Az esemény-oksági libertarianizmus

Az esemény-oksági libertarianizmusok szerint a szabad akarat kulcsa nem új ontológiai entitások (például ágens-okozásra képes szubsztanciák) vagy a természettudományoké-tól eltérő magyarázati formák feltételezése. Hanem az, hogy a másként cselekvés képes-ségéhez szükséges indeterminizmus olyan helyen legyen lokalizálható, ahol nem veszé-lyezteti a cselekvő motivációi és szabad tettei közti kapcsolatot. Ha ugyanis a cselekvő mentális eseményei vagy állapotai megfelelően indeterminisztikus módon okozzák a cselekedeteket, akkor a cselekvők egyrészt cselekedhettek volna másképpen, mint ahogy cselekedtek, másrészt egyúttal racionális kontrollt gyakoroltak tetteik felett.²¹

Az esemény-oksági libertariánus elméleteket két csoportba szokás osztani aszerint, hogy hová helyezik azt a pontot, ahol a szabad cselekvésekhez vezető oksági lánc több irányba is folytatódhat. A megfontolás alapú elméletek (deliberative libertarianism) sze-rint az indeterminizmus a döntést előkészítő folyamatokban található meg.²² Ám ezt a megközelítést a libertariánusok széles körben elutasítják, mivel úgy vélik, az ilyen elméletek nem tudnak válaszolni arra az égető kérdésre, hogy az indeterminizmus mi-ért feltétele a szabadságnak. Ugyanis a döntést előkészítő folyamatok nem tudatosak (például az a folyamat, ami meghatározza, egyáltalán milyen praktikus megfontolások vetődjenek fel a cselekvő számára). E folyamatok akár determinisztikusak, akár nem, a cselekvő aligha gyakorol felettük közvetlen, jelentős kontrollt.

A döntésközpontú elméletek (centered accounts) szerint az indeterminisztikus oksági elem valahol a cselekvő motivációi (a legtöbb szerző szerint vágyak, valamint hitek) és a szabad cselekvési szándék létrejötte között található. Azaz ezen elméletek szerint a döntés vagy választás eseménye az, ami indeterminált. Más szavakkal, az esemény-oksági elméletek döntésközpontú változata szerint az akaratunk akkor szabad, ha a motivációk indeterminisztikusan okozzák valamelyik lehetséges cselekvés mellett szóló választásun-kat, és így a cselekvésre irányuló szándékot.²³

E modellel szemben három sztenderd ellenvetés merült fel. Az első szerint, ha moti-vációink indeterminisztikusan okozzák, hogy hogyan döntünk, akkor végső soron

21 Nozick 1981; van Inwagen 1983; Kane 1996; Kane 2007; Ekstrom 2000; Balaguer 2004; Mele 2006;

Hodgson 2012; Franklin 2011a; Franklin 2011b.

22 Daniel Dennett és Alfred Mele azt javasolja, hogy a libertariánus állítsa azt, hogy az indokok feltérképe-zése az az indeterminisztikus folyamat, ami biztosítja a cselekvőnek a másként cselekvés képességét. Mele egészen pontosan azt állítja, hogy a libertariánusnak az egyes alternatívákhoz kapcsolódó hitek tudatos felidézését kellene indeterminisztikus folyamatnak tekintenie, hozzátéve, hogy ennek az indeterminiz-musnak a mértéke folyamatosan csökken az életkor előrehaladtával. Laura Ekstrom ezzel szemben úgy véli, hogy a preferenciák kialakítása indeterminisztikus, mivel a jóra vonatkozó ítéletek azok, amelyek nem determináltak. Dennett 1978; Ekstrom 2000; Mele 2006, 105–136.

