123 czéh szervezete, mig a szatmári kereskedők évente két kalmárbi-

rót s ezek mellé két szolgáló mestert választottak.1 A czéh ösz- szejövetelein mindenki 30 dénárt fizetett a czéhládába.

A boltos legényt és inast csak az »öreg urak« vagy kalmár- birák jelenlétében lehetett felfogadni, legalább 6—8 évre. Ezt két heti próbaidő előzte meg. Az inasnak nem volt szabad otthagynia mesterét. Ha megszökött, visszavitték, vagy ha oka volt a szö­

késre, más mesterhez kellett mennie. Az inasévekben ura látta el őt ruhával. Morvái vagy meixner posztóból volt a ruhája, de ura viselt ruháit is ő kapta. A mikor felszabadult, három forin­

tot tett a czéhládába s ekkor egy ünneplő ruhát kapott gazdájától.

Kassán két arany volt a felszabadítás dija s a levél váltságáért egy tallért fizettek.

Szigorú czéhszabályokat hoztak a kereskedők erkölcsös éle­

tének biztosítására s a kereskedői tisztesség megóvására. Bitang vagy prédáit marhát nem volt szabad megvenniök vagy árulniok.

Aki hamis pintlel vagy fonttal mért, azt 3 forintra büntették. Tilos a vásárlókat más árustól magához csalogatni vagy a portéka árát felettébb felverni.8 Megállapították a beszerzendő portéka minimu­

mát s aki annál kevesebbet vett, megbüntették. Ügyeltek arra is, hogy vasárnapokon és ünnepeken senki se tartsa nyitva bolt­

ját. A boltbirák vagy kalmárbirák, másutt az »öregek« ügyeltek fel arra, hogy a pontokat mindenki megtartsa, a bírságokat és néhol a boltpénzt vagy boltbért megfizesse. Debreczenben 1707- ben egy kalmárra átlag 6—8— 10 forint boltbér esett.8

A kereskedelmi forgalom a lakosság számbeli és vagyoni gazdagságán kívül attól is függött, vájjon a kereskedőknek volt-e alkalmas beszerzési forrásuk vagy sem. Tudjuk, hogy ezt első sorban az országos vásárok voltak hivatva lebonyolítani. A vásá­

rok fontossága annál nagyobb, minél rosszabbak egy egy ország közlekedési viszonyai és minél virágzóbb a környék ipara. A vá­

sárszabadalom jótékonyan hatott a vidék iparának fejlődésére, viszont kedvező iparviszonyok között a kereskedelem is fellendült.

Az államnak is az volt az érdeke, hogy minél népesebbek legye­

nek a vásárok s igy a harminczados helyek forgalma növekedjék.

1 Gt, Sz. V. 79—80. I — 5 U. ott V. 83. 1. — * U. ott XII. 373. 1.

A török kiűzése lehetővé tette az Alföld és Dunántúl keres­

kedelmi forgalmának visszaállítását s csakugyan azt látjuk, hogy 1686-tól a szatmári békekötésig, tehát egy negyedszázad alatt még egyszer annyi vásárszabadalmat ad ki a király, mint Buda visszavétele előtt a mohácsi vereség óta. A korszakunkban kelt 82 vásárszabadalom nagyrészben országos vásárt engedélyez (57), jóval kevesebb az országos hetivásár (16) s még kevesebb a heti vásár (9). Az engedélyek jórészt a felsőmagyarországi vármegyék részére adattak ki (33). Az erdélyi részre 23, ugyanennyi esik a Dunántúlra és a nagy Alföldre, mig a Horvát-Szlavón területre csak 3.

Pest városa 1689 november 3-íkán kap Lipóttól vásártar­

tási engedélyt. E szerint Pesten húsvét harmadik vasárnapja után és szent Lipót ünnepe után szabad vásárt tartani; mindenik alka­

lommal két hétig tarthat a vásár. A »szabad sokadalmat« ahogy a nagy vásárokat a heti vásártól megkülönböztetve nevezték, min­

denki szabadon látogathatja a czigányok kivételével (exceptis Zin- garis). A vásárban csak az adhatja el holmiját aki a királyi harmin- czadot és a város által szedett vámot lefizette. A Lengyelország­

ból, Alsóausztriából és Morvaországból jövő kereskedők egyforma vámmal illetendők. A vásártartás ideje alatt bármily vallású keres­

kedő vagy iparos házat és boltot nyithat s ha történetesen vala­

mely nem katholikus egyén a vásár ideje alatt meghal, tisztessé­

gesen eltemetendő ugyanolyan taxa szerint, mint a katholikusok.

Pest város tanácsa köteles a vásáron felmerült viszályokat elin­

tézni, köteles továbbá éjjeli őröket, felvigyázókat állítani; egyszó­

val a közbiztonságról gondoskodni. Ugyancsak a város feladata volt felügyelni a súlyokra és mértékekre s a csalásokat megaka­

dályozni.1

A közbiztonságra való felügyelet nagyon is indokolt volt abban a mozgalmas időben. Mutatja azt Kecskemét városának példája, mely 1676-ban maga kérelmezte az országos vásárok betiltását, »hogy a törökök, ráczok, kuruczok és más rabló zsi- ványok miatt a szegény városiak végromlása ne következzék«.2 Csak 1696-ban kérik újra a kecskemétiek vásárszabadalmuk

felú-‘ Ben. resol. 1689. nov. 3. — 3 Homyik. III. 99 — 100 1.

