A dolgozat mottójául kiválasztott Weöres Sándor vers rávilágít arra, hogy a felnőtté válás akkor történik meg, amikor az egyén önmagába tekint. Serdülőkorban a 14-18 éves fiatalok valami ilyesmire törekszenek, elkezdenek érdeklődni saját lelki életük iránt, intenzíven foglalkoztatja őket saját énjük. Az ember serdülőkorban próbálja meg először megfogalmazni önmagát, megválaszolni azokat a korántsem könnyű kérdéseket: „Ki vagyok én?”, „Milyen vagyok?”, „Milyennek látnak mások?” A kérdésekre adható válaszok alkotják az egyén önmagáról kialakult képét egyszóval az énképét. A serdülőkori énkép és önértékelés az egész életre nézve meghatározó, hiszen a felnőttkori személyiség gyökerei a serdülőkorba nyúlnak vissza.
A serdülők pszichológiájával és pedagógiájával terjedelmes szakirodalom foglalkozik, ugyanakkor úgy véljük, hogy többet kell tudnunk általában a tizenéves fiatalok énképéről, illetve arról, hogy ők hogyan szemlélik önmagukat. A serdülők énképével kapcsolatban Magyarországon az 1970-80-as években illetve az ezredfordulón több vizsgálat is készült, de ismert tény, hogy a fiatalok arculata is változik. Fő tendenciákban mindenképp hasonlatosak, de vannak olyan jellegzetességek a tanulói személyiségekben, amelyek nem pontosan olyanok, mint a korábbi évtizedekben. Ennek oka egyfelől a 21. század változó szocializációs modellje, másfelől a társadalom, az életvitel, a szórakozás és a kulturális ”fogyasztás”
átalakulása. A dolgozat empirikus részében azt kutatjuk, hogy ezen változások idején a serdülők hogyan értékelik önmagukat, milyennek látják őket a társak illetve, hogy milyenek szeretnének lenni. A serdülőkor a legalkalmasabb az énkép ilyen jellegű vizsgálatára, hiszen ekkor kezdenek kialakulni a fiatalokban az önmagukról, önmaguk személyiségéről formált elképzelések. Két oka is van, amiért e téma irányába terelődött érdeklődésem. Egyrészt
5
nagyon érdekelnek a serdülőkorú fiatalok. Másrészt leendő kommunikációtanárként a tanulók oktatásában kiemelt fejlesztési feladatként jelenik meg az énkép és az önismeret fejlesztése, mivel az önértékelésének jelentős szerepe van abban, hogyan viselkedik, hogyan kommunikál az egyén egy adott helyzetben. Ezen okokból nagyon kíváncsi voltam arra, hogy a 14-18 éves fiatalok milyen önértékeléssel rendelkeznek, hogyan látják önmagukat.
A munka a pubertáskorú fiatalok énképének vizsgálatát tűzte ki feladatul. Azonban mielőtt elkezdenénk kutatásunk eredményeinek bemutatását, egy rövid elméleti áttekintést nyújtunk. A szakirodalmi bemutatás két nagy tartalmi egységből áll. Az első rész a serdülőkor rövid bemutatását tárgyalja, a második rész pedig az énképet azon belül is a serdülők énképének jellegzetességére helyezi a hangsúlyt. A serdülőkor teljes résztelességgel történő bemutatására jelen dolgozat keretei között nem vállalkozunk. A pubertáskor rövid összefoglalását néhány serdülőkkel kapcsolatos kutatási eredménnyel színesítetjük, majd a további áttekintésben azt vázoljuk, hogy milyen sajátosságai vannak a serdülőkornak a modern társadalmakban illetve a természeti népeknél. Az egyszerű kultúrákban a gyermekkorból a felnőttségbe való átmenet nem szakasz, hanem egyértelmű határvonal, ami valamilyen beavatási szertartáshoz köthető. A dolgozatban kontinensenként mutatjuk be, hogy a különböző népeknél milyen beavatási szertartáson kell átesniük a serdülőknek, hogy az ifjakat a közösség teljes jogú tagjának tekintsék. A dolgozat első része elméleti összegzést nyújt, majd a második pedig ismerteti kutatásunk hipotéziseit és eredményeit.
