Szép az, ami térdek nélkül (is) tetszik, vigasztalta magát Töcsi, mikor megnősült. A menyasszonynak ugyanis váratlanul kigyúlt mindkét térde, és a dokik azt nyilatkozták, amputálni kell. Töcsi vállalta az élet furcsa megpróbáltatását, annál is inkább, minthogy a kis asszonyka hasában már ott mocorgott egy picike pocok, ez az, akit itt látsz, férjhez lesz adva annak rendje és módja szerint, nem csikorog kissé a stílem?, de az ura egy otromba fráter, egy gezemuza lator volt, kocsmából ki, dutyiba be, és amikor kezet emelt az apósára is, akkor Töcsi tudott róla ezermillió egyet s mást, előbb egy kicsit megrakatta a piaci rigókkal (ezek fütyülnek legszebben, ha hajnalban jön a zsaru), aztán szólt a rendőrkapitánynak, akinél éppen a lakást mázolta: né. És a vő egy (dehogyis: legalább három) életre el van dugva. Jártál már román börtönben? Mire ezt olva-sod, nem is annyira aktuális. Bár a hagyomány nem halt ki, a viszonylag magas szintű profi oktatás, a magánegyetem folytatódik, ezek viszont már nem annyira Nietzschét meg a többi nagy smasszert habfelfújják, hanem világnyelveket tanulnak, poliklott gatyában hagyják majd el az intézményt egy bizonyos intervallumra, és (jó, másfél százalék ez csupán) rendszerint úszómedencében végzik. (Nem mindenik tud úszni.
És érvágás esetén sincs mindig kéznél a géz, géznél a kéz.)
Töcsit bombázták a németek, ezt mondta az anyja, mikor a fiú elrúgta a huszonötöt, és találkozóra jött az aradi Maros-partra. Egy kisvendéglőben párléroztak, nézték egymást, az Anyu, a Töcsi, a Trici, a Tájer, a Linocska, és szerre bemutatkoztak: Töcsit Iorgovánnak hív-ták, Tricit Bazavannak, Tájert Kucsmának, Linocskát Zvornyilovának.
Ittak lipován pálinkát, sírtak egy sort. Utána Anyu mutatta a fény-képeket az új (az éppen mostani) élettársáról meg a friss kistestvérekről, újabb gyerekeiről, megint sírtak egy csöppikét, aztán összezavarodtak a sok képtől, hisz akkor már azért mindenki igyekezett megörökíteni magát és szeretteit, nem zavar ez a rossz stíl?, végül azt hiszem, meg volt rendelve már valami miccskolbászka, több napos lehetett, szaga
maguknak honnan van hús, hát azt már senki sem tudta bizonyosan, hogy kinek a kije mit járt ki, a Iorgován-é, a Bazaván-é, a Kucsma vagy a Zvornyikov, a lipován belerúgott két ilyen hívatlan farba, elővette harmonikáját, és több zűr nem is támadt. Töcsi sokkal később döbbent rá, hogy őt nem bombázhatta sem német, sem szovjet, sem amerikai, mert hát a román mezgaz szoc. átalakításának befejezése, 1962 után született néhány órával, akkor meg már mi volt. Dürgött az új rend.
Belenyugodott szoc-szürreál származásába, attól kezdve azon mun-kálkodott, hogy saját sorsa és övéinek jelene jobb legyen. A kőműves-munkától a vízszerelésen át a kályha- és padlócsempézésig, a míves szobafestéstől a lakásbelső-tervezésig és díszítésig mindent inaskodás-sal, mestereitől lopva, végeredményben a maga erejére és fantasztikus beleélő, beleérző, beletanuló képességére támaszkodva sajátított el.
Nem lopott, nem orzott többet, mint más, irigylésre méltó tisztességével nagyszerű kapcsolatokat épített ki, és a rendszerváltás idejére már csak éppen telekeltetnie kellett bizonyos belsőségeket, amelyeken persze azonnal megindult az építkezés. Mialatt idehaza építkezett, fizikly bezony Magyarországon dolgozott, vállalkozóként, és úgy keresett, na nem épp, mint a mesében.