125 jitását. A Rákóczi felkelés alatt újra sok sarcznak és fosztogatás­

nak voltak kitéve a vásárosok. Különösen a mozgalom első éveiben valósággal utaztak a vásárosokra a rakonczátlan kurucz és labancz hadak. Az 1706-iki fegyverszünet alatt Győr, Komárom, Eszter­

gom, Buda és Székesfehérvár vásárainak sértetlensége biztosit- tattott.1

A kereskedő czéhek maguk is alkottak szabályokat a vásá­

rokra vonatkozólag. így a kassaiak czéhszabálya részletesen fog­

lalkozik vele. Meghagyja, hogy a város polgárai, ha nem tagjai is a czéhnek, szabad sokadalmakon árulhassanak. Az idegen ke­

reskedőknek 30-adot kellett fizetniük s portékáikat be kellett mu­

tatni a kereskedő czéh kirendelt személyének. Pontosan megálla­

pították az idegen kereskedő árusított portékáinak minimumát. így félvég bársonynál, 50 sing selyem marhánál, 10 vég gyolcsnál 3 bokor lengyel gyolcsnál, 4 levél skófium-aranynál, fél mázsa gyömbérnél és nádméznél, egy mázsa borsnál, két font sáfrány­

nál kevesebbet sem eladniok sem venniök nem volt szabad.2 Nem volt szabad az idegen kereskedőnek vásárba vitt holmiját tovább vinnie a városbiró és szenátorok engedelme nélkül. Ha e szabá-, lyokat megsértette valaki, áruját elkobozták s a városban fele a czéhé, fele a városé lett. Ha a városon kívül érték az idegen keres­

kedőt szabálytalanságon, akkor elkobzott árújának egyharmadát a kereskedők czéhe, Vb—1/3-adát pedig a király és az illető hely földesura kapta.3

A czéhszabályok igyekeznek elejét venni a kereskedők ver­

sengésének is. Sors vagy nyilvetéssel állapítják meg vásárra me­

net a sorrendet s áruláskor a sátor helyét. Egyik kereskedő meg ne előzze a másikat s ha valamelyiknek szekere megakad a többi segíteni tartozik neki. Ezt oly szigorúan vették, hogy ha az úton elhagyott kereskedőt meglopták, a kárt azok fizették meg, akik őt cserben hagyták. Olyan kereskedőt, aki nem birt polgárjoggal, czéhbeli kalmár is csak a czéh engedelmével vehetett fel szekerére.

Ha valamelyik előbb ért a vásárba, megkellett várnia társait, előbb sem sátrat nem verhetett, sem nem árusíthatott.

Rákóczi, akinek nagyon kevés érzéke volt a kereskedelem

1 Arch. Rák. 2. oszt. III. 50. 1. — * Gt. Sz. IV. 36—7. 1. — * U. ott.

iránt, maga is foglalkozott a vásárok kérdésével. Nem minden naivság nélkül azt az utasítást adta a gazdasági tanácsnak, hogy a vármegyéket buzdítsa a régi vásárok megtartására. A limitácziót

— úgy mond — majd csak a harmadik, negyedik vásáron kell pontosan megtartani, amikor a szegénység már rászokott a vá­

sárra.1 1707 tavaszán országos árszabást dolgozott ki s erőszak­

kal is megkísértette annak életbeléptetését. Egyidejűleg Erdélyben is megkísérelte a kényszer árszabás behozatalát, még pedig itt sikerrel, amennyiben a rendek azt törvénybe iktatták. Magyaror­

szágban azonban a szabadkereskedelem nem volt huzamosabb ideig elnyomható. A fejedelem kereskedelmi politikája, melyben Márki nem tudjuk mi okból a szabadság szellemét ismeri fel,2 in­

kább ártott a felkelés ügyének, mint használt volna. Az országos drágaságot, mely a háború természetes következménye volt, a kereskedők kapzsiságának rótta fel s érdekeiket, nem tudta kellő­

képen méltányolni. Ennek azután az lett a következménye, hogy a kereskedelem tönkre ment de megsínylette ezt a fogyasztó közön­

ség. maga a kurucz sereg is, mely ezután drága pénzért sem tu­

dott áruhoz jutni.

Azon kor árviszonyait eddig gyűjtött adataink alapján csak főbb vonásokban vázolhatjuk, kimerítő és teljes képet majd csak a kiadatlan források, első sorban a városok számadáskönyveinek átvizsgálása után adhatunk róla. Különösen az árúk értékének vidékek és évek szerint való ingadozását lehetetlen hosszasabb forrástanulmány nélkül megállapítanunk. Erre annál nagyobb szük­

ség van, minthogy a rendelkezésünkre álló adatokból is kétségte­

len, hogy az árviszonyok vidékenként nagy eltéréseket mutattak.

Egy vágó ökör ára 1686-ban Kecskeméten 18 frt. 3 dénár.

1687-ben Erdélyben 20 forint,8, a következő évben Sopron­

ban 25 forint, 38 dénár. 1697-ben Borsodmegyében csak 10 forint 24 dénár az ára, de tiz év múlva a Rákóczi felkelés miatt az Alföldön akkora a drágaság, hogy a marha ára Szatmár megyében 63 forintra is felszökött. Egy borjú értékét az 1696 iki országos becslőbizottság 1 frt. 50 dénárban állapította meg, de a

1 Arch. Rák. 11. 17. 1. — 3 Márki: II. Rákóczi F. II. 342. — * Az árakat mindenütt magyar forintokba számítottuk át.

127