A MAGYAR NEMESI FÖLKELÉSEK
II. A csapatok, kerületeik szerint
1. Dunáninneni kerület.
Kerületi parancsnok: br. Benyovszky, altábornagy Pozsony-ban, ki azonban később visszalépett s nyugdíjaztatott.
Adlatus: Majthényi Dániel, tábornok; később Dévay, al-tábornagy.
b) Lovasság.
Pesti huszárezred, Sopronban és környékén elhelyezve : Pest megyei 2 század E z r e d e g. g r. K e g l e v i c h.
Pozsonyi huszárezred, az első hat század Pozsonyban ós kör-nyékén, IVa század Somorján és környéken elhelyezve, alkatrészei voltak:
*) Lázongtak, de megfenyíttetvén, h a m a r lecsendesedtek.
a ) Gyalogság.
Pozsony megyei 2 század
Alezredes : Bercsényi Ferencz gróf.
Őrnagy: Boross István.
Parancsnok:
Radvánszky Lajós, őrnagy.
összesen 1372 század.
2. Dunántúli kerület.
Kerületi parancsnok: Bátorkeszi br. Ott, Pápán.
*) Tapsonyból Bajomba való menetközben (Szentléleky százados parancsnoksága alatt) megszöktek. Ennek folytán 6 közkatonát felakasz-tottak, egyet pedig főbelőttek. — A szökevények által okozott kár mintegy 200,000 írtra rúgott.
Vas megyei 6 század Zala « 4 «
= 1 ezred, gr. Erdődy őrnagy Vasmegye . TT- Vép, Peczel,
= 1 « Kocsy « __ , _ .
< "o iv n'i. Kenez,Rohoncz.
= 1 « Roth Peter « '
3. Tiszáninneni kerület.
Zemplén megyei Borsod, Ung és
Torna megyei Abauj, Sáros és
Szepes megyei Heves és Gömör
megyei ] összesen 4 ezred
a) Gyalogság.
1 ezred, parancsnoka gr. Dessewffy őrnagy,
« Horváth « Tőke
Török
Lázongtak, de hamar lecsendesítettek.
b ) Lovasság.
Vasmegyei huszárezred. Az első 2 század Sopronyban, a többi 4 Vasváron elhelyezve.
Sopronmegyei1) 2 század Ezredes: herczeg Batthyány Lajos.
Vas « 2 « Alezredes: gróf Pejachevich Vincze.
Zala « 2 « Őrnagy: Kocsy.
Székesfehérvári huszárezred:
Székesfehérvári 1 szfisadl V o 8 1 t p r é m b o n 1 Ezredes: báró Lu-Veszprémmegyei 1 « J zsénszky József.
Baranya « 1 « Doba s N. Szőllős A l e z r e d e s. g r ó f F e g. Tolna « 1 « Tüskevár f e t i c h p é t e i.
Komárom « 1 « Polány x ^ A „
n « , 1 m 1 - 1 Őrnagy: Kapuvary.
Gyor « 1 « Tasok es I . B a g y ó >
Mosony « 1 « | Berény
Süme«hi 1 ' Padrag és környékén, parancsnoka: gróf I Gatterburg József, kapitány,
összesen : 14 század.
A dunáninneni és túli fölkelő csapatok összes létszáma kitett:
15 gyalog-ezredet 11,730 emberrel és 277a lovas-századot, vagyis 4 lovas-ezredet 4,617 emberrel s ugyanannyi lóval. E kimutatás a sopronyi főhadiszálláson 1800 október 27-én készült.
b) Lovasság.
Nádor huszárezred. A jászok, kúnok és hajdúvárosok által rendes huszárezredül felállítva. Ezredes: Hertelendy Gábor, alez-redes : Csanády József, őrnagy: Illésy Sándor.
Zempléni huszárezred, Zemplén, Heves, Gömör, Abauj, Sáros és Szepes megyék által felállítva. — Parancsnokok: Szirmay és Ferdinandy őrnagyok.
