Már fentebb előadtuk azön feszült és zavaros viszo
nyokat, melyekben Sulla, midőn 667. elején Görögországba ment, Itáliát maga mögött hagyta: a félig elfojtott felkelést, a fő hadsereget egy politikailag szerfelett kétértelmű tábor
nok majdnem teljesen bitorolt parancsnoksága alatt, a fővárosban uralkodó zavart és mindenfelé tevékeny ármá
nyokat. Az oligarchiának fegyverrel kivitt diadala, mérsék
lete dacára, vagy annak folytán, sokakat tett elégedetle
nekké. A tőkepénzesek, kiket fájdalmasan sújtott a legsúlyosabb pénzügyi válság, mely Eómát eddig érte, haragudtak a kormányra az általa kiadott kamattörvény, s az itáliai és ázsiai háború miatt, melynek nem bírta ele
jét venni. A felkelők, amenyiben letették a fegyvert, nem
csak azon büszke reményeik meghiúsulását fájlalták, melye
ket arra tápláltak, hogy kivívandják jogegyenlőségüket az uralkodó polgársággal, hanem egyszersmind öröklött szer
ződéseik vesztét és teljesen jognélküli alattvalói helyzetűket a jelenben. Az Alpok és a Po közti községek szintén nem voltak megelégedve a nyert félengedményekkel, az új pol
gárokat és szabadon bocsátottakat pedig a sulpiciusi
törvé-Forrongás Itáliában.
87.
nyék eltörlése keserítette el. A városi csőcselék az általános szorultság nyomása alatt szenvedett, és megbocsáthatat- lannak találta, hogy a kard uralma a bunkósbotok alkot
mányos uralmát nem akarta tovább elviselni. A sulpiciusi forradalom után száműzötteknek hívei, kik Sulla szerfe
letti mérséklete folytán nagy számmal maradtak a főváros
ban, buzgón dolgoztak rajta, hogy azoknak a hazatérési engedélyt kinyerhessék; s főkép volt nehány gazdag és tekin
télyes nő, ki e célra sem pénzt sem fáradságot nem kímélt.
Ezen elégületlenségnek egy ága sem volt tulajdonképen olynemü, hogy közel kilátást nyújtott volna a pártok új, erőszakos összeütközésére; a lehangoltság legnagyobb rész
ben céltalan és múlandó természetű volt; de táplálékul szol
gált az általános kelletlenségnek, és többé kevésbbé része volt már Rufus meggyilkoltatásában, a Sulla elleni ismételt gyilkolási kísérletekben, s abban, hogy a consul- és tribún- 87. választások 667-re részben ellenzéki szellemben ütöttek ki.
cin*m. Azon embernek neve, kit az elégületlenek az állam élére állítottak, Lucius Cornelius Cinnáé, eddig majdnem isme
retlen vala, kivéve amennyiben a szövetségesek háborújában mint tiszt kitüntette m agát; személyiségéről és eredeti szán
dékairól kevesebbet tudunk, mint a római forradalom bár
mely más pártvezéreiről. Minden arra mutat, hogy ennek oka nem más, mint az, hogy e tetőtől talpig közönséges és a legaljasabb önzés által vezérelt embernek messzebb terjedő politikai tervei eredetileg nem is voltak. Már első fellépése alkalmával azt beszélték róla, hogy jó csomó pénzért eladta magát az új polgároknak és Márius cotteriájának s e vád igen hihetően hangzik ; de legyen bár hamis, nemkevésbbé jellemző marad az, hogy Cinna ellen ily gyanú tápláltatott, minő Saturninus és Sulpicius ellen sohasem emelkedett.
