Áz ip a r s k ereskedés tö rté n e te a m ohácsi ü tk ö zettő l a szath- m ári békekötésig.
Az ország általános állapota.
U a z á n k történetei a 16-dik és 17-dik században, melye
ket a török bitorlás és belforrongások töltenek ki, általánosan véve kevés vidám éldeletet nyújtanak mind Írónak, mind olva
sónak. Telvék ugyan e kor évkönyvei egy elemeiben fölizga
tott, egy részről sanyarúan zaklatott, más részről hevesen for
rongó népnek eseményeivel; nem hiányzanak helyenként egyes, szívet emelő, márványra méltó nyilatkozásai a hősi és hazafiúi erőnek, elszánásnak s önfeláldozásnak; sőt épen e kor szolgáltat talán legtöbb tetteket s jellemeket, melyeket más nemzetek leghíresbjei mellé büszkén dicsekedve soroz a magyar.
De egészben véve, mégis szomorító e kor története, mind külső politikai, mind belső polgári s népiségi tekintetében.
Egy részről idegen, a magyart elnyelni fenyegető, elemekkel halálharczban küzdve, belső institutióiban felforgatva s mond- hatlan zavarba bonyolítva a népi élet minden ágaiban; itt az ozmán zsarnokság vas igájától, amott a pártforrongás dühétől elnyomva, kiaszalva, fölemésztve, — más részről egy hódító, vak hitében mindent kardélre hányó, rahbilincsre fűző, barbár néptől s a nála nem sokkal emberibb idegen hadaktól, melyek védelem színe alatt féket nem ismerve dűlongának,
önállásá-Az ipar 8 kereskedés története a mohácsi ütközettől a szathmári békekötésig. 21 ban, szabadságában veszélyeztetve látjuk e hont, melynek e fölött saját gyermekei, mintegy önként siettetve veszedelmüket, látni nem akarják a minden felől tornyosodé vészborút; egye
sülni nem akarnak, hogy azt megfoszszák villámaitól; hanem csekélyes magán érdekek, önös czélok fölött viszálykodnak, míg az eláradó vész nyomról nyomra pusztítva, közeledik a nemzet szívéhez, hogy megtegye a halálos döfést. Szomorító e kor története: minden zaja mellett is a fölháborodott elemek
nek egy megfoghatlan tespedést, hanyagságot látunk a köz
ügyekben, mely a tátongó sír mellett sem rezzen föl kényel
méből, mely rendre leszakasztatni hagyja a nemzeti élet virá
gait, szétromboltatni a közjóiét forrásait; még a nemzeti lét
ért s fenmaradásért vívott harcz is gyakran melléktárgyként tűnik elő a pártérdekek között; sőt egy rész, mintegy meg
szokva a kényigát, vagy hasznot lesve az árulásból, kezet fogott hona zsarlóival. Igaz, az idő súlya mindenkép reánehe
zedett a zaklatott hazára, s volt idő, melyben a nemesebb keblű honfi is kétségben vala, ha nem tanácsosb-e egy időre frigyet kötni hona nyilvános ellenével, hogy a nemzetiség elnyomására rejtekben koholt tervek s készített csapások elhárí itathassanak.
E nyomorúság magva már rég elhintve volt a nemzetben, s aligha nem akkor történt a vetés legbővebben, midőn a nemzet dicsősége fénypontján díszelgett. A vegyes házakból származott királyok alatt a nemesség kebeléből egy félelmes oligarchia fejlett ki, mely gazdagságával hatalmas bizonyságot tesz arról, mennyire veszélyeztetheti a hazát s megrendítheti a királyságot a gazdagság, midőn az kiválólag csak néhány egyesek birtokában vagyon. Már Zsigmond, hosszú uralkodá
sának majdnem felén, kénytelen volt küzdeni a zajlongó oli
garchák ellen. Mátyás ugyan erőteljes személyessége, rendit- hetlen akarata, a körülményeket használni tudó ügyessége s
fegyverhatalma által a hatalmas országnagyokat korlátok közé szorította, sőt terveinek kivitelére saját érdekök ellen is reábirta.
De Mátyással letűnt a királyság ereje; a korlátok, melyek nem az alkotmánytól s nyilvános intézményektől , hanem csak a kormányzó személyes tulajdonaitól s kormányzása szellemétől nyertek erőt, kidőltenek; a fék megtágúlt, s a két erőtlen ki
rály, Ulászló és Lajos alatt, lázongva sietteté a gazdag, hatal
mas főnemesség honának veszedelmét.