A vizsgálattal a serdülők önismeretére vonatkozó tudás pedagógiai hasznosítását szándékozzuk segíteni. Reméljük, hogy kutatásunk hozzájárul a serdülők mélyebb megismeréséhez illetve a diákok énképéből olyan ismeretek vonthatóak le, amelyek a velük való bánásmódnál illetve személyiségük nevelésnél kiindulópontként szolgálhatnak.
6
SZAKIRODALMI ALAPON NYUGVÓ ELMÉLETI ÁTTEKINTÉS
http://idesuss.hu/hirek/kamaszkor-kuzdelem-szulokent-es-gyemekkent-egyarant-153
http://www.nlcafe.hu/csalad/20110406/fiatal_lanyok_serdulokori_beavatasa/
7
I. SZAKIRODALMI ALAPON NYUGVÓ ELMÉLETI ÁTTEKINTÉS
1. Serdülőkor
Vikár György (1999) a serdülőkort a gyermek- és a felnőttkor közötti átmenetként határozza meg, melyre folyamatként kell tekintenünk. A serdülőkor biológiai változások sorozatával kezdődik, amelyet pubertásnak (nemi érés) nevezünk. A gyerekkorból való kilépés a nemi érésen kívül magába foglalja a pszichés és a szociális fejlődést is. A serdülőkor éles határát nehéz meghúzni, mivel sok az egyéni eltérés illetve a genetikai és a környezeti tényezők is befolyásolják a fejlődés ütemét (Cole-Cole, 2003). A szakirodalom többnyire 14-18 év közé teszi ezt az időszakot. Napjainkban a szakemberek arról számolnak be, hogy a nemi érés sokkal korábban kezdődik, mint fél évszázaddal korábban. Az akcelerációt, a fejlődés felgyorsulását előrelendíti a nagyvárosok gyors életritmusa, a sajtóban, filmeken közvetített szexuális tartalmú hatások tömege, a külvilágból származó információk sokasága és a jobb táplálkozás (Murányi-Kovács, 1980).
Murányi-Kovács Endréné (1980) szerint a serdülőkor az emberi fejlődés hosszú szakasza, amely három alszakaszra osztható: 1. prepubertás, előserdülés, 2. pubertás, 3.
utóserdülés, ifjúkor. A prepubertás a civilizált társadalmakban 9-12 éves korig tejed, a pubertást, amely a serdülés kibontakozását és tetőzését foglalja magába 13-16 év korig tart. A serdülőkor az utóserdüléssel, az ifjúkorral zárul, amely a 20. év körül ér véget.
A serdülőkorban jelentkező intenzív biológiai változások során a test átformálódik. Az agyalapi mirigy irányító és összehangoló tevékenysége során a szervezet egész hormonális rendszerének működése átalakul. Ennek hatására a növekedés felgyorsul, a testarányok megváltoznak, az elsődleges nemi szervek funkcionálisan éretté válnak és kialakulnak azok a másodlagos nemi jellegek, amelyek külsőleg is megkülönböztetik a nőket a férfiaktól. Ezzel párhuzamosan megjelenik a szexuális vágy, a másik nem iránti érdeklődés. A lányoknál a hirtelen növekedéstől számítva körülbelül 18 hónap múlva jelentkezik az első menstruáció. A bekövetkező testi változások eredményeként a fiatalok elérik a biológiai érettség állapotát.
Ennek hatására kezd kibontakozni náluk a szexuális viselkedés illetve érintkezés, kialakulnak az első szerelmek és párkapcsolatok (Cole-Cole, 2003). Egy 2006-ban végzett, szegedi középiskolások párkapcsolatról, családi életről való véleményét feltérképező kutatásból kiderül, hogy serdülőkorban a fiatalok egyharmadának van párkapcsolata. A kutatás szerint a lányokra jellemzőbb, hogy párjuk van, ezen kívül a családstruktúra befolyásoló erő.
