Ahogy fogyott az erdő, közeledett a kőbánya.
Első nekifutásra az internált mérnökök kijelöltek egy bizonyos ma
gasságban egy szintet. Innen kellett a meddő anyagot letermelni a kőhegyről úgy, hogy magunk mögött egy szint alakult ki a meddő anyagból. Ahogy haladtunk befelé, annál messzebbre kellett hordani a kitermelt meddő anyagot. Ez úgy történt, hogy tróglikat készítettünk.
Két rúdból, hulladék deszka darabokból és gallyakból lettek összetá
kolva, ami nem sokáig bírta a strapát, mert meg kellett pakolni a kiter
melt földdel vagy kővel. Ha kevés volt rajta, az ávós felügyelő
vissza-zavart minket és jobban meg kellett pakolni, közben a bokánkat rug
dosták, hogy szaladva tegyük meg a távolságot. Később rájöttek a felügyelőurak, hogy a mennyiséget lehet növelni, ha a trógli két olda
lára szegelünk deszkát, így a dupla mennyiséget kellett cipelnünk eső
ben, hóban, fagyban, sokszor talp nélküli bakancsban vagy csizmá
ban, mert az agyagos föld és az éles kövek hamar szétmarták a talpat, és úgy kellett közlekedni, míg másikat sikerült kapni. Az sem tartott sokáig.
Öt főből állt egy brigád, minden brigádnak kb. 6-7 méter széles szel
vény volt kimérve. Minden nap munkakezdés előtt jöttek a normások, mert ilyen is volt (bulibarakkban laktak), és befelé is kimérték az öt fő
re eső 15 köbméter napi adagot. Néha sikerült csalni úgy, hogy a kitű
ző karókat vissza vettük 8-10 cm-t. Első időben nem volt megszabva a munkaidő, így reggel 7 órától, sokszor míg be nem sötétedett, ez is egy büntetési figura volt.
A kezünk ki volt sebesedve a nyálkás agyagos földtől, meg az éles kövektől, ezért csak nagy nehezen tudtuk fogni a jól megpakolt tróglit.
Ha véletlenül találtunk drótot vagy kötél darabkát, hogy a nyakunkba akasszuk a trógli fogantyúját, addig volt jó, míg az őr észre nem vette, elkobozta és a dróttal vagy a kötéllel verte a hátunkat, volt aki összeesett, mert amúgy is fáradt és kimerült volt. A meddő anyag és a zúzott kő hordása elviselhető volt, de a nagy kövekkel meg kellett pa
kolni, amilyen magasra lehetett rakni, mert ha felügyelő úr észre vet
te, hogy alacsonyan van pakolva, jött a szigorú büntetés, ilyenből könnyen lett fogda, mert szabotálta a termelést.
Később kaptunk kubikos talicskát. Amit idáig a trógllival ketten hordtuk, most azt a mennyiséget egy személy tolta ki a hányóba. Még az is kevésnek bizonyult, a talicska két oldalát meg kellett emelni desz
kával, így a duplájára emelkedett a mennyiség.
A szenvedésünket még az is tetézte, ha esős, havas idő volt. Száraz időben is hamar levált a csizma-bakancs talpa az éles kövektől, ned
ves, agyagos, ragadós talaj meg szabályosan leválasztotta a talpat a fel
sőrészről, így sokszor csak a kapcába csavart mezitlábbal közleked
tünk.
Akármilyen nagy esőzés volt, dörgött villámlott, nekünk akkor is kellett dolgozni, teljesen el oltunk ázva, ezért az ávósok elneveztek minket „ÜRGÉK”-nek. Még ha száraz napos idő is volt, akkor is csak ürgéknek neveztek, és sokszor úgy kiabáltak utánunk, hogy ürge, jöj
jön ide. Még a megszólításban sem voltunk emberszámba véve. Mikor kértük a parancsnokságot, hogy engedélyezzék a WC papírt, azt a vá
laszt kaptuk, hogy az Ürgéknek nem jár WC papír, amíg az erdőben van moha és falevél. Aki tudta begyűjtötte éjjelre a mohát, vagy a fa
levelet. Szerencsére hetenként cserélték az alsónadrágokat.
