* Comenius Egyetem BtK Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék, Bratislava/Pozsony, aniko.dusiko-va@uniba.sk
Adam, the free will, and the power of language
The purpose of this study is to analyse the Slovak audience’s reception of Imre Madách’s work The Tragedy of Man, mainly based on publications in the Slovak literary journal Slovenské Pohľady which dealt with Madách’s works, as well as with translations of Pavel Országh Hviezdoslav, Valentín Beniak and Ctibor Štítnický. Theatrical performances are an important part of the audience’s reception. Therefore, this study also analyses the the-atrical performances in Bratislava from the years 1926 and 1969. The aim of this work is also to find out whether the three translations and the theatrical performance in Bratisla-va from the year 1969, based on Tibor Rakovský’s script, maintain Adam’s idea of free will from the Acts 3 and 15.
Keywords: Madách, The Tragedy of Man, world literature, translation, Hviezdoslav
Az ember tragédiája és a világirodalom
„Mindnyájan elégedve gondolunk e műre, s ha világirodalmi jelességek mellett netalán érezzük, látjuk is fogyatkozásit, nem örömest válnánk meg a tudattól, hogy ez – a mienk!“
– írja a Madáchot a Kisfaludy Társaság tagjainak bemutató Arany János (Arany s. a. 1156).
A világirodalmi rang, a „világhír“ az egyik tétje az Arany által szerkesztett Szépirodalmi Fi-gyelőben 1862-ben megjelent első, Szász Károly által írt (nyolc folytatásban megjelent) kri-tikának is: „Az Ember tragédiája megérdemli, hogy ama világhírű költemények sorába ál-lítassék, melyeket imént emliték.“ (Szász 1862. 229) Azaz Goethe Faustja, Byron Manfredje és Shelley Beatrice Cencije mellé. Majd így folytatja: „s világirodalmi fontossággal csak azért nem bir, mert általában irodalmunk még nem foglalt egyenjogú helyet az európai iroda-lomban.“ (Arany s. a. 1156).
*
Ehhez képest a két világháború közötti pozitivista irodalomtörténetírás egyik jelentős, konzervatív szemléletű képviselője, Pintér Jenő irodalomtörténetében már minden kétsé-get kizárva állítja, hogy: „Az ember tragédiája a világirodalom legértékesebb filozófia köl-teményeinek egyike.“ (Pintér 1933. 606)
A világirodalmat, a Goethe által megfogalmazott minőségében Szerb Antal (ugyaneb-ben az időszakban) úgy értelmezi, mint olyan irodalmat, amelyet az egész világ számára írnak: „A világirodalom története élő összefüggés.“(Szerb 1941. II) Korábban írt Magyar irodalomtörténetében a Tragédiával kapcsolatban ő is azt hangoztatja (Pintérnél körültekin-tőbben és a lényeghez közelebb kerülve), hogy a művet, ezt a „bámulatos művészi alko-tást“ (Szerb 1935. 393) „nem lehet a magyar irodalom irányvonalaiból megérteni, hanem csak a közös európai szellemtörténet alapján“ (Szerb 1935. 389). A közös szövegháló ele-mei Goethe Faustja, Byron Káinja, Ibsen Peer Gyntje, és a Tragédia hazai rokonaként Vörös-marty Csongor és Tündéje (Szerb 1935. 389, 391).
Az Athenaeum Tragédia-kiadásához írt előszavában1 Babits is a szöveg életképességét emelte ki: „olvasd újra (...) s úgy fog hatni rád, mint valami véres aktualitás; korod és éle-ted legégetőbb problémáival találkozol, szédülten és remegő ujjakkal teszed le a könyvet“, majd hozzátette: „Madách költeménye az egyetlen igazában filozófia költemény a világiro-dalomban.“(Babits 1936. 5)
A magyar források alapján tehát arra következtethetünk, hogy a Tragédia túllépheti azt a határt, melyet Szász Károly a Madách-recenzióban a magyar irodalom külföldi recepció-jával kapcsolatban még csak a „kuriosum“ iránti érdeklődésnek nevez (Szász 1862. 7). Jelen esetben annak bizonyításától, hogy ez tényekkel milyen mértékben igazolható, eltekintünk.