8
Pubertáskorban azoknak a tizenéveseknek van párjuk, akik otthon két szülővel élnek (Kovács-Pikó, 2008).
A serdülőkorba lépő fiataloknak a testi változásokkal párhuzamosan személyiségük is megváltozik. A pubertáskori személyiségfejlődés legszembetűnőbb megnyilvánulása a serdülők erős függetlenség-, szabadság- és önállóságvágya, amely szembeállítja őket a felnőttekkel, ez pedig konfliktuslehetőségekhez vezet. A serdülőknek a felnőttektől való függetlenségi törekvése mellett nagy erővel igyekeznek, hogy önálló egyéniségét másoktól elhatárolja, személyiségét kialakítsa. Ennek az igénynek a megjelenésével a serdülők belső világuk felé fordulnak, saját tulajdonságaik és annak megismerései foglalkoztatják. (Murányi-Kovács Endréné, 1980). Erik Erison pszichoszociális elméletében a serdülőkor legfőbb fejlődési feladatának az identitás, a „Ki vagyok én”? kérdésre való válasz megtalálását tartja.
Az egészséges pszichoszociális fejlődés szerves részeként vezeti be Erikson az identitáskrízis fogalmát, amely az serdülők önmagukban való kételkedését jelenti. Ekkor a tizenéves fiatalok különböző viselkedésformákat próbálnak ki, ezáltal keresik meg önmagukat és alakítják ki a felnőtt én-identitásukat. Az identitáskrízis ideális esetben a húszas évek elejére, vagy a közepére megoldódik (Atkinson, Atkinson, Smith, Bem, 2003).
Az identitás kialakulásában kitüntetett szerepe van az azonosulási folyamatnak. A serdülőknek szükségük van ideálokra, amelyekben megtalálhatják önmagukat, amikhez mérhetik magukat. Ilyen ideál lehet a példakép, amiből összerakják a serdülők a követendő értékek rendszerét (Gál-Majzik, 1982). Egy 2005-ben végzett példaképválasztást vizsgáló magyarországi kutatás rámutat arra, hogy a serdülőknél szinte azonos mértékben jelennek meg a családból és a médiából választott példaképek, ugyanakkor a tanári példaképek és a magas kultúrából származó orientációs személyek (tudósok, művészek) száma elenyésző. A vizsgálat eredményei szerint a serdülők nagy része egyéni tulajdonságok miatt választotta magának az adott példaképet. Főleg az idősebbekre jellemző, hogy nincs példaképük, amit az egyediség, az autonómia hangsúlyozása miatt utasítottak el (Berta, 2008). Azt gondolom, hogy a fiatalok a médiából való példaképválasztása, azért ilyen meghatározó, mert napjainkban a szabadidős tevékenységek átrendeződtek. A fiatalok kevesebbet olvasnak és több időt töltenek a televízió előtt, ahogy már erre több kutatás is rávilágított (Keresztes – Pluhár – Pikó, 2009; Ábrahám, 2006). Továbbá úgy vélem, hogy a serdülők médiából való azonosulási modellkeresése negatív hatással van személyiségfejlődésükre, mivel a piac- és profitorientált kereskedelmi televíziók műsoraiban szereplő személyek, előállított „sztárok”
9
eltorzult eszményképet, értékorientációt sugallnak a közönség számára. A serdülőknek még kialakulatlan a személyiségük, ezért szükségük lenne arra, hogy a szülők segítsék őket a tévében látottak értelmezésében.
