Az eddig vizsgált, példaként szolgáló (modális) értékhelyzetek a tragikumtól a komikumig, az iróniától a groteszkig -kivétel nélkül zavart jeleztek az érték érvényesülésében (az
fejezetcím
a beszélő személye
retorikai fordulatok
érték elpusztul, hiányzik vagy bizonytalan). Velük szemben a szép és fenség
szép is, a fenség is olyan értékhelyzetet jelöl, melyben az érték
egyértelműen
pozitív értékhelyzet
az esztétikai érték
a szép mint esztétikai minőség
idill
feltétlenül érvényesül. Ez magyarázza, hogy évszázadokon át éppen ez a két esztétikai minőség kapott kitüntetett szerepet, s hogy az esztétikai értékességgel azonosították ó'k.et. (Általában a szépet, de ritkábban a fenséget is.)
A két esztétikai minőség közös vonása tehát, hogy olyan értékhelyzetet jelölnek, melyben az érték föltétlenül érvénye-sül. Ám jelentős különbség közöttük, hogy a fenség szokatlan nagyságú vagy intenzitású érték, míg a szép arányos méretű és intenzitású érték érvényesülését föltételezi. Természetesen igen változó lehet a megítélés mértéke arról, hogy mi arányos és mi nem. De változatlan az értékérzés és az értékítélet alapja:
a rendkívüli nagyság, illetve a (harmonikus) arányosság. A fen-ség meghatározásából az is kiderül, hogy miért tűnhet ambiva-lensnek, kétértelműnek ez az értékhelyzet. A rendkívüli érték-nagyság ugyanis nemcsak vonzó lehet, hanem félelmet keltő is.
Egyértelműen pozitív értékhelyzetet egyedül a szép fogal-ma jelöl; érthető, hogy az esztétikailag (illetve művészileg) ér-tékeset elsősorban vele jelölték. Amikor egy szép tájban vagy egy szép arcban gyönyörködünk (mindkettő az ún. „természeti szép" körébe tartozik), a szép fogalmán az esztétikai szempont-ból értékeset (hatásosat) értjük. (Ellentétén, a rút fogalmán pe-dig az esztétikailag értéktelent.) A művészet esetében bonyo-lultabb a helyzet, hiszen egy csúf ember arcképén is egészen könnyen és magától értetődően megkülönböztetjük az alkotás
művészi értékeit az ábrázolt személy küllemétó1. Hasonlóképp járunk el, amikor gyenge, vagy visszataszító jellemek irodalmi megjelenítésével találkozunk, vagy a bevert orrú ökölvívó szob-rát szemléljük. S ekkor valami olyasmit mondunk: a művészi
teljesítmény jelentékeny, tárgya azonban nem szép.
Az esztétikai érték (értékesség) a művészetben voltaképp a megjelenítés eredményességét jelenti. (A „művészi szép"-nek nem a rút, hanem a rossz, a sikerületlen az ellentéte.) A szép-irodalom hatása (a mindenkori befogadó megnyerése) elsősor
ban a megformálás erejétó1 függ. A megjelenített értékeket ki-zárólag a megjelenítés értéke igazolhatja. Ha a megformálás nem sikerül, a legrokonszenvesebb erkölcsi vagy politikai mon-danivaló sem kelt élményt. Ha sikeres, még a mű nézőpontját
nem osztó befogadó ellenérzését is sikerül leküzdeni. Termé-szetesen nem valamifajta gyors és gyakorlatias célú, leginkább a tetszetősségre építő hatásra gondolunk, amilyenre a reklám törekszik. A művészet a személyiség mélyebb régióit veszi célba.
