A Kormány a termőföld védelméről szóló 2007. évi CXXIX. törvény 11. § (2) és (3) bekezdésében foglaltakra figyelemmel beruházási célterületté nyilvánítja a Debrecen város közigazgatási területén fekvő, az ingatlan-nyilvántartás szerinti Debrecen külterület 017/1 helyrajzi számú földrészletet, valamint az ezen földrészletből a telekalakítási eljárásban hozott döntés véglegessé válását követően kialakított földrészleteket.
Orbán Viktor s. k.,
miniszterelnök
A Kormány 1070/2021. (II. 19.) Korm. határozata
a debreceni velodrom előkészítésével összefüggő intézkedésekről szóló 1298/2020. (VI. 11.) Korm. határozat és a Kemény Ferenc Sportlétesítmény-fejlesztési Programról szóló 1839/2016. (XII. 23.) Korm. határozat módosításáról
1. A debreceni velodrom előkészítésével összefüggő intézkedésekről szóló 1298/2020. (VI. 11.) Korm. határozat (a továbbiakban: Korm. határozat) 1–8. pontja helyébe a következő rendelkezések lépnek:
[A Kormány a hazai pályakerékpáros edzőcsarnokok megvalósítását célzó beruházások támogatásáról szóló 1695/2018.
(XII. 17.) Korm. határozat 1. pontja szerinti kelet-magyarországi velodrom beruházás megépítése érdekében]
„1. egyetért a debreceni velodromnak (a továbbiakban: Beruházás) az állami magasépítési beruházások megvalósításáról szóló 2018. évi CXXXVIII. törvény 4. § (7) bekezdés a) pontja és (8) bekezdése szerinti kormányzati magasépítési beruházásként történő előkészítésével, az ingatlan-nyilvántartás szerinti Debrecen külterület 017/1 helyrajzi számú ingatlanon, valamint az ingatlanból a telekalakítási eljárásban hozott döntés véglegessé válását követően kialakított ingatlanokon és a Beruházáshoz szükséges infrastrukturális feltételek biztosítását szolgáló további ingatlanokon, és jóváhagyja a Beruházás koncepcióját;
2. az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 33. § (2) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva 419 879 392 forint egyszeri átcsoportosítását rendeli el a Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről szóló 2020. évi XC. törvény (a továbbiakban: Kvtv.) 1. melléklet XLVII. Gazdaságvédelmi Alap fejezet, 2. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 1. Gazdaságvédelmet szolgáló miniszterelnökségi fejezeti kezelésű előirányzatok alcím, 5. Fővárosi fejlesztések jogcímcsoport terhére, a Kvtv. 1. melléklet XLVII. Gazdaságvédelmi Alap fejezet, 2. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 8. Gazdaságvédelmet szolgáló emberi erőforrások fejezeti kezelésű előirányzatok alcím, 3. Sportlétesítmény fejlesztések támogatása jogcímcsoport javára, az 1. melléklet szerint;
Felelős: pénzügyminiszter
Miniszterelnökséget vezető miniszter emberi erőforrások minisztere Határidő: azonnal
3. felhívja az emberi erőforrások miniszterét, hogy a Beruházás előkészítése érdekében az engedélyeztetési dokumentáció készítésére és az engedélyeztetés lefolytatására 419 879 392 forint összegben adjon ki az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 101/A. §-a alá tartozó támogatói okiratot a BFK Budapest Fejlesztési Központ Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: BFK Budapest Fejlesztési Központ Nonprofit Zrt.) mint kedvezményezett részére, elszámolási, valamint a fel nem használt vagy nem rendeltetésszerűen felhasznált támogatási összeg tekintetében visszafizetési kötelezettség rögzítésével, azzal, hogy a támogatott előkészítési fázisokat legkésőbb 2021. december 31-ig kell megvalósítani;
Felelős: emberi erőforrások minisztere
Határidő: a 2. pont szerinti forrás rendelkezésre állását követő 30 napon belül
4. felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy gondoskodjon a BFK Budapest Fejlesztési Központ Nonprofit Zrt. részére a Kemény Ferenc Sportlétesítmény-fejlesztési Programról szóló 1839/2016. (XII. 23.) Korm. határozat [a továbbiakban: 1839/2016. (XII. 23.) Korm. határozat] szerinti Kemény Ferenc Program részét képező új Budapesti velodrom vonatkozásában már folyósított 1 236 120 608 forint összegről szóló részelszámoltatásról a támogató részére 2020. december 31-i fordulónappal;
Felelős: Miniszterelnökséget vezető miniszter
Határidő: az elszámolás elkészítése és benyújtása vonatkozásában 2021. február 28.
5. felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy a pénzügyminiszter és az emberi erőforrások minisztere bevonásával gondoskodjon a 4. pont szerinti elszámolás során kimutatott, fel nem használt támogatási összeg átcsoportosításáról a Kvtv. 1. melléklet XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezete javára a Beruházás előkészítése érdekében a kivitelezési dokumentáció, továbbá egyéb, a Beruházáshoz kapcsolódó előkészítési feladatok elkészítésére;
Felelős: Miniszterelnökséget vezető miniszter pénzügyminiszter
emberi erőforrások minisztere
Határidő: a 4. pont szerinti elszámolás elfogadását és a fel nem használt támogatási összeg visszafizetését követően azonnal
6. felhívja az emberi erőforrások miniszterét, hogy módosítsa a 3. pont alapján a BFK Budapest Fejlesztési Központ Nonprofit Zrt. kedvezményezett részére kiadott támogatói okiratot az 5. pont alapján átcsoportosított összeg kötelezettségvállalással történő lekötése, a Beruházás előkészítése és a BFK Budapest Fejlesztési Központ Nonprofit Zrt. részére történő rendelkezésre bocsátása érdekében, elszámolási, a fel nem használt vagy nem rendeltetésszerűen felhasznált támogatási összeg tekintetében visszafizetési kötelezettség rögzítésével, azzal, hogy a támogatott előkészítési fázisokat legkésőbb 2021. december 31-ig kell megvalósítani;
Felelős: emberi erőforrások minisztere
Határidő: az 5. pont szerinti forrás rendelkezésre állását követően a támogatói okirat módosítására vonatkozóan 30 napon belül
7. a Beruházás előkészítésének kormányzati felelőseként az emberi erőforrások miniszterét jelöli ki, a kiemelt budapesti fejlesztésekért és nemzetközi sporteseményekért felelős kormánybiztos kinevezéséről és feladatairól szóló 1393/2020. (VII. 13.) Korm. határozat 3. pont b) alpontja alapján beruházás-szakmai irányítóként eljáró kiemelt budapesti fejlesztésekért és nemzetközi sporteseményekért felelős kormánybiztos (a továbbiakban: kormánybiztos), valamint az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos bevonásával;
8. a Beruházás
a) előkészítésére a BFK Budapest Fejlesztési Központ Nonprofit Zrt.-t jelöli ki, Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata, valamint a Magyar Kerékpáros Szövetség szakmai közreműködésével,
b) megvalósítására a Beruházási Ügynökséget jelöli ki, a Magyar Kerékpáros Szövetség szakmai közreműködésével;”
2. A Korm. határozat a következő 8a. ponttal egészül ki:
[A Kormány a hazai pályakerékpáros edzőcsarnokok megvalósítását célzó beruházások támogatásáról szóló 1695/2018.
(XII. 17.) Korm. határozat 1. pontja szerinti kelet-magyarországi velodrom beruházás megépítése érdekében]
„8a. egyetért azzal, hogy
a) az 1839/2016. (XII. 23.) Korm. határozat 4. pontja alapján a Kemény Ferenc Program előkészítésének részeként az 1. melléklet 6. pontja szerinti fejlesztési elemre – a tervpályázati eljárásokról szóló 310/2015. (X. 28.) Korm. rendelet szerint – lefolytatott tervpályázati eljárást követő közbeszerzési eljárás eredményeként létrejött szerződésben meghatározott tervezési feladatok akként folytatódjanak tovább, hogy a Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának egyetértésével véglegesített műszaki tartalom alapján elkészülő tervdokumentumok alkalmasak legyenek a Beruházás megvalósítására,
b) a Beruházás az a) alpont szerinti tervdokumentumok alapján kerüljön megvalósításra;”
3. A Korm. határozat 10. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
[A Kormány a hazai pályakerékpáros edzőcsarnokok megvalósítását célzó beruházások támogatásáról szóló 1695/2018.
(XII. 17.) Korm. határozat 1. pontja szerinti kelet-magyarországi velodrom beruházás megépítése érdekében]
„10. felhívja a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli minisztert, hogy a kormánybiztos, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos és az emberi erőforrások minisztere bevonásával a Beruházás megvalósítására lefolytatott feltételes közbeszerzési eljárás eredménye alapján készítsen előterjesztést a Kormány részére a Beruházás megvalósításáról, a megvalósításhoz szükséges infrastrukturális fejlesztésekről és ingatlanok
köréről, a kivitelezéshez kapcsolódó kötelezettségvállalási összeg és a kifizetések ütemezésének, továbbá a Beruházás üzemeltetési modelljének részletes bemutatásával.