Viszont feltételezzük, hogy a Tragédia szlovák recepciótörténetében ez a magyar irodalmi közélet által elfogadott nézet – a világirodalmi státusz feltételezése – nem elhanyagolható tényező. Ugyanakkor figyelmet érdemel az is, hogy a szépirodalmi szöveg és annak színpa-don történő előadásai a szlovák recepció elválaszthatatlanul összefonódó elemei.
„Semmi sem utal arra (a kritikai kiadás frissen végzett kutatásai után sem), hogy [Ma-dách] művét színpadra szánta volna” – írta Az ember tragédiája színrevitelének 125. évfordu-lója alkalmából a Tragédia szövegének egyik (ha nem) legavatottabb ismerője, Kerényi Ferenc (Kerényi 2008. 51). Ma már nehéz lenne megítélni azt, hogy a szöveg a kollektív emléke-zetben mára elfoglalt helyére milyen mértékben volt hatással a színpadon való megjelenés.
Feltételezhetően jelentős mértékben. Andor Csaba szerint „volt olyan nyomtatásban meg-jelent német fordítása a Tragédiának, amely elhagyta mindazt, ami Paulay rendezőpéldá-nyából kimaradt“ (Andor 2008. 50).
Merthogy Paulay Ede, a Nemzeti Színház igazgatója és főrendezője volt az, aki első-ként vállalkozott a feladatra. A Tragédia ősbemutatójának dátuma 1883. szeptember 21.
1 A Madách-centenárium alkalmából 1923-ban megjelent 22. kiadást követően, amelyhez a Ba-bits-előszó készült, az Athenaeum ezzel az előszóval jelentette meg a 23., 24., 25. és az itt idézett 1936-os, 26. kiadást is. (L! Blaskó 2010. 17‒19)
A szlovák irodalom két évvel korábban, 1881-ben indított, illetve újraindított, és a mai napig megjelenő irodalmi lapja, a Slovenské Pohľady 1847-ben (Svetozár Hurban Vajans-ký) és 1853-ban (Jozef Škultéty) született szerkesztői számára ez kortárs esemény volt, és így élte ezt meg a Tragédia majdani első szlovák fordítója, az 1849-ben született Pavol Or-szágh Hviezdoslav is.
Prága
A Tragédia a szlovák színpadra, illetve még ezt megelőzően a Slovenské pohľadyban való meg-jelentetéséhez vezető útja azonban ennek ellenére mégis meglehetősen kacskaringósra si-keredett, és részben a cseh színpadon aratott sikerei visszhangja motiválhatta (illetve iga-zolhatta) a mű iránti – akár megkésettnek is mondható – érdeklődést.
A cseh színpadra Bécsen és Hamburgon keresztül jutott el Madách műve, köszönve ezt a Tragédia német nyelvű fordításainak. A Pester Lloyd már 1862 január végén és február ele-jén közölt részleteket Dux Adolf fordításában, majd 1865-ben megjelent az első teljes német nyelvű fordítás, melynek szerzője Alexander Dietze (Podmaniczky 2012. 649-650). A né-met nyelvű Tragédia, Esterházy Miklós mecenatúrájának is köszönhetően, az első jelentős külföldi – színpadi – sikerét Hamburgban aratta, 1892-ben, és ez a hamburgi társulat mu-tatta be a darabot 1892 júniusában a bécsi nemzetközi zene- és színházkiállításon (Pod-maniczky 2012. 651). Itt, Bécsben figyelt fel a darabra a cseh Nemzeti Színház igazgatója F.
A. Šubert is, és ez vezetett ahhoz, hogy Jaroslav Vrchlický, a cseh kultúra akkori „motorja“
(író, költő, fordító), az egyik német fordítás alapján – František Brábekkel együttműködve – elkészítette a színház számára az első cseh szövegváltozatot (Garaj 2005. 114).
