(JÚLIUS-AUGUSZTUS)
Július 3. kedd A nyár változatlanul csúf. A vasárnapi Szabad Nép közli a párt központi bizott
ságának határozatát, mely elítéli a Petófi-kör v itáit Név szerint Tárd őst, és főleg Déryt. A mai Szabad Nép-vezércikk is nekimegy Déry Tibornak, de kikap az Irodalmi Újság is. M indig így van: nagy handabandával kicsit lazítanak a dikta
túrán, aztán megijednek, és megint viszatém ek a régi szigorhoz. Csak kérdés, hogy most fog-e sikerülni. Nagyon szabadjára engedték a „bíráló szellem "-et.
Sarkadi például a múlt heti Irodalmi Újságban fölveti a kérdést: tisztázni kell, miért rom lott le a magyar mezőgazdaság az utolsó tíz év alatt. Hát ennél nagyobb pofont nem adhatna senki a rendszernek! A téeszcséknek! A központi vezetőség még a Szabad Nép egyik múlt vasárnapi cikkét is hibáztatja, és most röpgyűléseket tartatnak a gyáraiban - felsó nyomással elrendelve - elítélendő a Petöfí-kört.
Holnap azért állítólag engedélyezik a Petófi-kör pedagógiai vitáját, de meghí
vókkal, szigorúan, azaz szájkosárral.
A poznani eseményekről újabb részletek: „Kenyeret és szabadságot!" kiáltá
sokkal tűntettek. Letartóztattak több száz munkást a kommunisták Lengyelor
szágában. A lengyel és egyéb kommunisták „imperialista provokációdról beszél
nek a szokványos receptjük szerint, holott munkások követeltek bérem elést és kenyeret.
A pletyka szerint Rákosit hazaküldték Moszkvából, hogy „már nem állanak vele szóba". Azt hiszem, ez csak vágyálom. Harcol a pozíciójáért. A fiatal kom
munista generáció egyik informátorom szerint szeretné kitúrni helyéből az öre
get, és ők akarnának vezetni. Kíváncsi vagyok, mi lesz a vége.
Július 4. szerda Viharos szélre ébredtem. Vacak nyár. - Szakszervezeti tag lettem. - A poznani események hatására az emberek számítottak bizonyos szigorításra. Valóban, most a M inisztertanács is megrótta azokat az „elemeket, akik visszaélnek a bírálat jogával". A mai Petófi-köri vitaülést mégis betiltották. - Kiengedtek egypár bebörtönzött katolikus papot olyan beállításban, mintha a Békepapok Bizottsága kérésére történt volna. Ügy látszik, a békepapok tekintélyét akarják helyreállíta
ni, mert híre ment, hogy Grósz fel akarja számolni a békepapokat.
A következő eset állítólag megtörtént. Külföldön szerepelt egy kvartettünk, mégpedig kitűnően. A magyar kultúrmegbízott erre nyilatkozott, hogy jutalm ul ki fogják bővíteni a kvartettet. Állítólag ezért bukott meg a Kultúrkapcsolatok Intézetének az igazgatója.
Más: Két újságírót, akik kimentek Lisszabonba a portugál-magyar futball
meccsre, megbíztak, hogy m enjenek el a Lisszabonban élő Horthyhoz, és azután írjanak egy diffamáló riportot. El is mentek. Szobalány nyitott ajtót. Földszintes,
pár szobás polgári berendezésű villa a lakásuk. Horthy nem volt otthon, tenisze
zett (88 éves!). Aztán hazajött, rendkívül kedves volt a magyar újságírókhoz, akik olyan jó benyomással jöttek haza, hogy nem voltak hajlandók megírni a kért riportot. - Horthy unokája Etonban tanul, Horthy meg szokta látogatni, ilyenkor az angol királynő féijének a vendége.