Serdülőkorban a biológiai és lelki átalakuláson kívül megváltozik a kortársakkal és a felnőttekkel való kapcsolatok rendszere. A kamaszok számára fontossá válik a nagy társas csoporthoz tartozás, több időt töltenek a kortársak körében valamint a barátság szerepe megnő. Serdülőkorban a klikk és a banda lesz az új kortárscsoportforma. A társas kapcsolatok új formái a gondolkodás összetettebb formáit igénylik, megjelenik a logikus és hipotetikus gondolkodás. Az újfajta gondolkodás egyik megnyilvánulása, hogy a serdülők bírálják a felnőttek által kinyilvánított életbölcsességeket. Lelkes érdeklődést mutatnak az elvont eszmék iránt, amiknek követése révén igyekeznek megtalálni önmagukat. Az erkölcsi kérdésekről való gondolkodás is hozzásegíti őket identitásuk kialakulásához. A serdülők többségét erősen foglalkoztatja, hogy mi a jó, és mi a rossz, milyen elvekre kellene alapoznia viselkedését, és melyek szerint kellene megítélnie másokét. A gyermekkorból kilépő fiataloknak szélesebb tudásuk van a társadalmi normákról és az erkölcsi követelményekről (Cole-Cole, 2003). A serdülők erkölcsi szocializációját vizsgáló kutatás szerint az életkor növekedésével korreláló csökkenést mutat a hagyományos normák követésének hajlandósága.
A fiatalok a barátok becsapását, titkaik elárulását súlyos véteknek látják, az erőszakos cselekedeteket pedig elutasítják. A hagyományos szabályok, normák betartása a fiúk, a rossz tanulók, a magasabb évfolyamra járók számára kevésbé fontos. A fiatalok fontosnak tartják a vélemény melletti kiállást, ugyanakkor a többség akaratával szemben kevesen vállalják meggyőződésüket (Szekszárdi – Horváth – Buda – Simonfalvi, 2000).
Az említett változások hatására a serdülőknél gyakoriak a hangulati hullámzások, az egyén akaratától független, indulati események. A tizenévesek ebben a korban sokszor ingerlékenyek, kedvetlenek, sőt nem ritkán „lusták”. A kamaszokkor az érzelmi nyugtalanság időszaka, a serdülők igen gyakran felháborodnak, könnyen megbántanak másokat, de ugyanakkor gyorsan lelkesednek vagy elérzékenyülnek. Ezek a személyiség mélyebb rétegeit érintő vonások attól is függenek, hogy az egyén milyen kultúrában nő fel. (Murányi-Endréné, 1980).
Összefoglalóan elmondhatjuk, hogy a serdülő fiatal egy átmeneti időszakot él meg, amikor az egyén már nem gyermek és még nem felnőtt. Ebben az életszakaszban a szervezet működésének átalakulása és a személyiség intenzív formálódása megy végbe. A külső és
10
belső átalakulások következtében jelentkező emocionális folyamatokban és a konfliktusok létrejöttében nagy befolyása van a kultúrának és a családi környezetnek.
1.1. Serdülőkor a modern társadalmakban
A serdülőkornak a testi és lelki folyamatok mellett három fő követelménye van: 1. a szülőkről való érzelmi leválás; 2. azonosulás a nemi szereppel; 3. a felnőtt szerep vállalása.
Nagy feladatok ezek a modern kultúra bonyolult és ellentmondásos követelményrendszerében felnövő serdülőnek. „A serdülőkor nyugtalansága, lázadása gigantikus küzdelem e célok elérésére” (Vikár, 1999, 56). A modern társadalmakban a serdülőkor fejlődés-lélektani szempontból egy viharos periódus, melyben gyakoriak a problémák és a konfliktusok. A problémák lélektani okait három területen kereshetjük: 1. a gyermekkor traumatikus történései miatt a fiatal a serdülés terheivel nem bír megbirkózni; 2. a család belső egyensúlyzavarai a serdülőkor fokozatos függetlenedési folyamatának útját állják; 3. olyan elvárásokkal szembesítik a serdülőt, amelyek én-azonosságával nehezen egyeztethetők össze. Ezek a faktorok kiegészítik egymást, sőt ok-okozati összefüggésben is állhatnak egymással (Vikár, 1999).
