A B C D E F
1. Közigazgatási hatósági
eljárás Szakkérdés Bevonás és
közreműködés feltétele
Elsőfokon eljáró
szakhatóság Másodfokon eljáró
szakhatóság Állásfoglalás beszerzésének
határideje 2. Hőtermelő létesítmények
létesítési engedélyezése. Annak vizsgálata, hogy a közút területének nem közlekedési célú
igénybevétele, valamint a létesítmény a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett – a közúti forgalom biztonságára, a közút fejlesztési terveinek végrehajtására, a közútkezelő fenntartási, üzemeltetési feladatainak ellátására, a közút állagára gyakorolt hatása alapján –
Ha a hőtermelő létesítmény építésével összefüggő eljárás során, a
tevékenységével kapcsolatban
ugyanazon szakkérdést a kérelem benyújtását megelőző 6 hónapon belül más önálló eljárásban vagy szakhatóságként nem vizsgálták meg, az országos
közúthálózatba tartozó
Budapest Főváros
Kormányhivatala -
-MAGYAR KÖZLÖNY • 2017. évi 232. szám
engedélyezhető-e. autópálya, autóút területén, az alatt vagy felett, autópálya, autóút tengelyétől számított 100 méteren belül tervezett távhővezeték nyomvonalának vagy biztonsági övezetének kijelölése, autópálya vagy autóút tengelyétől számított 100 méteren belül tervezett hőtermelő létesítmény létesítése esetén, ha a kérelmező a
közútkezelői hozzájárulás
megtagadását vagy a hozzájárulásban előírt feltételeket sérelmesnek tartja.
3. Hőtermelő létesítmények
létesítési engedélyezése. Annak vizsgálata, hogy a közút területének nem közlekedési célú
igénybevétele, valamint a létesítmény a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett – a közúti forgalom biztonságára, a közút fejlesztési terveinek végrehajtására, a közútkezelő fenntartási, üzemeltetési feladatainak ellátására, a közút állagára gyakorolt hatása alapján – engedélyezhető-e.
Ha a hőtermelő létesítmény építésével összefüggő eljárás során, a
tevékenységével kapcsolatban a szakkérdést a kérelem benyújtását megelőző 6 hónapon belül más önálló eljárásban vagy szakhatóságként nem vizsgálták meg, egyéb országos közút vagy települési
önkormányzat tulajdonában lévő
Közlekedési hatáskörben
eljáró járási hivatal -
-AGYAR KÖZLÖNY • 2017. évi 232. szám39115 közforgalom számára
megnyitott magánút, helyi közút területén, az alatt vagy felett, valamint külterületi szakaszán a közút tengelyétől számított 50 méteren, főútvonal esetén 100 méteren belül tervezett távhővezeték nyomvonalának vagy biztonsági övezetének kijelölése, egyéb országos közút
tengelyétől számított 50 méteren, főútvonal esetén 100 méteren belül tervezett hőtermelő létesítmény létesítése esetén, ha a kérelmező a
közútkezelői hozzájárulás
megtagadását vagy a hozzájárulásban előírt feltételeket sérelmesnek tartja.
4. Hőtermelő létesítmények
létesítési engedélyezése. Annak vizsgálata, hogy a közút területének nem közlekedési célú
igénybevétele, valamint a létesítmény a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett – a közúti forgalom biztonságára, a közút
Ha a hőtermelő létesítmény építésével összefüggő eljárás során, a
tevékenységével kapcsolatban a szakkérdést a kérelem benyújtását megelőző 6 hónapon belül más
Budapest Főváros Kormányhivatala közlekedési hatósági feladatkörében eljáró III.
Kerületi Hivatala
-
-MAGYAR KÖZLÖNY • 2017. évi 232. szám
fejlesztési terveinek végrehajtására, a közútkezelő fenntartási, üzemeltetési feladatainak ellátására, a közút állagára gyakorolt hatása alapján – engedélyezhető-e.