Július 12. csütörtök Kisszállás. - Itt ülök a plébánia békés kertjében kényelmes karosszékben. Hat év óta először. A határsáv m iatt nem jöhettem eddig. A hat év előtti itt-tartózko- dásom örökre emlékezetes marad számomra: az elhurcoltatás elől menekültem ide. Este 9 órakor hagytam el a házat, és ugyanazon a vasárnap este (1950. június 18.) 12-kor érkezett meg kollégáimért a teherautó. Minden ablakot be kellett spalettázni - m int később m esélték-, az összes villanyt meggyújtani. A wertheim- szekrény kulcsát és a lakók névjegyzékét kérték legelőször. Aztán mindenkit hosszan kihallgattak, civil ruhás ávósok, és fél 3 lett hajnalra, mire - kis batyu
jukkal - mindenkit fölraktak a teherautóra, mely egy Pest környéki épületbe vitte őket, ideiglenes internálásra. Onnan aztán - az öregek kivételével - lassan mindenki megszökött, én meg azalatt itt izgultam Kisszálláson, öcsém vendég
szeretetét élvezvén. Hajnali ötkor mentem át a kis templomba, sortban, hogy kevéssé legyen föltűnő, és az öcskös rám zárta az ajtó t Fél óra múlva átjött értem, kiengedett. - Ugyanakkor itt lent is deportálások folytak. „Kulákokat" és egyéb
„megbízhatatlan elemeket" hurcoltak el innen a határsávból a messze Tiszántúl
ra. Éjszaka, hiszen „ez a ti órátok: a sötétség hatalmáé" (Luk. 22,53). Előtte három nappal kicserélték a helybeli rendőrséget, más vidékről hoztak helyükbe máso
kat. A rémület szállta meg a környéket, senki se tudta, milyen terjedelmű lesz a deportálás, listákról érkeztek a rémhírek, listákról sok száz névvel; hosszú teher- vonatokról beszéltek, melyeken a környező községek ^megbízhatatlan elem eit"
vitték el. Innen végül is csak hat-hét családot szállítottak el, akinek kocsija-lova volt, az azon utazhatott, egyébként a rajtavalón kívül alig vihettek magukkal valamit. Öcsém akkor napokon át nem aludt, híveiért aggódott. Az egyik legde
rekabbat is elvitték. M int béreslegény kezdte a pályáját, és a bűne az volt, hogy szorgalmával, takarékoskodásával sikerült pár hold földet szereznie, amit mindig maga művelt családjával. Kuláknak minősült. M indenét szétszedték a helybeli téeszcsé tagjai. Azt hiszem, ö kocsijával még alig érhetett ki a falu határából, amikorra mindene, egy szorgalmas élet eredménye, ebek harmincadjára került.
- Én akkor június 29-én utaztam vissza Pestre, ahol egy jó barátom vállalta a kockázatot, hogy lakásába befogad. Akkor azt hittük, csak pár hétre, hiszen
„őszre úgyis megbukik a rendszer". M indennek most hat éve. Azóta is ott lakom.
És most újra itt, Kisszálláson. Figyelő szemekkel nézem az életet, mi változott.
Külsőleg nagyjából ugyanaz minden, mint hat évvel ezelőtt. Csak a volt hercegi kastély - jelenleg általános iskola - parkjának bejáratán olvasom a táblát: „Ide
geneknek tilos a bem enet". Azért bementünk. Eléggé el van hanyagolva. A műemlékszámba menő foyer-ből, földszinti ebédlóból, melynek három ajtaja volt a park felé, tantermet csináltak. Sok a gyerek errefelé. Két évvel ezelőtt, a nagy
egyházellenes nyomás ellenére ezen a pár ezres kis helyen hatszáz gyerek bér- m álkodott - Eltűntek az ún. Veres Péter-kúriák. A földhöz juttatott parasztok szoba nagyságú és mélységű gödröt ástak ki a földjükön, erre tetőt húztak, és ebben laktak. A nép elnevezte őket Veres Péter-kúriáknak. Ma már mindenütt szép kis házak, kerttel, földdel. És a határban tanyák. Kevés kivétellel mind az utolsó tíz esztendőben épültek. Azelőtt uradalom volt itt, tízezren felüli holddal.
