közrejátszottak az átkarolás megfeneklésében.
Az ellenség oldalában vagy hátában végrehajtott vállal-kozás szép eredménnyel kecsegtet, de hadi tapasztalatokban szegény és gyengébb erkölcsi alapon álló csapat kezében olyan fegyver, mely könnyen visszafelé sülhet el.
A jó parancsnoknak mindig kezeügyében van a vállalko-zás eszméje s a fegyverekben való bizalom, továbbá az el-érendő babérok, gyakorta eltudják hallgattatni azt az aggo-dalmat, amelyet a kockázat ébreszthet. A vállalkozás végre-hajtásánál legfontosabb annak a pontnak kiválasztása, ahol az ellenség a legérzékenyebb s ha ezt kitapogattuk és vállal-kozásunk végrehajtásra kerül — a meglepetésszerűség. Akkor, amidőn az ilyen támadás elveszti meglepetésszerű jellegét vagy ha nem használja ki kellően azt az előnyt, amelyet a helyzet n y ú j t számára, a vállalkozásnak csupán a hátránya marad meg, vagyis az a kellemetlen helyzet, amelybe ke-rültünk.
Valamely vállalkozást elgondolni és végrehajtani két különböző dolog, amelyek — mint a tapasztalatok mutatták — sokszor igen távol esnek egymástól, kivált, ha a parancsnokok nem számolnak kellőképen azokkal a következményekkel, amelyek az ellenség részéről is beállhatnak, jólehet nem kétel-kedhetnek abban, hogy az ellenség se fogja tétlenül nézni,
hogy oldalba vagy hátba támadják. A vél ellenségre alapítani valamit olyan bűn, amely ilyen esetben rendszerint meg-boszulja magát.
Boian ezredest, vállalkozása kigondolásánál, az a terv vezérelte, hogy az ellenséget megtéveszti és pedig úgy, hogy őt saját csapatával tévessze össze. Ez meglehetős vakmerő kívánság, annál is inkább, mert nem egyeztethető össze másik szándékával, hogy ugyanekkor kisebb erővel rajtaütést kísé-rel meg. Nem valószínű tehát, hogy a magyar csapatok akkor, midőn a hátukban ellenség lövöldöz, bizalommal fogadjanak egy oszlopot, amely abból az irányból jön. Mindezt a reggeli szürkületben tervezte, tehát ha este 8 órakor indul, az éjtszaka folyamán a k a r j a megtenni az útat. Ha időközben valamely előre nem látott körülmény őt szándékában megakadályozná, vállalkozása már is változást szenvedne. A hegyeken át való megkerülést, az ellenség ritka vonalán való átjutást, úgy vélte megoldani, hogy nem küld előre felderítő és biztosító oszta-gokat, amelyek belebotolva az ellenség biztosító hálózatába, csak árulói lehetnének, hanem egy oszlopban menetel.
Ennek megértése megkívánja, hogy Boian ezredesről fel-tételezzük, hogy kizárólag a győzelemmel számolt és azt nem is vette figyelembe, hogy ha az ellenség kelleténél korábban észreveszi őt, a vállalkozás nemcsak hatástalan marad, de reá nézve végzetes következményekkel is jár.
Boian ezredes nem bízott embereiben, talán ez volt az oka, hogy nem küldött biztosító járőröket. Az átkaroló oszlop élén ő maga megy. Jóllehet megértjük Boian ezredes aggodal-mait, nem osztozhatunk nézetében. Feltehető ugyan, hogy az ellenség még nem tudott saját biztosító vonalában összekötte-tést létesíteni és ekkor sikerül észrevétlenül átjutnia, de vi-szont a biztosítatlan menet folytán igen könnyen egész vállal-kozása hajótörést szenvedhetett volna.
Boian ezredes erre a vállalkozásra alapított mindent. Ha sikerül az átkarolás és ha az arcvonalcsoport megindítja ugyanakkor erélyes támadását, az egész 61. hadosztályt meg semmisíti. Az ellenség által megteendő intézkedéseket nem fontolta meg eléggé, s a terv sikerét inkább a szerencsére bízta. Mindent, katonai jövőjét is, erre a kártyára tette fel.