František Brábek, aki a Tragédia prágai színpadi sikerének köszönhetően a már a ma-gyar eredeti alapján készített fordítását 1893-ban jelentette meg, az előszóban arra hív-ta fel a figyelmet, hogy Vrchlický már jóval korábban, 1886-ban felszólítothív-ta őt a Tragédia magyar eredetiből történő fordítására (Brábek 1893. 13). S bár Brábek maga sem teljesen biztos abban, jó döntés-e színpadra állítani a Tragédiát, azt elismeri, hogy a színház széle-sebb közönséget szólít meg, és azokat, akik a mű mélyére szeretnének hatolni, a teljes szö-veg olvasására ösztönzi.2
Az ember tragédiája első cseh bemutatójára tehát 1892. július 23-án került sor Prágában, és amikor a színház vezetősége, hatósági nyomásnak kitéve, úgy döntött, hogy az 1892. ok-tóber 6-i előadás után leveszi a darabot a műsorról, már a 31. előadásnál tartottak.3
2 „divadelní provozování básně činí ji nejširšímu obecenstvu přístupnější a pochopitelnejší, a že ti, kteří do jádra tohto díla opravdově vniknouti se snaží – a toto vniknutí vyžaduje studia dosti bedlivého – jsou pobádáni k tomu, aby se s celým obsahem jejím seznámili“ (Brábek 1893. 12‒13) 3 http://archiv.narodni-divadlo.cz [cit. 2020. 03. 05.]
Ádám, a szabad akarat és a nyelv hatalmaDUSÍK Anikó
Rákos Péternek köszönhetően tudjuk, hogy a szöveget a cenzúra már az engedélyezte-tés során jelentősen megkurtította, és így kimaradt az előadásból a teljes konstantinápo-lyi és a londoni szín is. A két prágai szín összevonásával viszont Paulay rendezői koncep-cióját követték Prágában is (Rákos 1971. 222–224), ami azt jelentette, hogy a párizsi színt itt is a Marseillaise zárta. A prágai rendőrigazgatóság információi szerint, az általuk csak utólagosan kifogásolt jelenet kihagyása esetén a radikális prágai diákság botrány provoká-lására készült, és az így kialakult helyzet vezetett a színház már említett döntéséhez (Rá-kos 1971. 230–231).
A prágaiak az 1903/04-es és az 1909/10-es évadban is visszatértek a darabhoz, de míg az első alkalommal még 35, addig a második alkalommal már csak 12 előadást élt meg a Tragédia.
Az 1904-es felújítás nemcsak az ismételten nagy siker miatt érdemel figyelmet, hanem azért is, mivel ebben az esetben azért kellett levenni a műsorról a darabot, mert a díszletek a brünni színházba kerültek, ahol 15 alkalommal játszották, szintén nagy sikerrel (Rákos 1971. 238).
1926 - Az ember tragédiája a Szlovák Nemzeti Színházban
Az 1920-ban megalakult Szlovák Nemzeti Színház első korszakát a cseh rendezők, színé-szek, színházi szakemberek és a szlovák önkéntes színjátszócsoportok legjobbjaiból kiala-kított közösség munkája jellemezte. A kezdetekben cseh nyelvű előadásokat fokozatosan és egyre nagyobb számban váltották fel a már szlovák nyelven előadott eredeti darabok, illetve a már szlovák nyelvű fordításokban játszott külföldi művek. A brünni születésű, Max Reinhardtot mesterének tekintő rendező, Václav Jiřikovský az 1925/26-os évadban lett a színház színi részlegének igazgatója. Az ő nevéhez fűződik a világirodalom jelentős drámai műveinek bemutatása és meghonosítása, a szlovák repertoár bővítése, és a társu-lat stabil alapokra helyezése is (Kováč 2015. 162). A Tragédia bemutatása Jiřikovský döntése volt. Azt, hogy jól döntött, amikor elhatározta, hogy megrendezi a darabot, az átlagosnál jóval nagyobb siker is igazolta. A Tragédia Jiřikovský-féle rendezését a pozsonyi Szlovák Nemzeti Színház két háború közötti időszaka legjelentősebb teljesítményei között tartja számon a vonatkozó szlovák szakirodalom is (Lindovská 2015. 10).
