indikátor papír állt csak rendelkezésemre, ezzel 5,5-5,7 közötti pH értéket mértem.
A konzerválási munkálatokat a tisztítással kezdtem.
A könyv ép részét nem tartottam érdemesnek szét-szedni. Így a könyvtesten puha szõrû ecsettel és radír-por segítségével száraz tisztítást végeztem. A könyv-lapok szemmel láthatóan tisztultak, csak a mikroorga-nizmusok által elõidézett színváltozásokat nem sikerült eltüntetni. A gyenge megtartású, szétesett lapok széleit Klucel M (hidroxi-propil-cellulóz) 2%-os izopropil-al-koholos oldatával kentem át. Ez egy keveset erõsítette a penész által meggyengített részeket. Miután sorba igazítottam a könyv lapjait és látván a nagy méretû hiányokat, a kiegészítést gépi papíröntéssel terveztem.
A gépi öntés alkalmazható a nagyobb részek hiá-nyainak pótlására és a gyenge elvékonyodott felületek megerõsítésére. A papíröntés, a restaurálás azon folya-mata, amikor vákuum alkalmazása mellett papírpéppel egészítjük ki a hiányokat. Az öntéshez leggyakrabban gyapot linter cellulózt, szulfátos fenyõcellulózt és lom-bosfa-cellulózt használnak. A különféle cellulózokat különbözõ (30-50 SR, 13 SR, 30-35 SR) körüli értékre õrlik.
Ezúton mondok köszönetet Barkó Gábor budapesti restaurátornak, amiért az általa elkészített papíröntõ-gép tervét és leírását rendelkezésünkre bocsátotta. En-nek alapján Szabó András igazgató közremûködésével mi is elkészítettünk egy papíröntõt. (3. kép, lásd a kép-táblát)
A papíröntõ egy alsó és felsõ alumínium kádból áll.
Egymás fölötti elhelyezését egy vas vázkeret biztosítja.
A felsõ kád - ahol a mûveletet végezzük - vízszintesen kettéosztott egy perforált inox lappal és egy szitával.
Erre helyezzük egy kiemelhetõ mûanyagszitával együtt a kiegészítendõ könyvlapokat. (4. kép, lásd a képtáblát) Hogy öntés közben el ne mozduljanak a lapok, leszorítjuk és azt a részt, ahol nem szükséges a cel-lulózpép lerakódása, letakarjuk. (5. kép, lásd a kép-táblát) Az alsó tartályból lassan felpumpáljuk a vizet a felsõ tartályba és a fenyõ és gyapotcellulózból foszla-tott rostpépet beleöntjük majd kézzel eloszlatjuk a könyvlapok tetején. (6. kép, lásd a képtáblát) Egy szelep segítségével megkezdjük a víz visszaengedését az alsó tartályba. A keletkezõ vákuum a könyvlapok lyukas, sérült részein erõsebb szívóhatást fejt ki, mint az ép részeken. Így a cellulózrostok fennmaradnak a szitán és ezzel már megtörtént a hiányzó részek kiegészítése. (7. kép, lásd a képtáblát) A biblia restau-rálása során a fent ismertetett mûveletek elvégzése
után a mûanyagszitával együtt kiemeltem a kiöntött lapokat majd filc és szívópapír között préseltem, szárí-tottam. Félszáraz állapotban utánenyvezést végeztem a lapok mindkét oldalán. Erre a célra Glutofix 600 (metil-cellulóz) 2%-os desztillált vizes oldatát használ-tam, az esetleges további penészfertõzés ellen Preventol CMK (para-klór-meta-krezol) 2,5%-s izo-propil-alkoholos oldatát kevertem az enyve-zõ anyag-ba. (8. kép, lásd a képtáblát) Végsõ szárítás és préselés után az ívekbõl összeállítottam a füzeteket. A szét nem szedett könyvtest dupla kenderbordáit meghosszabbí-tottam, hogy hozzá tudjam fûzni a restaurált íveket.
Mivel a könyv elsõ és hátsó részébõl is több lap hiányzik, japán papírból dupla elõzéket tettem és hoz-záfûztem az ívekhez. Savmentes vastag kartonból könyvtáblát készítettem és a korhoz hûen a kenderbor-dák segítségével illesztettem a könyvtesthez. Új orom-szegõt ragasztottam. A bordaközi kasírozásra több rend vastag japán papírt használtam. A könyv egészbõr borítást kapott. A szélein leserfelt (vékonyított) bõrt Planatol BB Superior (vizes diszperziós mûanyagra-gasztó) és rizskeményítõ keverékével húztam fel a táblára. Az elõzéket Glutofix 600 és keményítõ 1:1 arányú keverékével kiragasztottam a tábla belsõ oldalára.
Befejezésként savmentes kartonból védõdobozt ké-szítettem, amelyet szûrõ papírral béleltem ki.
Bízom abban, hogy a restaurálás során egy nagy-értékû, a nemzeti vagyon részét képezõ mûkincset sike-rült megmentenem a pusztulástól. (9. kép, lásd a kép-táblát)
Irodalom
Kastaly Beatrix - Simon Imola: A sérült papír kijavítása és a papír anyagának megerõsítése, Országos Széchényi Könyv-tár, Budapest, 1992. 9-12 o.
