kétséges, hogy mint a „tamburás öregúrra” (ahogy versében önmagára Arany utalt) gondolna vagy hivatkozna a költőre elsősorban bárki, akit mondjuk, félálomban fölriasztanánk a kérdéssel: ki volt Arany János?
Elenyésző lenne azoknak a száma, akik ne ilyesmit vágnának rá: „Köl-tő, nagy magyar költő. Micsoda kérdés ez?!” Mert ez vitathatatlanul így van. Arról viszont, hogy Arany zeneértő is volt, azért mégis jóval ke-vesebben hallhattunk. Legfeljebb, ha jó irodalomtanárunk volt, akinek óráin verseinek hangzásvilága, ritmikája és a versforma elemzése volt a középpontban. De ha erről szó sem esett volna, akkor is bennünk kellett zengenie a hangos előadásban megszólaló „zenének”, amit olykor még a néma olvasás is felidézhet.
Arany olyan zeneértő poéta volt, aki gyakorolta is a zenélést. Ami nincs eléggé a köztudatban: zenei repertoárja meg is ismerhető, ugyanis fennmaradt, ráadásul saját kezű kottaírásában. Dalgyűjteménye terje-delemre sem csekély, 147 dalt tartalmaz.
Az Arany-gyűjtemény először 1952-ban jelent meg, Kodály Zoltán és Gyulai Ágost szerkesztésében, a kiadványt Szabolcsi Bence lektorálta.1 Ez a megjelenését tekintve is nagy formátumú kiadvány méretében az Arany-dalgyűjtemény eredeti alakját követte. Hogy a költő
osztályozta-* A szerző az MTA BKT ZTI tudományos főmunkatársa. A tanulmány az OTKA-NKFIH 108503. sz. pályázata keretében készült.
1 ArAny János Népdalgyűjteménye, kiad. Kodály zoltán, GyulAi Ágost, Bp., Akadé-miai, 1952.
elemezte is repertoárját, arra mutat, hogy zenei műveltsége az amatőr zenekedvelőénél jóval magasabb fokú volt. A dalokat saját kezű kottá-zásában, három „fejezetbe” rendezve hagyta ránk. A római számmal jelzett I. és legnagyobb rész, melynek címe Népdalok és rokon, 103 dalt tartalmaz. A II. fejezet címe, melyben 38 dal szerepel: Társas dalok, zárójelben megjegyezve, hogy többnyire idegen dallamra. Legrövidebb végül a III. Kántáló dallamok és gyermekréják című rész, amelyhez csupán 8 dal tartozik.
A mai kor technikai fejlettsége megengedi, hogy az új kritikai kiadás-ban akár a formátumon is változtassunk, ha kell, és tetszés szerint ren-dezzük együvé az összetartozó részeket. Így például az egyes daloknál összehozzuk az eredeti Arany-kotta képét a dallam modern átírásával, valamint a zenére és a szövegre vonatkozó jegyzetekkel.
Ahhoz, hogy egy-egy dallam összefüggéseit, további életét fel lehessen térképezni, a történeti forrásokhoz a recens népdalanyag hozzámérése is elengedhetetlen. Erre meggyőzően világít rá Domokos Mária és Paksa Katalin legújabb könyvének egyik szakasza, mely ugyan a 18. századra vonatkozik, de általánosságban is érvényes. „A 18. századi források és a népzenei típusrend 20. században gyűjtött dallamainak összevetésé-ből mintegy 200–250 éves időbeli elterjedtséget regisztrálhatunk.
A népdaltípusok földrajzi megoszlása és a típusalkotó változatok száma, szöveganyaga, esetleg népszokásokhoz való kapcsolódása a 18. századi dallamok hagyományba ágyazottságáról ad ismereteket. Mindezek se-gíthetnek a történeti dallamok értelmezésében, annak eldöntésében, va-jon a 18. századi kotta egy sok száz éves hagyomány felkerülése az írott kultúrába, vagy éppen a korabeli, széles körben ismert populáris divatot örökíti meg, vagy esetleg olyan dallamot, amely éppen akkor kezd »lefe-lé« terjedni, népdallá válni, folklorizálódni.”2 Arany dalgyűjteményének I/66. számú, Ha valaki vigan él, vigan él kezdetű darabja jó példa le-het az időközben megnövekedett tudományos háttéranyag felhasználá-sára.3 Kodály nem hozott ehhez a dallamhoz jegyzetkottát. Hivatkozott viszont az egykorú Bartalus-gyűjteményre, Almási Sámuel kéziratára,
2 domoKos Mária, PAKsA katalin, „Vígsággal zeng Parnassusnak magas teteje”: 18.
századi kottás források és a magyar zenei néphagyomány, Bp., Akadémiai–MTA BTK Zenetudományi Intézet, 2016, 26.
