A csapadékváltozások néhány f ı bb területi és id ı beli jellemz ı je

Az 5.3.2. fejezetben már áttekintést adtunk hazánk bı száz évre visszanyúló csapadék trendjeirıl. Látható volt, hogy a trendeket országos szinten erısen befolyásolja az 1970-es évek közepétıl az 1990-es évek közepéig tartó szárazabb idıszak, valamint négy kiugróan magasnak tekinthetı év (1998, 1999, 2005 és 2010) csapadéka. Az utóbbi 15 évben két szélsıséges „ikerév” is volt, amikor az egyik év kiugróan magas csapadékát hatalmas szárazság követett (1999/2000 és 2010/2011).

68 hosszú adatsorral rendelkezı mérıhely csapadékadatait 80 évre visszamenıen egyenként is elemezve megállapítható, hogy azoknak egy része nem követi az 51. ábrán bemutatott országos tendenciát (miszerint hosszabb idıtávon csökkenı, az utóbbi negyven évben viszont már növekvı a csapadéktrend. Ha a 80 éves (1931–2011) idıszakot két 40 évesre bontjuk, akkor az tapasztalható, hogy az ország nyugati és északi területein (pl.

Szombathely, Keszthely, Zalaegerszeg, Sárospatak) inkább végig töretlen csökkenés a jellemzı. Az Alföld nagyobb részén ugyanakkor inkább az országos tendencia érvényesül, de az utóbbi négy évtized növekvı trendjéhez nagyobb szélsıségek és lényegesen alacsonyabb csapadékmennyiségek társulnak (56. ábra). Ebben szerepe lehet annak, hogy az utóbbi másfél évtized nagy csapadékai a hagyományosan nagyobb csapadékú nyugati országrészeken kevésbé karakterisztikusan jelentkeznek, mint az ország keleti felén.

56. ábra. Jellegzetes csapadéktrendek az 1931–2011 (zöld) és a 1971–2011-es (kék) idıszakra: Szombathely (fent), Szarvas (lent). (Szerkesztette: Rakonczai J.)

Megjegyzés: a trendekkel párhuzamos vonalak a szórások sávját jelölik.

A 40 és 80 éves adatsorok alapján elkészítettem a csapadéktrendek térképét. Ezeken jól látszik, hogy a legjelentısebb csökkenés hazánk nyugati részein tapasztalható, miközben az ország keleti felében az utóbbi négy évtizedben inkább növekedést tapasztalunk (57. ábra). Ez is alátámasztja azt az utóbbi idıben tett megfigyeléseket, miszerint a nagyobb csapadékot hozó idıjárási események egyre gyakrabban délies irányból érik el az országukat, a korábban általános nyugatias irányokkal szemben. Ugyancsak megfigyelhetı, hogy az ország nagyobb részén nıtt az évi csapadékmennyiségek szórása, és a Kisalföldön a legkisebb a változékonyság (58. ábra).

71 57. ábra. Az éves csapadéktrend hazánkban

1931–2012 és 1971–2012 között

58. ábra. Az éves csapadékösszeg szórása 1931–2012 és 1971–2012 között

A klímaváltozás hosszú távú változásait letompítva jelzı elem a talajvíz (ahol azt a táj adottságai biztosítják). A talajvízváltozás szempontjából természetes körülmények között általában a csapadék és párolgás éven belüli alakulása a meghatározó.^* Mivel a hımérsékletnek – még ingadozásai ellenére is – klímánkon elég szabályos menete van, a talajvíz-változás anomáliái a csapadék sokévi és éven belüli eloszlásától függ. Fontos, hogy amíg a csapadék viszonylag kiegyenlítetten ingadozik (egy szárazabb évet egy nedvesebb követ), addig a talajvíz a változásokra kisebb változásokkal reagál. A talaj (mint a legnagyobb természetes vízraktározó közeg – Várallyay 2010) és talajvíz a vegetáció felé mérsékelni képes a csapadék szélsıségeit. Jó példa erre legutóbb a 2010–2012-es idıszak. A 2011-es rekord szárazságú évben kisebb volt az aszálykár, mint a nagyobb csapadékú 2012-ben, mert elıtte a nagyon nedves 2010-es évben a talaj (és a talajvíz) jelentıs vizet tudott elraktározni.

Több egymást követı száraz év a talajvíz tartósabb süllyedését váltja ki (ha nincs más forrásból pótlása). Ilyen volt az 1980-as évtized.