Az ember tragédiája bemutatásának évében (illetve az 1926/27-es évadban) 32 bemutatót tar-tottak, és mivel a darabok többségét alacsony (minimális) előadásszámban játszották, így az ismétlések száma (21) is jelzi a darab iránti (nemcsak szakmai) érdeklődést (Kováč 2015. 179).
Az előadás fényét emelte, hogy Jiřikovský a Hviezdoslav-féle, első szlovák fordítás mel-lett döntött. A darab maga nem volt újdonság a pozsonyi közönség számára, hiszen ven-dégjátékok alkalmával már láthattak magyar nyelvű előadást, de ez volt az első alkalom, hogy Madách szövege szlovákul szólalt meg a pozsonyi színpadon. A bemutató dátuma ‒ amelyet nagy reklámkampány előzött meg ‒ 1926. december 11. A Tragédiát 12 színre rövi-dítve adták elő. Hiányzott a konstantinápolyi, a 2. prágai és a londoni szín is (Kováč 2015.
196), amit (esetleges egyéb okok mellett, pl. a rövidítés kényszere) a prágai, illetve cseh szín-padi forma egyik következményének, velejárójának is tekinthetünk. A szlovák nyelven
való megszólalást üdvözölte a kritika, de Hviezdoslav fordítását ekkor már többen is fenn-tartásokkal fogadták.
A Slovenské pohľady K. jelzésű kritikusa (a kiadó, szerkesztő Štefan Krčméry), aki a fo-lyóirat 1927 január-februári duplaszámában a Kronika (Krónika) c. rovatban reagál az előa-dásra, a fordításra csupán egy lapalji megjegyzés formájában tér ki, ebben viszont azt kons-tatálja, hogy Madách sorainak kifejező tömörségét Hviezdoslav a komfortosabb rímelés érdekében fellazítja – véleménye szerint feleslegesen –, illetve nehezményezi a szórend (Hviezdoslavra egyébként is jellemző és az értelmezést megnehezítő) gyakori megváltoz-tatását (Krčméry 1927. 113). Bár az előadást egyébként figyelemreméltónak tartja, kifogá-solja, hogy a forradalom ábrázolása – amely szerinte egyébként a darab csúcspontja kelle-ne, hogy legyen – nem eléggé kidolgozott, s így elsikkad, hogy Madách a szabadságot „sub specie aeternitatis“ értelmezte (Krčméry 1927. 111).
Krčméry a Tragédiát Goethe Faustja és Byron Káinja mellé helyezi, azok rokonaként te-kint rá, s míg Byron – szerinte – leginkább Káinnal és Manfreddel, Goethe Fausttal, addig Madách a kepleri Ádámmal lenne azonosítható. Legfőképp azért, mert a forradalmi álom-ból ébredő Ádám az, aki a forradalom bukása ellenére hiszi, hogy bár az eszme elbukott, de nem pusztult el (Krčméry 1927. 112).
Írásában megjelenik a Madáchékat Sztregován körülvevő szlovák nyelvű közeg kérdé-se is, és az olvasó azt is megtudja, hogy az író egyik őkérdé-se gyermeke halálára szlovák verkérdé-set írt (Krčméry 1927. 112)
A Slovenské Pohľady írásának tükrében a Tragédia szlovák recepciójának jellemzői: a világiro-dalmiság, a szerző családjának a szlovák közegbe való beágyazottsága és Ádám szabadságvágya.
Hviezdoslav
Minden később felhozott, és akár objektívnek tekinthető fenntartás ellenére Hviezdoslav említett fordítása a Tragédia szlovák recepciótörténetének nemcsak első, de meghatározó je-lentőségű állomása is. Közlése a Slovenské pohľady 1905/6-os számában indult, és az 1906/9-es számban ért véget.