önálló eljárásban vagy szakhatóságként nem vizsgálták meg, a fővárosi kerületi önkormányzat
tulajdonában lévő helyi közút területén, az alatt vagy felett, valamint a közutak külterületi szakaszán a közút tengelyétől számított 50 méteren belül tervezett távhővezeték
nyomvonalának vagy biztonsági övezetének kijelölése, a közút tengelyétől számított 50 méteren belül tervezett hőtermelő létesítmény létesítése esetén, ha a kérelmező a
közútkezelői hozzájárulás
megtagadását vagy a hozzájárulásban előírt feltételeket sérelmesnek tartja.
5. Hőtermelő létesítmények létesítési engedélyezési eljárása.
Annak vizsgálata, hogy az építmény
elhelyezkedésének, magasságának, jellegének közvetlen és közvetett hatása a polgári célú légiközlekedésre, a földi telepítésű berendezések működésére és a polgári célú légiközlekedés
Ha a hőtermelő létesítmény építésével összefüggő eljárás során, a
tevékenységével kapcsolatban a szakkérdést a kérelem benyújtását megelőző 6 hónapon belül más önálló eljárásban vagy
Légiközlekedési hatóság -
-AGYAR KÖZLÖNY • 2017. évi 232. szám39117 biztonságára
kockázatos-e. szakhatóságként nem
vizsgálták meg, a távhővezeték
nyomvonala, biztonsági övezete vagy hőtermelő létesítmény helye magyarországi repülőtértől, fel- és leszállóhelytől,
rádiónavigációs ponttól számított 4 kilométeren belüli kijelölése, továbbá 60 méternél magasabb hőtermelő létesítmény létesítése vagy 20 méternél magasabb hőtermelő létesítmény
magyarországi repülőtértől, fel- és leszállóhelytől,
rádiónavigációs ponttól számított 10
kilométeren belüli létesítése esetén.
6. Hőtermelő létesítmények létesítési engedélyezési eljárása.
Annak vizsgálata, hogy az építmény
elhelyezkedésének, magasságának, jellegének közvetlen és közvetett hatása az állami célú légiközlekedésre, a földi telepítésű berendezések működésére és az állami célú légiközlekedés biztonságára kockázatos-e.
Ha a hőtermelő létesítmény építésével összefüggő eljárás során, a
tevékenységével kapcsolatban a szakkérdést a kérelem benyújtását megelőző 6 hónapon belül más önálló eljárásban vagy szakhatóságként nem vizsgálták meg, a
Katonai légügyi hatóság -
-MAGYAR KÖZLÖNY • 2017. évi 232. szám
távhővezeték
nyomvonala, biztonsági övezete vagy hőtermelő létesítmény helye magyarországi repülőtértől, fel- és leszállóhelytől,
rádiónavigációs ponttól számított 4 kilométeren belüli kijelölése, továbbá 60 méternél magasabb hőtermelő létesítmény létesítése vagy 20 méternél magasabb hőtermelő létesítmény
magyarországi repülőtértől, fel- és leszállóhelytől,
rádiónavigációs ponttól számított 10
kilométeren belüli létesítése esetén.
7. Hőtermelő létesítmények létesítési engedélyezési eljárása.
A távhővezeték nyomvonala biztonsági övezetének
megállapítása, valamint annak elbírálása, hogy biztosítottak-e a vízi utakra vonatkozó nemzetközi
szerződéseken alapuló hajózási
űrszelvényméretek.
Ha a hőtermelő létesítmény építésével összefüggő eljárás során, a
tevékenységével kapcsolatban a szakkérdést a kérelem benyújtását megelőző 6 hónapon belül más önálló eljárásban vagy szakhatóságként nem vizsgálták meg, a hőtermelő létesítmény helyének, valamint a
Budapest Főváros
Kormányhivatala -
-AGYAR KÖZLÖNY • 2017. évi 232. szám39119 távhővezeték
nyomvonalának, illetve biztonsági övezetének víziúttól vagy hajózási létesítménytől legfeljebb 50 méteres távolságra tervezett kijelölése esetén.