És azon mozgalom, melynek ő állt élére, csakugyan a
tar-talmatlanság színében tűnik is fel, úgy indokait mint cél
jait tekintve. Nem annyira egy párttól, mint inkább egy csomó elégedetlen embertől eredt, tulajdonképeni politikai célok és említésre méltó tartalék nélkül, mely főkép a szám- űzöttek visszahívását törekedett törvényes vagy törvényte
len úton keresztül vinni. Cinna úgy látszik csak utólag és csak azért vonatott az összeesküvésbe, mert az ármány, melynek a tribúni hatalom megszorítása következtében consulra volt szüksége, hogy indítványait megtehesse, a 667-iki consul-jelöltek közt benne fedezte fel az alkalmas 87.
eszközt céljaira s aztán őt mint consuit tolta előtérbe. Azok közt, kik másod sorban tűnnek fel a mozgalom vezetői gyanánt, találkozott néhány tehetségesebb ember i s ; így Gnaeus Papirius Carbo néptribún, ki viharos népies ékes- Carbo- szólásával szerzett nevet magának, mindenek felett pedig Sertorius.
Quintus Sertorius, a legtehetségesebb római tisztek egyike, és minden tekintetben kitűnő em ber, ki a nép- tribúnságért történt pályázása óta személyes ellenséges
kedésben állt Sullával és kit e viszály sodort az elégületle- nek soraiba, kik közé természeténél fogva sohasem tartó*
zott volna. Strabo proconsul, bár feszült lábon állt a kor
mánynyal , mégis távol volt a ttó l, hogy e párttal szövetkezzék. — Mindaddig, amíg Sulla Itáliában volt, a szövetkezettek nyugodtan viselték magokat. Midőn azonban a félelmes proconsul, nem Cinna consul intéseinek, hanem kitörése,
a keleti ügyek sürgető állapotának engedve, hajóra szállt, C in n a, a tribünök * collégiumának többsége által támo
gatva azonnal előterjesztette azon törvényjavaslatokat, melyekben az elégületlenek megegyeztek, hogy velők a 666-iki Sullaféle restaurátiót némileg ellensúlyozzák. 88*
E javaslatok magokban foglalták az új polgárok és szaba
don bocsátottak politikai egyenjogosítását, mint azt
Sulpi-A kormány győzelme.
cius indítványozta, és a sulpiciusi forradalom következté
ben száműzötteknek az előbbi állapotba való visszahelyezését.
Az új polgárok tömegesen a fővárosba tolultak, hogy ott a szabadon bocsátottakkal együtt az ellenpártot megfélem
lítsék és szükség esetében beleegyezésre kényszerítsék. De a kormánypárt is el volt tökélve, hogy nem hátrál; az egyik consullal szemben állt a másik, Lucius Cinnával Gnaeus Octavius, és egy tribúnnal a másik; mindkét félnek túl
nyomó része fegyveresen jelent meg a szavazás helyén.
A senátus pártjához tartozó tribünök közbevetették inter- cessiójokat, s midőn ellenök magán a szószéken az ellen
párt kardot rántott, Octavius erőszakot használt az erő
szak ellen. Fegyvereseinek tömör sorai nemcsak kiürítették a szent utat és a vásártért, hanem, nem hajtva szelídebb érzületű vezérökre, kegyetlenül dühöngtek az összetorlódott tömegben. Ezen „Octavius-napján“ a vásártér vérben úszott, mint soha sem előtte sem utánna — tízezerre becsülték a lemészároltak számát. Cinna felszólította a rabszolgákat, hogy a harcban való részvételökkel vásárolják meg a sza
badságot; de felhívása ép oly sikeretlen volt, mint Máriusé egy évvel előbb s a mozgalom vezetőinek nem maradt hátra egyéb, mint menekülni. További eljárásra az összeesküvés fejei ellen mindaddig, míg hivatali évök tartott, az alkot
mány nem nyújtott eszközt. De egy, alkalmasint inkább loyális, mintsem jámbor próféta megjövendölte, hogy Cinna consulnak és a vele tartó hat néptribúnnak száműzetése vissza fogja adni az országnak a békét és nyugalmat; és erre nem ugyan az alkotmány, de ezen isteni tanács értel
mében, melyre a jövendőmondóknak sikerült szert tenniök, a senátus végzése által Cinna consul hivatalából letétetett, helyébe Lucius Cornelius Merula választatott s a menekült népvezérekre az átok kimondatott. Úgy tetszett, mintha az
tek száma Numidiában nehány fővel szaporodjék.