A modern társadalmakban a felnőtté válás sok és bonyolult szerepek elsajátításával jár, amelyek sokrétűek és összetettek. E kultúrákban a szociális környezet rendkívül szövevényes, az emberek egymással való kapcsolatát bonyolult normák szabályozzák. Ebből adódóan az embernek már a gyermekként sok viselkedésszabályt kell megtanulnia, majd a serdülés periódusában aránylag rövid idő alatt alkalmazkodnia kell a felnőtt világhoz. Tehát a gyerekkorból kilépő fiataloknak el kell sajátítaniuk a társadalmi szerepeket és szociális érintkezés normáit, ami nem könnyű feladat számukra. Szociálpszichológiai megfigyelések szerint az átállásban nem annyira a nyilvánvaló viselkedésszabályok okoznak gondot a serdülőknek, hanem inkább az emberi kapcsolatok sokrétű, rejtett, alig tudatosítható szabályai (Buda, 1970). Buda Béla (1974) szerint a serdülőkori nehézségek oka az, hogy a társadalom túl bonyolult követelményeket állít a serdülő elé, amelynek teljesítési módját nem tanítja meg.
A modern társadalom bonyolult követelményei és szerepelvárásai növelik a konfliktusforrásokat és serdülő életében egyre több problémás helyzetet idéznek elő.
A serdülőkorban gyakran előfordulnak olyan jelenségek, amelyek más életkorokban kórosnak számítanak, ám többségük a serdülőkor kísérőjelenségei vagyis a korszak lezárása után elmúlnak. E jelenségek lehetnek testi tünetek – átmeneti magas vérnyomás, fejfájás vagy
11
kifejezetten lelki problémák: búskomorság, befeléfordulás, kirobbanó agresszivitás, depresszív hangulatok. Ezek a tünetek néha nagyon ijesztőek, de az esetek többségében nem súlyos lelkibetegség kezdetét jelzik, hanem a serdülőkori válság tüneteinek minősülnek. A bizalom, a biztonságot nyújtó családi kapcsolat az, ami a serdülőkori krízis megelőzésében segíthet (Vajda, 1991).
A serdülőkorról való felfogást lényegesen módosították a 20. századi kultúrantropológiai kutatások, amelyek az ősi életformában élő népeknél vizsgálták a nevelés, a szexualitás, az érzelmi élet és a kultúra összefüggéseit. Vizsgálataik egyik tanulsága az, hogy a serdülőkor lélektana szoros összefüggésben áll a társadalmi és kulturális viszonyokkal.
Először Margaret Mead amerikai antropológusnő figyelt fel arra, hogy a pubertás az egyszerű természeti népeknél problémamentes, a civilizált kultúrákban észlelhető serdülőkori nehézségek, identifikációs problémák hiányoznak (Vikár, 1999). Tehát a gyermekkorból a felnőttkorba való átmenet elsősorban a modern civilizációkban jelent kritikus időszakot, amelyekben a gyermeki és a felnőtt világ közötti elkülönülés az évszázadok során egyre nagyobb és időben is kiterjedtebb lett. A modern társadalmakban a gyerekkor határa kitolódott a felnőttség irányába, ami a tankötelezettség időtartamának meghosszabbodására vezethető vissza. A társadalmi körülmények az önálló egzisztenciával nem rendelkező egyéntől azt követelik, hogy tanuljon, maradjon családjától függő helyzetben. Mivel egyre több időt vesz igénybe a tanulás, a civilizált társadalmakban a gyermeki világból nehezebb átlépni a felnőtt társadalomba. A felnőttségre való felkészülés meghosszabbodása a biológiai és a szociális érettség eltávolodását okozta. Ennek a késleltetésnek hátrányos következményei a serdülőknél jelentkező belső konfliktusok és a környezettel való összeütközések (Vajda, 1991).
