P I L I S V Ö R Ö S V Á R, 2 0 1 5
F Ü L S Z Ö V E G
Pintér István tizennégy kötetet írt. Eddig. Interjút sen- kinek sem ad… Senki olyannak, aki nincs a szakmá- ban. Én ugyanabból a vérből való vagyok: nyomdász, újságíró, elvetélt poéta. Ezért kereshettem fel.
Most nem azokról a betűkről lesz szó, amelyek festékes nyomot hagynak a papíron, hanem azokról, amelyeket kimondunk és leírunk.
A mester életútjára nem sok szót pazarolunk. Az úgyis benne van a műveiben. Már az Igaz történetek is krono-logikus, a Tisztaságra ítélve úgyszintén. Ebből a szem-pontból a Jeruzsálem leányai is megemlíthető. Olyan is van, ami csupán nyomdaipari korszakát dokumentálja.
Ez a Ballada az ólomkatonáról.
Írásaiból szinte mindenre választ kapunk. A Viaszbaba olvasója például nem kérdezi meg tőle azt, hogy miért nem nősült meg.
Szerzőnk semmit sem rejt véka alá, csak nem mindig ott mondja ki az igazságot, ahol keressük. Spiginek is leírja a valódi nevét, a Nők bolygójában.
Ez az interjú is időutazás lesz, mert különféle helyszí-nekre kandikálunk be. Eközben sosem hagyjuk el az írói dolgozószobát, amely attól az, hogy Pintér István dolgozni is ott szokott. Mert más szoba nincs.
Eljutunk a gyerekkori nagy hátsó udvarba, a nyomda- ipari tanműhelybe, a Futkosóra, a Ságvári tantermeibe, az Athenaeum negyedik emeleti padlásbeugrójába, részt veszünk egy élő klasszikus jubileumán, és elvetődünk a Győrffy István és a Villám utca sarkára.
Azért lehetek útitárs, mert tudom; a Néprajzi Múzeum egyik szárnyában működött a Széchenyi. Ami bizonyos szempontból az alfa és az ómega.
Beszélünk antropológiáról is: test, lélek, szellem egysé- géről. Egyszerűbb dolgok szintén szóba kerülnek, úgy-mint szex, szerelem, házasság, élet és halál, valaúgy-mint a szív rejtelmei.
Látunk majd mezítelen nőt, és megtanulunk táncolni.
És ez itt egy hasábforma, ha valaki nem látná…
Hollósy Ferenc
Én hiányoztam az iskolából amikor a „szeretlek ” szó múlt idejét tanították.
Aphroditét ábrázoló relief
Rímfaragók
Télvíz idején járunk, korán sötétedik. Ilyenkor már nincs nyitva semmi Pilisvörösvár üdü- lőtelepi részén, csak egy ablak… Szerencsére éppen oda tartok… Horváth Attila Mi van még? című száma árad ki a résnyire nyitott üvegtáblák közül. Egy nagyon hamis gitár próbál lépést tartani vele. Gyorsan bemegyek a kapun, mert a tél örömeiből leginkább a meleg szobát szeretem. Odabent kihúzzák a vezetéket az erősítőből, a gépzene is abba- marad.
– Felőlem szólhat, Pinyókám…
– Már negyedszer megy Ferikém... A macska is unja.
Stacia a gázkonvektor langyos fedelén ül, s csak egy pillantásra érdemesít. Hja, aki a statikus szubsztancia birtokosa, az magasan hordhatja az orrát. Vajon fiú vagy lány?
Megkérdezem.
– Mikor idevetődött, lánynevet adtam neki, de aztán rájöttem, hogy tévedtem.
– Egész pontosan milyen körülmények között derült ki a neme?
– Ilyen korán haza akarsz menni?
Szerencsére csak a fekete–fehér kandúrnak kell mennie. Ajtót nyitok neki. Pinyó kiordít hozzám:
– Mondd meg neki, hogy tízre itthon legyen !
Azt is megtudom, hogy vasárnaponként együtt hallgatják a rádión az istentisztele- tet. Stacia a katolikus misét szereti a legjobban, mert azon tud aludni. A protestán- sok nagyon kiabálnak.
Leülök egy kis asztal mellé. Postai boríték hever rajta, Dobó Istvánnak címezték, a Pintér István utca 66-ba.
– Összekeverték egy kicsit, de azért megtaláltak.
– Ismernek a környéken?
– Jobban, mint kéne. Szerencsére Piroska unokahúgom most végez, és hozzám jár korrepetálni. Mondtam neki, figyeljen, amikor az utcán bemutatom valakinek. Ha a jobb fülemet fogom meg, akkor a feleségem, ha a balt, akkor a csajom.
– Hogyhogy nem vagy még házas ?
– Ezt én sem értem… Már sok nőt kértem arra, hogy legyen az első feleségem.
A fal valóban tele van képekkel. Gyorsan rájövök, hogy ezek mind irodalmi hős- nők. Némelyiket ismerem is.
– A Facebook-os profilképeden miért Lepkés Gabival vagy? Hiszen csak barátok voltatok…
– Mert az az egyetlen olyan fotóm, amin vidám arcot vágok.
– Én is vidámabb lennék, ha megkínálnál valamivel.
– Itthon egyáltalán nem iszom.
– Csak a Konkollyal mi ? A Szigetcsépi Tangazdaság borozójában…
– Azért tartottam vele, mert egy sablonos vallomásra vártam. Ki is bökte, a máso- dik liter után.
– Hadd találjam ki: még mindig szereti azt a ribancot.
– Ja.
– Cigid sincs ?
– Csak a rákospalotai Futkosón dohányoztam… Ott is azért, hogy ne lógjak ki a bandából. Bár olyan is volt, később, hogy fél doboz cigit szívtam el egy óra alatt.
– Hú, az gyilkos dolog !
– Koránt sem. Mert a Moszkva téri óra alatt spangliztam, egy velőtrázóan csinos lányra várva. Ráment az egész napom.
– És megérte ?
– Nem. Nem szeretem az olyan csajokat, akik nem tudják helyesen leírni, hogy Athenaeum vagy Typographia.
– Neked mi a végzettséged?
– Nyugi, megvan a nyolc általánosom. Négy első és négy második.
– Végül is mi a fene vagy te? Filozófus, teológus, pszichológus, antropológus vagy ontológus?
– Egyik sem. Az ilyen emberek alapművek után tájékozódnak. Én ezeket az alap- műveket – írom.
– És mi van a versekkel? Mikor leszel József Attila–díjas?
– Van, aki már kétszer–háromszor is megkapta… Csak azt nem értem: hogyan…
Hiszen azt csak egyszer lehet átvenni. A sínek között.
– Nekem nehezen megy a versírás. Most egy olyan szó kéne, aminek „ty” hang a vége. Tudsz „ty”–re végződő főnevet?
– Hármat is. Kamaty, ramaty, hablaty.