Kétségkívül nem is vezetett volna az egész mozgalom a cinnapái- egyébre, ha egyfelől a senátus, megszokott lanyhaságában tiakh^állá- el nem mulasztja a menekülteket gyorsan legalább Itália
elhagyására kényszeríteni, és ha másfelől ezekre nézve lehetővé nem vált volna a magok, mint az újpolgárok emancipáticjának előharcosai javára bizonyos értelemben kz itáliaiak felkelését megújítaniok. Gátolatlanul jelentek meg Tiburban, Praenestében, Latium és Campánia minden jelentékenyebb új polgár-községében, s a közös ügy keresz
tülvitelére mindenütt pénzt és embereket követeltek és kaptak. E segédeszközökkel jelentek meg a Nolát ostromló seregnél. E korban a római hadseregek demokrata és for
radalmi érzületűek voltak, hacsak a hadvezér nem bírta őket tiszteletet parancsoló egyéniségével önmagához lán
colni ; a menekült hivatalnokok beszédei, kiknek egy része, nevezetesen Cinna és Sertorius, ezen felül még az utolsó hadjáratokból jó emlékezetükben álltak a katonáknak, nagy hatást tettek rájok; a népszerű consul alkotmány-ellenes letétele, s a senátus beleavatkozása a souverain nép jogaiba fellázították a közemberek lelkét, a tiszteket pedig a con
sul, vagy inkább az új polgárok pénze meggyőzte róla, hogy az alkotmány megszegetett. A campániai hadsereg Cinnát elismerte consulnak és neki fejenként hűséget eskü
dött ; és magvául szolgált azon csapatoknak, melyek az új polgárok sőt még a szövetségesek községeiből is hozzá özönlöttek. Csakhamar tekintélyes, habár fokép újoncokból álló csapatok voltak útban Campániából a főváros felé.
Más rajok közelítettek feléje éjszakról. Cinna meghívására MáriUR Fart<
az egy évvel előbb száműzöttek Telamonnál az etrusk parton kiszálltak. Mindössze körülbelül 500 fegyverfogható
embert, leginkább a menekültek rabszolgáit és bérelt numi- diai lovasokat, foglalt a csapat magában; de Gaius Márius, valamint egy évvel előbb kész volt a fővárosi csőcselékkel szövetkezni, azonképen most feltörette a kényszerketrece
ket, melyekbe a földbirtokosok mezei munkásaikat éjjelre zárni szokták, s ezek nem utasították vissza a fegyvert, melylyel őket szabadságuk kivívására megkínálta. E zek
kel s az új polgárok jutalékaival, valamint a híveikkel m in
denfelé hozzátóduló menekültekkel megerősödvén, csakha
mar 6000 embert számlált meg sassai alatt, és negyven hajót volt képes legénységgel ellátni, melyek most a Tiberis torkolata elé álltak és vadászatot tartottak a Eóma felé vitorlázó gabonás hajókra. E haderővel Cinna ,,consulnak“
rendelkezésére bocsátotta magát. A campániai hadsereg vezetői ingadoztak; abelátóbbak, nevezetesen Sertorius, k o
molyan intették társaikat, őrizkedjenek kelleténél szorosabb szövetségbe lépni azon emberrel, kit neve okvetlenül élére fogna állítani a mozgalomnak, és aki köztudomásúlag ép oly képtelen volt minden államférfim tevékenységre, amennyire zsákmánya vala az őrjöngő bosszúvágynak; Cinna azonban nem hajtott ezen aggodalmakra és Máriust, proconsuli hatalommal megerősítette Etruriában és a tengeren a fő parancsnokságban. — Ekként tornyosult fel a vihar a fővá
ros felett és a kormány nem késhetett tovább, hadait annak védelmére beszólítani*). Metellus haderejét az itáliaiak strabö kétéir-gamniumban és Nola előtt lekötve tartották; Strabó egv
fcelmu állasa. 7
maga mehetett a fővárosnak segélyére. Meg is jelent és
*) Az egész itt következő előadás lényegében Licinianusnak újonnan felfedezett feljegyzésein alapul, ki egy csomó eddig ismeret
len tényt közöl, és kiből, ami fődolog, az események egymásutánját és egymásközti Összefüggéseket világosabban felismerhetjük, mint azelőtt lehető volt.