Boian ezredes ott követte el az első hibát, hogy elhagyta csábítani magát attól az alkalomtól, amely az Agasuban levő tüzérség és vonat megrohanásában kínálkozott. Az igazi cél-ját, azt, hogy a 19. dandár Beleghetunál levő arcvonalát hátba-támadja, elhanyagolta s ahelyett, hogy az oláh arcvonalcso-portnak lehetővé tette volna az áttörést, zsákmány és fogolv-ejtéssel foglalkozott, tökéletesen megelégedve azzal a
pánik-kai, amit Agasuban előidézett. Vájjon mit ér Boian ezredes az ágyúkkal, foglyokkal és vonattal, ha nem t u d j a őket haza-v i n n i ! Ő pedig nem gondoskodott arról, hogy ebből a hely-zetből éppen olyan könnyedséggel jusson ki, mint, ahogy bele-került. A rajtaütésnek inkább a 19. dandár főerejére kellett volna történnie, ami elsősorban megteremtette volna a kap-csolatot az arcban működő oláh csoporttal, másodsorban men-tesítette volna a völgyet az ellenállástól. így a 7. oláh hadosz-tály nyitva találta volna az útat a Sulta-völgyön keresztül a csíki medencébe és ezáltal az egész 6. hadtestet veszélybe sodorhatta volna.
Boian ezredes vallomásaiban a csapatot okolja azért, hogy midőn Agasunál a mozgó vonatot meglátta, „mint egy rabló horda" rá rohant, anélkül, hogy erre parancsot kapott volna.
Az eredeti terv tehát ezen feneklett volna meg. B á r nem ké-telkedünk az oláh csapatok nagy harci vágyában, mégse va-gyunk meggyőződve arról, hogy az a parancsnok, aki nehéz körülmények között befolyását érvényesíteni tudta, ne bírta volna csapatát visszatartani. Az alkalom valóban csábító volt s az átkaroló csoport zöme lement a völgybe. Az eredmény azonban nem a kitűzött cél elérése volt, hanem tulajdonképen csak epizód, amely Boian ezredes eredeti tervét átalakította.
Midőn később, miután Agasuban végzett, Beleghetu irányába nyomult elő csoportjának egy részével, az arcvonalcsoport ké-szen várta és a hadosztály tartalék támadása is megkezdődött, m a j d a két vonal között megtörtént Boian ezredes teljes leve-rése.
E sikertelen vállalkozás másik hibája az volt, hogy nagyon hosszadalmassá vált. Az oláhok a legnagyobb nyuga-lommal dolgoztak Agasuban, jóllehet tudniok kellett volna, hogy minden perc, amit itt vesztegelnek, közelebb hozza a tartalékokat. A tüzérség és a vonat leszerelésére elegendő lett volna egy V2 zászlóalj, mert ennek sikere úgysem a számbeli erőben, hanem az okozott meglepetésben rejlett. A többi erő-vel a legnagyobb gyorsasággal kellett volna hátulról áttörni az előllevő vonalat, addig, míg az ellenség a meglepetés okozta zavar következtében nem tudta a kellő óvóintézkedéseket megtenni.
Nem hisziik, hogy Boian ezredes ne lett volna ezzel tisz-tában, de Agasuban már az a helyzet állott elő, hogy az átka-roló csoport, amely a legnagyobb nehézségek közepette fegyel-mezetten tette meg a hegyek között az utat, teljesen széjjel bomlott. Ezt az időt használta ki Berzeviczy ezredes és a had-osztálytartalék, hogy az ellenséget kiverje.
Egy széjjel szóródott csapattal ellenállni akkor is nehéz,
ha a széjjelzüllést a győzelmi mámor okozta. Nemcsak a vere-ség veszélyezteti a csapat erkölcsi erejét, hanem a győzelem is, ha a vadságra hajló lelkeket szabadjára hagyjuk. Erő csak egységes és egyetakaró tömegben van. Minden embernek tud-nia kell, mi a cél, s annak át kell hattud-nia egész lényét, mert lehetetlen bármit is elérni, ha az egyesek akaratát és cseleke-deteit nem egyesítjük a cél elérésére egy bizonyos irányban.
Az öntudatnak ezen egységes megnyilvánulása nem volt meg Boian ezredes csapatában s így akkor, amidőn a helyzet meg-kívánta volna, nem is volt cselekvőképes. Ez csakis a veze-tőkön múlott. Minthogy ezek akarata inkább egyéni célok szolgálatában állott s nem volt egy bizonyos irányban egye-sítve, merész kívánság lenne, ha az oláh csapatokkal szemben ilyen követelésekkel allanánk elő.