23 Nozick 1981; van Inwagen 1983; Kane 1996; Kane 2007; Ekstrom 2000; Balaguer 2004; Mele 2006;

Hodgson 2012; Franklin 2011a; Franklin 2011b.

pán a véletlenen múlik az, hogy motivációink végül milyen döntéshez vezetnek. Ám ha csupán a vak szerencsén múlik az, hogy pontosan hogyan döntünk, akkor a döntés nem kontrollált, és ezért nem is szabad.²⁴

Ezen ellenvetésre az esemény-oksági libertariánusok kétféleképpen szoktak válaszol-ni. Az első stratégia kétségbe vonja azt, hogy az indeterminisztikus okozásból követ-kezne az okozat feletti kontroll hiánya. Hiszen, végső soron, továbbra is igaz az, hogy a motivációk mint okok okozták és hozták létre az okozatot, a döntést. Ergo továbbra is igaz az, hogy az okon múlott, hogy létrejön az okozat. Ha pedig az okon múlott, hogy létrejön az okozat, akkor az ok valamiképpen kontrollálta azt is, hogy létrejön-e az okozat.²⁵ Robert Kane kidolgozott egy másik választ, ami az akaratlagosság elemzésén alapul. Eszerint fel kell tételezni, hogy az indeterminisztikus választás során a cselek-vő mindkét nyitott lehetőség megvalósulását akarja, mivel mindkettő megvalósulására vágyakozik és mindkét lehetőség megvalósítását lehetségesnek hiszi. Kane szerint, ha valaki akarja, hogy valami megvalósuljon, és ez az akarat okozza a lehetőség megvalósu-lását, akkor a cselekvő felelős lesz érte. Például, ha egy orgyilkos szándékosan lelövi az elnököt, az orgyilkos akkor is felelős az elnök haláláért, ha a golyó útja nem volt deter-minálva. Ehhez hasonlóan a cselekvők az indeterminisztikus döntések kimeneteléért is felelősek, amennyiben a megvalósult választás akaratlagos volt.²⁶

Ám még ha valaki valamelyik okfejtést el is fogadja, az továbbra is kérdés, hogy a kínált indeterminisztikus kontroll erősebb-e annál, mint ami egy determinisztikus vi-lágban megvalósulhat események között. Ezért e válaszokat ki kell egészíteni egy olyan kontrollelemzéssel, amiből kiderül, hogy az indeterminizmus miért növeli a cselekvő kontrollját döntései felett ahhoz képest, amivel akkor rendelkezne, ha a motivációk determinálnák a döntés végkimenetelét.²⁷

A második ellenvetés azt veti az esemény-oksági libertariánus szemére, hogy az általa leírt szabad akarat lehetősége végső soron azon nyugszik, hogy feltételezi, a motivációk olykor irracionális cselekedeteket is okozhatnak. Daniel Dennett egyik példája szerint, ha neki felajánlanának 1000 dollárt egy ember megkínzásáért cserébe, akkor ő kép-telen lenne elfogadni a pénzt. A libertariánusok választás előtt állnak. Állíthatják azt, hogy ebben az esetben Dennett nem szabad és nem felelős. De amellett is letehetik a voksukat, hogy Dennett mégiscsak szabad és felelős, mert a jelleme, hitei és vágyai indeterminisztikusan és irracionális módon okozhatták volna azt is, hogy elfogadja a pénzt.²⁸

24 Van Inwagen 1983, 106–152; van Inwagen 2000; Haji 1999; Haji 2001; Mele 2005; Mele 2013; Levy 2011, 41–63; Franklin 2011b; Franklin 2012; Shabo 2011; Shabo 2014.

