Ideológiai elnevezés (45) Nem ideológiai elnevezés (40)
2. Emlékezet az utcákon
A múlt politikai célú felhasználásának megértéséhez először a kollektív emlékezet jelenségét kell megértenünk, megismerni annak természetét. A kollektív emlékezet, mint tudományos fogalom egyik legismertebb képviselője Maurice Halbwachs francia szociológus és
szociál-166
pszichológus.1 Halbwachs szerint az emlékezet csak egy közösségen belül képes működni, olyan szinten kötődik a társadalomhoz, hogy a teljes magányban felnövő ember nem is rendelkezne emlékezőképességgel.2 Jan Assmann azt írja, hogy e tény mögött az az indok áll, hogy az emlékek kommunikáció által adhatóak át, az emlékezetet az adott közösség tagjai közötti kommunikáció tartja fenn, a társadalmi jelenség hatását tovább fokozza a kommu-nikáció írásbelivé válása, ami túlmutat a személyes, halandó tényező korlátain, messzebbre nyújtva az emlékezetet a múltban egy emberöltőnél. A múlt eseményeinek átadása által erősödik meg egy emberi közösség összetartása, mely jelenség identitásképző erővel is, mivel az adott közösség kollektív emlékezete a saját hagyományokra helyezi a hangsúlyt, különbséget téve más közösségek eltérő tradícióihoz képest.
E különbségtétel az, ami az emlékezetet kiemeli a múltból és a jelen történéseinek befolyásoló elemévé teszi. A múlt történéseinek értelmezése egyszerre tud összekötni és elválasztani. Összeköt olyan módon, hogy belülről láttatja az adott közösséget, háttérbe szorítva a közösségen belül jelentkező különbségeket, egységet teremtve a közösség tagjai között, ezzel egy időben pedig elválaszt azoktól, akik nem tagjai ennek a közösségnek, mivel ők nem részesülnek a közös múlt jelentette összekapcsoló erőből, hanem kívül maradnak ezen a kollektív emlékezeten alapuló zárt csoporton. Így a pszichológia szempontjából individuá-lisnak tűnő emlékezet a történészi megközelítés szerint a kollektivitás jegyében sokszorozódik és egybeforr a közösséggel, erre alapozva állítja azt Halbwachs, hogy annyi különböző emlékezet létezik, ahány emberi csoport.3 Fontos kiemelni, hogy a „kollektív” jelző itt nem azt jelenti, hogy egy közösség vagy a társadalom egésze együttesen rendelkezne egy közös tudattal, abban az értelemben beszélhetünk kollektív emlékezetről, hogy az egyéni emléke-zetek a csoporton belül hogyan működnek, illetve hatnak egymásra a kommunikáció és a megosztott tudás tekintetében.4
A társadalom egyes csoportjaiban kialakuló különböző emlékezetek nem függetlenek, a kollektív emlékezet az azt kialakító közösség szempontjából értelmezi a történelmi eseményeket, ebből eredendően mindig pártos és elkötelezett, ezek által pedig leegyszerűsítő.5 Az elkötelezettség pedig az adott csoport érdekeit szolgálja, ami az érdekütköztetés által a politikai tevékenységhez kapcsolódik, az identitásképző erő miatt pedig komolyan