táborát a collini kapu előtt felütötte; s erős és harcedzett seregével képes is lett volna a felkelők még gyönge hadait gyorsan és végkép megsemmisíteni; de ez úgy látszott,
nincs szándékában. Ehelyett elnézte, amint a felkelők chmaembe- Eómát csakugyan körülfogták. Cinna, a maga és Carborei Ró“ a kö*
hadtestével a Tiberis jobb partján szemben a Janiculum- m a l, Sertorius a bal parton, Pompeiusszal szemben a serviusi bástya átellenében foglalt állást. Márius, lassan
ként három légióra növekedett hadaival és egy csomó hadi
hajójával, egymásután megszállta a parti helyeket, mígnem végre árulás által még Ostia is kezébe került, melyet a had
vezér, mintegy előjátékául a bekövetkezendő rémuralomnak zsákmányul vetett vád katonáinak gyilkoló és pusztító dühe elé. A főváros már maga a forgalom fennakadása folytán is, nagy veszélyben forgott: a senatus rendeletére a falak és kapuk védelmi állapotba helyeztettek s a polgári felkelés kirendeltetett a Janiculumra. Strabo tétlensége a nagyo
kat és kicsinyeket egyaránt meglepte és megbotránkoz
tatta. Közel feküdt a gyanú, hogy Cinnával titokban alku
dozásban áll, de azért valószínűleg alaptalan volt: egy komoly csatározása, melybe Sertorius csapatával bocsát
kozott, s azon segély, melyet Octavius consulnak nyújtott, midőn Márius, egyetértve az őrség egy tisztjével a Janicu- lumba benyomult, s mely által csakugyan sikerült is a fel
kelőket belőle nagy veszteséggel ismét kiverni, bizonyítot
ták, hogy mi sem áll távolabb tőle, mint a felkelők vezetőivel szövetkezni, vagy épen magát azoknak alárendelni. Szán
déka úgy látszik, inkább az volt, hogy az aggodalomban lévő fővárosi kormánynak és polgárságnak, a felkelés elleni támogatását a következő évi consulság árán adja el, s ezzel
a kormány gyeplőit maga keríthesse kezébe. A senátusnakA pártok a1' azonban nem volt kedve azért, hogy az egyik bitorlótól* itáliaiakkal.
megmeneküljön, a másiknak karjaiba vetni magát és más
kép igyekezett magán segíteni. Egy végzésével mindazon itáliai községeknek, melyek a szövetségesek felkelésében részt vettek s ennek folytán régi szövetségüket elvesztették, a polgárjogot utólag megadta*). Mintha csak hivatalosan akarták volna constatálni, hogy Róma az itáliaiak elleni háborújában nem egy nagy cél, hanem kicsinyes hiúsága kedvéért tette kockára léteiét: az első pillanatnyi zavarban, csak hogy nehány ezer katonával többet állíthassanak ki a a síkra, feláldozták mindazt, amit a szövetségesek hábo
rújában oly borzasztó drága áron vívtak ki. Azon községek, melyek ez engedékenységnek hasznát vonták, csakugyan küldtek is némi hadakat; de a megígért temérdek légió helyett, kiállított csapataik mindössze nem mentek többre 10,000 embernél. Ennél még többet ért volna, ha a sámlii
tokkal és anolaiakkal valahogy kiegyeznek, hogy a teljesen megbízható Metellus seregét fordíthassák a főváros védel
mére. De a sámliitok oly követelésekkel álltak elő, melyek a caudiumi járomra emlékeztettek, kívánták a tolok elvett zsákmánynak, foglyoknak és szökevényeknek kiadatását, kí
vánták, hogy Róma mondjon le azon zsákmányról, melyet a sámliitok vettek el tőle s adja meg a polgárjogot nekik úgy, mint a liozzájok pártolt rómaiaknak. A senátus e megbecstele
nítő feltételeket még e nagy szükségben is elvetette, Metellus- nak azonban ennek dacára meghagyta, hogy egy kis hadosz
tályt hátrahagyva, minden déli Itáliában bármikép
nélkülöz-*) Hogy e rendszabály a comitiumok által nem hagyatott hely
ben, kitűnik Ciceróból Phil. 12, 11, 27. A senátus úgy látszik azon formában járt el, hogy a plautius-papiriusi törvények határidejét egy
szerűen meghosszabbította, ami hagyományos szokás alapján szabad
ságában állt, és tényleg annyi volt, mint a polgárjogot minden itáliai
nak megadni.