Borsod, Ung és Torna vármegyék egy lovas osztályt állítottak fel, Radvánszky Ferencz alezredes parancsnoksága alatt.
4. Tiszántúli kerület, a ) Gyalogság.
Szathmár, Ugocsa, Bereg és Mármaros vármegyék: 1 ezred, parancsnok: gr. Stahremberg Antal, őrnagy.
Debreczen sz. kir. város és Bihar vármegye: 2 ezred, alezre-des : Kalinszky; őrnagyok : Szentiványi, Juritzkay.
Arad és Békés vmegyék 1 ezred: parancsnok : Torry őrnagy.
Temes és Torontál« 1 « « br. Wimpffen « Kraszna, Csanád és Csongrád vármegyék: 1 ezred, parancsnok : Farkas őrnagy.
Ezen kívül Kengyelácz Pál archimandrita felszólítására a nagykikindai kerületből 680 ember lépett be önkényt a fölkelő gyalogságba.
b) Lovasság.
Szathmári huszárezred, Szathmár, Szabolcs és Marmaros vár-megyékből. — Ezredes : gr. Károlyi. Alezredes : br. Splónyi Ignácz.
Őrnagy: Péchy.
Bihari huszárezred, Bihar, Temes, Torontál, Kraszna és Arad vármegyékből. Ezredes: Beöthy. Alezredes: Potyondy.
Őrnagy: gyoroki Edelspacher.
Békés, Csanád és Csongrád vármegyék 1 divisiót állítottak fel*
Tomcsányi Kristóf kapitány parancsnoksága alatt.
Deczemberben az egész magyar fölkelő sereg Alsó-Ausztria felé a Lajtha mellé vonatott össze, hogy a király szemlét tarthas-son fölötte, mely megtartatván, egy Sopronban, deczember 14-én kelt napiparancs biztosítja a tábornokokat, törzs- és főtiszteket, úgyszinte az összes legénységet: «hogy ő Felsege a fölkelés gyors fölállításával, a gyakorlatokban oly rövid idő alatt elsajátított ügyességökkel és előmenetelökkel, a csapatoknál észlelt fegyelem-mel és renddel nemcsak nagyon meg van elegedve, de ezeket min-den várakozáson felülieknek találta. 0 Felségének sok oka van teljes bizalommal remélni, hogy, ha a körülmények követelni fog-ják, e jeles hadsereg készséggel és bátor lélekkel fog az ellenség
elé vonulni.»
E kivonulás azonban, ép úgy mint 1797-ben, elmaradt mivel a Steyerben 1800 deczember 25-én aláírt fegyverszünet az ellen-ségeskedéseknek egyelőre véget vetett.
A fölkelő sereg azonban ennek daczára 1801 januárban az országhatárát átlépte s Bécs-Ujliely körül összpontosíttatott; bárha ezután, 1801 február 9-én, a béke (Lunevilleben) végleg meg-köttetett, a fölkelő sereg még sem bocsáttatott el, hanem 1801 április havában a Fischamend melletti gyakorló-táborba vonult, hol a katonai képzettségben tanúsított kitűnő előmeneteléért ujolag dicséretet aratott.
A magyar nemesi fölkelés, mely eredetileg 30—45,000 gya-logosra és 15,000 lovasra volt tervezve, ez időben tényleg csak 26,600 gyalogosból és 10,778 lovasból, összesen 37,378 főből állott, mi annak tulajdonítandó, hogy Magyarország 1797—1800-ig rend-kívül nagy számú (115,000 főt meghaladó) újonczot adott a cs. és kir. hadsereg kiegészítésére.
A horvát-szlavon nemesi fölkelő sereg a magyarral egy időben még pedig a következő módon alakult m e g :
Parancsnok: monyorókeréki gr. Erdődy János, lovassági tábornok, horvát bán.
Adlatus : buzini Jellassich János.
Csapatok: a) Gyalogság. Zágráb, Varasd és Kőrös vármegye és a turopoljei kerület: 1 ezred; ezredese: gr. Nádasdy.
