a narrativitás fogalmának, jelentéseinek különböző értelmezése a társadalomtudomá-nyok területén hazánkban is elterjedtnek mondható,1 sőt a közbeszéd különböző szintjein is használatos a „narratíva” kifejezés, különösebb meghatározás, értelmezés nélkül.
elméleti és kutatásmetodológiai megalapozottsággal a történeti és a pedagógiatör-téneti kutatásokban is találkozunk a narratív szemlélettel, széles jelentéstartományban.
a Hayden White 1973-ban megjelent Metahistory című munkájára keletkezett hazai ref-lexiókra (gyáni, 2000) ugyan kevesen figyeltek fel a pedagógiatörténeti kutatók közül, de Jerome Brunernek a paradigmatikus és a narratív gondolkodás ismeretelméleti kü-lönbségeire felhívó tanulmánya (Bruner, 2005) jól ismert általában a pedagógiai kutatók körében.
a történetírás posztmodern korszaka a nyelvi fordulat fogalmának bevezetésével ka-pott muníciót a narrativitás értelmezéséhez. a nyelvi fordulat a valóság nyelvi megal-kotottságára, az információ helyett a jelentésre irányította a figyelmet (Kálmán, 2009.
95.). ebben a szemléletben a nyelv nem közvetítője, tükrözője a valóságról szerzett infor-mációknak, ismereteknek, hanem a nyelvi kifejezés maga a megalkotott valóság. ebben a felfogásban a megismeréshez használt nyelv tehát nem semleges. Hayden White szerint a történeti kutatás eredménye egy nyelvi kompozíció, amelyben a kiválasztott nyelvi esz-közök nem stiláris jelentőségűek, hanem hordozzák a történetkutatás lényegét (gyáni, 2000. 22.; White, 1984). White négyféle narratívaértelmezésre hívja fel a figyelmet:
a) az analítikus filozófusok, például danto, a narratíva ismeretelméleti státusával foglal-koznak, és azt kifejezetten a történeti jelenségek magyarázatára, értelmezésére alkalmas megközelítésnek tartják (Rüsen, 1999); b) az annales-kör tagjai a narratív történetírást ideológiai reprezentációs stratégiának és nem tudományos megközelítésnek értelmezik;
c) a jeltudományi kiindulású értelmezés (például Foucault, derrida, genette) a narra-tív megnyilatkozásokat diszkurzív kódnak tartja, amely a beszélő pragmatikus szándé-ka szerint lehet a „valóság” reprezentációja; d) a hermeneutiszándé-kai megközelítés (gadamer, Ricoeur) a disurzusban megmutatkozó idő-tudatosságot, az idő strukturálását láttatja a narratívában (White, 1984). az ember tehát narratívákba születő és a meglévők alapján új történeket alkotó lény (Mórocz, 2014).
1 a Narratívák könyvsorozat 11 kötete kiváló képet fest e megközelítés hazai fogadtatásáról.
szabolcs Éva
számos kutató a narratíva fogalmának, jelentéstartományának történettudományi értelmezéseit boncolgatva arra az elsősorban ismeretelméleti alapállásra helyezkedik, hogy a narrativitásnak, az elbeszélésnek kitüntetett szerepe van a történeti kutatásban és a történetírásban: nem feltétlenül állítható szembe a tudományos megközelítéssel, hi-szen a történeti elbeszélés „az időtapasztalás cselekvésirányító és identitásképző” értelme-zésének fogható fel (Rüsen, 1999. 42.). a történeti narratíva tudományos jellegét még abban is látja Rüsen, hogy a források, tények interpretációja „módszertanilag szabályozha-tó és – az igazság biztosítása érdekében – szabályozandó kognitív folyamat” (Rüsen, 1999.