Az elvetett mag kisarjadzott s az 1526-ki august. 29-dike elnyelte a haza boldogságát. A diadalmas ozmán emésztő láva
ként áradott el az ország nagy részén, nem csak az ipar alkot
mányait rombolva szét tűzzel vassal, hanem a lakosokat is, pedig épen az iparűző néposztályból, százezrenként fűzve rab
bilincsre.
Ennyi nyomorúság között, a nemzeti műveltség s boldog- ság egyéb elemeivel együtt, a műipar és kereskedés is annyira feldúlatott s elnyomatott, hogy annak ezen kori története alig foglalhat magában egyebet, mint a számtalan nehézségeket, melyekkel ktizködött, s az akadályok hosszú sorát, melyektől az némely vidékeken végkép elfojtatott, máshol pedig majd
nem egyedül az elkerűlhetlen szükségekre szoríttatott. Amoda tartozik az egész alsó vidék, mely már Zápolya alatt is minduntalan háborgattaték az őt segítő féktelen török ha
daktól; az ő halála után pedig a félhold igája alá nyűgöztetvén s majdnem laktalanná pusztíttatván, az ipar s kereskedésnek nem adhatott menedéket. S ezen zsibbadt, félholt állapotban maradt az mind addig, míg a félholdat uralta, úgyannyira, hogy ezen országrész, a műipar s kereskedés ez időszaki tör
ténetében helyet sem foglalhat *). A felső, török vastól meg nem
') Ezt, e vidéknek röviden le nem Írható nyomorúságát olvashatni Ka
tona: Hist. Crit. R. Hung. 20, 566—612 stb.
a mohácsi ütközettől
a
ezatbmári békekötésig. 23 hódított tartományra s Erdélyre szorul tehát láthatárunk. De fájdalom, ezeknek sem sokkal vidámabb tekintetűk. Az ország szívében fekvő iparokról az előtt nevezetes városokban: Pesten, Esztergámban, Fejérvárott stb. fészket vert török háború s fegyverszünet idején egyiránt kalandozott, rablott s pusztí
tott az igája alá még nem szorított vidékeken. így, hogy a majdnem számtalan adatok közöl csak néhányat említsek, 1549-ben több utazó kereskedők (mert egyesek erőszaktételei ellen magokat védendők, többnyire társaságban utaztak) ki
fosztalak, s pedig béke idején, egy török rabló csoporttól1);
ugyanazon évben Komárom mellől huszonöt ló és száz három ökör hajtatott el általok* 2). 1556-ban Sándor moldvai és Péter oláhországi vajdák, Izabella özvegy királynőt, az ozmán pa
rancsára, Erdély birtokába visszahelyezendők, Erdélyen ke
resztül Szathmár-Németiig vonulának, s ott egyesülve tábort ütvén, rabló csoportjaikkal az egész vidéket a Kárpátokig elpusztíták s háromszáznál több helységet fölégettek3). 1599-ben Ibrahim, budai basa, a béketanácskozások sikeretlensége után,
I
rabló csordáival a Garam, Ipoly s Vág vidékeit egész Nagy
szombatig, Beczkóig és Trencsénig befutotta, a helységeket s azoknak vetéseit feldúlta, s tizenhárom ezernél több lakost fűzött rabszíjakra4) stb. stb.
De ezen, a töröktől szétözönlő veszély nem egyedüli nyomorúsága volt a zaklatott hazának. Mindjárt II. Lajos ha
lála után nyilvános pártokra szakadt a két király közt felosz
lott nemesség s felgyújtá lángját azon emésztő zajlongásoknak, melyek a töröktől s a közönséges féktelenségtől mindig táplál- tatván, a török bitorlással ugyanazon ideig dúltak a hon ke
*) Kovachich: Script. Minores Rerr. Hung. 1, 88.
2) Ugyanott 90.
3) Katona: H. C. 22, 843.
4) Istvánfy: Hist. R. Hnng. Lib. 31, 454.
belében. Mi szörnyebb, mi pusztítóbb pedig a belháborúnál?!