hető liadait személyesen mielőbb Rómába vezesse. Metellus engedelmeskedett; de ennek következése az lett, hogy a samnitok Metellus ellenök visszamaradt legátusának Plau- tiusnak gyönge hadosztályát megtámadták és megverték, hogy a nolai őrség kitört, és a szomszédjában fekvő, Rómá
val szövetkezett Abella várost felgyújtotta; továbbá hogy Cinna és Márius a samnítoknak mindent megadtak, amit ezek csak kívántak — mit törődtek ők Róma becsületével!
— és a samnitok katonákat küldtek a felkelők seregébe.
Erezhető veszteség volt az is, hogy egy, a kormány serege
ire nézvé szerencsétlen csatározás után a felkelők Ariminu- mot megszállták s ezáltal a Róma és a Po völgye közti nagy fontosságú összeköttetést, honnan a kormány hadakat és élelmi szereket várt, elvágták. Szükség és éhség állt be Rómában. A nagy, népes, hadakkal erősen megrakott város nem volt eléggé ellátva élelmi szerekkel; és főkép Márius mindenképen azon volt, hogy szállítmányait lehetőleg elvághassa. A Tiberist már előbb elzárta egy hajóhíd segé
lyével; most Antium, Lanuvium, Aricia és más helységek elfoglalása által hatalmába ejtette a még nyílt szárazföldi közlekedési vonalakat, és egyúttal már előlegesen hűteni kezdte bosszúját, midőn mindenütt, ahol bármily csekély ellentállásra talált, az összes polgárságot azok kivételével kik netalán a várost neki elárulták, a kard élére hányta. Az ínséget nyomon követték ragadós betegségek és borzasztó pusztítást vittek végbe a főváros körül szűk helyre össze- szorított hadakban — Strabo veteránjai közöl állítólag 11,000-en, Octavius seregéből 6000-en hulltak el általok.
A kormány mindezek dacára nem esett kétségbe; és szeren
csés véletlen volt rá nézve Strabo váratlan halála. Nem a strabohalála>
dögvész ölte meg, hanem — legalább állítólag — egy villám, mely hadvezéri sátrába leütött; az ellene különféle okokból
elkeseredett tömeg, hulláját a ravatalról leragadta és az utcákon meghurcolta. Hadainak maradványait Octavius consul a maga seregével egyesítette. Metellus megérkezése és Strabo halála után a kormány serege ismét volt legalább oly erős, hogy megállhasson az ellenfél előtt és az albai
a kormány hegy alatt síkra szállhasson a felkelők ellen. A kormány*
ingadozása. ]ja^on^j azonban igen el valának kedvetlenedve; midőn Cinna velők szemben megjelent, üdvkiáltásokkal fogadták, mintha még mindig vezérök és consulok volna.; Metellus tehát tanácsosnak látta nem bocsátkozni ütközetbe és sere
gét a táborba visszavezetni. Magok az optimaták is inga
dozni kezdtek, és az egyenetlenség kiütött soraikban.
Mialatt az egyik párt, élén a tiszteletreméltó, de csökönyös és rövidlátó Octavius consullal, makacsul ellenzett minden engedékenységet, a harchoz jobban értő és józanab belátású Metellus egyességet igyekezett létrehozni; de találkozása Cinnával a túlzókat mindkét részen feldühítette; Cinnát Márius gyöngének, Metellust Octavius árulónak nevezte.