Boian ezredes vallomásából, amelyet fogságba jutása után tett, világosan visszatükröződik az olah nép jelleme és a had-sereg szelleme. Olyan bírálat ez, amelynek tárgyilagosságára biztosíték, hogy oláh vezető szájából ered. Az oláh hadsereg szempontjából valóban elszomorító, hogy akadt tiszt, ki hazá-járól és nemzetéről így nyilatkozott.
Az oláh vezetők értékét egyébként orosz szövetségesük sem ismerte félre. Gurko Yasili tábornok, aki 1916—17 telén az orosz hadsereg vezérkarának főnöke volt, a következőképen ítéli meg az oláh hadsereget: „Az oláh hadsereg nyersanyaga közül a legénységről igen jól vélekedtünk, ellenkezőleg azon-ban a tisztikarról, mely erkölcsileg nem állott a kívánt magas-laton és nélkülözte a szükséges katonai képzettséget is. A leg-jobb fegyvernem még a tüzérség volt, de ennek sem volt fogalma a háborúban kipróbált eljárásokról."1
#
Ez a harc a 61. hadosztály csekély létszámú csapatait súlyosan megviselte ugyan s az oláhok vérengzése is fájdal-mas veszteséget okozott, mindamellett csapataink erkölcsi ér-tékét nagyban emelte. Megerősítette a vezetésbe vetett bizal-mat, fokozta a kitartást s útat mutatott az ezután következő harcokra, amelyek a magyar fegyvereknek újabb dicsőséget hoztak.
Godányi Ernő.
1 Gurko: La Russie 1914—17.
- T Á R C A
-H Á B O R Ú B A MEGYEK.
Töredék Karsa Ferenc honvéd főhadnagy naplójából. — A Szózat 1922 október 26-i számában „Töredékek Karsa Fe-renc naplójából" cím alá foglaltan, a Tárca-rovatban, olyan apró hadtörténelmi eseményeket illesztettem e g y m á s mellé, amelyek Buda várának 1849-i ostrománál zajlottak le. Ezeket az apróságo-kat és az alább következendőket is Szentkirályszabadjai Karsa Fe-renc 1848/49-i volt honvédfőhadnagynak ívrét-nagyságú, kétszáz-huszonkilenc lapoldalra terjedő naplójából vettem, amelyet, amint már a Szózat-ban is jeleztem: nagy gonddal és nem kis írói kész-séggel rótt egybe a szerző az 1853/54. években.
A napló szerzője a 20. honvédzászlóaljban mint közhonvéd kezdte meg katonai pályáját, majd tizedessé, azután őrmesterré, később pedig hadnaggyá lépett elő és Buda ostroma után Görgey főhadiszállásához került mint futártiszt. Sok érdekes feljegyzése van, amelyeket egyfolytában közreadni a nagy terjedelem miatt szinte lehetetlen.
Ezúttal a napló III. fejezetéből kívánom azokat a sorokat közzé-tenni, amelyek a kassai első csatát megelőzőleg zajlottak le Karsa zászlóaljában.
A szószerinti szöveg a következő:
Két századra való legénység volt felruházva (tehát szeptember 1-től december l - i g ennyire szorgoskodott a kormány), de hogy mindenik század tehessen szolgálatot, tehát mindenik században volt néhány felöltöztetett legény (az altisztek maguk varrattak honvédruhát), de fegyver, a hajdúkét és stiftistákét is beleszámítva, csak egy századra való volt a hat század közt kiosztva. A két szá-zad tehát az egész zászlóaljból újra alakult, s mint legtapasztal-tabb két százados, a derék, erélyes és bátor Körmey és a testben és lélekben elöregedett Almásy százados alá rendeltettek. Az így szétosztott és a kaszárnyában századosukhoz nem szokott keverék-nek megvolt aztán a sajnos következése.
Körmey a kinézésre igen derék két őrmestert, Janthót és Joksmannt vitte magával; mind a kettő beillett volna gránátos-nak; ehhez a századhoz csatlakozott Komáromy László is, mint ön-kéntes. Almásy századánál a kaszárnyában maradt Almásy őr-mester.
Almásy százados egyik őrmesterében se bizakodván, az 5. szá-zadtól e n g e m és a 2. szászá-zadtól Kállayt kérte magához. Tisztek voltak a Körmey vezénylete alatt: Brczovszky, Lebégh Dénes és Schmied Károly; az A l m á s y vezénylete alatt: gr. Pletrich, Moll Károly és Sebes Pál.
