Tisztelt Hallgatóm!
Ebben a tankönyvben a nagyhírű magyarországi szőlészet és borászat történetével, annak gyökereivel, forrásaival, kialakulásával, fejlődésével és hatásaival fog megismerkedni. Ez azért fontos, mert történelem nélkül nincs jövő, és a magyar borágazat története egy nagy múltú európai borrégió történetét tükrözi. Ez a történet elválaszthatatlan az ország, a vidék, azon belül a borvidékek történetétől, az ott lakó és termelő emberek vallási és nemzeti-etnikai kisebbségi hovatartozásából adódó történetétől. A szőlő- és borágazat elválaszthatatlan a mindenkori termelő kultúrától, jelzi a termelés és a termelő társadalom színvonalát, fejlődését. Olyan művelési ágról van szó ugyanis, amely nagy értéket állít elő, megfelelő szaktudást és szakismeretet követel meg. A szőlőtermesztés, még hullámvölgyeiben is egyféle ösztönzést jelentett a túlélésre, a nehézségek leküzdésére. Az a sok szépség, lelki-fizikai boldogság, amit a szőlő- és bortermelés jelent, megszépítette és megedzette a szőlő- és bortermelők lelkét. Ezért harmonikus a borász élete, ezért jelenti a küzdések és a lemondások ellenére is a szőlő gondozása az életet. Lehet, hogy 150 éves török iga nyomta a magyarországi szőlősgazda vállát, de ha kellett, gyökerestül telepítette át szőlőhegye egy részét, hogy békésebb, nyugodtabb új helyén kedves szőlőtőkéi neki teremjenek, és elvadulva ne a töröknek való behódolást szimbolizálják. A magyar szőlő-bortermelésben ez az erő, ez a kitartás és élni akarás jelenti azt a hihetetlen pluszt, amit ez az ágazat adott és ad gazdájának, népének. A magyar szőlő- és bortermelés története ezért nem csak egy művelési ág történetét jelenti (bár kétségtelen, hogy az egyik legfontosabb a művelési ágak közül), hanem az életet, a megmaradást, egy nép illetve népcsoportok történetét is jelzi egyben. Így tehát természetesen nem csak szakmatörténeti kérdésként, hanem általános népismereti, önismereti forrásként is tekinthetünk a magyarországi szőlészet-borászat múltjára, történetére.
Mindezek ismerete pedig számunkra nem csupán a borkultúra ismeretét, hanem tágabb értelemben az általános magyar és európai kultúrába való beágyazódást, kapcsolatainkat is tükrözi: Európát Magyarországon és Magyarországot Európában.
A tartalom áttekintése leckénként, modulcímenként.
1.1 BEVEZETÉS
− I. A magyarországi szőlő-borkultúra észak és dél, kelet és nyugat között - A kárpát-medencei borászat, mint Európa borászata kicsiben.
− II. Eltérő és hasonló jegyek a kialakuló szőlő-borvidékek között (Szőlőhegyek, szőlőskertek)
− III. A szőlő és a borpince mint munkahely és jövedelemforrás, mint közösségi élmény és mint a helyi demokrácia színtere
– Helybeli és idegen birtoklás a szőlőhegyeken
– A minőségi szőlő-borgazdálkodás mint munka és munkahely
– A szőlő és a bor mint szentelmény, a szőlőhegy és a pince mint a vallási kegyesség helyszíne
– A szőlő és a pincék mint a hétköznapok és ünnepek terei
− IV. Az ízek-zamatok birodalma, a magyar bor hírneve egykor és ma
− V. A kárpát-medencei szőlőtermesztés-borászat kezdetei és vázlatos története – Ókori (kelta-római) nyomokon a honfoglalók keleti boraival – A törökök szőlei, déli hatások
– Nyugat-Európa új hatásai a 18. századtól – A szőlők a 19. század második felében
− VI. További táji, történeti különbségek (borvidékek és bormárkák kialakulása – Borvidékek és bormárkák, eltérő jellegük
− VII. A magyarországi borvidékek mint innovációs központok, és a polgárosodás központjai – Borvidékek a Kárpát-medence közepén, a mai határokon belül
− VIII. Borvidékek és minőségi bortermelés a Kárpát-medence peremterületén
– Kelet-Magyarország, Erdély és Moldva szőlő-borvidékei – Dél-Magyarország szőlő-borvidékei
− IX. Nyugat-Magyarország szőlő-borvidékei – Észak-Magyarország szőlő-borvidékei
− X. A bortermelés helyzete Magyarországon a II. évezred végén. A magyar bor helye ma Európában és a nagyvilágban
Célkitűzés: A magyarországi szőlészet és borászat kialakulásának és hatásának, valamint a magyar borászat és az európai borászat kölcsönkapcsolatainak, hatásainak megismerése, kimutatása, értelmezése, a jelentősebb tendenciák felismerése. Ennek megfelelően követelmény a főbb tendenciák ismerete, a történeti, táji különbségek bemutatása, ezek okai és hatása a magyar bortörténetben. A vizsgán szóbeli tételből kell felelni, vagy írásbeli teszt kérdésekre kell válaszolni, hogy lemérhető legyen a hallgató ismeretanyaga, és be kell számolni a teljesítményt minősítő érdemjegyért.
Definíciókat, kulcsfogalmakat kell meghatározni, önellenőrző kérdéscsoportokat, nyitott kérdéseket, illetve 2-3 eldöntendő kérdést kell megválaszolni, valamint párosításos, feleletválasztásos kell megoldani.