1.2. Serdülőkor a természeti népeknél
A természeti népeknél a serdülőkor a szubjektív nehézség szempontjából semmiben sem tér el a többi életkori szakasztól. A testi serdülés lefolyása nem különbözik, olyan mint máshol, de a pszichés változások alakulása folyamatosabb. A személyiségen belüli változások könnyen végbemennek, a serdülők nem kerülnek ellentétbe a környezettel, és érzelmi, indulati hullámzás állapotába csak ritkán kerülnek (Buda, 1974). Tehát az egyszerű népeknél a serdülőkor lefolyását nem kísérik olyan problémák, mint a civilizált társadalmakban. Ennek magyarázata, hogy a természeti népeknél egyszerűbbek a felnőttséggel járó követelmények. A felnőtt személyiség helyzetébe való beilleszkedés könnyebb, mivel e kultúrák kevesebb
12
alkalmazkodást követelnek meg az egyéntől. A felnőtt státus elérése csupán azt jelenti, hogy a családi rendszerben új pozíciót foglal el az egyén, és fokozottabban vesz részt a közösség gazdasági életében. A munkával kapcsolatos tevékenységeket már a gyerekek is gyakorolják.
A munkamegosztásban nincsenek olyan pozíciók, amelyhez különösebb képzésre vagy tanulásra lenne szükség. Az természeti népeknél a nemek kapcsolatát egyszerű normák szabályozzák, e normák között kevés a tilalom. A szexuális játékok megengedettek, amelyeket az egyén már gyerekkorától kezdve a felnőttektől néz el, mivel a törzs együtt, egymás előtt él. A nemi érés idejére a serdülőknek már bőséges tapasztalataik vannak a szexuális élet területén. Az egyszerű népek életében az individualitás nem kap akkora hangsúlyt, mint a fejlett társadalmakban (Buda, 1970).
A család befolyásában lényeges különbség van a fejlett és a fejletlen társadalmak között. A természeti népeknél a család lélektani jelentősége kisebb, a gyerek és a szülők közötti érzelmi kapcsolat kevésbé erős, ugyanakkor a család egzisztenciális jelentősége nagyobb. A civilizált társadalmakban a szülő-gyermek kapcsolat a szülő tekintélyén alapul, a természeti népeknél inkább a tekintély erején és azon a tényen, hogy a gyerek számára fontos lehetőségek felett a szülő gyakorolja a kontrollt (Buda, 1974).
A természeti népeknél a gyermekkorból a felnőttségbe való átmenet nem szakasz, hanem egyértelmű határvonal, ami valamilyen beavatási szertartáshoz köthető. A fiatalnak egy életkor vagy egy fejlettségi szint elérésekor valamilyen beavatási szertartáson kell átesniük, melyet követően az ifjakat a közösség teljes jogú tagjának tekintik (Vajda, 1991). A beavatás idején a serdülőknek speciális módon kell viselkedniük, bizonyos próbatételeket kell kiállniuk, valamint számos tabunak és étkezési tilalomnak vannak alávetve. M. Eliade (1999) szerint a különféle próbatételek célja, hogy a serdülőt felkészítsék a felnőttélet felelősségére és bevezetik a szellemi életbe.
1.2.1. Serdülőkori beavatások
Popper Péter (2001) szerint a rítusok és a szertartások társadalmi funkciója elsősorban az, hogy stabilizálja az egyének és a népek identitását, azonosságtudatát, a személy felelni tudjon, a „ki vagyok én?” kérdésre. Ezekben a kultúrákban ismeretlen az érésben lévő ember identitászavara. A beavatási szertartások során a fiatalok tanulságot tesznek arról, hogy alkalmasak a felnőttéletre. Ezek a szertartások tulajdonképpen felnőttségi próbák, melynek során az egyszerű népek serdülői bebizonyítják, hogy képes önmagukat és jövendő
13
családjukat ellátni. Ha a törzs vadászó életmódot folytatott, akkor a fiatalnak felfegyverkezve egyedül el kell mennie vadászni, és egy jelentős elejtett vaddal kell hazatérnie. Az ezekhez hasonló próbatételek a természeti népeknél a szociális felnőttség próbái (Popper, 2001).