A Körmey százada minden f e g y v e r ü n k e t átvéve, december 1-én szekereken e g y e n e s e n Bártfára indult. Az A l m á s y százada hiába v á r v á n az í g é r t f e g y v e r t , december 4-én hajnalban Eperjes
felé indult, de csak f e g y v e r nélkül; m á s n a p Eperjesen osztották ki a Váza-ezred selejtes f e g y v e r e i t .
Most — közbevetőleg l e g y e n mondva, — ítélje m e g bárki, mi-l y e n kimi-látása mi-lehetett Pumi-lszkynuk, hogy Schmi-lick seregének beüté-sét meggátolja, — v a g y talán két század f e l f e g y v e r z e t t honvédtől.
— de akikkel m é g nemhogy csak egy puskát elsüttettek volna, de m é g tölteni se tanították, — továbbá 180 lengyeltől Thornijcki alatt és m i n t e g y 100 kassai önkéntes vadásztól csudát vártak? Ütban volt ugyan, a m i n t mondták, a 42. honvédzászlóalj, de az sem volt külömbül se felöltözve, sem fegyverezve, m i n t mi, tehát azok is, ha megérkeznek, csak a szaladok számát szaporítják s mi több, az első vesztett csata demoralizáló hatása alá kerülnek ,pedig a katonát a siker teszi m e g vitéznek!
December 6-án délután 3—4 óra közt Bárt fa felé indultunk, s nem messzire Eperjestől már az ellenség elől visszatakarodó kassai vadászokkal, lengyelekkel és honvédekkel találkoztunk. Még akkor nem volt szabad a honvédet bot büntetéssel büntetni, de mint-hogy a botbüntetés alól a l i g felszabadult nép m á s f é l e fenyítéket csak komédiának tartott: se a kurtavas, de m é g a bakba-kötés se volt elégséges eszköz, hogy a f e g y e l m e t megteremtse. A Körmey századába m á s századoktól beosztott legénység, akik nem szokták m e g az ő szigorú, de i g a z s á g o s modorát és nem tudták megbecsülni az ő m i n d i g éber körültekintését s zaklatásnak vették az előőrsi szolgálaton őket mint újoncokat folyton ellenőrző gondoskodását,
— a rakoncátlanság annyira ment, h o g y a korcsmában dorbézoló-kat. késő éjjel hazakergetni szándékozó őrjárat vezetőjére, Janthó őrmesterre rálőttek. Körmey a zavargók m e g f e n y í t é s é t , — nehogy ellentállásra találjon, — saját századával nem merte megkísérlem, tehát mikor az úton találkoztunk, s a két század e g y m á s s a l szem-közt állt, K ö r m e y megkérdezte Almásyt, hajlandó-e neki segítsé-gére lenni a bűnösök megfenyítésében, m e g m a g y a r á z v á n neki, hogy m i u t á n ellenség előtt állunk, ha a f e g y e l m e t l e n s é g megtor-latlanul marad, ránézve épp oly veszélyessé válhat, m i n t Körmeyre nézve. Almásy habozott, de Pletrich főhadnagy7, akinek a botoz-tatás okozott jókedvet, — „exequálni" kell őket, a huncutokat, — véleménnyel járult a kérdéshez. A l m á s y a Pletrich szava után hoz-zám kucorgott és azt súgá, hogy „nem szabad botozni", — ami igaz
is volt; de én kértem, hogy miután Körmeynek igazsága van, szá-zadja előtt ne árulja el habozását, hanem v a g y tagadja meg hatá-rozottan és fennszóval, vagy- egyezzen belé a Körmey kívánságába.
No, nyiltan ellenkezni nem mert Körmeyvel, tehát avval a feltétel-lel, hogy ő nem fog vezényelni, vezényeljen Körmey, vagy Pletrich, mert ő a felelősséget el nem vállalja. Ezzel a század hátamögé hú-zódott s Eperjes felé ballagott privadinerjével, hogy azt mond-hassa, hogy nem volt ott. Itt ismerkedtem m e g Körmeyvel, aki aztán, m í g egy zászlóaljban voltunk, soha magától el nem eresz-tett; Almásy pedig szememrehányta, amiért a Körmey kívánsá-g-ára hajlottam.