Itt a krigli, mi volt benne. Lám Töcsi a Burnyicában (bögrecsárda), akik ott maratjuk képünket, kora reggeltől „burnyicálunk”, hullatjuk szürke derűnket, ködösítünk, amennyire lehet, de Töcsi nem, ő már a vadkap. kor őskövülete, Sabal maiorja, életére majd vejei és unokái legyintenek nagyot, miközben szahartalanul élvezik az ősbölény-papó szerzeményeit. Nos, ott ül Töcsi, egyszer csak beomlik a hatmázsabalf Csigurmigur, a saját magát leütő kuglibajnok, akivel Töcsi egyszer találkozott a kilencedik kerületben, Csigurmigur éppen országos díjat nyert, és még mindig sírt az öltözőben, mikor Töcsi azt találta mondani, hogy a zászlócska vagy mi, az tiszta román trikolór. A bajnok ránézett Töcsire, kiment, aztán nagy zakatolás, bútorzatcsere zajlott, végül két mordmajor visszahozta Csigurmigurt, sírt, azok, az edzője meg még egy nagytekéjű csóró már csak pro forma vágtak rá egyet-kettőt, ez meg feszt a nagy kibaszáson lovagolt, hogy neki idehaza Marosvásárhelyen éveken át adtak ilyen izéket, egyszer megy ki Budapestre, lehajítja a tekeúristent az égből, és megint miféle zászlóval szúrják ki a szemét... Hát nem a
legfényesebb példája ez annak, hogy a magyar-magyarok nemcsak kocsmai szinten oláhoznak le bennünket, román-magyarokat, bah, hanem a sportbajnokságban is ezt cselekszik, piros-sárga-kék trikolórjaikkal?!
Mire tisztázódott volna minden, már mindenki verekedett, mint a teremi lagziban. Visszakapcsolva hát: Töcsi ugye nem szólt egy szót sem, de a Csigurmigur bezzeg. Na, s mikor ugorna-szökne Töcsinek a Csigurmigur, hát akkora fejest kap a kuglibaj(nok), hogy egész homlo-kát vastagon belepi a sötét vér. (Aki embert ölt, ilyen a vére, aki nem, később vált feketére.)
Aki fejelt, éppen a Csigurmigur barátja volt. Félreértések napja, szep-tember nyolcadika, ez a barát néha hosszú szerelvényeket visz a vegyi kombináttól a tengerpartig, kígyózó, csattogó bombákat, persze titok, de Csigurmigur egyszer megmentette az életét, két hidegvölgyi legény rágta a fülét szó szerint, amikor beléjük vágott a kacorral.
Jaj, de mocsok ügy lett. Vegyük szerre. Töcsi hozta a meghívókat a lánya („picike pocok”) lagzijára, beugrott egy kávéra a Burnyicába, ahol még mindég ül és iszik seregnyi volt erdélyi haverja Magyarból. (Már nem dolgoznak, kihulltak a második szitán, itthon vegetálnak. Néha megjelenik az ajtón egy gyászjelentés.) Oda sem nyújthatja meghívóit, máris képen nyalják. És csak ezután jön a pupezára a kollák, megjelenik a Csigurmigur százhúsz kilós fia, a mindenbajnok. Azt kérdezi: apja, mitől véres a szemöldököd. Az apja nem válaszolhat semmit, pedig ki-fejtené részlegesen, ha értené, miből jött össze ez a vadnyugati kavalkád.
De a kicsi Csigurmigur (majdnem kétszáz magas és százhúsz kiló) már szét is rúgta az egész bagázs baszott valagányát. Megvert mindenkit, aki elébe került. Most derül ki, milyen egyszerű kinyírni egy burnyicát.
Látod, ez az a picike pocok, menyasszonyi trendben, mondja Töcsi, kicsit még dagadt a jobb szeme, ki hitte volna, hogy balogosok is isznak a Burnyicában. A meghívói Poklosra jutottak, mégis szívesen invitál a fotók meggyőző erejével. Szeretem Töcsit, ott leszek a lánya lagziján.
Ezek meg? Mi közöm hozzájuk. Világvége legvégén ők még mindég itt lesznek, rúgják egymást és isznak. És akkor mi van, egyébként nem zavar kissé az avítt stílem? Vetted észre, hogy mindvégig mintha te beszélnél?