Korunkban divat lett a személyes visszaemlékezés arról az életútról, amelyet – az igencsak ellentmondásos, heroikus küzdelmekkel, korszakos változásokkal, minden-féle kísérletekkel járó 20. század nagyobbik hányadában – ki-ki átélt. Ez a szám-vetés, szerintem, egy természetes és helyes emberi törekvés, elsĘsorban minden-kinek önmagával szemben. Az azonban már vitatható kérdés, hogy kell-e ezeket a narratívákat szélesebb körben terjeszteni is, hogy ezek mennyire és mely esetekben válthatják ki mások érdeklĘdését, vagyis hogy ez szolgálhat-e és milyen közösségi célokat?
Ez utóbbi véleményem okán elĘször vonakodtam Prof. Dr. Tóth László azon kezde-ményezésének eleget tenni, hogy ez a könyv – az általa szerkesztett sikeres sorozat következĘ száma – rólam szóljon. Véleményem alátámasztására említettem egyrészt azt, hogy a könyvsorozat korábbi szereplĘi (Pungor ErnĘ, Terplán Zénó, Becker István, Gyulai József, Kispéter József) kiváló, polgári származású, nemzetközileg is elismert tudósok és közéleti személyiségek sorában a magamfajta, tĘlük eltérĘ típust nehezen tudom elképzelni. Másrészt az én életutam talán nem is annyira tanulságos vagy egyedi, amely a közfigyelemre is igényt tarthat. László éppen saját érveim további kibontásával gyĘzött meg arról, hogy más oldalról kell megközelí-teni a javaslatát. Szerinte, amennyire ė megismert engem, az én életutam, érték-rendem, egyéniségem kiváló példája lehet a politikai rendszerváltásokkal mindig együtt járó felfokozott társadalmi mobilitásnak. Mint mondta: minden új társadalmi, politikai rendszer igyekszik támogatói körét bĘvíteni, erĘsíteni. Ennek természetes bázisát a korábbi rendszer mellĘzöttei, kárvallottai, politikai ellenzékei, illetve a karrieristák, köpönyegforgatók, továbbá az új eszmék szerint nevelt, oktatott fiatalok adják. Nem mindegy azonban, hogy milyenek az eszmék, és ennek elérésére milyen eszközöket alkalmaznak a hatalom aktuális birtokosai. Ez utóbbira szolgálhatnak szélesebb körben – akár a jelen helyzetünkben is – tanulságokkal az én korosztá-lyom tagjainak históriái, a hazánkban általunk átélt három, egymást megtagadó, ellentétes társadalmi berendezkedés személyes tapasztalatai. Ez viszont sokakat érdekelhet, mint hitelt érdemlĘ, eredeti forráson alapuló egyik „látlelet” a 20. század magyar történetébĘl.
Ezt a megvilágítást igaznak éreztem, és végül is vállaltam a 80 kérdésre adandó feleletet. Tettem ezt annál is inkább, mivel napjainkban (életem során immár harmadik alkalommal) egyre jobban érzékelhetĘ a társadalmi-tudatnak egy, erĘsen vitatható értékrend szerinti radikális, gyakran erĘszakos átalakítása. Ez egyebek kö-zött megnyilvánul a magyar történelem aktuálpolitikai célú átértelmezésében, a ha-gyományos értékrendünk válságában, a nemzetünk tagjai közötti kölcsönös bizalom-vesztés növekedésében, közérzetének, életminĘségének romló állapotában, az értel-miség, a „vezetĘ elit” szerepfelfogásának eltorzulásában. Ennek a káros „társadalmi ficamnak” a felismerésében és orvoslásában talán némiképp segíthetnek a kortársak élettörténetét valóságosan, de más-más tapasztalat alapján bemutató írások is.
