Az erkölcsi önmegvalósítás kudarcát, a bűn következményét az erkölcsi halál állapotának nevezzük. A bűn a reánk vonatkozó isteni elgondolás elutasítása, istenképiségünk szétzilá-lása. Ennek következménye a bűnös állapot, amely elszakít bennünket az élet Istenétől. Az élet Forrásától való elszakadást azért nevezzük erkölcsi halálnak, mert a bűnöket elkövető és a bűnös életállapotban lévő embereket a Biblia halottaknak mondja (vö. Lk 15,24; Ef 2,1).
Azt szoktuk mondani, hogy Istent sértjük meg bűneinkkel. Valójában önmagunknak oko-zunk kárt. Ha ugyanis nem a hegyi beszéd útmutatásai szerint élünk, vétkeinkkel alkalmat-lanná tesszük önmagunkat az élő Istennel való boldogító találkozásra. – Kizárjuk magunkat az élet Istenének közelségéből, ha véges értékeket állítunk helyébe (vö. Lk 12,13–21). – Az erkölcsi halál állapotába kerülünk, ha súlyos bizalmatlanságot tanúsítunk Istennel szemben (vö. Mt 16,21–23). – Bűnt követünk el, ha nem tartjuk tiszteletben az emberi élet szentségét (vö. 1Ján 3,8–15). – Erkölcsi halottakká válnak mindazok, akik hűtlennek bizonyulnak há-zasságukban (vö. Mt 5,27–32). – Bűnt követünk el, ha nem mutatunk hűséget az életállapo-tunknak megfelelő tanúságtevésben (vö. Lk 12,35–46). – S erkölcsi halottakká válunk, ha hiányzik belőlünk az Isten és az embertárs iránti szeretet (vö. 1Kor 13,1–3).
Kiűzetés a Paradicsomból – miniatúra, 14. sz.
4. 1 A földi értékek túlbecsülése
A Prédikátor könyvéről tartalmi és nyelvi sajátosságai alapján a bibliatudósok azt állítják, hogy körülbelül a Kr. e. 3. században nyerte el ma ismert formáját. A könyv neve (héb. Kohe-let; gör. Ekklésziasztész) arra utal, hogy szerzőjét olyan személynek tekintették, aki a nép gyülekezetében hivatásszerűen viszi a szót, azaz prédikál. Az idézet szerzője a földi értékek istenítését hiábavaló és bűnös törekvésnek tekinti, amely akadályozza az ember erkölcsi ki-bontakozását, Isten szándéka szerinti önmegvalósítását. – A Lukács-evangéliumból (Kr. u.
80 körül) vett jézusi példázat arra hívja fel a figyelmet, hogy aki Isten helyett a vagyonban bízik, végtelenbe mutató vágyainak beteljesülését, az örök boldogság elnyerését kockáztatja.
– „Az öröm és remény” szavakkal kezdődő zsinati határozat arra figyelmeztet, hogy az er-kölcsi kibontakozás egyensúlyzavarain csak úgy lehetünk úrrá, ha Krisztus tanításának fényé-ben igyekszünk megválaszolni az emberi élet nagy kérdéseit.
4. 11 A világ mulandó javainak istenítése
a) Aki pénzre éhes, nem telik be pénzzel (Préd 5,9–16)
5 9 Aki pénzre éhes, nem telik be pénzzel, s aki sze-reti a gazdagságot, nem veszi annak hasznát; ez is csak hiúság! 10 Ahol nagy a vagyon, sokan vannak, akik fogyasztják, és mi egyéb haszna van birtoko-sának, mint hogy a gazdagságot szemével nézheti!
11 Édes az álom a munkásnak, akár keveset eszik, akár sokat, a gazdagot ellenben bősége nem engedi nyugodtan aludni. 12 Van még egy keserves nyomorú-ság, amelyet a nap alatt láttam: a gazdagnyomorú-ság, amelyet birtokosa a saját vesztére tartogat. 13 Az ilyennek
vagyona ugyanis nagy csapás folytán tönkremegy, és ha fia született, az végső ínségre jut. 14 Amint mezíte-lenül jött ki anyja méhéből, úgy megy el innen, és sem-mit sem visz magával abból, asem-mit fáradsággal szer-zett. 15 Már az is keserves nyomorúság, hogy amint jött, úgy is kell elmennie. Mit használ tehát neki, hogy szelet hajszolt? 16 Hozzá még az, hogy élete minden napján sötétben költi el ételét, sok gondban, nyomo-rúságban és bánatban.
