Fi Krónika megírásával egyiáejűleg az előnév és címer használatánál mutatkozó bizonytalanságot is tisztáztam.
n bevezetésben említettem, hogy a család több tagja, jóhiszemű tévedésből és mondjuk felületes
ségből, az „alsócsöpönyi" és ,dierczegszöllősi" elő
nevelhet használta. Kutatásaim során ezeknek téves voltáról meggyőződve, a helyes előnév megálla- pítása végett kellő okmányokkal felszerelt kérvényt adtam be a belügyministeriumhoz, amely az erre legilletékesebb szakfórum, az országos levéltár meghallgatása után, 160418/1908 I. a. számú ren
deletével a családnak a „felsőszöllősi“ előnév használatához való jogát igazolta. Természetesen nem szabad itt arra gondolni, hogy ezt az elő- nevet valamelyik király adományozta a családnak;
ez csak újabbkori szokás, amely régibb időkben nem létezett; akkor a birtokos birtoka után egy
szerűen felvette és használta az előnevet.
Bizonytalanság uralkodott a címer tekintetében is. H család birtokában lévő régi pecsétgyűrűkön és pecsétnyomókon ugyan megvolt ez, de majdnem mindegyiken volt egy kis hiba; az egyiken hiá
nyoztak a griff szárnyai, — tehát nem griff, hanem
oroszlán volt — a másikon ci griff csak egyik karmában tartotta a buzogányt, a harmadikon helyes volt a paizsalak, de a sisakdísz hiányzott stb. Összeszedtem tehát a pozsonyi és nyitrai levéltárakban négy pecsétlenyomatot, mely a család különböző tagjai által hivatalos hiteles okmányokon 1726 — 1807. években használt, teljesen azonos címert ábrázolja s az ezekről készült hiteles bizo
nyítványok alapján a belügyministerium 69578/1910.
I. a. és 108826/1910. I. a. sz. rendeletéivel a címert igazolta, azonban csak színjelzés nélkül, minthogy az említett pecsétlenyomatokból a színjelzés meg nem állapítható. Fiz idézett rendeletek szerint a címer leírása a következő: -álló tojásdad paizs s z ín je lz é s n é lk ü li m ezejéb en jobbra fordult griff ágaskodik, két első lába kormai közt buzo
gányt tartva. f\ paizsra helyezett, szemben álló, koronás nyílt sisak.dísze: a naizsbeli griff növeke
dőén; két oldalt foszlányok.“ Nézetem szerint a belügyministerium és illetőleg az országos levéltár talán kissé túlságos skrupulózitással járt itt ei, mert hiszen úgy a régi pecsétnyomókon, mint Csergheő Géza (Siebmacher) címerkönyvében is látható, hogy a paizs kék, amiből aztán önkényt következik a foszlányok színe, amint ezt nekem egy szakértő mondotta.*) Fizt hiszem tehát, hogy semmiféle bitorlást nem követünk el, ha ezentúl
*) Csergheő „Wappenbuch des Fidels von Ungarn etc." című művében a Szöllősy-család címerének leírásánál egy színezett címerrel ellátott gyászjelentésre is hivatkozik; sajnos, nem mondja meg, hogy hol látta azt.
113
is, úgy mint eddig, így használjuk a címert:
tojdsdad kék paizsban zöld mezőn ágaskodó arany griff két első lába karmai közt ezüst buzo
gányt tart; sisakdísz ugyanaz, növekedőén; foszlá
nyok: kék-arany, vörös-ezüst.
T\ címerlevél egyébként, amely szintén megvolt az elpusztult családi levéltárban (305), sokkal újabb keletű volt, mint maga a család, h z Firpád- korban egyáltalában csak a zászlós uraknak, kik saját zászlójuk alatt mentek a háborúba, volt címerük s ezek sem családi, hanem inkább az illetőnek méltóságával járó hatalmi jelvények voltak (306). Csak az Jünjou-k korában kezdtek családi címereket használni. H mi címerünk — amennyire az én fogyatékos heraldikai ismereteimmel meg
tudom ítélni — körülbelül a XVI. századból való lehet.
Meg kell még jegyeznem azt is, hogy a mi családunkkal összeházasodott családoknál én nem kutattam azt, hogy az illetők előnevei igazolva vannak-e; ezeket egyszerű bemondás alapján írtam be, vagy Nagy Iván művéből vettem át. Talán nem lesz érdektelen, ha feljegyzem még, hogy az okmányokban a XIII. századtól kezdve napjainkig miféle változatokban írták nevünket, w/ews/(persze latinul de Z e u le u s alakban) Z eleu si, Z eu lesi, Z cw Jesi, Z e iv le w si, Z ew leő sy, Z eo leo sy, Z eöl- leősy, S ze ö lle ő sy , S zö lő si, S zö llő si, S zö lő sy , S zö lö ssy, S z ö llő s s y és S z ő llő s y ; ez utóbbi a ma is használt alak.
8
Mielőtt a tollat letenném s átadnám ezt a kis krónikát a családtagoknak, a kiknek részére írtam, még egy pár szót akarok intézni úgy ezekhez, valamint azokhoz a nem családtagokhoz is, akik véletlenül kezükbe veszik ezt a könyvecskét.
Mem kérkedés volt a célom, amikor a család történetét kikutattam és leírtam; már az előszóban említettem, hogy ez tőlem nagyon távol áll; akik személyesen ismernek, tudják, hogy egész tényke
désem e tekintetben is teljesen összhangban áll szavaimmal.
Fi kegyelet adóját akartam leróni az elődök iránt, s a családtagok előtt meg akartam örökíteni emlékét azoknak, akik, habár csak mint homok
szemek, vagy legföljebb kis kavicsok, szintén közreműködtek a nemzet élete folyásának irányí
tásában, akik szintén tagjai voltak annak a bizo
nyos, ma sokat (gyakran méltán, még gyakrabban méltatlanul) gáncsolt nemzetfentartó elemnek, amely ennek a szegény, sokat szenvedett hazának sorsát századokon át intézte és amely minden valódi és képzelt hibája mellett is legerősebben képviselte a nemzeti eszmét. Miszen a legnagyobb demokrata,
115
maga Kossuth Lajos mondotta: »Ne gúnyoljuk mindig a táblabíró világot, mert ezek a táblabírák tartogatták 300 éven át a hazát."
Családunk fiatal nemzedéke tagjainak pedig azt kötöm lelkére, hogy nem akkor tartják tiszteletben az ősök emlékét, ha éretlen dzsentriskedéssel, léha henyéléssel, más tisztességes emberek lenézésével és könnyelmű költekezéssel akarnak ki- és feltűnni, hanem ha tanulnak, dolgoznak, hivatásukat dere
kasan betöltik. Mert csakis a becsületes munka az, ami az embert felemeli, nyugodt öntudattal tölti el és megedzi a balsikerek és a sors mostoha- ságainak elviselésére.
8*