Köszönet Professzor Úrnak az ötletért és a megvalósításban mutatott, fáradságot nem kímélĘ munkájáért, a számomra pótolhatatlan konkrét segítéséért. Hálás vagyok mindazoknak, akik közvetve vagy közvetlen formában közremĦködtek a
könyvben szereplĘ emlékeim „filmszerĦ” felidézésében. Azoknak az egykori kollé-gáimnak, akik – még korábbi ösztönzésemre – „Tanulmányok” formájában leírták munkahelyi visszaemlékezéseiket, amelyekbĘl konkrét, pontos információkra támaszkodhattam. Köszönet illeti Feleségemet és Laci fiamat, akiket megterheltem azzal, hogy átnézzék, és a szerkesztĘ kívánsága szerint elĘkészítsék a kéziratot.
Aktív életem fontosabb gyakorlati történéseit – amirĘl e könyv, a feltett kérdések alapján szól – a családomról, gyermekkoromról írottakon túl, döntĘen három jelen-tĘs munkaterületemrĘl, az ott ellátott beosztásaim tapasztalatai alapján fogalmaztam meg. Természetes tehát, hogy több dolog kimaradt élettörténetembĘl.
A minden tekintetben kisemmizettek társadalmi rétegébĘl származva lettem az öt legnagyobb magyar ipari vállalat egyikének, a DiósgyĘri Vasgyárnak vasesztergályos-inasa (ipari-tanulója), gépész-technikusa, diplomás mérnöke, majd különbözĘ szintĦ mĦszaki vezetĘje, végül pedig – hét esztendĘn át, egészségi okból nyugdíjba vonu-lásomig – a vezérigazgatója. Közben tizenhárom éven keresztül a szocialista város-politika alakításának, vagyis Miskolc város és környéke lakosságának közvetlen szolgálatában dolgoztam. Az ország legnépesebbé vált vidéki településének egyik meghatározó vezetĘjeként, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) appará-tusában választott vezetĘi tisztségeket töltöttem be.
Mind a Vasgyár jelentĘs innovációs eredményeinek, mind Miskolc város felgyorsult anyagi, szellemi gyarapodásának kedvezĘbb lehetĘségei ezekben az esztendĘkben váltak realitássá. Ily módon egy nagyobb ütemĦ fejlĘdés formálásában, irányának meghatározásában nekem is részem volt. Majd pedig ez az állami óriásvállalat és ez a vidék legnépesebb városává fejlĘdött település lett az 1989-es rendszerváltás leg-nagyobb hazai vesztese, amely helyzetbĘl immár 25 éve – nem túl nagy igyekezettel – keresik, de nem találják a kivezetĘ utat a mindenkori helyi és kormányzati
„illetékesek”.
Jelenleg – immár több mint 20 éve – nyugdíjasként, önkéntes munkában hazánk és Közép-Európa ipari öröksége védelmének és hasznosításának ügyét igyekszem elĘ -mozdítani, az általam kezdeményezett civil szervezetek egyik vezetĘjeként. Ez a feladat kétszeresen is idĘszerĦvé vált ezekben az esztendĘkben. Egyrészt a napi-rendre került állami vagyon magánosítását rendkívül tékozló módon, a kulturális értékeket sem kímélve, hatalmas veszteségekkel hajtották végre. Próbáltuk tehát néhányan menteni a még menthetĘ értékeket. Másrészt pedig a jelenlegi kormányzat kiemelt célkitĦzésénél, az újraiparosításnál szeretnénk hasznosítani a még védelem alá vehetĘ, aktivizálható ipartörténeti hagyaték szellemi, tárgyi örökségét.
Az eltelt évtizedek során – fĘbb beosztásaim mellett – több helyi, országos és nem-zetközi szervezet társadalmi tisztségviselését, az ezzel járó munkát is rám bízták.
Személyes életutam, feladataim változatossága ily módon valóban alkalmas lehet a magunk mögött hagyott évtizedek eseményeinek reális megítélésére, bizonyos tanulságok levonására.