Kiegészítések: Irodalomjegyzék, glosszárium, fogalomjegyzék a végén.
1.2 KEDVCSINÁLÓ
„ A vízital igen árt az étel közben.
Gyomrot meghidegít, s nem emésztet könnyen, Valamint bevészed, jő ki majd akképpen,
Hanemha mind estig dolgozol erősen.
Igyanak bort azért inkább az emberek, A több állatoknak jót tésznek a vizek.
Vagy mikor folyam nincs éltessék kútfejek Nem jó, hogy csak vízzel éljenek emberek”
Ezt a rímekbe szedett jó tanácsot a középkortól virágzó salernói orvosi iskola „De conservanda bona valetudine” címmel ismertté vált tankölteményében olvashatjuk. A mű a 18. századig több mint háromszáz kiadást ért meg, 1693-ban magyarra is lefordították. A mű felfogása, mondanivalója Európa-szerte, így természetesen Magyarországon is lelkes követőkre talált a szőlőhegyeken és a borpincékben.
Könyvünkben a magyar szőlő-borgazdaság történetét, helyzetét, jelenkorra ható múltját és gyökereit szeretnénk bemutatni, hogy a borbarát előtt világossá váljon az egyes jelenségek miértje, kialakulása, napjainkig tartó hatása.
A globalizálódó, egységesülő Európában a helyi tradíciók, a nemzeti kulturális örökségnek számító helyi kulturális hagyományok ugyanúgy színesítik a hétköznapi és az ünnepi életet, mint az ún. magas kultúra más elemei. Ugyanakkor ezek a hagyományok az identitás, az önazonosság tudat, az egészséges nemzeti büszkeség szempontjából sem elhanyagolhatóak, sőt elmondhatjuk, hogy a homogenizálódó, egységesülő világban ezek az egyéni, az eltérő fejlődésű történeti múltból adódó különbségek egyre inkább felértékelődnek. Tömören megfogalmazva azt mondhatjuk, hogy: A hagyomány lett a jövő. Vagyis a mai életünk alapjául szolgáló tudás a múlt gazdag és kiapadhatatlan forrásából táplálkozik. Hiszen minden új magában hordozza a régit, amit ugyan meghalad általában, de nélküle ingataggá és bizonytalanná válik.
A szőlővel és a borral kapcsolatos tárgyak, műemlékek, események, nemzeti kulturális örökségek kedvező lehetőséget adnak a magyar szőlő-borkultúrára való emlékezésre. Arra a jelentős, a történelem homályába vesző, az emberi kultúra szerves részét alkotó szőlő-bortermelési kultúrára, és mindarra, ami ezzel szorosan összefügg, ami vidámságot és szomorúságot, vagyont, jólétet és
pusztulást, háborúságot és békét jelentett a szőlővel, borral foglalkozó emberek millióinak. Mint az élet más területén is, mindig a mértéket, a megfelelő arányt kellett megtalálni ebben is. Aki elitta az egészségét és vagyonát, az mindig a bort okolta, sohasem önmagát. Aki viszont a szőlőből és a borból gazdagodott meg, az áldhatta jó sorát, szorgalmát. A kulturált borfogyasztás ugyanolyan fontos része volt a borkultúrának, mint a művészetnek a múzsák. Sőt, a múzsák talán éppen a jó bor hatására csókolták homlokon a művészeket! A szőlő és a bor persze sokkal több volt ennél. Azokon a kedvező ökológiai adottságú területeken, ahol kiváló minőségű szőlő termett, a bortárolás révén messzi földön híres borral kereskedhettek, amelynek köszönhetően a szőlő- és bortermelés fontos megélhetési tényező lett. Így a szőlő, bár helyi termelésű növény volt, amit általában jogilag is védett zárt és elkülönített területeken termeltek, a borkereskedelem révén távoli tájak lakóihoz is eljutott, s így azok bekerültek egy-egy nagyhírű borvidék, bortermő hely vonzáskörébe. Nem véletlen, hogy már a középkorban is olyan nagymértékű volt az idegen (nem helybeli) ún. extraneus birtoklás Magyarországon. A török hódoltság miatt a középkori legjelentősebb és leghíresebb borvidékünk, a Szerémségi borvidék kiesése révén számos szőlőbirtokos gazda, elsősorban jómódú városi patrícius polgár már Nyugat-Dunántúlon próbált magának szőlőbirtokot szerezni. De a folyamatos középkori német betelepülés és szőlőbirtok szerzés is ebben a formában jellemezte Nyugat-Magyarországot. Az észak-, északkelet-magyarországi borkereskedő városok polgárai pedig arról a Tokaj-hegyaljáról gyűjtötték be a termést és kereskedtek a borokkal, amely borvidék a török előrenyomulása idején jó ökológiai adottságának és szorgalmas boros gazdáinak köszönhette egyre növekvő világhírnevét.
A szőlőhegyre kiballagó gazda végtelen nagy nyugalmát, kiegyensúlyozott életszemléletét ma is megirigyelhetjük. A szőlőhegy reménnyel töltötte el a borukra mindig büszke boros gazdákat, és értelmet adott munkájuknak. A meg-megismétlődő természeti csapások, a földesúri visszaélések, a mindennapi élet gondjai, a történelem szélviharának csapásai ellenére az életbe vetett hitet, a termelő-alkotó munka értelmét hirdetik a szőlőhegyek, a mai városi szemnek is kedvesnek tűnő, az egykori borokat védő és rejtő, csakis természetes anyagokból épített présházak, pincék.