVI. századi formájukban is patkószeg neurnáknak mondják őket:

A francia, angol és olasz neuma irók azonban már igen korán, még a "campo aperto" gyakorlat idején igyekeztek a neumákat pontokra bontani, azaz az egyes hangokat önállóan Jelölni. E gyakorlat ki­

indulási helyéről aquitaniai, az egyes pontok egymástól való el­

távolítása miatt pedig diastématikus elnevezést viseli. /Diastema»

távolság/.

249. Ez az aquitaniai pont-neuma a közvetlen őse, mind a gregorián négyszögü, mindpedig a világ zene kerek hangjegyeinek.

Az aquitaniai pontokból ugyanis á XIII. századtól már négyzetek*

lettek, melyek "Hota romana", vagy "Nota quadrata" néven váltak ismeretessé és a XIV. századtól kezdve mind általánosabb haszná­

latúvá. A többszólamú egyházi és a világi zene általában használt hangjegyformája rombuszalaku.

250. M^arorflzifign a legrégibb neumás emlékek Hartvik Agendfi Pontificalisában fordulnak elő. Az első teljes zenei kódextlnk, az un. gráci antifonálé a XII. század első évtizedeiből való, most áll kiadás előtt. Ezek, valamint a Pray-kódex neumálnak egy része a St. Galleni tipust képviselik. De már ebben is jelentős francia metzi dialektusu hangjegyirási részlet található. A Halotti-be­

széd kódexének somogyvári részében pedig - középeurópai viszony­

latban nagy ritkaság - aquitániai pont neumákkal is találkozunk.

A hazai fejlődés ezután a sanktgalleni és a metzi notatio elemei­

nek felhasználásával alakult ki később egy sajátosan magyar neuma*

Írás. Ezt Jellemzi a fölfelé haladó /scandicus/ neumák hangjainak egybefüzése, egyetlen görbe vonallal ábrázolása. A lefelé haladó /elimacus/ neumák függőleges irányt tartanak. Jellemzi végül a ma*

gyár notatiot a legömbölyített formákra hajlam. /Szigeti Kilián/.

- 10 0

-251. A magyarországi hangjegyíráa ilyen kurzivszerü alakulá­

sa, talán a magyarországi énekoktatásban találhatja magyarázatát.

A váradi káptalani iskola énekoktatási rendje a XIV. sz. első fe­

lében előírta, hogy az ott felsorolt nagyobb ünnepek előestéjén, továbbá szombaton attől kezdve, hogy az első harangsző a vecser­

nyére elhangzott egészen estig az iskolások az ünnepnap és eset­

leg a következő hét ünnepeire való énekek szövegének és da llamá­

nak leírásával foglalatoskodjanak. /Bunyitay, A váradi káptalan legrégibb statútumai, Nagyvárad 1886, 96/. Ha ennyit kellett írni és viszonylag gyorsan, szöveget és hangjegyet, érthető, hogy a no­

tatio is követte a szövegírását valamiféle kurziválódás irányába.

252. Az iskolások akik így írták az ünnepi zsolozsmák dalla­

mait nem készültek mind egyházi pályára. Sokan, igen sokan a ha­

zai világi értelmiség, a deákság szánét gyarapították. Az ő zenei műveltségük is a középkori ars musicae sajátosságaival egyezett, de elméletben és gyakorlatban egyaránt biztosan megalapozott írá­

sos hagyományt képviselt. Hozzáértésük mértékét egy adattal vilá­

gítanánk meg. Amikor Bártfa város az ottani Szent Egyed templom részáre antifonáskönyvet másoltat, a megbízott bérmásoló azt ír­

ja, hogy az eperj esi példányok után indul, mivel a bártfai köny­

vek "hibásak és nem kifogástalanok". De tudják ezt Anfra András jegyző ur és Czepszer Pál ur is. /Forrásszemelvények, 210/. A két bártfai polgár, csak a hazai litteratus műveltséggel nyert zenei tudás birtokában nyilatkozhatott így. A litteratus, a deák írás­

gyakorlatának rövid számbavételével zártuk az írás középkori ha­

zai történetének áttekintését. Ugyanígy, a világi értelmiség no­

tációs ismereteit illeti az utolsó szó a hangjegyírásnál.

II. FÜGGELÉK