Pozsega, Szerém és Verőcze vármegyék : 1 ezred; parancsnok gr. Pejacsevich őrnagy.
Zágráb és Körös váriuegyek banderialistái 1 ezredet alkottak, Berkovich őrnagy parancsnoksága alatt. — Ezenkívül Verhovácz zágrábi püspök a püspöki megye praedialistáiból állított fel 1 gya-log és 1 lovas századot, egyenként 173 emb rrel, Petricsevich kapi-tány parancsnoksága alatt.
b) Lovasság. Zágráb és Kőrös megyék banderialistáiból ala-kult 1 osztály, gr. Draskovich alezredes parancsnoksága alatt ; Zágráb, Yarasd, Kőrös, Pozsega, Szerem és Veröcze megyék Baja-kovich őrnagy alatt szinten egy lovas osztályt állítottak; végre ide számítandó még a zágrábi püspök föntemlített lovas-százada.
Hogy mennyire haladt a horvát-szalon fölkelés szervezése, arról egy 1801 márczius 11-én Varasdon kelt jelentés nyújt föl-világosítást, mely szerint a jelentés idejében a meghatározott lét-szám teljessegéből már csak mintegy 60 ember hiányzott, a mi egyes késedelmező megyéknek rovandó fel; a jelentés fölemlíti továbbá hogy a csapatok egyenruházattal és fegyverzettel kellőleg el vannak látva, tábori kellékekben azonban meg némi hiány mutatkozik; a legénység jól ki van oktatva: különösen kitűnőek a turopoljei nemes gyalogság és Draskovics lovas osztálya.
A horvát-szlavon fölkelés egész állománya 3763 tőből állott 748 lóval; a fölkelő gyalogságnál ezen felül minden zászlóalj két-három fontos ágyúval rendelkezett, melyhez a kellő személy-zet és lőszerkészlet is megvolt.
Erdélyben szintén fölkelés terveztetett, s erre a szükséges előkészületek meg is tétettek; így pl. beosztatott kerületi parancs-nokul br. Szentkereszty tábornok, ezredesül Bánfl'y, alezredesül br. Szentkereszty (százados), őrnagyokul gr. Kemény, br. Brucken-thal, Radák és gr. Nemes;
a fölkelés azonban tényleg nem szerveztetett.
A Fischamend melletti táborban megtörtént szemle után a magyar s evvel egyidejűleg a horvát-szlavon fölkelő sereg is fel-oszlattatott s hazabocsáttatott.
A volt fölkelő tiszteknek a király megengedte, hogy az egyen-ruhát és a tiszti jelvényeket továbbra is viselhessék.
GŐMŐRY G U S Z T Á V .
VÉGVÁRAINK ÉS KÖLTSÉGEIK A XVI. ÉS XVII. SZÁZADBAN.
ELSŐ KÖZLEMÉNY.
Nagy nemzeti catastrophák mindenkor a honvédelmi intéz-mények elsatnyulásának következményei. Csatát, néha hadjá-ratot, a körülmények sajátszerű találkozása következtében a kato-nailag legtökéletesebben szervezett népek is veszthetnek. Ez még nem ingatja meg lételök alapját. Ha csak egészségesek és életre valók a honvédelmi tényezők, gyorsan kiheverik a pillanatnyi vereséget s csakhamar friss erővel tehetnek kísérletet érdekeik oltal-mára, tekintélyűk, nemzetközi állásuk visszaszerzesére, nemzeti czéljaik, politikai eszményeik valósítására. De mikor az állam egyetlen csatában századokra lesodortatik régi hatalmának magas-latáról, ez a hadszervezet teljes megbomlásának jele s csak ott lehetséges, hol bizonyos körülmenyek ós befolyások rendszeresen aláásták a honvédelmi tényezők egészséges alapját már jóval előbb, mint az ellenséges támadás bekövetkezett, mely azután egy csapás-sal összetöri a nemzeti vedelem elavult, korhadt alkotmányát.