Nem czélom itt ennek szomorú történeteit elbeszélni; de né
mely jelenéseit s következményeit, melyek a műipar és ke
reskedés állapotát föltételezék, szükség megemlítenem. „János király pártja — u. m. Zermegh ') — a ferdinándpárti magya
rokat német, ezek pedig amazt török felekezetnek nevezé. Es ennél fogva kölcsönös gyilkolásokra, a falvak és majorok fel- dúlására, a földmívesek kifosztására a legagyarkodóbb indulattal rohanának. Biztosság az utakon, vagy csöndes megmaradás otthon, senkinek sem engedtetett.“ — „S egyéb a polgári háborúkból sarjadzó nyomorúságok az országot, mely azelőtt virágzott s mindennel bővelkedett, tönkre jutatták.“ 2) Voltak, kik a rablást rendes foglalkodásként űzték s kiknek egyedül ez vala élelemkeresetök módja. Ilyenek valának a majd egyik, majd másik párthoz szegődött szabad hajdúk. Ezeknek rablásai s pusztításai oly gyakoriak, oly nyomasztók valának, hogy majdnem minden "országgyűlésen szükséges volt a kicsapon
gások elleni törvényeket megújítani. Ezen kalózok pedig nem csak rablottak és pusztítottak, hanem „az volt még a legsa
nyarúbb — u. m. K azy3) — hogy miután a kegyetlen embe
rek a hon legszebb vidékeit csakném egy lángba borították, még a lakosokat is rablánczra fűzték s töröknek és tatárnak adták el, hol aztán nyomorú szolgaságba jutottak. A dunántúli országrészről s a vele határos megyékből, az oklevelek szerint, nyolczvanezer ember viteték át (1605-ben) az eszéki hídon a
') Lib. II." 1530-ról.
s) Istvánfy Lib. 11, 105. — Laszky 1532-ben Szepesse'gból sok haran
got összeszedett s Kassán ágyukká öntetett; ugyanakkor sok falvak marháit is elhajtatá. Katona 20, 844. kövv. — Sperfogel írja — Wagnernál Analecta Scepus 2, 161. — hogy a Zápolyiaktól a Szepességben okozott kár több száz
ezer forinttal nem volt volna helyre pótolható. Általán ve've a felső vidékiek nyomorgattatását 1. Katona 20, 533. stb.
3) Hist R. Hung. 1, 53.
ft mohácsi űtközettól » szftthmárí békekötésig. 25 törököktől.“ Azon pórrege is, miszerint isten egy kegyetlen hajdúnak kezében csoda által vért facsart ki az aranypénzből, melyet eladott rokonáért nyert volt, nem eléggé tanúsítja-e ezen aljas népnek iszonyú pusztításait? — Hasonló kalóz- csínyek a nemesek közt sem valának hallatlanok; sokan a köz
zavart hasznokra fordítván, a középkori rabló-lovagok módjára, sziklaváraikból saskeselyűekként rohantak le szolgáikkal az alattok békésen utazó kalmárokra s a szomszédok jobbágyaira.
Balassa Menyhért, szathmár-németi várnagy és Zay Ferencz 1564-ben egész sereggel mentek Tokajba a szüret idején borrab
lásra; s míg oda kalandoztak, Báthory István, kit a szath- máriak, amannak féktelenségét megunván, a vár elfoglalására meghítanak, az ő nagy, részint rablásból gyűjtött birtokában tízezer font ezüstöt, nagy mennyiségű aranyat, számtalan drága ékszereket s edényeket ta lált'). De halljuk Istvánfyt magát a hon e körülményeiről: „Az országgyűlés (1549-ben)
— úgymond2) — Basó Mátyásnak iszonyú rablásait, utazók, kereskedők s egyebek meggyilkolását s kifosztását, s messze, egész Lengyel- és Stájerországig űzött pusztításait nyilván följelenté, s hogy, azoknak meggátlására és Basó megbünteté
sére rendelmény tétessék, esedezett. A dunáninneni nemesség és bányavárosok pedig Balassa Menyhértet hasonló rablások vétkéről vádolták. — Basó elleneit legyőzvén, idegen javakat erőszakkal elragadván, az utazóknak cseleket vetvén, pusztí
tani kezde. Azután rácz és lengyel rablókat szolgálatába fo
gadván, nem csak Panonnia hegyein s erdeiben, hanem a szom
széd Lengyel- és Stájerországban, végre Moldva szélein is rab
lásokat űzvén, tömérdek gazdagságokat halmozott össze. —
') Forgách: Hist. Lib. 14, 341.
J) Lib. 16, 174. — Hasonlókat olvashatni Fessler: Gesch. d. Ung. 7, 561. 570. stb.
