Kedves Tamás!
Kerek születésnapod alkalmából, némi műfaji keveredéssel, episztolai keret-ben, egy másik generációnak szóló irodalom adalékaival előállva szeretnék ünnepélyesen hozzájárulni közép-európai kultúrtörténeti kutatásaidhoz – saját szakterületemről, a gyerekirodalom köréből.
Komoly, meglett tudós férfinak talán nem stílszerű holmi gyerekes üggyel előállnom. Mégis megteszem. Bátorkodom vele előhozakodni nemcsak azért, mert ősidők óta ezzel (is) foglalkozom, hanem mert ősidők óta van köztünk egyfajta hangvétel, amit nagyon kedvelek, és ami élcelődő humorodnak kö-szönhető.
Komolyra fordítva a szót, néhány apró cseh-megével szeretnék Neked kedveskedni.
A müncheni Nemzetközi Gyerekkönyvtárban (Internationale Jugend-bibliothek) a szakirodalmat böngészve több jelentős külföldi gyerekiroda-lom-elméleti, illetve történeti műben találkoztam azzal a meglátással, sőt, határozott kijelentéssel, hogy Jan Amos Komenský Orbis Pictusa a gyerek-irodalom-történet első kiemelkedő műve, az első igazi gyermekképeskönyv.
Tehát amellett, hogy a mester munkássága az egyetemes pedagógiatörténet szempontjából különleges jelentőségű, A világ útvesztője és a szív paradicso-ma pedig a világirodalomnak paradicso-ma is gyöngyszeme, az Orbis Pictus a nyugati kultúra viszonylag fiatal művészeti ágának, a gyerekirodalomnak alapműve.
Természetesen ez visszamenőleges besorolás, bizonyos mértékig visszavetítés, mégis megállja a helyét abból az aspektusból, amelyből az angolszász és német szaktörténészek elemzik és vizsgálják az életművét. Érdemes felvetnünk az életmű magyar vonatkozásait is, mert az Orbis Sensualium Pictus (ʼA látható világ képekbenʼ) első részletei próbanyomatban Sárospatakon jelentek meg.
Másik, szintén a gyerekirodalommal kapcsolatos észrevételem, hogy a Pavel Janoušek főszerkesztésével készült, négykötetes Dějiny české literatury 1945–1989
minden egyes kötete, korszakonként önálló fejezetet szentel a gyerekiroda-lomnak. Ezt a tényt fontos tettnek tartom a gyerekirodalom helyzete szem-pontjából. Ugyanakkor a Cseh Irodalmi Intézet (Ústav pro českou literaturu) nem foglalkozik külön a gyerekirodalommal, és a cseheknek nincs külön gyerekirodalmi intézetük. Magyarországon szimbolikus jelentőséggel bír, hogy 2012-ben sikerült megalapítani a Magyar Gyerekirodalmi Intézetet.
Hogy az irodalomból mi szól gyerekeknek és mi felnőtteknek, az megle-hetősen változó és képlékeny szempont. A Grimm-testvérek mesegyűjtemé-nye még Családi mesék címmel jelent meg, tehát nem különítették el a gye-rekeknek és felnőtteknek „való” momentumokat. Számos irodalmi műnek készült azonban a 19−20. század folyamán a gyerekek számára átdolgozott változata. Az Ezeregyéjszaka meséitől a Gulliver utazásáig. És vannak kö-zismert művek, amelyek felnőtteknek íródtak gyerekekről, de a már önálló életet élő gyerekirodalomban váltak klasszikussá. Például a Pál utcai fiúk Molnár Ferenctől, vagy a Babička Božena Němcovától. Ez utóbbi, bár szintén hosszú évtizedekig kötelező olvasmány volt a cseh általános iskolákban, né-hány éve hosszas és nagy port kavaró vita tárgya lett: gyerekeknek való-e egyáltalán a Nagyanyó? A dilemma generációs kérdés olyan szempontból is, hogy a 20. század végi, 21. század eleji ifjúság számára már letűnt világot ábrázol oly módon, ahogy az már idegen tőlük és unalmas számukra.
Különleges műfaji keveredés a Magyarországon is ismert szerző, Michal Viewegh Krátké pohádky pro unavené rodiče (’Rövid mesék fáradt szülőknek’, 2007) című könyve, amely látszólag – borítója és tipográfiája alapján – gyere-keknek íródott, ám olvasása közben kiderül, hogy a gyerekhang is felnőttek-nek szól pajzánul játékos humorával. Egyébként éppen a csehek nagyon jók az olyanfajta kétszólamúságban, amelyben – általában a humor különböző eszközeivel – gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt szólnak a művek, ponto-sabban gyerekek és felnőttek is élvezik a különböző jelentésrétegeket.
A 80-as, 90-es években például meglepő különbség volt az átlagos cseh, illetve magyar olvasó, gyerekkönyvolvasó között: az átlag magyar felnőtt, aki nem híve a cseh humor irodalmi megnyilvánulásainak, nem „vevő” a gyerekirodalom groteszk humorára sem, így Miloš Macourek népszerű figurái, Mach és Sebesztova már a könyvterjesztők szűrőjén sem jutottak át. Még a kétezres években is merész vállalkozásnak bizonyult magyar megjelenésük.
A Kinek szól? felvetéshez kapcsolódik az a kérdéskör, ami a társadalom infantilizálódásának és a gyerekirodalom karakterjegyeinek találkozását vizsgálja. Külön műfajt képeznek e területen azok az egyszerzős művészi ké-peskönyvek, amelyeket a felnőttek nagyobb lelkesedéssel forgatnak, mint a gyerekek. Ilyenek például Petr Čech könyvei vagy az Egyesült Államokban élő Petr Sís nemzetközi elismerésben részesült műalkotásai. A felgyorsult
technikai civilizációt az érzelmi fejlődés nem tudta ugyanolyan tempóban követni, ezt igazolják a fiatal felnőttek irodalommal kapcsolatos bizonyos megnyilvánulásai is.
Figyelemreméltóan nagy számban jelennek meg nem csupán az idősebb generációhoz tartozó íróktól, de fiatal szerzőktől is olyan könyvek, amelyek saját gyerekkorukkal foglalkoznak, és ez nem csak a politikai, társadal-mi, de a filozófiai, szelletársadal-mi, sőt pszichés átértékelés szükségét is jelzi. Irena Dousková Weöres Csepel című könyvétől Grecsó Krisztián legújabb művéig, a Megyek utánadig. Ez persze már nem gyerekirodalom, hanem a felnőtt- és gyerekkor egymásba játszása. A gyerek mint az irodalmi mű szereplője, kü-lönféle aspektusokból más és más irodalmi formában nyilvánul meg.
A felsorolt adalékok kifejtése hosszabb dolgozat tárgya lehetne.
Bízom benne, hogy ezt a következő, nem kerek születésnapodig meglepe-tésként átnyújthatom majd Neked.
Sok jó cseh könyvet kívánok további életedhez és munkásságodhoz!
Szeretettel, Balázsová
Halasi Zoltán