szöveg és gesztus között, Bicsfcey Károly — Ványa bácsi — a szituációihoz képest túlzott indulattal jellemzi Szerebjákovot, hogy ez az indulat egyre fokozódjon egész a III. felvonás nagy robbanásáig, amiután Margittay Ági — Szónya — vi-gasztaló szavai már nem tudják feloldaíni a szavakon túli üzenetet: n e m szabad, nem lehet beletörődni. Sosem lehetett beletörődni, de ma, és itt, végképp elvisel-hetetlen ez az élet. Ezért indulatos ez az előadás.
A Landvay-féle értelmezés középpontja Bicskey Károly nagyszerű alakítása.
Teljes szakítás ez a sablonnal, de több is annál. Átértelmezés. Ványa bácsi nem a beletörődő tűrés áldozata, hanem a létezés tragédiájára döbbenő vergődő ember, akit a mindennapok keresztfájára szögez az élet, földre fektetett Krisztus; aki — mert mást nem tehet — magára veszi a világ bűneit. Bicskey csupa fájó idegvég-ződés, csupa indulat, legjellemzőbb gesztusai a magasvérnyomásos ember reflexei, ahogy a homlokát nyomkodja, tarkóját masszírozza. Minden szavát átfűti a szemé-lyes üzenet, egyénisége felolvad a színpadi figurában, saját művészi sorsának ver-gődésével játssza el a mai Ványa bácsit, azt, aki csak beletörni tud, beletörődni nem.
Anélkül, hogy a felsorolás egyben valamiféle rangsor is lenne, mindjárt utána Margittay Ágiról kell szólnunk, mert ő volt az előadás meglepetése. Szónya szerepe szövege szerint eltörpül a nagy férfiszerepek mellett, 6 azonban egyenrangúvá
dott felnőni. Régen láttunk színésznőt, aki az érzelmek ilyen széles skáláján tu-dott volna játszani. Kitörései és hallgatása tele fájdalommal, tekintete örömmel, büszkességgel, egész lénye szerelemmel és alázattal. Nem színésznő, maga Szónya szenvedett előttünk a színészi mesterség olyan fokán, mikor a mesterség eszközei láthatatlanná válnak amögött, amit megjelenítenek.
Nagy Attila viszont nem okozott meglepetést. Pontosan azt a nagyformátumú alakítást kaptuk tőle, amit vártunk. Már sokszor megfigyelhettük, hogy ez a ki-tűnő színész tulajdonképpen az alkata ellen játszik. Kétméteres testmagasság, szép hang, elegáns megjelenés — ennyi testi adottság elegendő lenne Asztrov egysíkú megjelenítéséhez. Nagy Attila azonban tudja, hogy ha csak ezek az adottságai ér-vényesülnek, akkor a jellem elveszíti motiváltságát, és sematikus, hősi figurává válik. Nagy intellektuális erőfeszítéssel, a szöveg tökéletes értelmezésével ő olyan Asztrovot tudott formálni, aki a legkülönb ember a környezetében, messzebbre lát, többet tud, többre hivatott, de ákit éppúgy eltorzít a környező élet, mint a többieket.
A negyedik kitűnő alakítás Bángyörgyi Károly munkája. Egyetlen szavával, egyetlen gesztusával se „leplezi le" Szerebjákovot, ezt a leleplezést — nagyon he-lyesfen — a szituációkra bízza. Finom iróniával, eleganciával, franciásan affektáló beszédmódjával több mint ellenszenves; félelmetes.
• Az előadás egyetlen gyönge pontja Moór Mariann Jelanája. Nagyon szép, s ez ebben a szerepben elengedhetetlen. Stílusa azonban elüt a többiekétől. Hiányzik belőle az ideges feszültség s az érzéki vonás. Nem mindig fogja fel a szöveg több-értelműségét, s ezért játéka meglehetősen színtelen.
A többiek, Máriáss József, Bányász Ilona és Kassai László jól illeszkedtek be a rendezői elképzelésije, és segítettek megteremteni az előadás hangulati egységét.
Kár, hogy a színpad berendezése meglehetősen szedett-vedett, Gombár Judit jelmezei pedig fantáziátlanok voltak. A díszleteknek se ártott volna a gondosabb megmunkálás.
Az eddig elmondottak summája nyilvánvaló. A korszerű értelmezés és a ki-tűnő színészi játék együtt nagy előadást eredményezett. A Csehov-darab ünnepi alkalma megmutatta, hogy a közönség tetszésének kiszolgáltatott színház és színé-szek milyen teljesítményre 'képesek. A mai közízlés mellett ez a színház és ezek a színészek csak képességük alsó határát tudják nyújtani. Értéküket azonban ezek az ünnepi alkalmak, ezek a nagy erőfeszítések, ezek a ritka pillanatok fejezik ki hűségesen. Nekik is, magunknak -is minél több hasonlót kívánunk.
BÁRDOS PÁL
573
Szeged és környéke, „Város és vi-déke" (ahogy utolsó kötetének címe mondja) folyóirata, a Tiszatáj decem-berben közölt utoljára tőle kapott sa-ját írást. Ennefe utolsó mondatai a ma-kói szülőház „kertje lábjában" pusz-tuló, majd a mégis ápolásra fogott öreg református temetőröl szólnak.