Takarodó után
Este kilenc órakor takarodót jeleztek a konyha előtt lévő kolomppal Ez egy felfüggesztett vasdarab volt, amit az ügyeletes napos vert, a melléje felfüggesztett vasrúddal, reggel hatkor ébresztőnél és este a ta
karódénál. Reggeli, ebéd és vacsora osztásakor a szakács verte a ko- lompot.
A gyenge koszt mellett végzett nehéz fizikai munka után verések- rúgásokkal fűszerezve érkeztünk be a táborba. Tisztálkodás után, ha egyáltalán maradt még víz, gyorsan megettük a vacsorának nevezett valamit. A kimerültségtől hamar lerogytunk a fekvőhelynek csúfolt, görbe ágakból rudakból összetákolt priccsre, és a rajta lévő szalmazsáknak mondott zsák volt, amit csak az agyonázott szalmával volt szabad megtömni. Tehát a fáradságtól hamar elaludtunk, feltéve ha hagytak. Takarodókor a barakk ajtaját két széles vaspánttal zárták be az ávósok. Innen kezdve mindig azt hitük, hogy nyugodtan aludha
tunk, Ez nagyon ritkán sikerült nekünk, mert sűrűn zavarták az összes barakkban a kimerült internáltak álmát, akik legtöbbször álmukban szabadok, és otthon voltak a szeretett családjuk körében. Arra ébred
tünk, hogy az ajtón lévő vaspántot a földre dobják, ami azt jelentette, hogy jönnek az éjjel járőröző ávósok, hogy a szadista hajlamukat leve
zessék az agyongyötört, fáradt, mély álmukból felvert internáltakon, akik az ébredés után is kóvályogtak. Ezt ki is használták az őrök. Mi
kor berontottak a barakkba vagy tízen, nekünk gyorsan vigyázzba
kel-lett állni, még annyi időnk sem volt, hogy a bakancsot vagy a csizmát felhúzzuk. Akinek sikerült, az jól járt, mert a többinek úgy ahogy volt, mezítláb kellett kirohanni az udvarra, télen pedig a hóban kellett állni addig, míg be nem zavartak, körülbelül 1/2 óra múlva. Mikor berontot
tak a barakkba, felugráltak a priccsre kétoldalt, és a derékszíjukkal ver
ték a fejünket, hogy rohanunk ki a barakkból. Míg a szűk ajtón nehe
zen ki tudtunk rohanni, addig verték a többieket, ahol érték, de főleg a fejüket.
Természetesen kint is vigyázzállásban kellett állni, mert ha valaki megmozdult, vagy beszélgetett, a közelben álló őr a lecsatolt derékszíj csatos felével ütötte-verte, amíg össze nem esett az illető.
Ha valami tiltott holmit találtak, ceruza, újságpapírfoszlány, amit az ávós körletben talált az arra járó internált, ha arra volt dolga, gyorsan eldugta, hátha valami jó hírt tud meg a kinti világról, de nem sok jóval biztattuk magunkat. Ha valakinek a számát kiabálták, mert valamit ta
láltak, a legtöbbször ők dugták oda, félholtra verték és még akkor éjjel vitték a térdig érő vízzel ellátott bunkerba, és reggel újból kimenni a bányába dolgozni. Mikor vége volt a hipiselésnek (motozás-kutatás) bezavartak mindenkit, ugyanolyan módszerrel, mint mikor kizavartak.
Kiabálták, hogy öt perc múlva szobarend legyen, természetesen min
den holmi, szalmazsák, ruha, csajka, kanál, amit találtak, azt mind a földre dobálták. Mire végre mindenki megtalálta a saját holmiját, ami
ből nagy viták lettek és rendbe raktunk mindent, már ébresztőt kolom- poltak, vége volt a pihenésnek.
Ez a történet csak egy kis ízelítő volt a valóságból. Hozzá nem tet
tem, inkább még sok valóságot elhallgattam. Hát ilyen körülmények mellett történt az éjszakai pihenés, egy 160-170 létszámú barakkban.