Ilyen catastropha érte a magyar államot a mohácsi síkon.
Nemzetünk nem egy csatát, nem egy hadjáratot vesztett ott; száza-dokra elveszté önálló nemzetközi állását. Az a Magyarország, mely sokáig vezérlő hatalma volt a Keletnek, mely saját lobogója köré gyüjté a Balkán nepeit s száz évnél tovább tartó véres küzdelem-ben védte a nyugati polgárosodást az izlam romboló hullámcsa-pásai ellen, egyszerre megszűnt létezni. A hatalmas bástya össze-dőlt; a török elözönlötte a haza földét s egy részét csakhamar tel-jesen magához ragadta, míg a megmaradt foszlányok, földrajzi fek-vésűknek megfelelően, vagy a német császári korona viselőjénél, a Habsburgháznál, vagy más politikai combinatiók segélyével keres-tek menekvést a veszedelemből. Három részre szakadt az ország;
az egyik a török jármát nyögte, a másik a szultán vasallusa lett, a harmadik nyugati szomszédjára támaszkodott. Elveszett az állam egysége s vele az önálló nemzeti királyság.
Ez óriási átalakulást a mohácsi gyásznap okozta, mely egy csapással vetett véget mind annak, mit fél évezred alatt a nemzeti genius a béke és a háború eszközeivel, észszel és karddal, szellemi erővel és szive vérével teremtett. Hogy ez utolsó itéletszerű csapás bekövetkezhetett, azt a magyar honvédelmi szervezet teljes elsat-nyulása okozta. A mohácsi vész a magyar állam katonai intézmé-nyeinek inferioritásából származott. Egyesekben és a tömegekben még élt a lelkesedés, érvényesültek a katonai erények, a kötelesség-érzet és az önfeláldozás. A húsz ezer honlakos, ki Mohácsnál vesz-tette életét, megannyi bizonyítéka ennek. Megvolt a jó katonai anyag akkor is, de avúlt, hasznavehetetlen volt maga a katonai szervezet, mert előzőleg évtizedeken át minden megtörtént, hogy hivatásának teljesítésére alkalmatlanná tetessék.
Még negyven-ötven évvel azelőtt Magyarország katonai hatalma a Kelet es a Nyugat számtalan csatatéréin győzelmesen érvényesült s fegyverei a diadalok fényes és szakadatlan sorozatát aratták. Hunyadi Mátyás, az ország egyik legnagyobb uralkodója, nemcsak kitűnő katona, hanem lángeszű organisator volt s a béke és a háború eszközeit egyenlő gonddal és sikerrel fejlesztette. Meg-alkotott mindent, mi a magyar állam hatalmi állásának, anyagi és szellemi fölvirágozásának első föltétele volt, s a mi utóbb más sze-rencsésebb államokban a nemzeti egység és az egységes nemzetiség kifejlődésére vezetett. Teremtett fővárost, melynek szépségére, gazdagságára, tudományos kincseire csodálattal tekintett Európa és büszke elégedettséggel minden magyar honlakos, hisz rend- és osztálykülönbség nélkül ott találta meg urát és királyát, a ki igaz-ságot osztott legszegényebb alattvalójának is. Teremtett vidéki köz-pontokat a főpapok székhelyein, teremtett tudományos intézeteket, jogbiztonságot, erélyes közigazgatást, igazságszolgáltatást,
mo-dern — kora viszonyaira értve a szót — pénz- és adóügyi szerve-zetet. Mindezt azzal koronázta meg, hogy kora legmagasabb szín-vonalán álló s a magyar államélet szükségleteinek megfelelő kato-nai szervezetet hozott létre. A XV. században s^ régi középkori honvédelmi rendszer már sebolsem felelt meg a szükségletnek. Az
Hadtörténelmi Közlemények. I. O
akkori nagy háborúk viseléséhez elegendő emberanyagot a feudális birtokviszonyokon nyugvó katonai szervezet nem nyújtott többé.