A fontosabb kifejezések magyarázata:
aki pénzre éhes, nem telik be pénzzel, s aki szereti a gazdagságot, nem veszi annak hasznát: a pénzsóvár-ság telhetetlenné tesz, és nem hoz igazi hasznot, mert távolról sem szolgálja az ember vég-telenbe mutató boldogságvágyának beteljesülését.
édes az álom a munkásnak, akár keveset eszik, akár sokat, a gazdagot ellenben bősége nem engedi nyugod-tan aludni: az Istenben bízó és tiszta lelkiismeretű szegény nyugodnyugod-tan tud aludni, ezzel szem-ben az istenített vagyont féltve őrző gazdagtól az aggódás elrabolja álmát.
van még egy keserves nyomorúság, amelyet a nap alatt láttam: a gazdagság, amelyet birtokosa a saját vesz-tére tartogat…: a váratlan csapás vagy a rossz számítgatás miatt elveszhet a vagyon. Olyan lehe-tőség ez, amely nyugtalanító gondolatként ott motoszkál minden gazdag fejében, s megkese-rítheti életét az a tudat, hogy gyermekének, akinek gyűjteni szándékozott, mire megszületik, talán semmije sem marad.
amint mezítelenül jött ki anyja méhéből, úgy megy el innen, és semmit sem visz magával abból, amit fárad-sággal szerzett: a vagyonban bízó ember életét megkeserítheti az a tudat, hogy a halálakor sem-mit sem vihet magával: hiszen mezítelenül távozik a világból, mint ahogyan mezítelenül is született.
Mulandó kincsek
élete minden napján sötétben költi el ételét, sok gondban, nyomorúságban és bánatban: az anyagi javakat istenítő gazdagnak csak látszólag irigylésre méltó a sorsa, valójában ugyanis sok gondja és aggodalma miatt nyomorúságos magányban és távlatok nélküli „sötétségben” éli életét.
b) Nem a vagyonban való bővelkedéstől függ az ember élete (Lk 12,13–21)
12 13 Valaki megszólította [Jézust] a tömegből:
»Mester! Mondd testvéremnek, hogy ossza meg velem az örökséget!« 14 Ő azt felelte neki: »Ember! Ki tett engem bíróvá vagy végrehajtóvá közöttetek?« 15 Aztán így szólt hozzájuk: »Vigyázzatok és őrizkedjetek minden kapzsiságtól, mert nem a vagyonban való bő-velkedéstől függ az ember élete.« 16 Példabeszédet is mondott nekik: »Egy gazdag embernek a földje bősé-ges termést hozott. 17 Akkor így gondolkozott magá-ban: ‘Mit tegyek? Nincs hová gyűjtsem a
termése-met.’ 18 Majd azt mondta: ‘Ezt fogom tenni: Lebon-tom magtáraimat, nagyobbakat építek, és oda gyűj-töm minden termésemet és vagyonomat. 19 Azután azt mondom lelkemnek: Én lelkem! Van sok javad, sok esztendőre eltéve; nyugodjál, egyél, igyál, élvezd az éle-tet!’ 20 Isten azonban így szólt hozzá: ‘Esztelen! Még az éjjel számonkérik tőled lelkedet. Kié lesz mindaz, amit szereztél?’ 21 Így jár az, aki kincset gyűjt magá-nak, és nem az Istenben gazdag.«
A fontosabb kifejezések magyarázata:
mester! Mondd testvéremnek, hogy ossza meg velem az örökséget!: a „mester” megszólítás arra utal, hogy a Jézus segítségét kérő ember írástudónak tartja őt. Palesztinában az írástudók nem-csak vallási, hanem jogi kérdésekben is szakembereknek, mestereknek számítottak.
ember! Ki tett engem bíróvá vagy végrehajtóvá közöttetek?: a válaszból kiderül, hogy Jézus a korabeli írástudókkal ellentétben világi kérdésekben, anyagi, pénzbeli ügyekben nem akar döntőbíró lenni.
vigyázzatok és őrizkedjetek minden kapzsiságtól…: a kapzsiság (gör. pleonaxia), azaz a véges javak megszerzésére irányuló rendetlen kívánság az újszövetségi iratokban a bálványimádással egyenértékű bűn (vö. 1Kor 5,10; Kol 3,5).