43.). a történetírás által létrehozott narratív konstrukciók, értelmezések összefonódnak a retorikai eszközökkel, nyelvi formákkal. a posztmodern felfogás szerint tehát a törté-netkutatás folyamata különbözik a pozitivista tudományosságtól, de a forrásokból feltárt tények történetbe illesztése tudományosnak tekinthető abban az értelemben, hogy racio-nális megismerésre épül, kognitív folyamatok révén hozza létre az elbeszélést, narratívát mint kutatási produktumot. e felfogás szerint tehát a múltat kutató történész által létre-hozott szaktudományos értekezés maga is narratíva, egy lehetséges, megalkotott olvasata a múltnak. ez az értelmezés jól illeszkedik abba a felfogásba, hogy a történeti múltról különböző olvasatokat, a történeti „valóság” különböző reprezentációit tudjuk megalkot-ni történészként.
a narratív szemlélet értelmezése azt is jelentheti, hogy olyan személyes forrásokat, emlékezetre épülő visszaemlékezéseket kutat a történész, amelyek maguk is narratívának, elbeszélésnek tekinthetőek. ebben az esetben a különböző idősíkok találkozása valósul meg: a visszaemlékezésben megjelenő múlt, a visszaemlékezés ideje és minderről a törté-neti kutató által létrehozott narratíva ideje.
a nemzetközi és a hazai pedagógiatörténeti kutatások a legutóbbi évtizedekben tema-tikájukban és kutatás-módszertani eszköztárukban is kitágultak (Biró ‒ pap K., 2007;
pukánszky, 2008). Néhány hazai kutatási példa megmutatja, hogy a narratív szemlélet milyen módon, milyen elméleti és/vagy módszertani tudatossággal – vagy éppen anélkül – öltött testet a pedagógia történeti jelenségeit vizsgáló tudományterületen. a narratív kutatást mint ernyőfogalmat (Fulda, 2014) érdemes ismét hangsúlyozni e rövid szemlé-zéskor, hiszen nem győzzük kiemelni, hogy számos kutatás-módszertani lehetőség adódik a narratív szemléletben rejlő kutatási lehetőségek érvényre juttatására.
a történelemelméleti és módszertani megfontolások kevéssé játszanak szerepet, pusz-tán a fogalomhasználat hívja fel a figyelmünket Az OFI története narratívák tükrében (Mayer, 2009) című kötetre. a címben szereplő „narratíva” kifejezés itt arra utal, hogy az adott időszak, eseménysor szereplői a saját szubjektív olvasatukat beszélik el, foglalják történetbe interjúkérdések alapján, és a kötetben ezeknek az olvasatoknak az elrendezése, nem pedig elemzése történik: mintegy kínálja magát arra, hogy ezeket a narratívákat va-laki feldolgozza.
Narratív szemléletű pedagógiatörténeti kutatásnak tekinthető Méreg Martin tanul-mánya schultz imre pécsi tanítóképző intézeti tanár önéletírásának elemzéséről (Méreg, 2013). a személyes narratívák, élettörténetek kutatását a tematikus megközelítésű narra-tív szemléletű kutatások közé sorolják (Riessmann, 2008). Méreg Martin kutatásának
Narratíva és pedagógiatörténet
kettős célja volt: egyrészt a tanári identitás elemeinek a szöveg megalkotásának sajátos-ságain keresztül történő megragadása, másrészt a narráció elemeinek vizsgálata, kategó-riarendszer kidolgozása, amely „lehetővé teszi a szöveg tartalmi és strukturális elemeinek elkülönítését és a közöttük levő viszonyrendszer vizsgálatát, ebből kiindulva pedig rá lehet mutatni az önkép konstruálásának egyedi és általános vonásaira”. az önéletrajzi szöveg mint a személyes dokumentum által kínált elemzési lehetőségek közül tehát Méreg Martin egy olyat választott, amely a szóban forgó önéletírást mint narratívumot vizsgálta a szöveg szerkezeti és tartalmi jellegzetességeinek feltárásával. a szerkezet elemzése „az időben való előrehaladás, az események egymásra következése és a közöttük levő ok-okozati viszony” meg-mutatását jelentette, ahogy az önéletrajz írója szakmai előrehaladását leírta. a tanulmány szerzője feltárta, hogy ez az egymást követő életszakaszokat rögzítő önéletírás tudatosan egy fejlődési folyamatot, ívet örökített meg, és elemzése szerint „a fejlődéselv következetes érvényesítése párhuzamba állítható a keresztény történetírás teleologikus szemléletével”. az önéletrajz tartalmi elemzése során a tanulmány szerzője olyan nyelvi kategóriákat különí-tett el a szövegben, amelyek a jó és rossz pedagógus, az egykori és a korabeli tanítóképzés dichotómiáit rögzítették. ez a tartalmi elemzés nem kvantitatív, hanem a kvalitatív tarta-lomelemzés egy formájának tekinthető. e kutatás egyúttal arra is rávilágít, hogy a narra-tív szemléletű történeti kutatás kutatás-módszertani megvalósítása – ahogy korábban már szó volt róla – különböző módszerek megfelelő alkalmazását jelentheti.