Egy olasz hercegé volt: Buoncom pagni, felesége San M artino. A nép Szam árti
nóra m agyarosította. Évenként el-eljöttek Olaszországból a birtokra, egyéb
ként az egészet úgy, ahogy volt, kiadták bérbe. A bérlő is itt lakott, egy maga építtette ízléses, tom ácos, kúria stílusú földszintes kastélyban, mely most kultúrház és párthelyiség. A hercegi párról a nép már nem beszél, se jó t, se rosszat. A belsőbb cselédek még em legetik a „hercegasszonyt", akit szerettek, mert közvetlen volt, és egyszerű. Nyárra esett a születésnapja, és olyankor minden alkalommal m egvendégelte az egész „belm ajort" - ez volt akkor a mai falu - , és ezen a napon az összes parasztgyereket kiöltöztette m inden eszten
dőben. A hercegasszony kedvence egy félig-m eddig dilinós leány volt, aki egyszer az akkor megérkező hercegasszonyt a templom előtt m egállította, és m egkérdezte, „hogy vannak a gyerekeid". Azóta, ha Kisszállásra érkezett, többször magához hívatta beszélgetni, és sokszor m ondogatta: „ ő volt az egyetlen, aki a gyermekeim után érdeklődött." - A földet szétosztották az egykori urasági béresek között. Akinek több gyermeke volt, többet kapott.
M ivel elég sok itt a gyerek, van, aki 10-15 holdat is kapott. Ezek most tanyát építettek, és szorgalm asan dolgoznak. A határ igen szép, gondozott. Az em
bernek örül a szíve, ha látja. Inkább legyen ezé a pár ezer magyaré a föld, m int egy olasz hercegi páré. Persze, ezek a valóban felszabadult béresek aztán hallani sem akarnak a term előszövetkezetekről. Végre a maguk urai lettek, és most m enjenek vissza szolgálni? A herceg helyett most a kommunista párt béresei legyenek? Itt a „term előszövetkezeti csoport", azaz „tszcs" rövidítést így egészítik ki: „tovább szolgáló cselédek". Csak két téeszcsé van itt, összesen 900 holddal, állítólag 87 (!) helyen. Csak olyanok léptek be, akik valami oknál fogva erre kényszerültek. Tagosítás nem volt, és így a maguk 5-10 holdjával belépő parasztok földje számtalan helyen van. Van, akinek, vagy akiknek nyolc kilom étert kell tenniök, hogyha kim ennek a téeszcsé föld jét megművel
ni. Az eredm ény meg is látszik. Az egyik téesznek félm illió forint adóssága van. Az itten i téeszcsések prolik a szó teljes értelm ében. Láttam őket. A falusiak eléggé lenézik őket, főleg az a pár iparos. Kocsival kísértem ki egy vendégünket a 4-5 kilom éterre fekvő vasútállom áshoz. Visszafelé jö vet a határban megkértem a lovat hajtó gyereket, mutasson nekem téeszcsés földet.
M utatott. A gaz majdnem nagyobb volt benne, m int a kukorica. M ellette egy kukoricás, kétszer olyan magas volt benne a kukorica, m int a téeszcsésben, gaz sehol, szépen megkapálva. A gyerek rám utatott: ez egy téeszcsésnek a háztáji földje. Ez mindennél többet mondott nekem. - Az egyéni parasztok viszont panaszkodnak, hogy bizonytalanságban érzik magukat, hátha tagosítás lesz, nem tudják, mikor veszik el a földjüket, nincs kedvük igazán dolgozni.
Szerintem, ha nem lenne téeszcsés mozgalom, vagy legalább nem erőszakolnák,
és az egyéni gazdáknak visszaadnák a biztonság érzését, akkor sokkal többet termelnének a parasztok, és több ennivalója volna az országnak. Van, aki bevallja nyíltan, hogy egyes cikkekből csak annyit termel, vagy állatból csak annyit nevel, amennyit családja el tud fogyasztani
Jártam kint két szomszédos tanyán is egy vasárnap délután. Pár óra alatt m egvilágosodottt előttem, milyen rossz a kormány mezőgazdasági politikája, milyen káros a beszolgáltatási rendszer, és hogy Nagy Imrének van igaza, nem Rákosinak. M indkét vendéglátóm kitűnő és lelkes gazda. Szorgalmasak, hozzá
értők. Egyikük pláne aranykalászos. Mintagazdaságok, amiket láttam. M indket
ten a bizonytalanságra panaszkodnak leginkább, ami elkedvetleníti őket. Példá
ul: az egyik már jóform án januárban, amiből lehet, előre beadja az egész évi beadási kötelezettségét, disznóból is. De mindig ki van téve annak, hogy ismét visznek el tőle disznót Hogyan? Időnként összehívják a községi vezetőket a járási vagy megyei központba. O tt közlik velük, hogy szükség van újra sertések
re, és ha K isszállásra lövetnek 100 sertést, akkor a községi vezető stréberségből vállal 150-et. Ezt aztán behajtja onnan, ahol van disznó. Kilójáért csak kb. 5 forintot adnak (és eladják 30-40 forintért levágva!) Megkérdeztem, hogy van az, hogy nálunk a minisztériumi étkezdében majdnem mindig ehetetlen a krumpli, holott a koszt egyébként rendes. Most megtudtam az okát. Nagy a beszolgáltatás.