mert nem a vagyonban való bővelkedéstől függ az ember élete: az anyagi javak bősége nem biztosítja a földi világon túlra mutató igazi életet.
példabeszédet is mondott nekik: Egy gazdag embernek a földje bőséges termést hozott: Jézus példa-beszédben világítja meg mondanivalóját.
akkor így gondolkozott magában: a gazdag ember monológba kezd. Az önmagához intézett
„egyél, igyál, élvezd az életet” felszólítás jól mutatja azt az életformát, amelyet gazdagságának tudatában megvalósítani kíván. Feltűnő, hogy életében sem Istennek, sem embertársainak nincs helye. Önmagával beszélget, s önerőből akarja biztosítani életét, nyugalmát.
Isten azonban így szólt hozzá: Esztelen!: már az Isten ajkára adott „esztelen!” megszólítás is jól mutatja a gazdag ember által megálmodott életforma helytelenségét.
még az éjjel számonkérik tőled lelkedet. Kié lesz mindaz, amit szereztél?: egyedül Isten az élet és halál ura. Oktalan ember az, aki úgy gondolja, hogy az Úr nélkül biztosítani tudja magának az éle-tet. A „kié lesz mindaz, amit szereztél?” költői kérdés arra utal, hogy az anyagi javak, ame-lyeket a gazdag felhalmozott, halála után már semmit sem használnak neki (vö. Zsolt 39,7).
így jár az, aki kincset gyűjt magának, és nem az Istenben gazdag: a jézusi példázat tanulságát meg-fogalmazó evangélista szerint a kapzsi ember erkölcsileg nem tudta megvalósítani önmagát, mert önző módon halmozta fel anyagi javait, és nem törődött azzal, hogy Istenben gazda-godjék. Az evangéliumból kiviláglik: Istenben gazdagodni vagy mennyei kincseket gyűjteni annyit jelent, mint a világ értékeit másokkal megosztani, illetve e javakkal a rászorulókat segí-teni (vö. Lk 18,22; 19,8).
c) Erkölcsi kibontakozás az egyensúlyzavaroktól szenvedő világban (GS 10)
10. Valójában azok az egyensúlyzavarok, melyektől a mai világ szenved, azzal az alapvetőbb egyensúly-zavarral függenek össze, mely az ember szívében gyö-kerezik. Magában az emberben ugyanis sok ellent-mondó elem küzd egymással. Egyrészt ugyanis mint teremtmény sokszorozottan korlátozottnak, másrészt vágyaiban korlátlannak és egy magasabb rendű életre hivatottnak érzi magát. Sokféle érték vonzza egyszer-re, és mindig választani kénytelen közöttük, nem egy-ről pedig egészen le kell mondania. Ráadásul mivel esendő és bűnös, gyakran teszi azt, amit nem akarna, amit pedig szeretne, nem teszi meg. Ezért megosztott önmagában, amiből sok és nagy társadalmi ellentét is származik. Nagyon sokan nem is észlelik világosan e drámai helyzetet, vagy azért, mert életüket megfer-tőzi a gyakorlati materializmus, vagy mert a nyomo-rúság nem engedi, hogy ezzel foglalkozzanak. Sokan úgy vélik, hogy nyugalmat találnak a dolgok sokféle értelmezésében. Mások egyedül az ember erőfeszítésétől várják az emberi nem igazi és teljes fölszabadulását, és meggyőződésük, hogy az ember eljövendő uralma a föld felett ki tudja majd elégíteni a szív minden vá-gyát. Vannak olyanok is, akik kételkednek az élet
értelmében, ezért magasztalják azok vakmerőségét, akik úgy vélekedve, hogy az emberi létezésnek önma-gában semmi értelme sincs, kizárólag egyéni bátor döntésükkel akarnak neki értelmet adni. És mind-azonáltal egyre többen lesznek, akik a világ jelen fej-lődését látva fölvetik vagy fokozott érzékenységgel élik át a legalapvetőbb kérdéseket: mi az ember? Vajon mi a fájdalom, a rossz és a halál értelme, melyek min-den fejlődés ellenére változatlanul megmaradnak? Mit érnek az oly drága áron szerzett győzelmek? Mit nyújthat az ember a társadalomnak és mit várhat tőle? Mi következik e földi élet után?