Ezt megelőzően a lap Shakespeare Szentivánéji álom c. darabjának Hviezdoslav-féle for-dítását is közölte (1905/2, 3, 4), és mindkét fordítást (saját kiadásban) még ugyanabban az évben megjelentette könyvalakban is.
Hviezdoslav teljesítményét értékelve, a Szentivánéji álom 1905-ös túrócszentmártoni ki-adása kapcsán, a Slovenské Pohľady recenzense, Šk. (Jozef Škultéty, a lap akkori szerkesztő-je) kiemeli, hogy Shakespeare-t méltó módon fordítani csak a darab mélyére hatolni képes nagy költő tud (Škultéty 1905. 451).4
4 „Takého Shakespearea môže prekladať len básnik, veľký básnik, taký, ktorý nesmiernosti jeho zvládze, všetko prenikne, vynesie a podá jazykom obsahu dôstojným.“
Ádám, a szabad akarat és a nyelv hatalmaDUSÍK Anikó
A Tragédia-fordítás könyvalakban történő megjelenésére szintén reagál a folyóirat, ugyancsak Škultéty személyében (az 1906/11-es számban5), bár meglehetősen sajátosan.
A szerkesztő Beöthy véleményét idézi – majdnem egy teljes oldalnyi terjedelemben –, amit egy rövid bekezdésbe tömörített saját zárszóval egészít ki, és a Tragédia értékeit konstatál-va ebben az esetben is elismeréssel nyilatkozik Hviezdoslav műfordítói teljesítményéről (Škultéty 1906. 690).6 Az említett zárszó sajátsága a szlovák kontextus kiemelése. A recen-zens egy zárójeles megjegyzésben nógrádi szlováknak mondja Madáchot, és ezt egy lapalji megjegyzéssel is kiegészíti, amelyben közli, hogy Madách Imre nagybátyja szlovák nyelvű egyházi dalok szerzője volt (Škultéty 1906. 690).7 Ezt a – szlovák ‒ vonalat képviselte a Slo-venské pohľady 1906/3-as számában közölt Madáč c. vers is (Jozef Podhradskýtól), a hegyek közt megszülető zseniről/géniuszról, aki mint Madách/Madáč, néha idegen világokba té-ved (Podhradský 1906. 167).8
A Slovenské Pohľady recenzensének a Szentivánéji álommal kapcsolatos megállapítása/meg-látása a Tragédia fordítására is vonatkoztatható. Hviezdoslav érti Madáchot, és nem moz-dítja el a belső hangsúlyokat, bár valóban terjengősebb az eredetinél.
Ádám és a szabad akarat ‒ Hviezdoslav fordításában
A 3. színben az elhagyatottság állapotában az egyén szabadságát, a szabad akarat erejét tu-datosító Ádám szavait Hviezdoslav az eredetit követve tolmácsolja:
„Önmagam levék / Enistenemmé, és amit kivívok, / Méltán enyém. Erőm ez, s büszkeségem.“ (Ma-dách 2005. 63)
„I som sa stal / sám sebe bohom; a čo zažiadam / si, mojim slušne je. To je moja sila, / to moja pýcha.“
(Madách/Hviezdoslav 1905. 24)
„bár szabad levék / Alkotni sorsom és újból lerontni,“ (Madách 2005. 65)
„trebárs svobodným / som stal sa , abych osud zbudoval / svoj“ (Madách/Hviezdoslav 1905. 25).