ez jellemző Kolosai Nedda doktori disszertációjára is, amelyben narratív interjúk tar-talomelemzésével egy társadalmi jelenség, az 1950-es évek kisiskoláskorának individuális reprezentációját, szubjektív megélését igyekezett megmutatni (Kolosai, 2013). a narra-tív szemléletű elemzés nyelvi mintázatok feltárását jelentette az interjúk szövegéből. az interjúkban megjelent közös élményvilágot egy narratívumkészlet részének tekintette, és assmann nyomán úgy értékelte, hogy az ezekben őrzött kollektív emlékezeti tartalmakat sikerült feltárnia. ilyen, mintázatok nyomán kiemelhető tartalmak voltak például az isko-la tárgyi és téri struktúrája, a tanító személyére való emlékezés vagy a korszak történelmi fordulataira való visszaemlékezés. a visszaemlékező interjúszövegek narratívaként történő kezelése az elemzés során lehetővé tette a megjelenő különböző időhorizontok tudatosítá-sát, a múltból „átkiáltott üzenetek” és ezekre a jelenből történő reflexió találkozását.
Narratív szemléletű kutatásnak tekinthetjük a golnhofer erzsébettel közösen megje-lentetett forráskiadványunk bevezető tanulmányában alkalmazott néhány elemzési szem-pont eredményét. a forráskiadvány 117, 1947–1949 között készült, az iskolai emlékekre történő visszaemlékezést tartalmazott (golnhofer ‒ szabolcs, 2009a, 2009b). a visz-szaemlékezések egy konkrét témakör, az iskola világa köré rendeződött gondolatokat, élményeket, tapasztalatokat rögzítenek egy felmérés – korabeli szóhasználattal: ankét – kérdéseire kifejtő választ adva. e szövegek önmagukban és együttesen is narratívák; mint visszaemlékezések hordozzák a létrehozójuk által konstruált, iskolával összefüggő múlt-jukat. a szövegek létrehozói egyszerre szereplői e narratíváknak, és megfigyelői, értelme-zői is a leírt, iskolával, tanárokkal, tanítókkal kapcsolatos eseményeknek, élményeknek.
ahogy korábban szó volt róla, a visszaemlékezések tanulmányozásakor időhorizontok ta-lálkozása történik, mind a visszaemlékezők, mind a kutatók szempontjából. a történeti
szabolcs Éva
idő különböző metszetei egymásba érésének lehetünk tanúi, de látnunk kell a személyes idő, a „valóság egyéni birtokbavétele” fontosságát is, amelyre a visszaemlékezők vissza-vissza tekintenek, és ez a vissza-visszatekintés a megélt idő tartalmát, jelentőségét, kiterjedését módosítja, a múlt‒jelen‒jövő dimenzióit folyamatosan mozgásban tartja. az elemzett visszaemlékező szövegekben megjelentek az emlékezet lezáratlanságát, mozgását, lehetsé-ges irányait, alakítóerejét mutató gondolatok (golnhofer ‒ szabolcs, 2009b).