Az egyház pedig hiszi, hogy Krisztus, aki mindenki-ért meghalt és föltámadt, Szentlelke által világosságot és erőt ad az embernek, hogy megfelelhessen nagyszerű hivatásának… Hasonlóképpen hiszi, hogy az egész emberi történelem kulcsát, középpontját és célját Urában és Mesterében találja meg… A Zsinat tehát Krisztusnak… fényességével mindenkihez szólni akar, hogy megvilágítsa az ember misztériumát, és együtt-működjék korunk fő kérdései megoldásának meg-találásában.
A fontosabb kifejezések magyarázata:
az egyensúlyzavarok, melyektől a mai világ szenved, azzal az alapvetőbb egyensúlyzavarral függenek össze, mely az ember szívében gyökerezik: a szív a Bibliában a személyiség magvát jelenti, azt a közpon-tot jelképezi, amely a megismerés, az erkölcsi döntés és az érzelmi élet forrásaként nyiközpon-tott Isten világára és a másik ember felé. A zsinati atyák szerint elsősorban a szív egyensúlyzava-rai nehezítik meg azt, hogy a keresztény erkölcs alapján igazodhassunk el az értékek sok-színű világában.
magában az emberben ugyanis sok ellentmondó elem küzd egymással: a szív egyensúlyzavarait okozó és egymásnak ellentmondó tényezők közül a legfontosabbak a következők: az ember korlá-tozott lény, de vágyai korlátlanok; sokféle érték vonzza, és mindig választani kényszerül kö-zöttük; mivel esendő és bűnös, gyakran teszi azt, amit nem akarna; megosztott önmagában, és ebből sok társadalmi feszültség származik.
nagyon sokan nem is észlelik világosan e drámai helyzetet: ez azért van így, mert már sokakat meg-fertőzött az Isten valóságát elfeledtető gyakorlati anyagelvűség, vagy egyszerűen nyomorúsá-guk nem engedi, hogy lelki egyensúlyuk visszanyerésével foglalkozzanak. Vannak, akik azzal próbálják megnyerni lelki békéjüket, hogy „nem izgatják magukat”, azaz megpróbálnak lemondani az élet értelmének kereséséről. Mások az emberi fejlődéstől, haladástól várják az élet nagy kérdéseinek megválaszolását. Ismét mások nem látják az élet értelmét, de úgy gon-dolják, megtalálják lelki egyensúlyukat, ha hősies eltökéltséggel vállalják a távlatok nélküli, értelmetlen életet.
és mindazonáltal egyre többen lesznek, akik a világ jelen fejlődését látva fölvetik… a legalapvetőbb kérdé-seket: a zsinati atyák arra emlékeztetnek, hogy az emberi lét legalapvetőbb kérdéseit (mi az
Mulandó kincsek
ember?; miért kell szenvednünk és meghalnunk?; mi az élet célja? stb.) az emberiség önerejé-ben mindmáig nem tudta megnyugtató módon megválaszolni.
az egyház pedig hiszi, hogy Krisztus, aki mindenkiért meghalt és föltámadt, Szentlelke által világosságot és erőt ad az embernek, hogy megfelelhessen nagyszerű hivatásának: a zsinati atyák szerint az emberi lét misztériumát és az élet értelmét egyedül Krisztus tudja megvilágítani. Krisztus szerint az ember hivatása itt a földön az, hogy erkölcsös életvitellel felkészüljön az Istennel való talál-kozásra, illetve a minden emberi képzeletet felülmúló boldog örökkévalóságra.
a Zsinat tehát Krisztusnak… fényességével mindenkihez szólni akar, hogy megvilágítsa az ember misztéri-umát: mivel az emberi lét misztériuma csak Istennel együtt és csak Istenre irányultságában értelmezhető megfelelő módon, a zsinati atyák az Isten Fiának bizonyuló Krisztus (vö.
Róm 1,4) erkölcsi tanításának megismerését és követését ajánlják a lelki egyensúlyzavarok leküzdéséhez.
4. 12 A szövegek értelmezése
A Prédikátor könyvéből vett idézet szerzője arról ír, hogy ha az ember Isten keresését el-hanyagolva az anyagi értékek gyarapításában látja életének értelmét, célt téveszt: a halálba nem tudja elvinni vagyonát, erkölcsileg pedig nem tud felkészülni az Istennel való találkozásra, aki egyedül képes csillapítani végtelenbe mutató boldogságvágyát.