De hát ki tudta jobban, mint én, hogy a mi jó katonai erköl-csünk öregbítésének céljából, mennyire hibázott nálunk a káplár-pálca!
Az „executió" megtörtént; nyolc vagy tíz legényen hamarosan elverték a port, azután mintha semmi sem történt volna, kivévén a legénység erős megrezzenését, szó nélkül siettünk Eperjesre.
Eperjesen átvettük az utóvédszolgálatot, a többi csapatok sietve takarodtak Szentpéterre.
Irányi Dániel1 kormánybiztos Eperjes város tanácsának megparancsolta, hogy nemzetőreit csatlakoztassa a Pulszky had-testnek csúfolt seregéhez. A város nem akarta. Irányi, parancsolat-ját v é g r e h a j t a n d ó , a mi éppen átvonulóban lévő századunkat a városház előtt felállíttatá és a magistratus füle hallatára a fegy-vereket megtöltetni rendeli; azután maga is a zöldasztalhoz ült és még egyszer megkérdezte a senator urakat: elküldik-e hát nem-zetőreiket v a g y nem a császári sereg megverésében közreműködni ?
— mert ilyen volt ám az Irányi beszédjének iránya! A tanácsosok egy szájjal-lélekkel nemet mondtak, mire a kormánybiztos egy hadnagyot, két altisztet és egy szakasz honvédet a tanácsterembe rendelt. A fegyveres erő láttára a tanács megdöbbent és mikor Irányi azt mondta, hogy ha a nemzetőrség azonnal ki nem rukkol, ebből a teremből az urak élve ki nem mennek, — a hadnagy pedig lövéshez készülj !-t vezényelt, — a senatus pedig megadta magát.
Az eperjesi nemzetőröknek dicséretére válik, hogy egy óra alatt kirukkoltak s fegyverrel sorakozva, mellettünk álltak; mi pedig félretéve a bizalmat, közrefogtuk őket és hajnal tájban ily szép rendben Szentpéterre értünk! De már az nem vált dicsére-tükre, hogy akik bizonyos szükség- ürügye alatt egypár lépést
el-1 Széles Magyarországon a sárosi és szabolcsi urak a leggőgösebbek. Nagy visszatetszést keltett a svihák urakban az, hogy egy lutheránus pap fiát nevez-ték ki kormánybiztosnak, annyival inkább, mert már a nem tősgyökeres sárosi Ujházy László főispánt, öntelt, erőszakoskodó természete miatt szintén ki nem állhatták. Hogy Sáros vármegyét absolute elvesztettük, oka volt e két tapintat-lan kinevezés. (A naplóíró megjegyzése.)
ódaloghattak, mint valami szilaj tulok, v á g t a t v a szöktek vissza Eperjesre. Tehát a sárosiaknak se bizodalmuk, se hajlandóságuk nem volt a magyarokhoz.
Nem beszélem el azt a keserves, hajnal hasadását alig váró időt, mikor ott Szentpéteren éhen, szomjan kutattunk a korcsmá-ban egy pohárka pálinka után és nem adtak még ott sem, ahol volt. A nagy kocsmába pedig, ahol a kormánybiztos aludta édes álmát, nehogy felzavarjuk álmából, még csak be se eresztettek. Xo hát nyugodjék békével borostyánjain és képzelt mindenhatósága képzeletén, — majd felébred ő is az igazi valóságra.
Az éhséget meg az ácsorgást megúnván, útnak eredtünk s mentünk, mendegéltünk egészen Bökiig (Habzsán). Itt ismét fel-ébredt bennünk az a sejtelem, hogy a katonának a háborúban talán enni is szoktak adni, és ennek a sejtelemnek annyira át-engedtük magunkat, hogy szinte bizonyosra vettük, hogy az abaúji önkéntes lovasok után — akik éppen egy tehenet vágtak le — a jóllakásban bizonyára mi következünk. Hiszen a legénység bor-nyúján fityegő bográcsok, ha bekormozva nem voltak is, de már jóformán megrozsdásodtak, nem lévén nekik az a szerencséjük, mint Petőfi fogainak Debrecenben. Mellékesen legyen mondva, bizony igen is ránk fért volna már egy kis ennivalócska, — ha csak egy kis prófunt, v a g y zablepény képében is, — de a végzet másként volt megírva, mert bizony a negyedik napot is éhen-szomjan kelle kihúznunk. Nem emlékszem, miféle szent kedvéért bőjtöltettek bennünket, vagy talán az előrelátott futáshoz könnyít-gette Pulszky honvédjeit; elég az hozzá, hogy mikor a lovas nem-zetőrök (minek mondanám őket huszároknak) éppen evéshez fog-tak: Szentpétér előtt megvillant két svalizsér-sisak és hogy a mi nyálunk hiába csorogjon, Lemcsán és Budamér közé táborba szál-lítottak.