3 A kottát lásd a tanulmány végén. A konferencián a dallamot kérésemre gitárkíséret-tel Csörsz Rumen István szólaltatta meg.
Limbayra, valamint a korábbi Melegh-melodiáriumot és Pálóczi Horváth Ádámot említette még. A fentiekhez képest azonban korábbi és későbbi források is előkerültek, vokálisok és hangszeresek egyaránt, melyek kot-táit egymás alatt lesz érdemes közölnünk. A kutatások szerint a 18. szá-zadban legjellemzőbbnek tűnő kis ambitusú dúr dallamok csoportjába tartozik az Arany-gyűjtemény szóban forgó dala (Ha valaki vigan él, vigan él),4 melyek 18. századi divatja egyrészt a változatos, aszimmetri-kus formáknak, a játékos hangvételnek, másrészt a változatos „haszná-latmódnak” köszönhető, mivel gyakran betlehemes, lakodalmas, név-napköszöntő funkcióhoz kötődnek. Európa-szerte elterjedt, a magyar hagyományban (Moldvát kivéve) mindenhol ismerik, összesen mintegy hetven változatban gyűjtötték. Kodály jegyzete utal saját nagyszalontai gyűjtésére is, amelyben ez a dallam betlehemes játék részeként szerepelt.
A népi változatok között feltétlenül kottával kell közölnünk ezt az adatot (de a teljes dokumentáció alapján készült, újabb kiadásból, amelyet Szalay Olgával együtt 2001-ben megjelentettünk).5 Egyébként e kötet a szöveges jegyzetekhez is adalékul szolgálhat, mint ahogy a Btk zenetudományi Intézete népzenei archívumában található egy Kodály-rendi adat is.6 ide kívánkozik még, hogy szerkesztőtársammal eredeti elképzelésünknek megfelelően a dallamot és szöveget érintő jegyzeteket egymással párhu-zamosan, nem elkülönítve, hanem azonos fejezetben jelenítjük meg.
Végül arról is szólni kell, hogy e dalgyűjtemény egyszersmind valóban kulcsot is ad-e kezünkbe az Arany verselése mögött rejlő dallamokhoz.
Szabolcsi Bence, az első kiadás megjelenését követő évben Arany Já-nos népdalgyűjteménye címmel tanulmányt írt,7 amelyben a kiadvány jelentőségét több oldalról világította meg. Legelső szempontját a követ-kező kérdések fejezik ki: „mit tudunk meg ebből a gyűjteményből Arany Jánosról?, mit tudunk meg a klasszikus magyar költészetről? és mit a korabeli magyar zenéről? Leghitelesebb kalauzunk nyilván maga a köl-tő” – írja. Ezt követően pedig idézi a nevezetes passzust a Szemeréhez 1860-ban írott Arany-levélből (a dallamból fejlődő gondolatról, azután a
4 domoKos–PAKsA, i. m., 100. sz.
5 szAlAy Olga, rudAsné BAjcsAy Márta, Kodály Zoltán nagyszalontai gyűjtése, Bp., Ba-lassi, 2001 (Magyar Népköltési Gyűjtemény, 15).
6 KR 5598/ a.
7 szABolcsi Bence, Arany János népdalgyűjteménye = Uő, Vers és dallam: Tanulmá-nyok a magyar irodalom köréből, Bp., Akadémiai, 19722, 172–179.
balladák születéséről, tudniillik, hogy „a homályos eszme felködlésénél már ott volt a rhythmus, a dallam, rendszerint nem eredeti, hanem va-lami régi népdalhang”8). Szabolcsi Bence kiemelte Kodály jegyzeteiből azokat a sorokat, amelyek Arany verseire vonatkoznak. A Gyulai Ágost által összeállított népdalidézetekhez is ő kapcsolt Arany-verssorokat.
Ezzel költészet, zene és ritmus szoros összetartozását hangsúlyozta.
8 A szóban forgó levél: Arany János Szemere Pálnak, 1860. ápr. 14. = ArAny János Le-velezése (1857–1861), kiad. KoromPAy H. János, Bp., Universitas, 2004 (Arany János Összes Művei, 17), 865–867. A levélben az idézett szövegrészt lásd: uo., 867.