A Lukács evangélista által idézett jézusi példázat arra figyelmeztet, hogy a kapzsiság, a véges javak megszerzésére irányuló rendetlen kívánság és törekvés komoly akadálya lehet az erköl-csi kibontakozásnak. A példázat alkotója szerint nem a vagyonban való bővelkedéstől függ az ember élete. Életen Jézus nem a röpke földi létet érti, hanem azt a létet, amely a halál után, Isten világában válik teljessé. Ezt a teljessé válást akadályozza a kapzsiság. A vagyon öncélú és esztelen halmozása ugyanis társadalmi igazságtalanságokat teremt, és gátolja az ember erkölcsi önmegvalósítását, az igazi élet elnyeréséhez szükséges lelki javak gyűjtését.
A II. Vatikáni Zsinat atyái úgy látják: a korlátokkal rendelkező ember azért tájékozódik ne-hezen az értékek világában, mert önerejében képtelen belátni, hogy korlátlan boldogságvágyát csak azok az értékek elégíthetnék ki, amelyeket végső célként Krisztus mutatott az embe-riségnek. Azért nem képes életét örök erkölcsi értékekhez igazítani, mert elveszítette lelki békéjét és egyensúlyát, amelyet csak megtéréssel, illetve a Krisztus által mutatott erkölcsös életvitellel lehetne helyreállítani.
4. 13 Gondolkodj el a bibliai és a zsinati kijelentéseken!
A Prédikátor könyvét olvasva fontold meg a következő állítást: Hasztalan van az embernek nagy vagyona, mert „amint mezítelenül jött ki anyja méhéből, úgy megy el innen, és semmit sem visz magával abból, amit fáradsággal szerzett.”
A Jézus szavait megörökítő Lukács evangélista írásából vett idézetnek különösen ezen a mondatán gondolkodj el: „nem a vagyonban való bővelkedéstől függ az ember élete.”
Tudatosítsd magadban, és másoknak is hirdesd a II. Vatikáni Zsinat tanítását: az ember csak akkor tud az értékek között kiegyensúlyozottan tájékozódni, ha elfogadja Krisztus segítsé-gét, aki „Szentlelke által világosságot és erőt ad az embernek, hogy megfelelhessen nagy-szerű hivatásának.”
4. 2 Az Isten iránti bizalmatlanság
A Mózes első könyvéből, azaz a Teremtés könyvéből (Kr. e. 6. sz.) származó idézet szerzője a szimbólumok nyelvén fejezi ki azt a meggyőződését, hogy minden bűn forrása az Isten iránti bizalmatlanság. – A Máté-evangéliumból (Kr. u. 80-90) vett részlet szerint Péter apos-tolnak megrendül a Jézusba vetett bizalma, és istenellenes (sátáni) módon kezd gondolkodni.
– „Az öröm és remény” szavakkal kezdődő zsinati dokumentum történelmi távlatokban mutatja be azt, hogy az Istennel bizalmatlanul szembeszálló első emberi lények magatartása miként vált kezdetévé a sátán uralma alá kerülő történelemnek.
4. 21 Az Isten iránti bizalmatlanság bűne
a) Az Isten iránti bizalmatlanságból fakadó első bűn (Ter 3,1–10)
3 1 A kígyó… ravaszabb volt, mint a föld minden állata, amelyet az Úr Isten alkotott. Azt mondta az asszonynak: »Miért parancsolta meg nektek Isten, hogy a kert egyetlen fájáról se egyetek?« 2 Az asszony azt felelte neki: »A kertben levő fák gyümölcséből ehe-tünk. 3 Hogy azonban a kert közepén levő fa gyümöl-cséből ne együnk, és hogy ahhoz ne nyúljunk, azt azért parancsolta meg nekünk Isten, hogy meg ne ta-láljunk halni.« 4 A kígyó erre azt mondta az asszony-nak: »Dehogyis haltok meg! 5 Csak tudja Isten, hogy azon a napon, amelyen arról esztek, megnyílik a sze-metek, és olyanok lesztek, mint az Isten: tudni
fogjá-tok a jót és a rosszat!« 6 Mivel az asszony látta, hogy a fa evésre jó, szemre szép és tekintetre gyönyörű, vett a gyümölcséből, evett, adott a férjének is, és ő is evett.