5 Megjegyzendő, hogy a könyvalakban történő kiadás évszámát itt 1906-ként adják meg.
6 „Jednotlivé scény Tragédie človeka sú skutočne krásne, veľkolepé, aké nachodíme len u prvotri-ednych majstrov poesie. Za preklad do slovenčiny duch Madácha (novohradského Slováka!) iste bude vďačný nášmu Hviezdoslavovi. Hviezdoslav, rozumie sa, prekladá s umením, poeticky.“
7 „1) Strýk Imricha Madácha bol skladateľom slovenských nábožných piesní.“
8 A vers első versszaka: „V horách rodí sa genius/V porobe zamretý,/Jako Madáč zatúla sa/V cudzie niekdy svety.“ A két utolsó versszak:“Nad kolískou mať spievala/Slovenské mu zvuky,/Do hrobu ho cudzia pieseň,/Cudzie kladú ruky.//Chodničky za sebou vidí/Illuminované/Že pomáhal vra-hom páliť/Slovensko bezbranné.“
Hviezdoslav fordítása sértetlenül őrzi meg, menti át a másik nyelvbe a madáchi gondo-lat ívét a 15. színben is, mikor a harmadik szín pálmafás vidékére visszatérve ‒ az őt esz-köznek nevező Luciferrel szemben – a szabad akarat mellet érvelő Ádám önazonosságá-nak tanúi vagyunk:
„Nem, nem, hazudsz, az akarat szabad, / Kiérdemeltem azt nagyon magamnak, / Lemondtam érte a paradicsomról.“ (Madách 2005. 579)
„Nie, hoj! nie, lužeš; vôľa svobodná je. / A túto som si veľmi zaslúžil, / sa pre ňu zriekol raja“ (Ma-dách/Hviezdoslav 1905. 260).
Ezért van súlya, szerepe a 3. színben a szabadság illúzióját kínáló pókháló-kép megőr-zésének/átmentésének, és tétje van annak is, hogy Lucifer a 3. színben hiú bábnak mondja Ádámot a szlovák fordításban is:
„S hálója közt szabadság érzetével / Ficzkándozik“ (Madách 2005. 67)
„v sieti tej / trepocú pri pocite svobody“ (Madách/Hviezdoslav 1905. 26)
„Hiú báb, mostan fittyet hánysz az égnek, / Meglátjuk szíved, villámok ha égnek.“(Madách 2005. 63)
„Bábä márnivé, / včul frčky hádzať vieš svod po nebeský; / tvoj uvidíme srd, až vzbĺknu blesky.“
(Madách/Hviezdoslav 1905. 24).
A fordítás és a Hviezoslav-életmű kapcsolatába enged bepillantást a Slovenské Pohľady 1907/8-as számában megjelent P. B – k. jelzésű Kain – Byronov a Hviezdoslavov (Byron és Hviezdoslav Káinja) című írás is. Szerzője a később majd hungarológusként ismertté vált Pavel Bujnák. Annak ellenére, hogy nem kerül benne sor sem Madách, sem a Tragédia em-lítésére, mégis fontos kitérni rá. Egyrészt azért, mert Bujnák megállapítja, hogy Hviez-doslav a Kain szerzőjeként a byroni romantika hatása alatt áll (Bujnák 1907. 464), de míg Byron Káinját a saját akarat érvényesítésének szándéka, Hviezdoslavét a testvérgyilkos-ság utáni belső vívódás jellemzi ((Bujnák 1907. 469, 471), másrészt a kínálkozó madáchi párhuzam látványos megkerülése okán. Hviezdoslav 1892-ben írt elbeszélő költeményét már 1893-ban közölte a Slovenské Pohľady (az évfolyam első számának első közleménye-ként). Így talán nem megalapozatlan az az állítás sem, hogy az egyik ok, amely 1907-ben ismét a Kainra irányította a figyelmet, Hviezdoslav az előző két évben közölt Tragédia-for-dítása lehetett. Bujnák tanulmányában is megjelenik már, hogy Hviezdoslav stílusa (köl-tői nyelve) nem mindennapi igényeket támaszt az olvasóval szemben, és bizonyos szintű műveltséget és olvasottságot feltételez (Bujnák 1907. 474‒475).