Bár az Alföld kiterjedése talán nem indokolná, mégis jelentıs különbségek alakulnak ki egyes években/idıszakokban nagytájunkon belül is. A Duna–Tisza közi hátság és a Nyírség összehasonlítása során akár 150–250 mm-t is tapasztalhatunk (59. ábra). Ekkora különbségnek – különösen, ha több egymást követı évben fordul elı – jelentıs hatása van a talajvízkészletek változására (amint azt a következı alfejezetben látni is fogjuk). De ötéves átlagok alapján is kialakulnak száz mm-t meghaladó különbségek (60. ábra).

A csapadék hasznosulása szempontjából nagyon fontos annak éven belüli megoszlása. A talajvíz pótlódása során az egyes hónapok csapadékai igen eltérı hatékonyságúak: a téli hidrológiai félév (november – április) biztosítja leginkább a vízkészletek növekedését. A tavaszi

* A talajvízjárás sajátosságairól jelen dolgozatban nem írok részletesen, hiszen ebbıl a témakörbıl készítettem egyetemi doktori disszertációm (1975-ben) és a megjelenés alatt álló új „Általános természeti földrajz” tankönyv felszín alatti vizekkel foglalkozó fejezetében részletesebben is foglalkoztam (4.5.1.1. fejezet). Röviden a talajvíz menetgörbéjével kapcsolatban azt emelném ki, hogy annak jellemzıen éves (szinuszos jellegő) éves ritmusa van:

nyár végi minimummal és tavaszi maximummal.

72

59. ábra. A Duna–Tisza közi hátság és a Nyírség éves csapadéka (1950–2012) négy-négy mérıállomás átlaga alapján (Szerkesztette: Rakonczai J.)

60. ábra. Területi csapadékátlagok az Alföld különbözı (a talajvízváltozás vizsgálatánál használt – vö. 66. ábra) területein (szerkesztette: Rakonczai J.)

és nyári csapadékot a vegetáció többnyire hasznosítja, illetve számottevı része elpárolog, így ezek a talajvíz készlet növelése szempontjából alig jönnek szóba. Éppen ezért fontos az éven belüli csapadékeloszlás figyelembe vétele is. Megjegyezhetı még, hogy a csapadékhullás növekvı szélsıségessége sem kedvez a csapadékok hasznosulásának: a mikrocsapadékok szinte azonnal elpárolognak, az intenzív csapadékok egy része pedig lefolyik a felszínrıl.

Amikor 2009. október 7-én az „Aszály és szárazodás Magyarországon” c. konferencián összegyőltek Kecskeméten a klímaváltozás hatásaival foglalkozó kutatók (köztük én is) és az elızı évek, évtizedek tapasztalatai alapján elmondták a „tutit”, kevesen gondolták, hogy a természet furcsa játékba kezd a szakemberekkel. Ekkortól kezdıdıen 15 hónapon át – két apró megszakítással – számottevıen a sokévi átlagnál több csapadék hullott, ami több felé olyan helyeken is belvízproblémát okozott, ahol korábban nem ismerték ezt a veszélyt (Kozák 2011).

Ezt követıen „természetesen” egy belvizes konferencia következett (2011. Szeged), amire a természet tartós szárazsággal válaszolt (61. ábra). A csapadékeloszlásnak az ábrán bemutatott szélsıségeit leginkább a vegetáció „érzi meg”, de természetesen a talajvízre is hatása van.

Azt gondolom nem szégyen bevallani, de az imént említett kecskeméti konferencia címében (aszály és szárazodás…) én akkor az „és” kötıszót inkább „vagy-ra” cseréltem volna. Úgy gondoltam, hogy a kérdés aránylag egyszerően eldönthetı: ha egy-két száraz évrıl van szó, akkor az „aszály” a megfelelı szó, ha viszont a csapadékváltozásnak „iránya” van,

73

azaz egy tartósabb csökkenési idıszakban vagyunk, akkor a „szárazodás” szót kell használnunk. Az élet a konferenciát életre hívó Láng István akadémikus bölcsességét igazolta.

Igaz ugyan, hogy a dél-alföldi mintaterületeink nagyobb részén a szárazodás ténye igazolható (ahogyan látni fogjuk a következı, talajvizes fejezetben), de éppen a táji változatosság, és a 2010-eshez hasonló évek miatt ez az ország minden területére az nem terjeszthetı ki (így az

„és” használata szerencsésebb volt).

61. ábra. Az országos havi csapadékátlagok eltérése (%) a sokévi (1971–2000) átlagtól 2010-ben, 2011-ben és 2012-ben (Forrás: Integrált Vízháztartási Tájékoztató és Elırejelzés^*)

2009

2010

2011

2012

*Az IVTE havi kiadványait a VITUKI (majd 2012 második felétıl az OVF) és az ATIVIZIG készítette.

74