A DEMOKRÁCIÁBA VETETT HIT ÉS ANNAK ELVESZTÉSE (1945

Budapest ostroma után és azt követően, hogy a németek kivonultak Magyarországról, főként a progresszív, vagyis centrista-baloldali erők által vezetett nemzeti bizottságok vették át a hatalmat a helyi kormányzatban. A magyar állam jövőjéről a világháború győztesei közötti tárgyaláso-kon döntöttek: 1944 októberében Winston Churchill Kelet- és Délkelet-Európát a Szovjetunió befolyási övezetének minősítette és taktikai okokból átengedte azt, de a jaltai egyezményben (1945.02.11.) a nemzetek azon jogát hangsúlyozva, hogy szabad és korrekt választásokon dönt-hessék el, hogy milyen kormányzati és politikai formát akarnak elfogadni, a régióra vonatkozóan nem tettek említést szovjet dominanciáról. Mivel az egyezmény nem tartalmazott a betartatására vonatkozó szankciókat, a Szovjetunió által Magyarország vezetésére kiválasztott kommunista jenek.²⁰⁹ Világos számadatok mutatják a kommunisták előretörését: 1942-ben még mindig csak 400–450-en voltak, miközben 1945 októberére már mintegy fél millió tagsági kártyával ren-delkező tagja volt a pártnak.²¹⁰ Más pártokhoz viszonyítva, helyzetük kedvező, ám ugyanakkor ellentmondásos is volt, mivel – Finnországtól eltérően – megszállt államként Magyarország szuverenitása egy jelentős részét elveszítette, s az oroszok ellenőrzése alatt álló Szövetséges El-lenőrző Bizottság szintén korlátozta a politikai tevékenységet.²¹¹ Mindazonáltal, azt hívén, hogy a politikai és a kulturális életben a pluralizmus lesz majd a jellemző, sok magyar felszabadítóként tekintett a Vörös Hadseregre és a szovjet megszállást ideiglenesnek tartotta. Mély felelősségér-zettől vezérelve, a különböző politikai pártokban és értelmiségi körökben egy nyugat-európai stílusú magyar demokrácia megvalósítását különböző formában és koncepciók mentén képzel-ték el.²¹² Bibó, közösségi moralistaként a Nemzeti Parasztpárt centrumában, a kommunistáktól jobbra, a szociáldemokratáktól balra az úgynevezett népfront oldalán pozicionálta magát.²¹³

Sokan másokhoz hasonlóan, Bibó sem hitte, hogy a kommunisták diktatúrára törnek – hiszen senki sem kívánta a tanácsok 1919-es hatalmának visszatérését – és Magyarország demok-ratizálása szempontjából már régóta felelős, tárgyalóképes pártként tekintett rájuk. Politikájának alapvonala és kezdőpontja az antifasiszta erők összefogása volt, még akkor is, ha ez a kom-munisták vezetésével történik. A „népi demokrácia” eszméje valójában nem is állt olyan távol

„a demokráciától” vagy „a köztársaságtól” akkor, amikor a fasizmus és a „régi rendszerben”

betöltött pozícióihoz ragaszkodó közszolgálati alkalmazottak, a „reakció” és a nagyburzsoázia

209 Kontler, 1999. 388.; Bihari, 2005. 32.

210 Romsics, 1999. 224.; A kommunista hatalomátvételre és a diktatúra felé sodródásra és a szalámi taktika alkalmazására, lásd Huotari – Vehviläinen, 2004. 242–263.

211 A magyarországi Szövetséges Ellenőrző Bizottságra lásd Halmesvirta, 2011. 74–84.

212 Lásd Demokrácia, 1945. ahol a pártvezetők és az értelmiség képviselői mutatják be a „demokráciára” vonatkozó koncepcióikat. Az értelmiség nézetei többnyire az Európa szerte elterjedt pluralisztikus demokrácia felfogás vágyát tükrözték, amely az egyéni és a szociális jogok egyensúlyát hangsúlyozta, ellentétben a monolitikus ideológiákkal. Vö.