A különben is megliasonlott kedélyű katonák, nem ok nél
kül nem bízva a tapasztalatlan Octavius vezérségében, fel
szólították Metellust, vegye át a főparancsnokságot, s midőn ez vonakodott, csapatonként el kezdték hányni fegyvereiket, vagy épen átszökni az ellenséghez. A polgárság hangulata naponként nyomottabb és aggasztóbb lett. Cinna hírnökei
nek felszólítására, miszerint a hozzá pártoló rabszolgák
nak szabadságokat biztosítja, ezek tömegesen özönlöttek a fővárosból az ellenfél táborába. Octavius ellenben határo
zottan ellenezte azon indítványt, hogy a senátus adja meg a szabadságot azon rabszolgáknak, kik seregébe belépnek.
Róma capitu- A kormány kénytelen volt magának bevallani, hogy meg
lál* van verve és hogy nem maradt fenn számára egyéb, mint, ha még lehetséges, egy ességre lépnie a támadó banda
vezetői-vei, úgy mint a megtámadott vándor kiegyezik a rablók kapitányával. Küldöttek mentek Cinnához ; mintán azon
ban, elég oktalanul, nem igen akarták őt consulnak elis
merni, és Cinna a dolognak e húzódásai közben táborát közvetlenül a város kapui elé tette át, a szökés annyira elharapódzott, hogy már lehetetlenné vált bármily feltétele
ket szabni elébe, hanem a senátus kénytelen volt egyszerűen meghódolni az általa letethés száműzött consul előtt, csak arra kérve őt, tartózkodjék a vérontástól. Cinna ezt meg- igérte, de vonakodott Ígéretét esküvel megerősíteni; Márius, ki mellette állva volt jelen az alkudozáson, azt setét hall
gatással kisérte.
A főváros kapui megnyíltak. A consul légióival be
vonult ; de Márius, gúnyosan hivatkozva az őt száműző törvényre, vonakodott lábát a városba tenni, mielőtt a tör
vény azt neki megengedné, mire a polgárok gyorsan össze
gyűltek a vásártéren és meghozták a megsemmisítő határo
zatot. Márius erre bevonult Rómába, és vele együtt a rémuralom. A felkelők elhatározták, hogy nem fognak egyes áldozatokat kiszemelni, hanem az öptimaták pártjá
nak nevezetesebb embereit egytől-egyig leöletik s javaikat elkobozzák. A kapuk bezárattak; öt nap és öt éjjel szaka
datlanul folyt a mészárlás; még utóbb is, naponként ölet
tek meg egyesek, kik megmenekültek vagy elfeledtettek, és hónapokig tartott a véres embervadászat Itáliában. Az első áldozat Gnaeus Octavius consul volt. Híven gyakran kimondott elvéhez, miszerint inkább meghal, semhogy a legcsekélyebb engedményre is hajlandó volna jogtalan em
berek irányában, most is vonakodott menekülni és a Jani- culumon, consuli díszben várt a gyilkosra, ki nem is vára
tott sokáig magára. Ekkor haltak meg Lucius Caesar (consul 664) az ünnepelt acerraei g y ő z ő ; testvére Gaius,
Márius rém*
uralma.
9 0 .
kinek éretlen dicsvágya idézte fel a sulpiciusi zavarokat, s ki mint szónok, költő és szeretetreméltó társalgó volt isme-
99. retes; Marcus Antonius (consul 655), ki Lucius Crassus halála után általánosan kora legkitűnőbb ügyvédének ismer-
97. tetett e l ; Publius Crassus (consul 657), ki a spanyol és szövetséges háborúban, valamint még Eóma ostroma alatt is kitüntetéssel parancsnokoskodott; és velők a kormány
párt legtekintélyesebb embereinek nagy tömege, kik közöl a kapzsi embervadászok különös buzgalommal vetették magokat a gazdagok után. Nagy mértékben szánalomra- méltónak tűnt fel Lucius Merula halála, ki nagyon saját akarata ellenére lett Cinna utódjává, s emiatt most főben
járó pörbe fogatván és a comitiumok elé idéztetvén, kike
rülhetetlen elitéltetése elől menekülendő, ereit felmetszette, és a legfőbb Jupiter oltárán, kinek papja volt, amint azt a
rülhetetlen elitéltetése elől menekülendő, ereit felmetszette, és a legfőbb Jupiter oltárán, kinek papja volt, amint azt a