Hogy könnyebben teljesíthessék, a szapora termésű krumplit vetik, tekintet nélkül arra, hogy ehető-e vagy jó-e. ó k például a most divatos ún. lengyel krumplit termelik, nagyon szapora, a beadás pedig csak kilóra megy. Saját ma
guknak külön termelnek ún. rózsakrum plit De csak saját maguknak. M utatták is. Sok disznót hizlalnak, de a lehetetlen előírások miatt előfordul, hogy csak egy hízót vághat a család! Még többet hizlalnának, ha normálisak lennének a viszo
nyok. - Amit itt pár nap alatt láttam és tapasztaltam, meggyőzött arról, hogy tejjel-m ézzel folyó Kánaán lenne az ország, dúskálna az élelmiszerben, ha béké
ben hagynák a parasztot, és normális vagy semmilyen beszolgáltatás sem volna.
Sokkal többet és jobbat termelnének.
M ilyen abszurdum például a következő adalék. Itt Kisszállláson valaki bérlő volt a Horthy-rendszerben ugyanannyi földön, amin most mint sajátján dolgo
zik. Akkor mint bérlőnek, ha mindent kifizetett, többje maradt, m int most, mint tulajdonosnak. M ost ismét jobbágyok a parasztok, de most sokkal töb a „dézsma"
és a robot. Azelőtt azt mondták: dézsma, most. beszolgáltatás, azelőtt robot volt, most meg „társadalmi munka". - Jellemző, hogy a tanyán a rádió nem Budapestre, hanem egy jugoszláv adóra volt beállítva.
A politikáról nem sok ju t el hozzám. Ami eljut, a Szabad N épen keresztül és egy-két vendég „hírszolgálata" révén. Ez utóbbitól hallottam, hogy már egészen jó l állottak a tárgyalások abban az ügyben, hogy a kapucinusok visszakapják M áriabesnyő templomát a rendház egy részével és a budai Fő utcai templomukat.
A poznani és Petőii-köri események hatására a kormány abbahagyta a tárgyalást, és visszakozzt fújt. M egijedtek. Félnek. Poznan után egy helyen tisztigyűlést tartottak a hadseregben. Szabad volt minden panaszt előadni. Megkérdezték többek között: miért van a magyar hadseregnek szovjet-orosz egyenruhája.
M egígérték, hogy megváltoztatják. Egy politikai tiszti hadnagynak ezerkétszáz
forint havi fizetést adnak csak. Rendkívül kevés. Gondolják, hogy ilyen gyönge izetés m ellett ki fognak tartani mellettük? (Míg ezeket írom, szól a község ,vasszája". így hívják a megafont, mely déli szünetben slágereket üvölt a világba.
Véletlenül se tudjon aludni, aki rászorulna! Nevezik „hazugság szájának" is.) - K Pravda egymás után h ja a cikkeket arról, hogy az orosz szovjet valóban iem okratikus, hogy az a helyes, ha csak egy párt van, hogy m it köszönhet az nősz nép a kommunista pártnak. Gyanús nekem ez a nagy önigazolás! Nincse
nek ott bajok e téren? - Legfontosabbnak tartom a mi szempontunkból a Szabad yép következő hírét: Bulgáriában m egváltoztatják azoknak az üzemeknek, ut- ráknak, tereknek, intézményeknek nevét, melyeket élő személyekről neveztek
;1. Vajon nálunk is végrehajtják ezt? Az volna az egészséges.