8. Hőtermelő létesítmények létesítési engedélyezési eljárása.
Annak vizsgálata, hogy a tevékenység a természet védelmére vonatkozó nemzeti és európai uniós jogi követelményeknek, az elérhető legjobb technika alapján meghatározott levegővédelmi követelményeknek és előírásoknak, a környezeti zaj és rezgés elleni védelem
követelményeinek, valamint a tájvédelem jogszabályban meghatározott követelményeinek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e.
Ha a hőtermelő létesítmény építésével összefüggő eljárás során, a
tevékenységével kapcsolatban a szakkérdést a kérelem benyújtását megelőző 6 hónapon belül más önálló eljárásban vagy szakhatóságként nem vizsgálták meg és ha a tevékenység
megkezdéséhez környezetvédelmi engedély és egységes környezethasználati engedély nem szükséges, a) valamennyi
hőtermelő létesítmény esetében, valamint b) ha a távhővezetéket külterületen, továbbá – egyedi tájérték, természeti terület és országos jelentőségű védett természeti terület, Natura 2000
Megyei kormányhivatal környezetvédelmi és természetvédelmi hatáskörében eljáró járási hivatala
- 21 nap
MAGYAR KÖZLÖNY • 2017. évi 232. szám
terület vagy barlang védőövezete esetén – belterületen valósítják meg.
9. Hőtermelő létesítmények létesítési engedélyezési eljárása.
Annak vizsgálata, hogy a Khvr. 5. számú
mellékletében foglalt követelmények alapján a tervezett létesítmény kapcsán jelentős környezeti hatások feltételezhetők-e.
Ha a hőtermelő létesítmény építésével összefüggő eljárás során, a
tevékenységével kapcsolatban a szakkérdést a kérelem benyújtását megelőző 6 hónapon belül más önálló eljárásban vagy szakhatóságként nem vizsgálták meg és ha a tevékenység
megkezdéséhez a Khvr.
1. § (3) bekezdésében foglalt vizsgálatra az eljárást megelőzően más hatósági eljárásban nem került sor, a következő
létesítmények esetében:
a) hőtermelő
létesítmény esetén 50 MW kimenő
teljesítmény alatti, b) távhővezeték település külterületén felszín felett vezetve (kivéve üzemen belüli vezeték) védett természeti területen, Natura 2000 területen, barlang védőövezetén 1
Megyei kormányhivatal környezetvédelmi és természetvédelmi hatáskörében eljáró járási hivatala
- 21 nap
AGYAR KÖZLÖNY • 2017. évi 232. szám39121 km hossz alatti; nem
védett természeti területen, nem Natura 2000 területen, nem barlang védőövezetén 10 km hossz alatti.
10. Hőtermelő létesítmények létesítési engedélyezési eljárása.
Annak vizsgálata, hogy a tevékenység a természet védelmére vonatkozó nemzeti és európai uniós jogi követelményeknek, a tájvédelem jogszabályban rögzített
követelményeinek megfelel-e.
Ha a hőtermelő létesítmény építésével összefüggő eljárás során, a
tevékenységével kapcsolatban a szakkérdést a kérelem benyújtását megelőző 6 hónapon belül más önálló eljárásban vagy szakhatóságként nem vizsgálták meg, és ha a tevékenység
megkezdéséhez környezetvédelmi engedély és egységes környezethasználati engedély nem szükséges, a) valamennyi
hőtermelő létesítmény esetében, valamint b) ha a távhővezetéket külterületen, továbbá – egyedi tájérték, természeti terület és országos jelentőségű védett természeti terület, Natura 2000 terület vagy barlang védőövezete esetén –
Megyei kormányhivatal természetvédelmi hatáskörében eljáró járási hivatala
- 21 nap
MAGYAR KÖZLÖNY • 2017. évi 232. szám
belterületen valósítják meg.