Utóvéd és előőrs az Almásy-század, erősítés a Körmey-század és a lengyel légió, — a zöm a kaszás és flintás nemzetőrség és a 20.
zászlóalj kaszával fegyverzett négy százada. Legszélsőbb őrszem az abaúji lovasnemzetőrség, őrnagyuk gr. Török Miklós, kapitány Komáromy József akkor alispán, főhadnagy Fekete György, al-hadnagy Kasza Tamás és Püspöky József, őrmester Payzsos Ist-ván. Tehát ott legelői ebre bízták a hájat (értem gr. Törököt).
A nap szállófélben volt. Az első két szakasz kiállította az őr-szemeket, a másik két szakasz készenlétben egy mély árokban he-lyezkedett el. Kapitányom a fáradtságtól, éhségtől elcsigázottan hevert le a sárba s azonmód elaludt; a többi tisztek a másik század tisztjeivel a budaméri kocsmába behúzódtak... kártyázni; Körmey elment az előőrsöket vizsgálni. A legénység zúgolódott, amiért élelmeaéséről nem gondoskodnak.
No már ekkor tisztában voltam a körülményekkel, hogy az
ilyen tisztek mellett az Istenen kívül csak magam segíthetek ma-gamon, meg a századomon. Éhségem és a század mind hangosa hbá válni kezdő zúgolódása késztettek, hogy Koczák Pestát
(Korlát-ról), aki kondásbojtár-professzióval volt a törzskönyvbe beírva, előszólítottam, hogy nézzen szét Budamérban, mit lehetne ott enni-valónak szerezni? — E g y negyed óra múlva jelenti: v a n húsnak való, de kenyér nincsen. Kenyér helyett — szól közbe Szabó Jóska, a kinyizsi juhászbojtár — jó lesz a káposzta, a' m e g van a kocsma pincéjében. Ez a Szabó Jóska őrmesteri szolgám volt s mindig ol-dalamnál tartózkodott egész Tápióbicskéig, ahol mellettem esett el. Koczák Pesta és Szabó Jóska kellő fedezettel, egyik húsért, a másik káposztáért elmentek.
Hoztak egy süldőt, meg egy riskatinót; a tinót lábon hozták, mivel az ő néma türelmességében bizakodtak, de a süldőt leszúrva.
Hogy a kapitányt fel ne ébresszük, csendesen hozzáheveredtem, a félszázad pedig, hogy a járó-kelő patrollok figyelmét fel ne költse
— a jóllakás andalító reményével, nyugodtan, szó nélkül várta a s ü l t . . . no, nem a galambot, de a disznó- és marhahúst, csak a mű-értők foglalkoztak a nyúzással és boncolással!
Budamérból Lemcsánba vezető országút két oldalán, Buda-mértól mintegy 500 lépésre, egy széles és mély vízmosás van, mely felett az országúton egy kőhíd áll; megengedték, ho'gy abban a mély vízmosásban, a töltés keleti oldalán, ahol egyszersmind a fél-század egy része meghúzódott, a legénység felváltva, melegedésére, inkább szárítkozására csendes tüzet rakhattunk. Az eső szakadt s alig bírtuk a sarat gázolni. A süldő csak úgy kondásosan, a híd alatt csakhamar megperzselődött s rövid vártatva a süldő és riska-tinó húsa, lejjebb az árokban, barátságos egyességben a bográcsok-ban rotyogott.
Az első sistergésre a kapitány felpillantott és mint a legerő-sebb szagláló-érzékkel ellátott cseh vizsla, a bográcsok felé fordítva orrát, kérdé: mit süttök1? — E g y kis húst hozattam a faluból, —
Az első sistergésre a kapitány felpillantott és mint a legerő-sebb szagláló-érzékkel ellátott cseh vizsla, a bográcsok felé fordítva orrát, kérdé: mit süttök1? — E g y kis húst hozattam a faluból, —