25 Balaguer 2004; Franklin 2011b, 209–215.

26 Kane 1996, 105–144; Kane 2007, 13–33.

27 Két kísérlet e probléma megoldására: Kane 1996, 60–78; Franklin 2011a.

28 Dennett 1984.

Az esemény-oksági libertariánusok közül sokan erre a kihívásra úgy válaszoltak, hogy elismerték, vannak olyan választások, melyek során valójában nincs két alternatí-vája a cselekvőnek. A fenti példában a hitek és a vágyak együttesen determinálják, ho-gyan fog választani a cselekvő. Ám mégis szabadnak tekinthető a választás, amennyiben a cselekvést determináló vágyak és hitek végső soron olyan döntésekből származnak, amelyek nem voltak determinálva a vágyak és hitek által.²⁹

Ha az esemény-oksági libertariánus ezt az utat választja, akkor az azt jelenti, hogy különbséget tesz közvetetten és közvetlenül szabad döntések között. Csak az utóbbi döntések esetében vannak jelen valós alternatívák és a szó legszorosabb értelmében csak ezeket tekinthetjük szabad döntéseknek. E megszorítás miatt ezt a fajta libertarianizmust korlátozó (restrictivist) libertarianizmusnak is nevezik. Az elnevezés találó, hiszen csak azokat a döntéseket tekintik a saját jogukon szabadnak, ahol a cselekvőnek egynél több alternatíva mellett vannak közel egyforma erősségű motivációi. Általában rivá-lis értékekhez kötődő cselekvések közti döntések jönnek számításba, mert ezekben a szituációkban az egyes alternatívák melletti motivációkat többféleképpen is lehet raci-onálisan rangsorolni. Ezeket a döntéseket jellemalakító döntéseknek is nevezik, mivel afféle mellékhatásként az ilyen döntések növelik a valószínűségét annak, hogy a cselekvő később is ugyanúgy fog dönteni hasonló helyzetben.³⁰ Végső soron ezek a jellemalakító döntések alapozzák meg a közvetetten szabad döntések szabadságát.

Ugyanakkor a korlátozó libertarianizmusnak komoly ára van. Míg a hagyományos, megengedő libertarianizmus szerint az összes racionális döntésünk közvetlenül szabad, addig a restriktivizmus szerint a legtöbb racionális döntésünk csak közvetetten szabad.

Azaz csak akkor, ha megfelelő viszonyban van a korábbi, közvetlenül szabad jellemala-kító döntésekkel. De honnan tudhatjuk, hogy egy előzetesen determinált döntés mo-tivációi korábbi szabad döntésekből erednek? Úgy látszik, hogy ez a korlátozás egyfajta szkepticizmushoz kell hogy vezessen a racionális döntések megítélését illetően.³¹ Az iga-zi kérdés az, hogy pontosan milyen természetű ez a szkepticizmus, milyen következmé-nyei vannak, és hogy megéri-e elfogadni ezzel együtt is a korlátozó libertarianizmust.³² Az esemény-okozással szemben felhozott harmadik megszokott ellenvetés szerint az esemény-oksági libertarianizmusban a cselekvő eltűnik (disappearing agent objection).³³ Egyedül a cselekvő mentális állapotai befolyásolják a döntés kimenetelét, de azok sem határozzák meg, hogy melyik nyitott alternatíva valósul meg. Ám ahhoz, hogy az adott döntés valóban a cselekvő döntése legyen, arra lenne szükség, hogy a cselekvő határozza meg, mi lesz a döntés kimenetele. Mivel az esemény-oksági libertarianizmus

29 Van Inwagen 1989; Balaguer 2004; Kane 1996, 124–151; Kane 2007: 14–41.

30 Kane 1996; Kane 2007.

31 Rosen 2004; Sehon 2013.

32 Bernáth – Paár 2017.

33 Griffith 2010; Pereboom 2004; Pereboom 2007, 101–110; Pereboom 2014b.

döntésközpontú változata szerint semmi sem határozza meg, hogy mi lesz a döntés kimenetele, ezért a cselekvő nem tölti be azt a szerepet, ami ahhoz kellene, hogy a dön-tés valóban a cselekvőé legyen.