Hasonlókép Balassa Menyhért, miután Lévának birtokába ju tott, Csábrágot is elfoglalta s örökül rablókat tőn bele, kik által az egész környéket pusztittatá. Szitnya hegyén pedig vá
rat építvén, onnan a bányavárosokat mindig folytonos ostrommal fárasztá s majdnem kétségbe ejté“ stb. Hasonló martalócz volt Bebek Ferencz, György fiával'). De hosszas volnék, ha csak nagyobb részét is elszámlálni akarnám azon rablóknak, kik e zajos időkben a hazát sanyargatták. Záradékul még csak ezen szavait közlöm az 1625-ki sopronyi gyűlésben felolvasott ki
rályi előterjesztéseknek: „Mindennapi tapasztalásból tudatik, hogy a mindenütt kóborló útonállók az utas kalmárok javaira s életére leskelődnek; minek következése, hogy ezek a ve
szélytől visszarettentvék, minden kereskedéssel felhagyni, vagy árúikat más országba vinni kénytelenek, a kir. jövedelmek nagy kárára.“ * 2)
Hogy pedig csordultig megteljen az ínség pohara, még a védelemre küldött királyi és segélyhadak is ellenségeivé s pusztítóivá, a katonai kormányzók védelem színe alatt kegyet
len zsarlóivá lőnek az eltaposott hazának. Majdnem minden országgyűlés megújítá a katonaság s kormányzóik kicsapon
gásait tiltó szabályokat, de mily sikeretlenűl, maga a számtalan ismétlés tanúsítja. A városiak védelemért a királyhoz többször hasztalan folyamodók, Kassán 1531-ben gyűlést tartván, azt végzék, hogy különös követség küldetnék a királyhoz, a vá
rosokat eltökélteknek jelentő, Zápolya pártjához állani, ha őket a német katonaság féktelensége ellen sikeresen nem védendi3).
Nem egyszer történt az őszi táborozásokban, hogy a királyi had faszegény vidékeken a falusi pórnép házfödeleit leszaggatá,
') L. erről s pusztításairól Katonát 22, 858.
2) Katona 31, ad an. 1625.
3) Sperfogel: Chron. Wagnernál Anal. Seep. 2, 160. kövv.
a
mohácsi ütközettől a ezathroári békekötésig. 27 hogy a táborban feltüzelje '). S mily szomorú emlékezeteket keltenek föl bennünk egy Schvendi, Basta, Belgiojóso, Karaffa, nevei! Végére nem jutnánk, ha ezeknek féktelenségeiket, nyomasztó zsarlásaikat, melyeket védelem színe alatt elkövettek, elbeszélni akarnék. Némelyeket azonban fogunk alább említeni a műipar s kereskedés története részleteiben, a mint t. i. azok
nak egyik vagy másik ágába vágnak pusztító ddlásaik* 2 *). Csak néhány szót közlök itt még az 1602-ben Pozsonyban össze
gyűlt országos rendek ékes beszédű föliratából, melyben elszám
lálván a katonaság kicsapongásait, ekként fakadnak ki: „lm ez ezen ország romjainak szomorú ábrázata, szánandó minden- kitó'l, kinek szíve sziklává nem ridegűlt. Ezen ország, mely hajdan fegyverhatalmáról, kincseiről és népeiről híres vala, most végszorongattatásra jutván, siralmas színt ölte föl, bizony
nyal nem annyira a török zsarnokság-, mint a katonaságnak, melynek védelműl s nem sérelműl kellene lennie, féktelen s büntetlen szabadossága által.u 3) De e panaszok nem valának utólsók; az 1605-ki gyűlés föliratában ismét érzékeny színekkel találjuk festve ezen katonaságtól származott nyomorúságokat4) ; mik aztán még többször is, de mindig kevés, vagy semmi sikerrel újítattak meg. — Végre még azon lázadások is, melyek az elnyomott nemzetiség és vallásszabadság védelmére tárná
dénak, nem csak nagy pusztításokat hagytak magok után, számtalan városokat és falvakat borítván lángba; hanem ápol
ták is a zavart s evvel a törvénytelenséget s rablásokat,
meg-’) L. példáját Istvánénál Lib. 30, 436. Lib. 28, 395. Fesslemél 7, 560. stb.
2) Néhány jelenést 1. Fesslernél 7, 481. 493. 613. Istvánfynál Lib. 23, 481. 486. köw. 493. stb. Katonánál 28, 91. 574. stb. Bethlennél 6, 39. 53.
kövv. stb.
s) Katonánál 28, 97. Istvánfy 33, 507.