Sem a nemesség személyes hadba szállásának kötelezettsége, sem a vele rokon természetű banderialis rendszer nem szolgált oly bősé-ges forrásul, melyből a szükségleteknek megfelelően meríteni lehe-tett volna. A kiváltságolt osztályok mellett a nép szélesebb rétegeit is igénybe kellett venni s ez a fogadott katonaság ősrégi, de akkor nagy arányokban kifejlődött intézményével történt. A XV. század-ban már mindenütt kiváló fontosságra vergődött a zsoldos katona-ság, s a hadviselésben kezdte háttérbe szorítani a régi, feudális elemeket, mit a lőfegyverek általánosabb használata s a gyalogság fokozódó jelentősége lényegesen elősegített.
Mátyás király megértette a kor szavát ; hadi organisatiójának alapjává a zsoldos katonaságot tette. Nem mellőzte ugyan a feudá-lis tényezőket sem, hisz a társadalmi birtokszervezet még szigorún feudális alapokon nyugodott, s az ő hatalmas erélye a régi honvé-delmi anyagba is pezsgő életet, friss erőt tudott lehelni. De hatal-mának súlypontja a zsoldosság intézményén nyugodott, melyet lánglelke még tovább fejlesztett, mint a hogy akkor a legtöbb más államban történt. Nem bizonyos időre bérelte föl, hanem állandó-sította, békében és háborúban egyaránt zsoldjában tartotta a csa-patokat. Mátyás király híres fekete serege épen alapját, a kiegészí-tést, az ujonczozást illetőleg nem hasonlított ugyan azokhoz az álló hadakhoz, melyekkel az általános védkötelezettség behozata-láig Europa államaiban találkozhattunk. A magyar nemzet kato-nai szellemének megtestesedését sem láthatjuk benne, mert nagyob-bára idegenekből állott. De a maga korának teljesen megfelelő alkotás volt, mely keleten és nyugaton egyaránt diadalmasan kiál-lotta a tűzpróbát. Ezen, akkor legmodernebb elemmel kellően kiegészítve a régi feudális katonai tenyezők szintén sikerrel működ-tek s a magyar állam honvédelmi szervezete a támadás es védelem czéljaira egyaránt mindenképen megfelelőnek mutatkozott.
De alig hunyt el a nagy király, a legféktelenebb reactio támadt összes reform-alkotásai ellen. Nem a nép alsóbb tömege, csupán hatalmas főurak, első sorban azok a parvenuek, kiket az ő kegye emelt a magasba, támasztották a nagy mozgalmat, a mely-egymásután döntötte halomra Mátyás összes alkotásait. A mint a
gyönyörű főváros, hazánk dísze, pusztulásnak indult, a mint gaz-dátlanná vált a világhírű Corvina-könyvtár, úgy semmisült meg csakhamar a szintén gazdátlan híres fekete sereg. Ismét egyedül a régi feudális katonai tényezőkre maradt a haza védelme. De a két Jagelló tehetetlensége, az örökös belzavar, mely nem szűnt meg egy egész emberöltőn át, a parasztlázadás és következményei, a pénzügyi zavarok, az általános fegyelmezetlenség és szellemi elva-dulás e tényezőket is enerválták, s midőn eljött a nagy próba napja, húszezer magyar maradt a véres porondon, jeléül annak, hogy van magyar nép, mely meg tud halni a hazáért, de nincs magyar hon-védelmi szervezet, mely az állam lételét meg birná oltalmazni.
A mohácsi csata e honvédelmi szervezet halála napja volt s az ön-álló nemzeti királysággal a feudális magyar honvédelmi tényezők is elvesztették régi katonai jelentőségöket.
Romjaikból sem János, az önállóság utolsó képviselője, sem a Habsburgházi királyok nem tudtak életre való alkotást létesíteni.