Bracher. 1984. 190–191.; Összehasonlító elemzésként a „népi demokráciák” kelet-európai építésére, lásd Mazower, 2000.

253–290.

213 Huszár, 2004. 496–498.

elleni harcról volt szó.²¹⁴ A demokrácia belülről történő építése azt a lehetőséget kínálta Bibó számára, hogy tehetségét – legalábbis addig, amíg számára kedvezőek – felajánlja a hatalom új birtokosainak, de annak lehetőségét is megteremtette, hogy aktív szerepet vállaljon a Magyar-ország politikai irányáról és az Magyar-ország általános jövőjéről kibontakozó radikális közbeszédben.

Ehhez azonban a Szovjetunió bizalmának megszerzésére volt szükség, amire viszont csak a kom-munisták közvetítésével kínálkozott lehetőség.

1944 decemberében Szegeden megalakult az ötpárti Magyar Nemzeti Függetlenségi Front, amely Független Kisgazdákból, szociáldemokratákból, a Nemzeti Parasztpártból, a Polgári Demokratikus Pártból és a Kommunista Pártból állt. Programja erősen emlékeztetett a kommunisták programjára: a revíziós politika megszüntetése, baráti kapcsolat kiépítése a Szovjetunióval és a szomszédos országokkal, a szélsőjobboldali szervezetek feloszlatása, az antidemokratikus törvények és rendeletek felfüggesztése és a háborús bűnösök megbüntetése.

A megvalósítandó gazdasági reformok listája az alábbiakat foglalta magába: a földreform elindí-tását, a munkakörülmények javíelindí-tását, a bányák és olajmezők államosítását és a nagyobb bankok állami felügyelet alá vonását. Ugyanakkor, a termelőeszközöket nem sajátította ki az állam és a magán kezdeményezést és vállalkozást is bátorították.²¹⁵ Hamarosan egy 230 fős ideiglenes tör-vényhozó testületet alakítottak, amely először 1944 december 21-én ült össze Debrecenben. A kommunistáknak 90, a kisgazdáknak 56, a szociáldemokratáknak 16 és a Nemzeti Parasztpártnak 13 helye volt. Erdeit nevezték ki belügyminiszternek, Miklós Béla ideiglenes kormányában, aki meghívta Bibót is, hogy csatlakozzon minisztériuma törvényelőkészítő bizottságához, hogy a helyi önkormányzat reformjára és a választási törvényekre vonatkozó javaslatokat dolgozzanak ki. Olyan munka volt ez, amelyet Bibó azt követően is lelkesen folytatott, hogy 1945. novemberi választások eredményeként Nagy Ferenc kormánya vette át a hatalmat. A javaslatok, amelyeket előterjesztett abban az értelemben tekinthetők radikálisnak, hogy megszüntették a Horthy-kor-szak örökletes és tiszteletbeli kormányzati tisztségeit. A Bibó korábbi eszméiből kifejlődő cél az volt, hogy a kontraszelekciót egy, a valódi érdemeken alapuló rendszerrel, valamint a demokra-tikusan megválasztott önkormányzatok hatalmával váltsák fel.²¹⁶A minisztériumban dolgozva észrevette, hogy Erdei támogatta a kommunistákat és segített nekik, hogy a rendőrségben po-zíciókat szerezzenek, de ebben nem tudta őt megakadályozni. Ennek alapvető következményei lettek, mivel a kommunisták kezébe adta az eszközöket, egyrészt, hogy levadásszák és meg-büntessék a „reakciósokat”, másrészt, hogy átvegyék az irányítást a belügyminisztérium felett.