„Temetőhely volt ez... Maradjon az akkor is, amikor már csak emlékeztet erre a történelemmé váló, régi életre, s fogadja be azokat, akik még ide kí-vánkoznak."
Ki gondolta volna közülünk akkor, hogy ez lesz Erdei Ferenc tollából szár-mazó, első közlésre nekünk átengedett írásainak legutolsó lapja? Nálunk volt tervezett könyvének más fejezete is, de mert születésnapjára kívántunk emlé-kezni, valami személyes vonatkozásúra vártunk. Így került kezünkbe, majd közlésre A szülőház változásai című írása. Az épülő — szinte előttünk épülő — szociográfiai kötet más feje-zeteitől hangvételében némiképp elütö-nek érezhettük. Átütött a sorokon va-lami férfias melegség. De nem szűkült le még ez sem személyes érdekűvé.
A három nyomtatott oldalnyi
szöveg-ben, a téma és cím szabta keretben történelem, társadalomrajz, családtör-ténet tömörül össze}ogottan, s e talaj-ból hajtanak ki az önéletrajzi elemek, mondandója szövetébe szövődnek be személyes életútja össze sem kötögetett fonalai.
Ez a fejezet mintaszerűen példázza egész emberi egyéniségét, a kicsinek látszó, de nagy téma rendkívül rövidre fogott bemutatásával sokoldalú megkö-zelítési, vizsgálódási módjait. E néhány sorban megtalálható a tiszteletet ér-demlő, és most már lezárult életút minden indító és az összegezésre is alkalmas, csaknem összes eleme. Meg-határozottság és tudatosság, speciális szakismeret és a nagyobb térségek át-tekintésének képessége, felfedező moz-gékonyság és a jellem szilárdsága, vonzódások és a jövőt munkáló jelen racionális szigorúságának felhasználása az értelmesebb életért folytatandó vál-lalkozásokban.
A legutóbbi hetekben már saját írást nem várhattunk tőle. Mégis kaptam küldeményt és vele, valószínű, utolsó levelei egyikét. Neveltjei, munkatársai dolgozatát juttatta el hozzánk, közlési ajánlattal. A makói temetkezést vég-akaratának tartjuk, ezt a nekünk szóló ajánlatát végső kívánságai egyikének kell tekintenünk. Munkatársai, barátai a mi barátaink is. Kevesen vannak a ma élő, alkotó nemzedékek tagjai közt, akikre közvetlenül vagy közvetve ne hatott volna kiemelkedő egyénisége.
Akik más módon, más életutat járva tanulták a forradalmat, mint ö, azok-ban is tovább él a tisztelet a példa-mutató. sokat termő élet iránt.
HAVASI ZOLTÁN
H Í R E K
A hagyományokhoz híven Makón, József Attila diákkori városában nyi-tották meg a magyar költészet Csong-rád megyei ünnepségsorozatát. Április 15-én Bella István, Csanády János, Fodor András és Simái Mihály rész-vételével tartottak itt irodalmi estet.
Másnap került sor a szegedi ünnepi estre a Tisza Szálló hangversenyter-mében. Itt Ágh István, Buda Ferenc, Nagy László, Polner Zoltán, Ratkó Jó-zsef, Simái Mihály, Szepesi Attila és Veress Miklós lépett ¡a közönség elé.
A verseket a szerzők, valamint Mar-gittay Ági, Nagy Attila és Tolnai Miklós, a Szegedi Nemzeti Színház, illetve Fekete Gizella és Nóvák Zoltán, a Minerva Színpad tagjai tolmácsol-ták.
A nagyszabású esteken kívül több költő-olvasó találkozó zajlott le a fiók-könyvtárakban, üzemi kultúrottho-nokban és a környékbeli községekben.
Ilyen találkozón több ízben szerepeli Petri Ferenc, Polner Zoltán, Simái Mihály és Veress Miklós.
A Tiszatáj a Rádióban. Április 21-én délután a Kossuth adón hangzott el
a folyóiratunkat bemutató irodalmi-műsor, amelynek szerkesztője Szabó Sva volt. Bölcs István műsorvezető-kérdéseire Havasi Zoltán főszerkesztő, Mocsár Gábor író, a szerkesztő bizott-ság tagja és Annus József olvasószer-kesztő válaszolt. A beszélgetés részt vevői voltak a budapesti Radnóti-gim-názium tanulói. Lapunk 1970. évi szá-maiból Kohut Magda, Mécs Károly, és Szersén Gyula olvasott szemelvé-nyeket.
Békéscsabán a TIT megyei szerve-zete rendezett Tiszatáj-estet május 3-án. Bevezetőt Ilia Mihály tartott.
Írásaikból olvastak fel: Tóth Béla Jó-zsef Attila díjas, Simái Mihály és-Annus József.
#
Lapunk vendégeként tíz napot töl-tött hazánkban G. N. Paderin, a Szi-birszkije Ognyi című szovjet irodalmi, folyóirat egyik szerkesztője.