* ) ü . o. 28, 455. 475. stb.
szakaszták a közlekedést s elnyomták az ipart. így, hogy csak egy példát hozzak fel, Tökölyi lázadásában, 1680 táján,
— miként Engel mondja *) — az egész ország megtelt rab
lókkal és gyilkosokkal.
Ily állapotban volt Magyarország ezen egész korszak alatt, s hogy annyi belviszály közt a török hatalomtól el nem nyeletett, egyedül az okozta, hogy a török birodalom fénye is elhomályosült a hatalmas Szulejmán elhúnytával; s a hódító szellem, mely alatta egész Európát megremegteté, a serail gyönyöreibe merült, pulya zultánok alatt a vad erejű nem
zetben kialudni kezdett. — S ily körülmények közt csodálni nem lehet, hogy a műipar s kereskedés is, mely mindkettő az előtt már szép haladásban volt, majdnem végkép elenyészett, s az ország minden vidékein annyira lesülyedett, hogy talán méltó sem volna annak történetét irni, hanemha azért, hogy a következő korszakbani éledése s fokonkénti haladása annál élénkebhen elő tűnjék, s ha ennél fogva a későbbi kedve
zőbb állapota amannak is némi érdeket nem kölcsönözne.
De más szempontból tekintve, lehetetlen hogy napjainkban, midőn az anyagi érdekek oly kiválókép vonják magokra a népek figyelmét, s foglalkodtatják az elméket, lehetetlen mon
dom, hogy érdekes ne legyen iparunk s kereskedésünk ezen félholt állapotának is története. Sőt tanulságos is leszen annak szemlélete, hogy nem csak politikai bal események: a barbár török sanyarú zsarnoksága s a pártforrongások dúlásai; nem csak physikai akadályok: tenger távolléte, száraz és vízi utak járatlansága stb. valának a tényezők, melyek ezen szomorú körülményeket előidézték; hanem számos oly belső okok is munkások voltak ezen állapotok alakulásában, mik részint magában a nemzetben s az azt alkotó külön elemű s érdekű
') Gesch. d. Ung. Reichs 5, 92. Erdélynek kipusztítását pedig a német hadaktól hosszan leírja Bethlen Farkas 5, 39. kövv. sth.
a mohácsi ütközettől a ezathraári békekötésig. 29
részekben, részint az alkotmányban és kormányban alapul
tak; — hogy forrásai azon okoknak, melyek kereskedésünk- s iparunkra az újabb időkben károsan hátának, részben leg
alább, a múlt korban keresendők; — hogy végre maga a nemzet gondolkodásmódja s lelkülete, nem különben kormánya és institutiói is sok baleredménynek valának forrásai; — s ha mind ez nem nyerhet is itt világos kifejtést, az itt s amott elszórt érintések legalább anyagot nyujtandanak egy s más fölött vizsgálódni.
Az ipar állapota.
I. M e z e i g a z d a s á g .
A földmívelés e korszak alatt talán a legelhanyagoltabb volt minden ágai közt az iparnak; minek többféle okai valá
nak, részint magát e foglalkodást gátolok és nehezítők, részint az ezt kezelő néposztályt nyomasztók. A háborús körülmények közt számtalan veszélynek volt kitéve főkép a gabnatermesz- tés; a sűrű hadmenetek, melyek az ország vidékeit, minden irányban átszeldelék, számtalanszor pusztíták el a földmíves
nek már-már érett reményeit, vagy foglalák le az aratást és szüretet; miért kivált a törökkel határos tartományokban leg- fölebb is annyi gabna termeszteték, mennyit a szükség elke- rűlhetlenűl kívánt. Nagy akadályára volt e foglalkodásnak az is, hogy a pórság barmaitól mód felett megfosztatott. Basta, miként Bethlen tudósít *), a felső vidéken annyi barmot haj
tatott el több ízben a szegény földmivesektől, hogy némely helyeken a földmívelés egészen lehetetlenné válván, egy mérő búza huszonöt arany pénzért (vigintiquinque et amplius aureis numis) kelt s a szegénység ló-, macska- stb. hússal volt
kény-') Hist. 5, 36. 71. 133. köw. stb.
télén az élilialáltól menekülni; 1605-ben pedig Bocskaitól nyo- mattatván, Pozsonyhoz több mint húszezer lovat s egyéb igás barmot hajtatott el seregével *). Végre hogy több példákat ne halmozzak fel, Erdélyben annyira jutott a pórság barom híjá
ban, hogy ekéjét és szekerét vonni önmaga kényteleníttetett;
s az e végre készített könnyebb szekerek, a zsarnok emléke
zetét bélyegzó'leg, Basta szekereinek neveztettek 2).