Bibó felfogása szerint helytelen volt nem kompromittálódott emberek megbüntetése csak azért, mert a „régi rendszer” oldalán álltak, mivel az egyszerűen elidegenítette őket a dermokratikus reformok támogatásától.²¹⁷

214 Lásd Rákosi, 1946. 3, 10–11. Rákosi korabeli írásaiban, melyek eredetileg nagy hallgatóság előtt elmondott beszédek voltak, tipikus volt, hogy a fasizmussal való fenyegetést használta megfélemlítésre, arra utalva, hogy a koalíció legnagyobb pártja felett átvehetik a hatalmat a fasiszták. Ez az utalás a „szalámitaktika” lényegét is magába foglalta.

215 Romsics, 1999. 225.

216 Életút dokumentumokban. 221–226, dok. 101, 271–276.

217 Uo. 226.

A DEMOKRÁCIÁBA VETETT HIT ÉS ANNAK ELVESZTÉSE (1945-1949)

A kommunisták azon feltételezése, hogy a Kisgazda Párt jobb szárnyába „reakciós erők”, köztük legitimisták, azaz a monarchia támogatói épültek be, nem volt teljesen megalapozatlan.²¹⁸ Törvényelőkészítő munkája során Bibó maga is találkozott velük, amelyet arra hivatkozva próbáltak meg lelassítani és abba beavatkozni, hogy az ideiglenes kormány nem egy teljeskörű felhatalmazással rendelkező törvényhozó testület, s ezért a kormányzati formára vonatkozó-an nem hozhat döntést. Erre adott szenvedélyes válaszát az a cikke jelentette, amely az első volt azóta, hogy Magyarország felszabadult a német megszállás alól, amelyet 1945 júniusában a Szabad Szó nevű újságnak írt „Magyarország demokratikus kormányformájáról” címmel, s amelyben az egykamarás országgyűlést, mint a köztársaság törvényhozó testületét védelmezte.

Ekkoriban még mindig a Nemzeti Parasztpárt tagja volt, de annak ellenére sem vett részt annak találkozóin, hogy a párt vezető közösségi moralista szószólójává vált. Jellemző, hogy Bibó a Magyarország demokratizálása szempontjából lényeges témákkall foglalkozott, míg az európai egyensúllyal kapcsolatos problémákat mellőzhetőnek tartotta. Az egyik ilyen téma kétségtelenül Magyarország kormányzati formája volt, amelyet az ideiglenes kormánynak a felszabadulás és a fegyverszünet aláírása (1945.01.20.) után kellet megoldania. A probléma olyan kérdéseket foglalt magába, mint, hogy ki rendelkezzen a legnagyobb hatalommal, az államfő és az eljövendő kor-mányzati forma kérdése. Bibó a belügyminisztérium képviseletében részt vett annak a szakértői testületnek a munkájában, amelynek az volt a feladata, hogy az ügyben javaslatot terjesszen elő.

Heves viták után úgy döntöttek, hogy egyetlen államfő helyett egy öttagú államtanácsot hoznak létre, mely döntést Bibó ellenzett, de kisebbségben maradt.²¹⁹ Eltérő véleményét egy cikkben kívánta nyilvánosságra hozni.

Bár az ideiglenes kormány elvileg nem volt legitimnek nevezhető, elért eredményeit, de-mokratikus összetételét és tevékenységét, a földreform törvénybe iktatását (1945.03.17.)²²⁰ és a fegyverszüneti egyezmény aláírását Bibó olyan értékesnek tekintette, hogy – miután magát a hatalom legitim birtokosának nyilvánította – valóban hozhat törvényeket és a demokratikus elveken alapuló legitimitásra tehetett szert. Az ideiglenes kormány sikerei alapján ezért Bibó úgy gondolta, hogy hatalmas hiba lenne egy, a francia forradalmat idéző diktatórikus hatalom megválasztása Magyarországon, minthogy az diktatúrához vezethetne. Bibó bátran a három hatalmi ág elválasztását, egy befolyásos elnököt, egykamarás országgyűlést és független igazságszolgáltatást javasolt a születőben lévő köztársaság számára.²²¹ Véleménye szerint a hatal-mat Magyarországon mindig is megszemélyesítették, és a weimari köztársaságtól eltérően, ahol nem voltak megfelelő egyének (vö. Hindenburggal és Hitlerrel), még most is voltak elnöknek alkalmas személyek. A javaslat, ha bevezetik, akkor sem lett volna antidemokratikusabb, mint Bethlen vagy Gömbös rendszere. Olyan következtetés volt ez, amely megmutatta, hogy akkor,