11. Hőtermelő létesítmények létesítési engedélyezési eljárása.
Annak vizsgálata, hogy a létesítmény vagy vezeték megvalósítása a kulturális örökség védelme jogszabályban rögzített követelményeinek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e.
Ha a hőtermelő létesítmény építésével összefüggő eljárás során, a
tevékenységével kapcsolatban a szakkérdést a kérelem benyújtását megelőző 6 hónapon belül más önálló eljárásban vagy szakhatóságként nem vizsgálták meg, és ha a hőtermelő létesítményt vagy a távhővezetéket a kulturális
örökségvédelmi nyilvántartásban szereplő nyilvántartott vagy védetté
nyilvánított régészeti lelőhelyen, régészeti védőövezet területén, műemléki területen vagy jogszabályban meghatározott esetekben műemléket érintő módon valósítják meg.
Fővárosi és megyei kormányhivatal kulturális örökségvédelmi
hatáskörében eljáró járási (fővárosi kerületi) hivatala
-
-12. Hőtermelő létesítmények létesítési engedélyezési eljárása.
Annak vizsgálata, hogy a létesítmény vagy vezeték megvalósítása a
jogszabályban rögzített tűzvédelmi
követelményeknek a kérelemben foglaltak
Ha a hőtermelő létesítmény építésével összefüggő eljárás során, a
tevékenységével kapcsolatban a szakkérdést a kérelem
A hivatásos
katasztrófavédelmi szerv helyi szerve
-
-AGYAR KÖZLÖNY • 2017. évi 232. szám39123 szerint vagy további
feltételek mellett megfelel-e.
benyújtását megelőző 6 hónapon belül más önálló eljárásban vagy szakhatóságként nem vizsgálták meg.
13. Hőtermelő létesítmények létesítési engedélyezési eljárása.
Annak vizsgálata, hogy a létesítmény
megvalósítása esetén a Magyar Honvédség nemzeti és szövetségi védelmi feladatai biztosíthatóak-e.
Ha a hőtermelő létesítmény építésével összefüggő eljárás során, a
tevékenységével kapcsolatban a szakkérdést a kérelem benyújtását megelőző 6 hónapon belül más önálló eljárásban vagy szakhatóságként nem vizsgálták meg és a hőtermelő létesítményt honvédelmi és katonai célú építmény működési vagy védőterületén valósítják meg.
Honvédelemért felelős
miniszter - 21 nap
14. Hőtermelő létesítmények létesítési engedélyezési eljárása honvédelmi létesítmény területén.
Annak vizsgálata, hogy a létesítmény vagy vezeték megvalósítása a
jogszabályban rögzített tűzvédelmi
követelményeknek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e.
Ha a hőtermelő létesítmény építésével összefüggő eljárás során, a
tevékenységével kapcsolatban a szakkérdést a kérelem benyújtását megelőző 6 hónapon belül más önálló eljárásban vagy szakhatóságként nem vizsgálták meg.
Honvédelemért felelős
miniszter - 21 nap
15. Vezetékjog engedélyezési eljárás honvédelmi létesítmény területén.
Annak vizsgálata, hogy a vezeték megvalósítása a jogszabályban rögzített
Minden vezetékjog engedélyezési eljárásban.
Honvédelemért felelős
miniszter - 21 nap
MAGYAR KÖZLÖNY • 2017. évi 232. szám
tűzvédelmi
követelményeknek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e.
16. Vezetékjog engedélyezési
eljárás. Annak vizsgálata, hogy a közút területének nem közlekedési célú
igénybevétele, valamint a létesítmény a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett – a közúti forgalom biztonságára, a közút fejlesztési terveinek végrehajtására, a közútkezelő fenntartási, üzemeltetési feladatainak ellátására, a közút állagára gyakorolt hatása alapján – engedélyezhető-e.