Míg a valamivel korábbi recenziók a fordítások kapcsán Hviezdoslav nyelvének költői erejét hangsúlyozták, Bujnák tanulmánya már arra is felhívta a figyelmet, hogy ez a nyelv gondot okozhat az olvasónak (befogadónak). Ezt – évekkel később ‒ sajnos a Tragédia po-zsonyi bemutatója is igazolta: a veretes sorok értelmezése nemcsak a nézők, hanem eseten-ként már a színészek számára is nehézséget jelentett (Kováč 2015. 193)
Ádám, a szabad akarat és a nyelv hatalmaDUSÍK Anikó
Egy újabb fordítás – Valentín Beniak
Valentin Beniak Fra Makarius néven 1950-ben megjelentetett új fordításának érdeme, hogy megkönnyítette Madách szövegének befogadását a szlovák olvasó számára. Értelmezésében Ádám a szabad akarat megtestesítője (Beniak 1950. 206).
„Adva van a gondtalan paradicsomi boldogság számára teremtett ember, oldalán élettár-sával Évával, azonban mivel szabad akarattal rendelkezik, ennél többet akar.“ ‒ írta Beni-ak ‒ fordítói utószava gondolatmenetével összecsengően ‒ az Irodalmi Szemle 1964-es Ma-dách-különszámában is (Beniak 1964. 686)9.
Mindezek alapján feltételezhetjük, hogy akárcsak Hviezdoslav, Beniak is gondot fordít arra, hogy a 3. és a 15. színben a szabadságot, a szabad akaratot hirdető – büszke ‒ Ádám szlovákul megszólalva is önazonos maradhasson. A szándék azonban helyenként megbi-csaklik:
„Som sebe/ bohom, a pre seba čo získam, iste/ právom mi patrí. Sila mojou pýchou.“ (Ma-dách/Beniak 1950. 22). Azaz „az erőm a büszkeségem“ - mondja Beniaknál Ádám, a ma-dáchi: „Önmagam levék/ Enistenemmé, és amit kivívok,/Méltán enyém. Erőm ez, s büsz-keségem.“ ‒ helyett (Madách 2005. 63).
A folytatásban viszont – Ádámot érintően ‒ a 3. és a 15. színben Beniaknál is az eredeti szöveget Hviezdoslavhoz hasonlóan pontosan követő megoldásokkal találkozunk: „a keď už mám tú slobodu/ tvoriť svoj osud a zas v skazu dať“ (Madách/Beniak 1950. 23)10; vala-mint: „Nie, ty mi luháš, vôľa slobodná je,/ a ja som vyslúžil ju pre seba,/ kvôli nej zriekol som sa rajskej ríše (Madách/Beniak 1950. 196)11.
Beniak is érzi a szabadság illúziójára utaló pókháló-kép fontosságát: „v osídlach, s ci-tom slobody/ sa zmieta“ (Madách/Beniak 1950. 23), de fordításában elsikkad, hogy Lu-cifer hiú bábnak mondja Ádámot. Beniak LuLu-cifere számára Ádám az adott szöveghelyen csak egy szép szál/jól megtermett férfi. A szlovák szöveg így – az értelmezést is módosít-va ‒ felszámolja a báb fogalmához kapcsolható passzivitást, a kiszolgáltatottság lehető-ségét: „Chlapík jeden, vie nebu hádzať frčky,/ počkajme však, až zaburácajú blesky.“(Ma-dách/Beniak 1950. 22)12
9 A szlovák recepció már ismert jellegzetességének mondható a szlovák kötődés kiemelése. Beni-ak számára Madách „a szlovákiai földben és népében mélyen gyökeredző nógrádi magyar nemes“
(Beniak 1964. 686).
10 „bár szabad levék / Alkotni sorsom és újból lerontni,“ (Madách 2005. 65)
11 „Nem, nem, hazudsz, az akarat szabad, /Kiérdemeltem azt nagyon magamnak, / Lemondtam ér-te a paradicsomról.“ (Madách 2005. 579)
12 „Hiú báb, mostan fittyet hánysz az égnek, / Meglátjuk szíved, villámok ha égnek.“(Madách
12 „Hiú báb, mostan fittyet hánysz az égnek, / Meglátjuk szíved, villámok ha égnek.“(Madách