218 Egy másik jó példa a kommunisták taktikájára, hogy 1946. október 18-án levelet küldtek a Kisgazdapártnak, amely-ben javasolták, hogy a párt tisztítsa meg magát a „reakciós”, jobboldali elemektől. A javaslatot határozottan elutasították.

Lásd VT II. 848 (10. lábjegyzet).

219 Uo. 813.

220 A földreform tartalmára, lásd Romsics, 1999. 228–229.; Kontler, 1999. 394–395.

221 Magyarország alkotmányának becikkelyezésére vonatkozóan Bibó kívánalma az volt, hogy mivel az csupán „egy 700 éves próbálkozás” (az Aranybullától számítva), azt nem támogatta egy teljes történelmi folyamatosság, mégis az 1848-as törvényeket becikkelyezték és egyfajta államot is felvázoltak, s ezek olyan próbálkozások voltak, amelyek támogathatják az európai példákat és az utóbbiakon alapulnak. A legfontosabb dolog egy regionális és egyesülési autonómiát biztosító

„tiszta és nyitott”, egykamarás országgyűléssel rendelkező köztársaság létrehozása volt. Magyarország alkotmánya. (1946).

BIM XI. 130 és 33–34.; VT II. 8–9.

amikor a kormányzat egy valódi ellenzékkel áll szemben és alapvetően működnek a politikai „fair play” szabályai, Bibó a demokrácia oldalára állna.²²² Néhány évvel később azonban nyilvánvaló-vá nyilvánvaló-vált, hogy egy ilyesfajta demokráciának nincsen jövője Magyarországon. Papíron az 1949-es alkotmány megtartotta a három hatalmi ág szétválasztását, egyfajta korlátozott pluralizmust és a miniszterek parlamenti felelősséget, valójában azonban minden hatalom az egyetlen megmaradt párt a Magyar Dolgozók Pártja, leginkább pedig a párt Rákosi vezette Központi Vezetősége kezében volt.²²³

Bibó 1945-ös politikai kommentárjainak elemzéséhez visszatérve, fontos arra emlékez-tetni, hogy az őszi választásokat megelőzően szokatlanul nyílt politikai viták folytak Magyaror-szágon, még olyanok is, amelyekben nem pusztán a pártok politikai nézetei és diszpozíciói voltak a középpontban. Erre sem a két világháború között sem azt követően nem nyílott lehetőség, egészen az 1956-os népfelkelésig és az 1989-es rendszerváltásig (1990 márciusa). A központi téma kifejezetten a „demokrácia” volt és június végén, július elején a fogalom megfogalmazása céljából egy konferenciát rendeztek politikusok, politikatudósok és más szakértők számára a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen. A politikai helyzetre való tekintettel a papság nem képviseltette magát. A konferenciát összehívók vészkiáltása így hangzott: Magyarország anyagi és erkölcsi tekintetben is mélyponton van, és ahhoz, hogy ebből a helyzetből ki tudjon kerülni a politikusok és az értelmiség hatékony együttműködésére van szükség.²²⁴Amit vártak tőlük a „demokrácia” olyan közös értelmezése volt, ami a közösségi erkölcsiség értelmében véve megnyugtatná és felbátorítaná a csüggedő nemzetet. Beszédek széles skálája hangzott el: pusztán információval szolgáló előadások, politikai agitáció, de elméleti, tudományos jellegű ajánlatok is megjelentek.²²⁵ Magyarország válságos helyzetében, amikor az országot katasztrófába vezető