Ha a fővárosi kerületi önkormányzat
tulajdonában lévő helyi közút területén, az alatt vagy felett, valamint a közutak külterületi szakaszán a közút tengelyétől számított 50 méteren belül tervezett távhővezeték
nyomvonalának vagy biztonsági övezetének kijelölése során a kérelmező a közútkezelői hozzájárulás
megtagadását vagy a hozzájárulásban előírt feltételeket sérelmesnek tartja.
Budapest Főváros Kormányhivatala közlekedési hatósági feladatkörében eljáró III.
Kerületi Hivatala
-
-17. Vezetékjog engedélyezési
eljárás. Annak vizsgálata, hogy az építmény
elhelyezkedésének, magasságának, jellegének közvetlen és közvetett hatása a polgári célú légiközlekedésre, a földi telepítésű berendezések működésére és a polgári célú légiközlekedés biztonságára jelent-e
Ha a távhővezeték nyomvonala, biztonsági övezete magyarországi repülőtértől, fel- és leszállóhelytől,
rádiónavigációs ponttól számított 4 kilométeren belüli.
Légiközlekedési hatóság -
-AGYAR KÖZLÖNY • 2017. évi 232. szám39125 kockázatot.
18. Vezetékjog engedélyezési
eljárás. Annak vizsgálata, hogy az építmény
elhelyezkedésének, magasságának, jellegének közvetlen és közvetett hatása az állami célú légiközlekedésre, a földi telepítésű berendezések működésére és az állami célú légiközlekedés biztonságára jelent-e kockázatot.
Ha a távhővezeték nyomvonala, biztonsági övezete magyarországi repülőtértől, fel- és leszállóhelytől,
rádiónavigációs ponttól számított 4 kilométeren belüli.
Katonai légügyi hatóság -
-19. Vezetékjog engedélyezési
eljárás. Annak vizsgálata, hogy
biztosítottak-e a vízi utakra vonatkozó nemzetközi
szerződéseken alapuló hajózási
űrszelvényméretek.
Ha a távhővezeték nyomvonala, illetve biztonsági övezete a vízi úttól vagy hajózási létesítménytől legfeljebb 50 méteres távolságra helyezkedik el.
Közlekedésért felelős
miniszter -
-20. Vezetékjog engedélyezési
eljárás. Annak vizsgálata, hogy a tevékenység az
ivóvízbázisok védelme követelményeinek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e.
Ha a tevékenység megkezdéséhez környezetvédelmi engedély és egységes környezethasználati engedély nem
szükséges, továbbá ha a távhővezetéket külterületen, továbbá – egyedi tájérték, természeti terület és országos jelentőségű védett természeti terület, Natura 2000 terület vagy barlang védőövezete esetén –
A vezeték elhelyezkedése szerint illetékes vízügyi hatóság
Országos vízügyi hatóság
-MAGYAR KÖZLÖNY • 2017. évi 232. szám
belterületen valósítják meg.
21. Vezetékjog engedélyezési
eljárás. Annak vizsgálata, hogy a vezeték megvalósítása a jogszabályban rögzített tűzvédelmi
követelményeknek a kérelemben foglaltak szerint vagy további feltételek mellett megfelel-e.
Minden vezetékjog engedélyezési eljárásban.
A hivatásos
katasztrófavédelmi szerv helyi szerve
A hivatásos
katasztrófavédelmi szerv területi szerve
-22. Vezetékjog engedélyezési
eljárás. Annak vizsgálata, hogy a távhővezeték
megvalósítása esetén a Magyar Honvédség nemzeti és szövetségi védelmi feladatai biztosíthatóak-e.
Ha a távhővezetéket honvédelmi és katonai célú építmény működési vagy védőterületén valósítják meg.
Honvédelemért felelős
miniszter - 21 nap
23. Célvezeték
engedélyezése. Annak vizsgálata, hogy a célvezetékké minősítés feltételei adottak-e.
Ha az eljárás meglévő vezeték célvezetékké történő minősítésére irányul.
Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal
- 30 nap
AGYAR KÖZLÖNY • 2017. évi 232. szám39127 4. Építésügyi ügyek
A B C D E F