Tehát a szép szolgálhat az esztétikai értékesség jelölésére is. Ám szűkebb jelentésében (mint arra már utaltunk) sajátos modális érték, amely gyakran társul idillikus helyzettel. A ro-mantikus ízlés számára azonban nem volt elfogadható az idill
állóképszerűsége. Ezért valamiképpen ellensúlyozni próbálta
az idillt. Mint Petőfi Sándor A Tisza című költeménye (184 7), amelyben a folyó nyugalmas, idillikus látványát az elszabadult,
fenyegető áradat mozgalmas képe váltja fel. Vagy ugyancsak
Petőfinek A négyökrös szekér című verse (1845), melyben az ifjú pár között szövődő szerelem regényességét a refrén által nyo-matékossá tett költőietlen környezet ellenpontozza:
„Ne válasszunk magunknak csillagot?"
Szólék én ábrándozva Erzsikéhez, ,,A csillag vissza fog vezetni majd A mult időknek boldog emlékéhez, Ha elszakaszt a sors egymástól minket."
S választottunk magunknak csillagot.
Az országúton végig a szekérrel A négy ökör lassacskán ballagott.
Vagy az idillt a múltba távolítja, s elvesztését elégikusan panaszolja a sivárrá lett jelenben, mint Friedrich Hölderlin (1770-1843) Menón panasza Diotimáért című költeményének (1800) alábbi részletében (Radnóti Miklós fordítása):
Úgy éltünk mi, akár a szerelmes hattyúk a fényben, csöndesen úszkálnak, ringanak a fodrokon át s nézik a tó tükrén az ezüst felhők vonulását,
míg hüvös éteri kék fodroz a testük alatt, így éltünk mi is itt. S ha felénk mordulva az észak
intett és panaszát zúgta, lehullt a levél, lombját sírta az ág és szálltak a szélben az esők,
csak mosolyogtunk, mert tudtuk, egy isten is óv és szavainkra figyel, meghitten zeng a szivünkben
egy dalt s csak mivelünk gyermeki s néha vidám.
Puszta, kihalt ma a ház, elvették tőlem a fényt is, téged vettek el és véled a két szememet.
Körbe bolyongó árny vagyok, élek ugyan, de nem értem, mért kell élnem még, fénytelen, egyre tovább.
Lehet, hogy éppen az idill törékenysége, a szépnek mint esztétikai minőségnek korlátozott volta miatt kezdték kétségbe vonni a fogalom alkalmasságát arra, hogy az esztétikai értéket jelölje. A harmonikus arányok (kizárólagos) érvényét is aláásta, hogy kezdték a diszharmonikusat is szépnek találni. Elsó'ként a romantikusok fogalmazták meg kétségeiket, majd a realisták és naturalisták kimondták, hogy a szép nem lehet azonos az esztétikai értékkel. Más fogalmakkal próbálták helyettesíteni (mint az „igazság" vagy a „szabadság"). Kevésbé fontos az elne-vezés, mint az, hogy világosan megkülönböztessük a két szin-tet, és ne keverjük egymással.
Petőfi Sándor:
A négyökrös szekér
Hölderlin:
Menón panasza Diotimáért
a szép fogalmának kiterjesztése
kétségek Más kérdés, hogy a modern kor nyitottsága és
többértékű-sége talán kevésbé kedvez az egyértelmű értékhelyzetet sugalló szépnek. Az, hogy a meglévő normák iránti kétség is akkora szerepet játszik tudatunkban (amit Bahtyin oly plasztikusan fejezett ki azzal, hogy az újkor embere nem kinyilatkoztat, ha-nem mindig fenntartással beszél), szükségképpen hozta magá-val az irónia és a többi összetett értékhelyzet térnyerését.
1. Foglalja össze, milyen szélesebb és szűkebb jelentése adható a szép fogalmának! Milyen eltérő álláspontokkal ismerkedett meg a szépség értelmezésére vonatkozóan?
2. Két korábbi példánk (Weöres Sándor: Cselédlányok, Vörös-marty Mihály: Előszó) esetében is fölvethető az idill jelenléte.
Olvassa el•újra a verseket, és állapítsa meg, hogy ellenpontozva van-e vagy sem az idill! Ha igen, milyen módon?