Kane erre a kihívásra ugyanúgy válaszol, mint a kontrollproblémára. A közvetlenül szabad jellemalakító döntéseknél a cselekvő mindkét lehetséges cselekvést és döntési kimenetelt egyszerre akarja (a motivációk különböző halmazaira támaszkodva), ezért bármelyik alternatíva is valósul meg, joggal mondhatjuk, hogy a cselekvő akarata be-folyásolta az eseményeket.³⁴ Ha pedig a cselekvő akarata befolyásolta az eseményeket, hogyan is mondhatnánk, hogy a cselekvő eltűnt? Christopher Evan Franklin egy másik megoldást kínál. Eszerint az egyes alternatívák mellett szóló hitek és vágyak mellett egy további vágy is indeterminisztikus szerepet kap a döntésben. Nevezetesen, hogy a cselekvő szeretné a lehető legjobban megindokolható cselekvést választani.³⁵ Mivel ez a vágy is nélkülözhetetlen a racionális döntési folyamathoz, ezért – így Franklin – világos, hogy a cselekvő mint cselekvő mivel járul hozzá a döntéshez amellett, hogy a cselek-vést az egyes alternatívák mellett szóló motivációi okozzák. Mások szerint az ellenvetés egyszerűen nem veszi figyelembe, hogy az esemény-oksági libertariánus redukálta a sze-mélyt mentális állapotaira és eseményeire.³⁶ Viszont, ha ez a redukció sikeres – és maga az érv nem mutatja be, hogy ne volna sikeres –, akkor miért ne lehetne azt mondani, hogy az ágens okozza és hozza létre a döntés kimenetelét?

Jól látható, hogy az ellenvetések hatására az esemény-oksági libertarianizmus döntésközpontú változata határozottabb kontúrokat nyert, de ezzel együtt világossá vált, hogy milyen áldozatokat kell hozni elfogadása érdekében. A harmadik ellenvetésre adott válaszok alapján úgy látszik, a libertariánusnak vagy el kell fogadnia a cselekvő redukcióját a cselekvési alternatívákkal kapcsolatos hiteire és vágyaira, vagy azt kell ál-lítania, hogy a cselekvő első ránézésre különös pszichológiai állapotokon keresztül vesz részt a szabad döntésekben. Például azon keresztül, hogy mindkét cselekvés megvaló-sulását egyszerre akarja, vagy azon keresztül, hogy a cselekvő folyton vágyakozik arra, hogy a lehető legjobban megindokolható cselekvést hajtsa végre. Még ha el is fogadjuk, hogy a cselekvő rendelkezik ilyen pszichológiai állapotokkal, továbbra is kérdéses, hogy vajon joggal mondhatjuk-e, hogy e pszichológiai állapotok befolyása által maga a cse-lekvő befolyásolta a döntések kimenetelét. Emellett úgy tűnik, a döntésközpontú elmé-leteknek érdemes elköteleződnie a korlátozó libertarianizmus mellett, és számolnia az ezzel járó szkeptikus aggályokkal. Továbbá szolgálnia kell egy olyan kontrollelemzéssel, ami magyarázza, hogy az indeterminisztikus oksági viszony a motivációk és a választás között miért nem csökkenti, hanem növeli a cselekvő kontrollját döntései felett ahhoz

34 Kane 1996, 105–144; Kane 2007, 13–33.

35 Franklin 2014; Velleman 1992.

36 Clarke 2017.

képest, mintha a cselekvő motivációi determinálnák a döntés kimenetelét – ami nem egyszerű feladat.

Mivel a megfontolás alapú elméletek nem tűnnek igazán kecsegtetőnek, ezért azok, akik elégedetlenek az esemény-oksági libertarianizmus döntésközpontú változatával, az egész elméletet el szokták vetni. Ők, ha ki akarnak tartani a libertarianizmus mellett, két másik szabadakarat-elmélet közül választhatnak: az ágens-oksági libertarianizmus és a nem-oksági libertarianizmus közül. Az ágens-okozást bevezető libertarianizmus ke-vésbé radikálisan szakít az eseménylibertarianizmussal, ezért most erre az elmélettípusra térek rá.