„régi rendszer” diszkreditálódott, a „demokrácia” meghatározásában a baloldali árnyalatokra és eszmékre került a hangsúly, mivel az utóbbiak képviselői éles választóvonalat kívántak húzni a polgári-liberálisok és a szocialisták vagy népi demokraták demokrácia fogalma közé. Bibó ta-nára Horváth egyike volt azoknak, akik – a brit szocialista Harold Laski tanításait követve és azt hangoztatva, hogy mély válságban van – elítélték a liberális politikai (kiemelés a szerzőtől) demokráciát és a széles népi konszenzus alapján végrehajtott forradalom gondolatát támogatta, amely a gazdasági és a társadalmi tervezés segítségével gazdasági (kiemelés a szerzőtől) demok-ráciához vezet.²²⁶ Ez a javaslat a Nemzeti Parasztpárt őszi kiáltványában is szerepelt²²⁷üzenete

222 Uo. 9–11.; Vö. Kovács, 2005.

223 Az egypártrendszer diktatórikus tevékenységére a továbbiakban, lásd Romsics, 1999. 268–272.

224 Demokrácia, 1945. 3.

225 Kovács, 2005. 9–10.

226 Horváth, 1945. 43. Horváth és Laski megegyeztek abban, hogy az állam nem garantálja a demokráciát, hanem feladata az intézmények kényszer alkalmazása nélküli kordinációja.

227 A kiáltvány (1945 szeptember) a kommunistáktól való elkülönülést hangsúlyozta, akiknek a „reakciósokat” emlegető propagandája a pártot „járulékos társaságnak” bélyegezte. Nem a kollektív gazdaságokat, hanem különböző méretű, szabad gazdaságok létrehozását támogatták, s ennek során a dán és a finn gazdaságokat is modellként említették.

A demokratikus kormányzat szempontjából decentralizációt és helyi autonómiát, illetve azt követelték, hogy az állam a kormányzat által támogatott felsőoktatási lehetőségeket biztosítson a népesség többségét (háromnegyedét) alkotó parasztoknak és gazdáknak (paraszt és munkás egyetemeke is beleértve). Az egy emberre (nemesek) szabott választókerületeket regionális és megyei listákkal kellene felváltani, és a választásoknak általánosaknak, titkosaknak és egyenlőknek kellene lenniük. A 20 évesnél idősebbeknek kellene választójoggal rendelkezni, de választójogot megvonnák a Volksbund tagjaitól és a náci szimpatizánsoktól. A felsőházat, a püspökök, a főnemesek és a grófok „kaszinóját” meg kellene szüntetni. A külpolitika tekintetében azt kívánták, hogy a szomszédok értsék meg Magyarország etnikai határokra vonatkozó igényét. MTSZ. 440–448.

A DEMOKRÁCIÁBA VETETT HIT ÉS ANNAK ELVESZTÉSE (1945-1949)

pedig Bibó szövegeiből is kihallatszott, például a „harcos demokrácia” fogalma formájában, amit már néhány évvel korábban megfogalmazott. Bizonyos, hogy nem osztotta Horváthnak a köz-vetlen demokráciára vonatkozó absztrakt, mi több anarchisztikus vízióját, amelyben például a választások helyett tudósok végeztek volna közvélemény-kutatásokat, valamint tömeglélektani és a statisztikai módszerek felhasználásával tettek volna jövendöléseket.²²⁸ Ezek, a tervgazdaság esz-közeiként alkalmazott „demokratikus” technológiai újítások túlmentek a realitáson, míg a helyi önkormányzati szervek és a vállalkozói bizottságok olyasfajta intézmények voltak, amelyekben az állampolgárok megtanulhatják a demokrácia gyakorlását, s amelyek Bibónak az autonómiák reformjára vonatkozó terveivel is egybevágtak.