Felelős: nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter
kiemelt budapesti fejlesztésekért és nemzetközi sporteseményekért felelős kormánybiztos aktív Magyarországért felelős kormánybiztos
emberi erőforrások minisztere
Határidő: a Beruházás megvalósítását célzó feltételes közbeszerzési eljárást követően azonnal”
4. A Korm. határozat 1. melléklete helyébe az 1. melléklet lép.
5. Hatályát veszti a Kemény Ferenc Sportlétesítmény-fejlesztési Programról szóló 1839/2016. (XII. 23.) Korm. határozat a) 2. pont f) alpontja, valamint
b) 1. mellékletében foglalt táblázat 6. sora.
Orbán Viktor s. k.,
miniszterelnök
GYAR KÖZLÖNY • 2021. évi 25. szám1005
„1. melléklet az 1298/2020. (VI. 11.) Korm. határozathoz
XLVII. Gazdaságvédelmi Alap
forintban
Fejezet Cím Alcím Jog- Jog- Kiemelt Fejezet Cím Alcím Jog- Jog- A módosítás jogcíme Módosítás A módosítás
szám szám szám cím cím előir. név név név cím cím (+/-) következő
csop. szám szám csop. név Kiemelt előirányzat évre
szám név neve áthúzódó
hatása
XLVII. Gazdaságvédelmi Alap
2 1 Gazdaságvédelmet szolgáló miniszterelnökségi fejezeti kezelésű előirányzatok
387806 5 Fővárosi fejlesztések
K8 Egyéb felhalmozási célú kiadások -419 879 392
8 Gazdaságvédelmet szolgáló emberi erőforrások fejezeti kezelésű előirányzatok
386440 3 Sportlétesítmény fejlesztések támogatása
K8 Egyéb felhalmozási célú kiadások 419 879 392
forintban
Fejezet Cím Alcím Jog- Jog- Kiemelt Fejezet Cím Alcím Jog- Jog- A módosítás jogcíme Módosítás A módosítás
szám szám szám cím cím előir. név név név cím cím (+/-) következő
csop. szám szám csop. név Kiemelt előirányzat évre
szám név neve áthúzódó
hatása
forintban
Fejezet Cím Alcím Jog- Jog- Kiemelt Fejezet Cím Alcím Jog- Jog- A módosítás jogcíme Módosítás A módosítás
szám szám szám cím cím előir. név név név cím cím (+/-) következő
csop. szám szám csop. név Kiemelt előirányzat évre
szám név neve áthúzódó
hatása
XLVII. Gazdaságvédelmi Alap
2 1 Gazdaságvédelmet szolgáló miniszterelnökségi fejezeti kezelésű előirányzatok
387806 5 Fővárosi fejlesztések -419 879 392
8 Gazdaságvédelmet szolgáló emberi erőforrások fejezeti kezelésű előirányzatok
386440 3 Sportlétesítmény fejlesztések támogatása 419 879 392
Foglalkoztatottak létszáma (fő) - időszakra
A támogatás folyósítása/zárolása (módosítása +/-) Összesen I.n.év II. n.év III.n.év IV.n.év
1 példány időarányos
teljesítésarányos
egyéb: azonnal 419 879 392 419 879 392
*Az összetartozó előirányzat-változásokat (+/-) egymást követően kell szerepeltetni.
A módosítást elrendelő jogszabály/határozat száma
A módosítást elrendelő jogszabály/határozat száma
Az adatlap 1 eredeti példányban töltendő ki
Az előirányzat-módosítás érvényessége: a) a költségvetési évben egyszeri jellegű
ADATLAP A KÖLTSÉGVETÉSI ELŐIRÁNYZATOK MÓDOSÍTÁSÁRA Költségvetési év: 2021.
Az előirányzat-módosítás érvényessége: a) a költségvetési évben egyszeri jellegű
T Á M O G A T Á S B E V É T E L K I A D Á S O K
Fejezeti kezelésű előirányzatok
Fejezeti kezelésű előirányzatok
Az előirányzat-módosítás érvényessége: a) a költségvetési évben egyszeri jellegű
Magyar Államkincstár
”
A Magyar Közlönyt az Igazságügyi Minisztérium szerkeszti.
A szerkesztésért felelős: dr. Salgó László Péter.
A szerkesztőség címe: 1051 Budapest, Nádor utca 22.
A Magyar Közlöny hiteles tartalma elektronikus dokumentumként a http://www.magyarkozlony.hu honlapon érhető el.