Apróságok. Vacsora után a helybeli plébánossal egy itteni tanító em eleti laká
sára megyünk (valamikor a hercegék vendégháza volt). Meg kellett vám unk a sötétet. A házhoz érve csöndre intenek. Okai: a földszinten lakik egy pék, akiről ízt hiszik, hogy a kommunista párt besúgója. Baja lehetne a tanítónak, hogy a pappal nexusa v an .-M ás. Jövök „haza". A kertben egy kis kerti asztalon ül öcsém, i plébános, sortban, rövid ujjú ingben. Előtte három kisgyerek áll. Első áldozásra készíti elő őket. Mindennap pár percig. (Itt nyaraló szülők gyermekei, akik rendes lakóhelyükön nem merik első áldoztatni gyereküket. Rossz pont volna.) Modern hitoktatás, modem keretek. - A régi bérlő gyönyörű kúriastílusban épült kastélya - most kultúrház - parijában malacokat legeltet két kis süldő paraszt
lány. Rövid ujjú ing van rajtuk, kis klottnadrág, hajuk kendővel menyecskésen lekötve. Sikkesek, helyesek. A népviselet, azt hiszem, ki fog veszni. A lányok, a kendergyárban dolgozók, nadrágban. A tanyán a gyereken városi rövidnadrágos ballonruha. Gondolom, talán elkészül, tovább tanul. Kérdem, hová mégy, ha elvégezted az általánost? „Sehova, itthon maradok." Paraszt lesz. Nagyon szereti íz állatokat. Egészségesebb lesz a ruházat. Kár a népviseletért? Lehet. Az bizo
nyos, hogy van itt fölszabadulás a lelkekben. Csak újra szolgaságba akarják őket dönteni. - Más. V olt itt azelőtt gőzmalom, most leszerelték, volt szeszgyár, leszerelték, volt kendergyár, ezt meghagyták, de átrendezték. Legelőször itt volt gőzmalom FelsŐbácska területén. Az öreg Jocó bácsi mesélte még fiatalabb ko
romban, hogy ők Bácsalmásról kisgyerek korában karácsonykor, húsvétkor ide
jöttek őrletni, hogy finomabb lisztből legyen az ünnepi kenyér, kalács. M ár csak ezért is érdemes lett volna meghagyni: gazdasági műemlék. - A régi temető messze van, öt kilométerre. A tanács új temetőre adott földet a központ közelé
ben. A plébános fölállíttatott rajta egy több méter magas egyszerű nyárfa keresz
tet. Két fiatal fa keresztbe téve, ahogyan kivágták. Az egyik szára nyárra ki is hajtott. Az egyszerűbb emberek közül nem mindenkinek tetszett. Cifrábbhoz vannak szokva. Soká fog tartani, míg megérzik, hogy ez az egyszerű nyárfa kereszt szebb. M egvolt a tanácsnak a tem etőkerítéshez a drótja is, de pénze nem, hogy a munkásokat kifizethesse. M egkérte a tanácselnök a papot, hirdesse ki ő, hogy jöjjen ek az emberek, és „társadalmi munkában" (ilyen szép neve van az ingyen munkának a szocializmusban) készítsék el a kerítést, mert ha ó kéri meg az embereket, a kutya se megy. Úgy is történt. A pap kihirdette, annyian jö ttek hogy többnek munka se jutott. Amikor aztán a tanácselnökék megtudták, hogy
a pap bort és rumot is ad az embereknek, mert hideg volt - január ők is kimentek, de nekik már nem jutott munka, csak elborozgattak, eldiskuráltak - Egy barátomat hoztam el vendégségbe. Ki szoktunk ülni a fasorba beszélgetni. Há
tunk mögött kis erdő. Az első világháború után ü ltették Annyi fa, ahány hősi halott a faluból. Az uraság ötlete volt. M ost itt ülünk M indenki köszönt ben
nünket. Á llítólag olyan nagy az ellenóijárás, hogy m inket is annaknéznek Innen a „süvegelés",
Július 13. péntek és 14. szombat Tataháza. Autóbusszal jöttünk át az öcsémmel. Rekkenó hőség. Van nyolc éve, hogy utoljára jártam itt. Akkor is vendégségben, most is. Itt él a bátyám asszony
lánya férjével, aki állatorvos. Nemrég költöztek ide. Sokáig nem adtak nekik lakást. A férj az elmúlt kemény télben hónapokon keresztül albérleti szobában lakott, méregdrágán, és a felesége a szüleinél, a közeli Madarason. M ost egy
„kulákot" tettek ki a már államosított házából, hogy az állatorvosnak helyet adjanak Nem kellemes ügy. Viszont lakni kell valahol, és a község köteles lakásról gondoskodni. így gondoskodott. Rövid ittlétem alatt láttam, hogy a főutcán a „kulákokat" egy kivételével mind kirakták a lakásukból, és helyükbe különböző intézményeket költöztettek pártszékház, Magyar Nők Demokratikus Szövetségének székháza, kisipari szövekezet, kocsma stb. A falu egyik hatalmas
sága a párttitkár. Sírásó volt valamikor. Szakított a múltjával. Ideológiailag is. Az itteni plébános régi ismerősöm, szerettem volna meglátogatni, de láttam, hogy vendéglátóm nem rajong a tervemért. Úgy látszik, tart tőle, hogy meglátják, és kellemetlensége lehet belőle, „klerikális vendégei vannak". így fest a valóságban a vallásszabadság. Mellőztem a látogatást.