I. Ferdinand király választás-adta jogának idegen zsoldosokkal igyekezett érvényt és elismerést szerezni. János király, noha az ő seregét nem sodorta magával a mohácsi vész vihara, számot tevő ellenállás nélkül menekült ki Lengyelországba s onnan ő is főleg zsoldosokkal tért vissza. És később, a hosszú és kegyetlen tusák-ban, a melyek a törökkel vívattak, mint első rangú tényezőket hasztalanúl keressük a régi magyar feudális honvédelmi intézmé-nyeket. Sem a bandériumok, sem a nemesi fölkelés, az úgynevezett insurrectio, nem befolyásolták döntő módon a hosszú küzdelem menetét. Nevök még kísért ugyan törvényeinkben; itt-ott agyakor-lati életben is találkozunk maradványaikkal, s főleg az insurrectio számos esetben szerepel, de inkább mint helyi jellegű védelmi intézmény, mint másodrendű tényező, mely nagy csaták nyerésé-nél, komoly katonai feladatok megoldásánál alig jöhet számba.
Helyettök más elemek és tényezők emelkednek addig ismeretlen fontosságra a honvédelemben s gyakorolnak túlnyomó befolyást a katonai actiók vezetésére. Ezek a végvárak s a mindinkább állandó jelleget öltő zsoldos katonaság. Rajtok nyugodott a mo-hácsi vész után a haza védelme, mely az örökös harczok közepett nem valami nagy eonceptiojú reformterv alapján fejlődött, hanem a pillanat változó szükségletei, a czélszerűség s a rendelkezésre
5*
álló anyagi segélyforrások merve szerint alakult mindaddig, míg a kétszáz éves harczok után beálló béke korszaka nagy és gyökeres újítások létesítését lehetővé nem tette.
A mohácsi vész után alakúit honvédelmi szervezet ismereté-hez adalékokat nyújtani, különösen a végvár-rendszer és a fogadott katonaság némely viszonyait vázolni, még pedig azon mozzana-taikban, melyek törvényeinkből nem nyernek kellő felvilágosítást, vagyis pénzügyi, administrativ tekintetben, czélja jelen tanulmá-nyomnak. Nem Montecuccoli jutott először arra a belátásra, hogy a hadviseléshez a pénz nélkülözhetetlen kellék. I. Ferdinand — s előtte minden hadvezér — épen olyan jól tudta ezt s egy 1552-iki utasításában határozottan kimondotta1), hogy a hadviselés életere a pénz. A katonai kiadások világításában akarom tehát a magyar honvédelmi rendszer fontosabb tényezőit legalább egyes korsza-kokban bemutatni. E világítás belső életöket, katonai és kormány-zati szerkezetöket, hadáskormány-zati értéköket s a kor összes hadügyi álla-potait olyan módon domborítja ki, mely sem a tanulságot, sem az érdekességet nem nélkülözi. A kegyelet és a hazafiasság paran-csolja, hogy a legkülönbözőbb szempontokból tanulmányozzuk régi honvédelmi intézményeinket'2) főleg abban a korban, midőn az ország olyan mórtékben volt öldöklő küzdelmek színhelye, mint sem az előtt sem azután soha és midőn a magyarság egész életét a csatatéren folyó létfentartási küzdelem dominálta. Nemzetünk ezer éves történetének lapjain bizonyára vannak szerencsésebb, diadal-masabb harczok följegyezve, mint az ez időbeliek voltak. De bármi kedvezőtlenül alakult sokáig az a hosszú párbaj, melyet a magyar a törökkel vívott, dicsőség nélküli nem volt az soha. Bennem, ki történeti kutatásaim tárgyaúl e korszakot választottam, múltunk emlékeinek áttanulmányozása közben mindinkább megszilárdul az a meggyőződés, hogy a magyarság soha nagyobb, emlékezetesebb szolgálatot nem tett az európai világnak, az egész polgárosodásnak,
1) Proventus nostri, qui sunt rerum onmium et praecipue belli nervi.
Az okmányt közli E n g e l : «Gesch. des ung. Keiclis.» II.