1 GYÁNI Gábor: A történelem mint emlék(mű). Budapest, Kalligram, 2016. 29. o.
2 ASSMANN, Jan: A kulturális emlékezet, Budapest, Atlantisz Könyvkiadó, 1999. 36. o.
3 NORA, Pierre: „Emlékezet és történelem között: a helyek problematikája.” Aetas 14. 3. 1999. 142-157. 143. o.
4 PATAKI Ferenc: „Kollektív emlékezet és emlékezetpolitika.” Magyar tudomány 171. 7. 2010. 778-798. 791. o.
5 NOVICK, Peter: The Holocaust in American Life. Boston, Houghton Mifflin Harcom!, 2000. 4. o.
167
összefonódik a politika világával a kollektív emlékezet fogalma, politikai kérdéssé vált az, hogy melyik csoport múltértelmezése váljon hivatalossá, kapjon emlékműveket,6 a politikai és identitásképzési megközelítés pedig a múltat másképp kezeli: egy használható múlt létre-hozását tűzi ki célul, amely el is torzulhat a jelen szolgálatában.7 A történelmi események manipuláció tárgyává válhatnak, azonban a tudatos változtatásnak nem csak a múlt eshet áldozatul, hanem az állampolgárok emlékezete is, akik nem is feltétlenül veszik észre azt, hogy a politika a emlékezet területét sem hagyja ki az érdekérvényesítésért folytatott harc színterei közül.8 Az emlékezetpolitika tehát egy olyan jelenség, amely bár a múltból táplálkozik, mégis a jelenben működik (ezáltal befolyásolja a jövőt) az aktuálpolitika identitás és ideológiai harcait meghatározva.
Az emlékezetpolitika számos területen érvényesülhet: oktatás, történelmi kutatóinté-zetek és múzeumok állami finanszírozása, emléknapok, jelképek. Ebben a tanulmányban a szimbolikus köztérhasználat kerül a középpontba. A helyszínek, fizikai terek rendkívül fontos eszközei az emlékezethez kapcsolódó politikai cselekedeteknek. A helyek és terek emlékezetpolitikai felhasználásnak elméletét Pierre Nora francia történész dolgozta ki „Le lieux de mémoire” című könyvsorozatával. A cím magyarra fordítva egyszerre jelent emlékezethelyeket és az emlékezet helyeit. Nora alaptétele az, hogy a modern társadalom kialakulásával megszűntek a hagyományos emberi közösségek, illetve az emlékezetközös-ségek, aminek hatására az emlékezet személyes átadása, folyamatossága ezek által pedig a megélhetősége vált semmissé, nem létezik már spontán emlékezet.9 A folytonos és élő emlé-kezet helyébe egy mesterségesen rekonstruált múltkép lépett, melynek egyik megtestesülése a modern történelemtudomány, a másik társadalmi konstrukció az emlékezethely, melyek funkciója a múlt eseményeinek előhívása és megőrzése a közösség számára, amely magától már nem képes emlékezni és szüksége van egy külső támasztékra a történelmi identitása megélésében. A támasztékként szolgáló emlékezeti hely a leggyakoribb esetben egy szimbolikus jelentéssel felruházott helyszín, de lehet egy ünnep, bármilyen jelkép, de akár egy beszéd vagy egy konkrét személy is.10 A rendszerváltás esetében például ilyen emlékezeti helyként tekinthetünk a március 15-ei megemlékezéseket és tüntetéseket, melyek célja a múlt megidézése volt annak aktualizálásával együtt, a jelen politikai folyamatok szimbolikus
6 MISZTAL, Barbara A: Theories of Social Remembering. Maidenhead – Philadelphia, Open University Press, 2003. 37. o.
7 WERTSCH, James V.: Voices of Collective Remembering. Cambridge, Cambridge University Press, 2002. 35. o.
8 PATAKI, 2010. 778. o.
9 PÓTÓ János: Az emlékeztetés helyei. Emlékművek és politika. Budapest, Osiris, 2003. 24. o.
10 NORA, 1999. 150. o.
168
eseményévé válva.11 Az emlékezethelyek további sajátossága az, hogy a múltnak csak töredékeit, maradványait képesek megőrizni, ami azt jelenti, hogy egy szelekció során dől el, hogy egy adott emlékezethely milyen esemény, személy vagy ideológia emlékezetét tartja meg a jelenben. E szelekció folyamatában pedig a politika hozza meg a döntéseket, a politikai szereplők határoznak arról, hogy mi az, amit maradandónak ítélnek meg a társadalmi emlékezet számára.12