Mindenesetre, erősen megingott a bizalom a 19. században oly sikeres szabad-kereskedel-mi kapitalizmusban, illetve abban, hogy a tömegtársadalom érdekkonfliktusait és hiányosságait meg lehet oldani annak jótéteményei segítségével a liberális és liberál-konzervatív politika támo-gatása által; egy olyan téma volt ez, amelyet a kommunisták kivételes erővel és hatással vetettek fel, amikor a választókat a képviselőik (ti. szabad-kereskedelmi kapitalizmusról van szó – a fordí-tó), a „reakciósok” visszatérésével riogatták. Bibót aggasztotta a közösségi moralitás kérdése és a tömegek viselkedése, mégis – legalábbis az általa adott interjú szerint – megpróbálta rávenni őket arra, hogy állítsák le a boszorkányüldözést és a „reakciósnak” bélyegzett emberek megfélemlíté-sét, fő ideológusukat Révai Józsefet²²⁹ pedig megkísérelte meggyőzni arról, hogy egy választások utáni koalíció által létrehozott népfront legalább annyira jó, mint a proletárdiktatúra. Valójában a történelem már megtanította Bibót arra, hogy a forradalmaknak ahhoz, hogy sikeresek legyenek, meg kell akadályozni a hisztéria kitörését, s így kell a forradalom által alkalmazott eszközök által keltett félelmet eloszlatni, ami valójában fontosabb, mint a „reakciós” köztisztviselők eltávolítása.

Ezt a tanácsot azonban a magyar kommunisták az elkövetkező események során nem fogadták meg, hiszen az erőszakos eszközök alkalmazása is arzenáljuk része volt, a koalíció pedig semmit sem tudott tenni ezzel kapcsolatban mivel a kommunisták vették át a rendőri erők ellenőrzését.

Rákosi „vérfagyasztó” humora: „A demokrácia vért kíván és a zsarnokok vérét ontották azért, hogy a demokrácia gyökereit megöntözhessék”²³⁰ Tildy Zoltán,²³¹ a Kisgazda Párt vezetője „vul-gáris” bölcsességén is túltett.²³² Ilyenformán, a kommunisták célja éles összeütközésbe került Bibó megközelítésével, amely egy mérsékelt és tisztességes választási kampányt igényelt: a kor-látozott pluralizmust – ami azt jelentette, hogy az oroszok által dominált Szövetséges Ellenőrző Bizottság hozzájárult ugyan a többpárti választásokhoz, de azt is megszabta, hogy a választások után létrejövő koalíciós kormányban a Kisgazda Párt a miniszteri tárcák maximum felét kaphatja meg – csak egy átmeneti fázisnak tekintették a szocializmus felé történő átmenet során, egyfajta

228 Horváth, 1945. 43.; Vö. Standeisky, 2005. 74 (67. lábjegyzet).

229 Révai József (1898–1959), a Magyar Kommunista Párt alapító tagja és jelentős ideológusa (Munkáshatalom és diktatúra, Marxizmus Magyarországon). 1928-ban megalapította a Kommunista című hetilapot Magyarországon, 1930-ban letartóztatták és 3 év börtönbüntetésre ítélték. 1934-es szabadulása után Csehszlovákiába ment és népfront politikus lett.

1944 őszén tért vissza Magyarországra és megalapította a Szabad Nép című kommunista újságot. 1949 és 1953 között oktatási miniszter volt. 1956-tól pártja központi bizottságának tagja volt.

230 Rákosi, 1945. 158.

231 Tildy Zoltán (1889–1961), református lelkésznek tanult, és sokáig volt a Kisgazdapárt vezető személyisége. A háború alatt a baloldallal egy antifasiszta és háborúellenes front létrehozásán dolgozott. 1945–1946-ban miniszterelnök volt, majd Magyarország első köztársasági elnöke lett 1948-ig. A kommunisták lemondásra kényszerítették és 1956 májusáig háziőrizetben tartották. Államminiszter volt Nagy Imre kormányában és 1958. június 15-én 6 év börtönbüntetésre ítél-ték. 1959-ban kegyelmet kapott.