Természetes, hogy egy ilyen „önvallomás” soha nem mentes a szubjektivitástól, de a kérdésekre adott válaszaimban igyekeztem a számomra egyedül hiteles, a huma-nizmusra épülĘ „mércét” következetesen alkalmazni. Megpróbáltam elkerülni – a hasonló narratívák esetében ma gyakori – utólagos aktuálpolitikai igazolásokat, át-színezéseket is. Megkíséreltem valósághĦen elmondani a történteket és azt, hogy ma, 80 év után mit gondolok ezekrĘl. Az objektivitás, a jobb megértés erĘsítése
érdekében fényképeket mutatok be és a mellékletben, a CD-ROM függelékben néhány korabeli dokumentumot hiteles forrásokból idézek, amelyek életutam, szem-léletem és véleményem kialakulásához döntĘen hozzájárultak.
Visszatekintve a múltra, teljes megelégedéssel azt kell megállapítanom, hogy tartal-mas, fordulatokban gazdag, úgy is mondhatom, hogy összességében sikeres, tanulsá-gokban is bĘvelkedĘ életet éltem. Ennek végéhez közeledve, úgy érzem, hogy el-fogadható mértékben, tisztességgel teljesítettem emberi küldetésem célját. Egyrészt korosztályom tagjaival együtt – szinte kikerülhetetlenül – részese, tevĘleges szerep-lĘje lettem az emberiség életében eddig legnagyobb változásokat, kísérleteket pro-dukáló történelmi idĘszakasznak. Másrészt nálamnál képzettebb, ismeretekben gazdagabb, tiszta erkölcsĦ, felvilágosult világnézetĦ utódokat neveltem a társada-lomnak. E regényes történelem évtizedeiben, életem és pályám során akadtak bĘven örömteli és nagyon keserves periódusok is. EzekrĘl próbáltam képet adni a feltett kérdések alapján.
Ha most visszagondolok a szeretett városomban, Miskolcon eltöltött közel 80 évre, kiderül, hogy ez a pálya egy hatalmas kilengésĦ hullámvonallal is ábrázolható.
Nagyon mélyrĘl indultam, majd a történelmi változások és a magam igyekezete következtében e város legbefolyásosabb vezetĘi közé kerültem. Most pedig – idĘs koromra meg kell érnem, hogy – gyakran válaszra sem méltatják jobbító szándékú közérdekĦ kezdeményezéseimet a hatalom jelenlegi birtokosai. Sorsom hasonlatos kezd lenni azokhoz a tiszteletreméltó elĘdökéhez akiknek – miután életüket, munkásságukat hazánk e térsége gazdasági felemelkedésére áldozták – utolsó éveik keserĦ tapasztalatok között teltek el ezen a vidéken. (Lásd a mellékletben Fazola Henrik és Vásárhelyi István írásait.) Mindezeket figyeleme véve Illyés Gyulával együtt vallom: „Hol zsarnokság van, ott zsarnokság van”.
Tudom, hogy a helyi politika az országos trendet igyekszik kötelezĘen, jól-rosszul leképezni. Ez Miskolcra is igaz. Számomra a 20. század történései azt igazolják, hogy az emberiség a természettudományok felgyorsult fejlĘdéséhez képest messze lemaradt a humán tulajdonságok, a társadalomtudományok mĦvelése és alkalmazása indokolt kiigazításában. Mi magyarok is ahelyett, hogy az elĘbbre menetelés új, innovatív útjait keresnénk, egyre gyakrabban a már meghaladott, rossz tapaszta-latokkal szolgált múltbeli mintákat próbáljuk elĘvenni, leporolni és követni. (Lásd a mellékletben a Márai idézeteket.) Eközben elképesztĘen alacsonyra süllyedt nap-jainkra az emberi érintkezés, a kapcsolattartás kultúrája, és az ezt irányító, igazgató nemzeti elit társadalmi presztízse. Mindezek ellenére én mérsékelten optimista voltam és maradtam. (Egyesek szerint naiv, idealista). Változatlanul bízom abban, hogy a társadalom helyes értékrendje elĘbb vagy utóbb visszabillen a normális állapotba, és ekkor ismét elvárható az ország, Miskolc város felemelkedése. Újból bekövetkezhet majd Móricz Zsigmond – sajnos jelenleg ismét aktuális – megállapí-tásának és jóslatának igazságtartalma, mely szerint:
„Miskolc a legnagyobb jövĘjĦ magyar város. E pillanatban el van hanyagolva. Az állam nem favorizálja... Akkora vitalitás van ebben a városban, hogy ha a legcsekélyebb lehe-tĘség nyílik meg számára, óriási energiák fognak munkába lépni... A nagy Miskolc pedig a nemzeti jövĘ egyik legfontosabb kincse lesz.”