Mi magát a földmívelő osztályt illeti, igen megcsökkenté foglalkodását az említett okokon kívül az is, hogy a folytonos háborúk öldöklései fölött, a pórok százezrei vitettek ki rab
szolgaságra a diadalmas ozmánoktól. Mindjárt a mohácsi vész
napot követő' két évben háromszázezernél többel kevesedett a hon lakosaiban. Azután pedig alig volt a zsarnoknak diadala, melyet fogolyszedéssel nem súlyosbított volna. így 1599-ben egy tatárokkal vegyes ozmán sereg egész Nagyszombatig, Űjhelyig, Galgóczig, Beszterczéig pusztítván s mintegy száz
ötven helységet porrá égetvén, közel harminczezer lakost fűzött rabszíjakra3). Öt évvel előbb Horvátországból mintegy 35,0004); 1663-ban pedig több megyékből 100,000 földmíves
nél többet hajtott ki rabigába 5). S miként Thúri Pál levelé
ben, (melyet a híres kassai bíró, Bogáthy, nyomtatott ki először6) bizonyítja: „nincs Magyarországban fekvő jószággal biró török ú r, kinek Bosniában vagy Thraczia szélein nem volnának magyar foglyokból álló telepei és falvai.“
*) Istvánfy Lib. 34, 507.
J) Bethlen 6. — Engel 4, 289.
*) Részint ezen pusztítások következménye volt, hogy ez évben a búza mérője 1 fton felül, az árpáé 70 drra; zabé 33 á r r a ; a következő évben pedig a bnzáé 3 ftra, a rozsé 2 ftra, árpáé és zabé 1 ftra — mi akkor hallatlan ár volt — emelkedett. L. e pusztításokról bővebben Katonát 27, 625.
4) Kovachich: Ungedruckte Schriften 283.
5) Engel 5, 29.
6) Olvasható e levél németül is Ungr. Magaz. 3. köt.
a mohácsi ütközettől a szathmári békekötésig. 31
Mily sanyarú volt állapotok, béke s háború idején egy- iránt, azoknak is, kik a hazából ki nem hurczoltattak, ott, hol az ozmán magát befészkelte, vagy hova kalandjain eljutott, látjuk Veráncz leveleiből, melyeket a budai basához intézett.
Egyikben ’) ezek közöl így ir ő : „Uraságod nem látja mind azt, mit a szomszéd bégek ellenünk mívelnek, s miként gaz
dagodnak naponként, nem csak kirabolván s fosztogatván a szegény lakosokat s mindig más és más zsarlásmódokkal nyo- morgatván őket, hanem még szívvéröket is majdnem kiszíván, úgyannyira, hogy már lélek alig van bennök, s másról már nem is gondolkodnak, mint hogy az ország más részeibe köl
tözködjenek, a ti sanyarú vas igátokat elkerülendők. S méltán pedig, mert az örök szolgaságon kívül, melyben őket bar
maikkal együtt szünetlen munkákkal sanyargatjátok, az adókat is fösvénységtek szerint önkényleg, a hányszor nektek tetszik, vetitek reájok“ stb. Egy másik levelében* 2) pedig írja, hogy a budai basa kilenczven szekérnél többet készíttetett a végre, hogy rabló-kalandjait a jobbágy-szekereknek ily czélra kiren
delése által előre el ne árulja stb. Thúri Pálnak említett levelét pedig lehetetlen olvasni, szánakodás könyűi s méltó felindulás nélkül az embertelen török ellen. Rövidség okáért csak néhány vonást közlök belőle, a török alatti magyar pórság állapotáról.
Ha valakinek, akár keresztény- akár töröknek meggyilkolt teste találtatott valamely helység határában, az nagy büntetés alá vetteték; így történt p. Túr helységben, ámbár a gyil
kos török volt s tettét önmaga is megvallotta, nem ő, hanem a közönség bűnheszteték. Egy pór hazamentében lábát a földből kiálló tuskóban megsértette; egy épen arra menő
kos török volt s tettét önmaga is megvallotta, nem ő, hanem a közönség bűnheszteték. Egy pór hazamentében lábát a földből kiálló tuskóban megsértette; egy épen arra menő