232 Életút dokumentumokban. 231–233.

csatatérként tekintettek rá, amelyben szövetségeseik – vagyis eljövendő ellenfeleik – segítségével kibővítik befolyási övezetüket, miközben az utóbbiakat is megosztják és meggyengítik.²³³ Amint az Bibó interjújában elmondott szavaiból közvetve kikövetkeztethető, a választásokra vonatkozó megállapodások siettetésével Rákosi taktikája az volt, hogy a nyugati szövetségeseknek megmu-tassa, hogy a kommunisták is a „demokráciát” támogatják,²³⁴ ami a felfogásukban tökéletesen mást jelentett, mint a „burzsoá” demokrácia a maga egyenlőtlenségével és zsarnokságával, ha-nem inkább egy „népi demokrácia” járt a fejükben.²³⁵

Ezen a ponton érdemes megállni egy pillanatra és megvizsgálni a Pázmány Péter Egyetem konferenciáján elhangzott, nagyon különböző szintű és nagyon eltérő módon kifejtett releván-sabb²³⁶„demokrácia” víziókat és meghatározásokat, mivel ezeket tekinthetjük annak a közvetlen intertextuális és koncepcionális környezetnek, amelyben Bibónak a magyar „demokrácia” válsá-gára vonatkozó, az év őszén megjelent cikke megfogalmazódott.

A Bibó barátja, Erdei által elmondott, a „Népi demokráciáról” szóló beszéd üzenete volt az, amelyikről azt gondolhatnánk, hogy a legközelebb állt Bibó demokrácia fogalmához, azonban a Nemzeti Parasztpárton belül ő már távolabbra került a Bibó, Veres és Farkas²³⁷ által megteste-sített centrista vonaltól és ideológiailag már közelebb került a kommunistákhoz – ahogyan az a szövegből ki is derült. Valójában, Erdei számára 1945 olyan jelszavai, mint „szabadság, autonómia, demokratikus változás” a francia forradalom jelszavait visszhangozták, mivel azok leleplezték a liberális „demokrácia” kapitalista elnyomó politikáját, a hozzáadott „népi” demokratikus tartalom pedig annak követelését jelentette, hogy ne legyen külföldi elnyomás, diktátor vagy a népen uralkodó szűk elit. A népnek magának kell kormányoznia önmagát, akaratát, illetve annak végrehajtását pedig saját szervein keresztül kell kifejeznie és megvalósítania. A „régi rendszer képviselői vonatkozásában Erdei a szabad gazdaság, a magántulajdon és vállalkozás, s különösen a szólás- és gyülekezési szabadság korlátozását kívánta.²³⁸ E vonatkozásokban egyetértett a kom-munistákkal, vagyis, hogy el kell nyomni a „reakciós”, vagyis a feudális-fasiszta erőket, a sora-ikban bujkáló vezetőket pedig meg kell büntetni. Ezek pontosan olyan erőszakos műveleteket jelentettek, amelyektől Bibó óvott: a „reakciós” erők egyszerűen újra rendeződnének és még nagyobb kárt okoznának a demokrácia fejlődésének, mint ha nyílt verseny lenne. Erdei számára azonban egy „harcos”, hadban álló demokráciáról volt szó, amikor még a politikai játékszabá-lyok sem érvényesek; a szocializmus keménykezű előkészítése volt ez, amikor a „nép” hatalmi

In document A szabadság keskeny ösvénye: Bibó István közösségi moralizmusa SPECULUM HISTORIAE DEBRECENIENSE 28. (A Debreceni Egyetem Történelmi Intézete Kiadványai) Sorozatszerkesztő: PAPP KLÁRA (Pldal 55-112)

A DEMOKRÁCIÁBA VETETT HIT ÉS ANNAK ELVESZTÉSE (1945–1949)