7 Erre megnyílt mindkettőjük szeme. Amikor észre-vették, hogy mezítelenek, fügefaleveleket fűztek egybe, és kötényeket készítettek maguknak. 8 S amint meg-hallották az Úr Isten szavát, aki a kertben járkált az alkony hűvösén, az ember és a felesége elrejtőztek a kert fái közé az Úr Isten színe elől. 9 Az Úr Isten azonban szólította az embert: »Hol vagy?« 10 Az így válaszolt: »Hallottam szavadat a kertben, és megijed-tem, mert mezítelen vagyok, ezért elrejtőztem.«
A fontosabb kifejezések magyarázata:
a kígyó… ravaszabb volt, mint a föld minden állata, amelyet az Úr Isten alkotott: a kígyó az ókori ke-leten többértékű jelkép: ártó és gyógyító hatalmat egyaránt szimbolizált. A kánaáni népeknél olyan istenséget jelképezett, aki fondorlatos ígéreteivel a boldog élet és a mágikus tudás el-nyerését helyezte kilátásba követői számára. A bűnbeesésről szóló bibliai leírás szerzője ezt az istenséget, illetve az istenséget képviselő kígyót választotta az isten- és emberellenes kísér-tés szimbolizálására. Az a tény, hogy a kígyót is Isten alkotásai közé sorolja, mutatja: szerinte a kísértés – mint a szabadsággal való visszaélés lehetősége – nem valamiféle ellenisten, ha-nem az emberi szabadsággal együtt járó lehetőség, amely ellenére van ugyan Istennek, mégis az Ő uralma és ellenőrzése alatt áll.
miért parancsolta meg nektek Isten, hogy a kert egyetlen fájáról se egyetek?: a kígyó szájába adott kér-déssel a leírás szerzője jó pszichológusként azt érzékelteti, hogy az Isten és ember elleni bű-nök gyökerében mindig a bizalom meggyengülése, illetve a bizalmatlanság áll. A kert és a kert fái, amelyek már a sumér–akkád kultúra mitikus képvilágában is az „istenek kertjének gazdagságát” jelképezték, a paradicsomi boldogságnak, illetve azoknak az áldásoknak és ajándékoknak a szimbóluma, amelyekkel Isten a teremtésben elhalmozta az embert.
hogy azonban a kert közepén levő fa gyümölcséből ne együnk, és hogy ahhoz ne nyúljunk, azt azért paran-csolta meg nekünk Isten, hogy meg ne találjunk halni: az Istenbe vetett bizalmában meggyengülő,
Bizalmatlanság Isten iránt
de a kísértésnek még ellenállni kívánó asszony becsülettel bevallja: Isten csak egyetlen fa gyümölcsétől tiltotta el őket, és ezt is csak azért tette, hogy zavartalanul élhessenek.
dehogyis haltok meg! Csak tudja Isten, hogy azon a napon, amelyen arról esztek, megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint az Isten: tudni fogjátok a jót és a rosszat!: a kísértő a bizalmatlanság mételyét, vagyis azt a gondolatot hinti el az asszonyban, hogy Isten nem jóságból, hanem irigységből és hatalomféltésből tiltotta el őket a fa gyümölcsétől. A kígyó szavai a kísértés, illetve az első bűn mibenlétére világítanak rá. A „jót és a rosszat tudni” sémita kifejezésként nemcsak annyit jelent, mint felismerni a jót és a rosszat, hanem annyit is, mint eldönteni, hogy erköl-csileg mi a jó, és mi a rossz, mi az üdvös, és mi a káros az ember számára. Ez a fajta „tudás”
kizárólag az Istent illeti meg. Ha az ember akarja megszabni, hogy számára mi a jó, és mi a rossz, bűnt követ el, amennyiben elvakult gőgjében Istenné akar válni, Isten szerepét sze-retné átvenni.
erre megnyílt mindkettőjük szeme. Amikor észrevették, hogy mezítelenek, fügefaleveleket fűztek egybe, és kötényeket készítettek maguknak: a szem megnyílása, a mezítelenség felfedezése és a
erre megnyílt mindkettőjük szeme. Amikor észrevették, hogy mezítelenek, fügefaleveleket fűztek egybe, és kötényeket készítettek maguknak: a szem megnyílása, a mezítelenség felfedezése és a