2) Thaly Kálmán kitűnő történészünk számos műve, főleg Tört. és Irodalom tört. tanulmányainak gyűjteménye rendkívül sok érdekes idevágó anyagot tartalmaz, mely különös figyelmet érdemel.
mint akkor, midőn daczolva a legmostohább sorssal, küzdve ádáz ellenségeivel es sajnos, sokszor ép oly veszelyes jó barátainak rossz indulatu törekvéseivel, rendületlenül és hősiesen ellenállott a török hatalom erőlködéseinek. Ez ellenállás még ragyogóbb színekben tűnik elénk, ha megismerjük, minő szerények voltak a segélyforrá-sok, melyekkel nemzetünk világtörténelmi hivatásának teljesíté-seben rendelkezett. Szerényebb eszközökre utalva, talán soha nep nem tett olyan szolgálatot a civilisatiónak, mint a magyarság az izlam elleni küzdelemben.
Ez ellenállás egyik legelső tenyezője a végvár-rendszer volt, mely a XVI. és XVII. században a legnagyobb fontosságra emel-kedett s úgy szólván kőből készült keretét alkotta az egész nem-zeti ellenállásnak. A várak hosszú lánczolata védte a királynak megmaradt területet. Bennök tömörültek a nemzet katonai elemei s rajtok tört meg a z a z ellenséges áradat, mely ott, a h o v á eljutott, rendesen mélyébe temette a magyarságot vagy legalább olyan sebeket ütött rajta, melyeket még ma sem hevert ki teljesen.
A végvár-rendszer maga ősrégi intézmény. Erődítményeket fontos stratégiai pontok vagy közművelődési és gazdasági centru-mok oltalmára az ország belsejében s még inkább a határok men-ten mindig emeltek. Csakhogy a mohácsi vész előtt, épen déli ha-tárainkon, honnan csakhamar a zivatar felvonúlt, a magyar vég-várak nem a mostani anyaország területén állottak. A leghíreseb-bek Nándor-Fehérvár, Szabács, Jajcza jó előre tolt positiók voltak, hogy még idegen földön védjék az anyaországot. A végvárak ezen szerepe a mohácsi vészszel megváltozott. A nemzeti védelem régi előbástyái összedőltek. Az ellenség benyomult a magyarság igazi tűzhelyére, itt állandóan megfészkelte magát, a fővárost is hatal-mába kerítette s ezzel a politikai és katonai viszonyokat teljesen felforgatta. A végvár-rendszer a határszélről áttétetett az ország belsejébe s a végvár jellegét öltötték olyan helyek, melyek messze estek a régi határszéltől s melyekről egykor senki sem képzelhette, hogy vár vagy épen végvár jelentőségére fognak vergődni. Olyan városok és erődített kastélyok, melyek addig legfölebb Ausztriából történő támadás esetén jöhettek számba, most egyszerre a török elleni védelem támaszpontjaiként kezdettek előtérbe lépni. Apró falvak, melyek hírét azelőtt senki sem hallotta, jelentéktelen
lovag-várak, melyeket uraik csupán saját biztosságukra építettek s melyek nagyobb helyőrséget be sem fogadhattak, kolostorok, ha szilárdabb anyagból épültek, sokszor egyszerű templomok, ha kőkerítessel voltak ellátva, fontos szerepet nyertek s csakhamar belevonattak a vedelmi szervezetbe, hogy határt szabjanak a török-terjeszkedes-nek s közreműködjetörök-terjeszkedes-nek ama terület biztosításában, mely
lovag-várak, melyeket uraik csupán saját biztosságukra építettek s melyek nagyobb helyőrséget be sem fogadhattak, kolostorok, ha szilárdabb anyagból épültek, sokszor egyszerű templomok, ha kőkerítessel voltak ellátva, fontos szerepet nyertek s csakhamar belevonattak a vedelmi szervezetbe, hogy határt szabjanak a török-terjeszkedes-nek s közreműködjetörök-terjeszkedes-nek ama terület biztosításában, mely