LehetĘségeim határain belül, – neveltetésemhez, meggyĘzĘdésemhez, hitemhez híven – én továbbra is a móriczi jövendölés igazsága reményében igyekszem kezde-ményezéseket tenni és cselekedni.
Bizonyára eljön az ideje rövidesen – és ezt Ęszintén remélem – a kívánatos alkotó együttmĦködés korszakának, amelynek eredményeként úgy hazánk, mint Miskolc város lakossága ismét bizalommal tekinthet a kiszámítható jövĘbe.
Optimizmusommal együtt is azonban, sajnos, egyelĘre igazolva látom élettörté-netem példáján és tapasztalataimon keresztül is azt a keserĦ tanulságot, amelyet Friedrich Hegel találóan így összegzett:
A történelem arra tanít meg bennünket, hogy az emberiség semmit sem tanul a történelembĘl.
Miskolc, 2014 nyara
NÉVMUTATÓ
(a dĘlttel írt oldalszámok a képeken látható személyeket jelzik) Ablonczy József, 33 Demján Sándor, 77, 117, 133 Diderot, Denis, 8
Drótos György, 42, 43, 44, 46 Drótos Imre, 11, 12, 16
Fazola Henrik, 53, 54, 67, 139, 170 Fekete László, 77
Grósz Károly, 103, 107, 108, 115, 116, 124, 133, 136, 139
Horthy Miklós, 16, 17, 26, 108 Horváth Béla, 75
Jány Gusztáv, 21
Lázár György, 84, 100, 108, 121, 136 Lázár János, 161
Liska Tibor, 115, 127 Losonczi Pál, 82, 104, 108 Lotz ErnĘ, 139, 140
Oravecz Klára, 24, 41, 42, 46 Orbán Viktor, 147
Szeppelfeld Sándor, 96, 100, 102, 107, 108, 139, 153
Szépvölgyi Zoltán, 77 Sziklavári János, 59 Szirmai JenĘ, 77 Szivner Fanni, 19, 26
Sztálin, Joszif Visszarionovics, 19, 25, 26 Szuchy Róbert, 75
Tatai Ilona, 115, 129 Teleki Pál, 108
Terplán Zénó, 3, 4, 168 Tétényi Pál, 129
Tok Miklós, 75, 76, 104
Tolnay Lajos, 126, 129, 141, 142, 145 Topitzer János, 53, 54
Torgyán József, 114 Tóth Aurél, 62 Tóth József, 141 Tóth Lajos, 122, 130 Tóth László, 35 Tóth Tibor, 75 TörĘcsik Mari, 164 Tuma József, 133
Valaska László, 75
Valkó Márton, 33, 49, 51, 53, 55, 56, 59, 65, 109
Vályi Péter, 97, 98, 107 Varga Éva, 75
Varga Miklós, 86 Vas Zoltán, 51
Vásárhelyi István, 170 Velkey László, 75, 76 Vincze Géza, 75, 76 Vincze Gyula, 104 Vinkler János, 37 Vranitzky, Franz, 124 Weigl ErnĘ, 51, 53 Zámbó János, 75
Zimring Etelka, 11, 12, 13, 15, 19, 21, 46 Zsidai József, 82