Július 14-én szombaton délután Bácsalmás. 3-kor jöttem át Tataházáról autóbusszal. Karácsonykor lesz hét éve, hogy utoljára itthon voltam. A határsáv miatt. Tagadhatatlanul némi m egilletó- dés vesz erőt rajtam, és fürkésző szemmel nézem a falut. Az otthonunkban jelenleg nővérem lakik a férjével. Nővéremet 1948-ban kitették állásából minden végkielégítés és nyugdíj nélkül, csak pár hónapja van ismét állásban. De most alaposan: reggel hétkor megy, este hétkor jön , de van úgy, hogy tízkor. Itthoni munkáját alig vagy sehogy sem tudja elvégezni. Túlóráztatják. Hiába magyará
zom, hogy ez ma már mellőzhető, nem mer hazajönni a hivatalos óra leteltével, fél, hogy akkor elveszti állását. Hiszen az is túlórázik, aki bevitte ebbe a hivatalba.
Sógorom, mint volt csendőr, tizenegy éve állás és nyugdíj nélkül él az egyre jobban tönkremenő szőlő és a napszámba járás csekély jövedelméből. Fáj a lelkemnek a hajdani rendes, tiszta, szépen berendezett szülői ház és hajdan gondozott kert dezoláltsága, elhanyagoltsága, a sivár szobák a töredező és kevés bútorral. M ost tegyek nekik szemrehányást? Hiszen persze van, amit azért rend
be hozathattak volna. De aztán eszembe ju t a sok zaklatás, izgalom, aminek az elmúlt éveken át ki voltak téve, a sok anyagi nehézség - „kuláklistára" rakták őket, aszerint kellett teljesíteni a beszolgáltatást, adót pedig úgy és annyit vetet
tek ki rájuk, ahogyan és amennyi éppen eszükbe ju tott, persze inkább többet,
mint kevesebbet - eszembe ju t a sok lelki gyötrelmük, és hallgatok. Elfáradtak.
Lélekben is. Megértem.
Alighogy megérkezem, kimegyünk a nővéremmel a temetőbe, szüléink sírjá
hoz. Virágot az öcsém küldött, margarétát, anyánk kedves v irá g á t A temetőben már egyre több a sír, aminél meg-megállok. Hiszen hat évnél is több, hogy itt utoljára tébláboltam. Itt egy gyermekkori pajtás, amott a kántor, évtizedeken át megszokott hanga hiányozni fog a templomból, emitt az egyik szomszédunk, Pista bácsi, akinek a fejét nemrég vágta szét a tehervonat ajtaja. Nemrég ment el az öreg sekrestyésünk - nálunk még apáról fiúra szállt ugyanabban a családban a szindikátusság akit úgy szerettem. Sose beszélt nemzeti hovatartozásáról, magyarul beszélt legtöbbször, régi történeteket is a faluról. A lakásában bekere
hoz. Virágot az öcsém küldött, margarétát, anyánk kedves v irá g á t A temetőben már egyre több a sír, aminél meg-megállok. Hiszen hat évnél is több, hogy itt utoljára tébláboltam. Itt egy gyermekkori pajtás, amott a kántor, évtizedeken át megszokott hanga hiányozni fog a templomból, emitt az egyik szomszédunk, Pista bácsi, akinek a fejét nemrég vágta szét a tehervonat ajtaja. Nemrég ment el az öreg sekrestyésünk - nálunk még apáról fiúra szállt ugyanabban a családban a szindikátusság akit úgy szerettem. Sose beszélt nemzeti hovatartozásáról, magyarul beszélt legtöbbször, régi történeteket is a faluról. A lakásában bekere