Arnold van Gennep francia vallásetnológus, antropológus szerint (idézi Gaál) a beavatási szertartások három fázisból tevődnek össze: elkülönítés, határállapot és visszafogadás. Az egyént először elkülönítik az addigi környezetéből, majd pszichéjét és testét megterhelő próbáknak vetik alá. A közösség csak akkor fogadja vissza az egyént, ha kiállta a próbákat. A próbák kiállásával az egyén új státuszt, esetenként új identitást kap. A beavatási szertartásoknak azokban a kultúrákban hangsúlyosak – és szélsőségesek – amelyekben nagyon fontos az együttműködés, ilyenek például a vadászó népek, amelyekben kiemelt szerepe van a transzcendentális elmélyülésnek, mint például az indián törzsek, illetve azoknál a törzseknél, ahol az egyén túléléséhez szükséges, hogy elsajátítsa a közösség teremtésmítoszait, hagyományait, mint például a földműves népek. A szertartások funkciója hogy módosítsák, majd „új minőségben” integrálják az egyént a közösségbe (Gaál, 2009).
A serdülőt a beavatás „teszi” felnőtté illetve e rítusok és a bennük foglalt kinyilatkozások jóvoltából ismeri el a közösség teljes jogú tagjának. A beavatási rítusok révén megy végbe az átmenet a gyermek-vagy serdülőkorból a felnőttkorba, s amelyek a közösség minden tagja számára kötelezőek. A beavatás a fiatalt bevezeti az emberi közösségbe és egyben a spirituális értékek világába. Elsajátítja a felnőttek viselkedését, technikáit és intézményeit, de a törzs mítoszait és szent hagyományait, az istenek nevét és alkotásaik történetét is. A beavatási szertartás tehát a törzs mitológiai és kulturális hagyományait is magába foglalja. Az ifjúavatás a serdülők anyjuktól való elszakításával kezdődik, amely nemcsak a gyermekkor világától való elszakadást jelenti, hanem a gyermek felelőtlen, boldog, tudatlan és aszexuális állapotból való kiragadására is utal. A szakítás oly módon történik, hogy az anyákban és az avatandókban egyaránt mély nyomot hagyjon. Az ifjak számára azért meghatározó élmény a beavatás, mert amíg gyermeki státusban vannak, egyáltalán nem vesznek részt a törzs vallási életében. A mitikus idők felelevenítésével lehetővé teszik a
A serdülőt a beavatás „teszi” felnőtté illetve e rítusok és a bennük foglalt kinyilatkozások jóvoltából ismeri el a közösség teljes jogú tagjának. A beavatási rítusok révén megy végbe az átmenet a gyermek-vagy serdülőkorból a felnőttkorba, s amelyek a közösség minden tagja számára kötelezőek. A beavatás a fiatalt bevezeti az emberi közösségbe és egyben a spirituális értékek világába. Elsajátítja a felnőttek viselkedését, technikáit és intézményeit, de a törzs mítoszait és szent hagyományait, az istenek nevét és alkotásaik történetét is. A beavatási szertartás tehát a törzs mitológiai és kulturális hagyományait is magába foglalja. Az ifjúavatás a serdülők anyjuktól való elszakításával kezdődik, amely nemcsak a gyermekkor világától való elszakadást jelenti, hanem a gyermek felelőtlen, boldog, tudatlan és aszexuális állapotból való kiragadására is utal. A szakítás oly módon történik, hogy az anyákban és az avatandókban egyaránt mély nyomot hagyjon. Az ifjak számára azért meghatározó élmény a beavatás, mert amíg gyermeki státusban vannak, egyáltalán nem vesznek részt a törzs vallási életében. A mitikus idők felelevenítésével lehetővé teszik a