a narratív szemlélet elméleti hátterével való ismerkedés, az egyes társadalomtudo-mányokban fellelhető narratív szemlélet jegyében született kutatások megismerése arra indíthatja a pedagógiatörténet művelőit, hogy kutatási lehetőségeik határának tágítását lássák a narrativitás mint szemléletmód érvényesítésében. a múlt lehetséges olvasatainak felmutatása meg is kívánja, hogy különböző megközelítésekkel, módszeregyüttesekkel közelítsünk elmúlt korszakok világához.
iROdalOM
Biró Zsuzsanna ‒ pap K. tünde (2007, szerk.): Posztmodern kihívások a pedagógiatörté-net-írásban. gondolat Kiadó, Budapest.
Bruner, Jerome (2005): Valóságos elmék, lehetséges világok. Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest.
Fulda, daniel (2014): Historiographic Narration. [URl: http://www.lhn.uni-hamburg.
de/comment/reply/123] letöltés: 2016. június 6.
golnhofer erzsébet ‒ szabolcs Éva (2009a, szerk.): Iskola és történeti emlékezet. gon-dolat Kiadó, Budapest.
golnhofer erzsébet ‒ szabolcs Éva (2009b, szerk.): Múltidézés egy megtalált forrás segítségével. in: golnhofer erzsébet ‒ szabolcs Éva (szerk.): Iskola és történeti emlékezet. gondolat Kiadó, Budapest. 11–32.
gyáni gábor (2000): Emlékezés, emlékezet és a történelem elbeszélése. Napvilág Kiadó, Budapest.
Kálmán Orsolya (2009): egyetemi hallgatók társas világa – ahogy a tanár szakos hall-gatók elmesélik. in: szabolcs Éva (szerk.): Ifjúkorok, gyermekvilágok I. eötvös József Könyvkiadó, Budapest. 94–127.
Kolosai Nedda (2013): Kisiskoláskor és történeti idő. Az 1950-es évek kisiskoláskorára vonatkozó narratívák elemzése. eötvös loránd tudományegyetem, Budapest. (phd-disszertáció.) [URl:http://nevelestudomany.phd.elte.hu/wp-content/uploads/2014/
09/Kisiskol%C3%a1skor-%C3%a9s-t%C3%B6rt%C3%a9neti-id%C5%91-dissZeRt%C3%81Ci%C3%93-Kolosai-Nedda.pdf] letöltés: 2016. augusztus 11.
Mayer József (2009, szerk.): Az OFI története narratívák tükrében. Oktatáskutató és Fejlesztő intézet, Budapest.
Mórocz gábor (2014): Ricouer és a braudeli hosszú idő problémája. Belvedere Meridionale, 26. 3. 129–138. [URl: http://dx.doi.org/10.14232/belv.2014.3.9] letöl-tés: 2016. szeptember 21.
Narratíva és pedagógiatörténet
pukánszky Béla (2008, szerk.): A neveléstörténet-írás új útjai. gondolat Kiadó, Buda-pest.
Riessman, C. K. (2008): Narrative Methods for the Human Sciences. sage, los angeles – london.
Rüsen, Jörg (1999): a történelem retorikája. in: thomka Beáta (szerk): Narratívák 3.
A kultúra narratívái. Kijárat Kiadó, Budapest. 39–50.
White, Hayden (1975): Metahistory. The historical imagination in nineteenth-century Europe. The Johns Hopkins University press, Baltimore‒london.
White, Hayden (1984): The question of narrative in contemporary historical theory. [URl:
https://www2.southeastern.edu/academics/Faculty/jbell/white.pdf] letöltés: 2016.
június 6.