Muckenhaupt Erzsébet: A Csíksomlyói Ferences Könyvtár Kincsei, Balassi Kiadó, Budapest, Polis Könyvkiadó, Kolozs-vár, 1999. 189. o.
Régi Magyarországi nyomtatványok. Második kötet 1601-1635, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1983. 1352 Scripta manent: A papír és könyvrestaurálás mûhe-lytitkai, Budapest, 1998. 9-10., 21., 39. o.
Tímárné dr. BalázsyÁgnes: Mûtárgyak szerves anya-gainak felépítése és lebomlása, Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest, 1993. p. 84., 119 - 124.
Benedek Éva Mária
Okl. papír-bõrrestaurátor mûvész Muzeul Secuiesc,
4100 Mircurea Ciuc, Str. Cetatii nr. 2
9. kép A restaurált könyv
2. kép A könyv restaurálás elõtt
3. kép A papíröntõgép
5. kép Az öntés elõkészítése, leszorítás
7. kép A restaurált könyvlap 8. kép Utánenyvezés
6. kép Az öntés 4. kép A kiegészítendõ lap
Mind a hazai, mind a külföldi gyakorlatban egyre in-kább elfogadottá vált a fotográfia, mint önálló mû-tárgy. Külön intézmények foglalkoznak a fényképek gyûjtésével, archiválásával, kutatásával. Ezért fontos, hogy a különbözõ technikával készült, és így különbözõ bánásmódot igénylõ képeket felismerjük.
A tanulmány elsõ része ezeknek az eljárásoknak a rövid ismertetésével foglalkozik.
1. Fotográfiai eljárások Daguerreotipia
Egyike az elsõ, gyakorlatban is használt eljárások-nak. 1839-ben L. M. J. Daguerre mutatta be. Az 1850-es évek közepéig használták. Hordozója ezüstözött réz-lemez, melyet políroztak. A lemez szélén gyakran talál-ható ötvösjel. Ezüst-jodid gõzével érzékenyítették. Ké-sõbb ezüst-kloridot és ezüst-bromidot is alkalmaztak.
Az így kezelt lemezt exponálták, majd melegített hi-gany gõzével elõhívták. Kötõanyaga nincs. Az elkészült lemez nagyon sérülékeny, a környezeti gázok oxidálják, ezért üveg- és kartonlap közé ragasztották, gyakran keretbe, díszes tokba tették. 1842-tõl gumiarábikum-mal rögzített porfestékkel színezték. (1. kép, lásd a kép-táblát)
Talbotipia, kalotípia
1841-ben W. H. F. Talbot szabadalmaztatta (ez lényegében a mai fényképészeti technika alapja). Az 1850-es évek végéig alkalmazták, az elsõ és legelter-jedtebb kezdeti negatív-pozitív eljárás volt. Negatívja jó minõségû levélpapír, melyet ezüst-nitrát oldatával ecseteltek, majd megszárították. Ezután kálium jodid oldatába merítették, mosták, azután megszárították.
Az így elõkészített anyagot ezüst-nitrát galluszsavas oldatába mártották és exponálták, majd galluszsavas ezüst-nitrátban elõhívták, mosták, nátriumszulfát olda-tában fixálták, majd ismét mosták és szárították.
Az így készült negatívot másolókeretben sópapírra má-solták, melyhez jó minõségû levélpapírt híg sóoldatban áztattak, szárították, majd egyik oldalát ezüst-nitrát
oldattal kezelték. Így kötõanyag nélküli napfény papír jött létre. Erre másolókeretben kontaktmásolással exponáltak. (2. kép, lásd a képtáblát)
Cianotipia
J. Herschel találmányaként 1842-tõl a 20. század század elejéig használták. Kék-fehér kópiát ered-ményezõ napfénypapír. Hordozója lehet papír, vagy textil. Kötõanyaga nincs. Készítésekor ferri-ammóni-um-citrát és vörösvérlúgsó oldatát kenték a hordozó felületére, majd száradása után másolókeretben exponálták. A kész kópiát vízben dolgozták ki. A képet utólag barnára, vörösre, feketére is változtathatták. (3.
kép, lásd a képtáblát) Albumin papír
L. D. Blanquert-Edward mutatta be 1850-ben. Kü-lönbözõ változatai az 1930-as évek végéig voltak használatban. Hordozója vékony, jó minõségû papír, melyet kötõanyagként, tojásfehérjébõl készített klorid-sós albuminnal vontak be. Az így elkészült anyagot ezüst-nitrát savanyított oldatán úsztatták. A cianotí-piához hasonlóan másolták. A megvilágítást követõen mosták, színezték, fixálták, ismét mosták, majd általá-ban kartonra kasírozták. Felületét apró repedések bo-ríthatják a levegõ nedvesség tartalmának változása miatt. (4. kép, lásd a képtáblát)
Aristopapír
W. Abney fedezte fel 1882-ben. Zselatinos kötõ-anyagú napfénypapír, melyet bemutatása után néhány évvel már baritált változatban, gyárban készítettek.
Hordozója vékony papír, amit gyakran kartonra kasí-roztak. (5. kép, lásd a képtáblát)
Celloidinpapír
Elõször G. W. Simpson írta le 1865-ben, majd 1867-ben J. B. Obernetter tökéletesítése folytán gyárilag is elõhívhatóvá vált. 1868-tól baritálva készült. Felülete kezdetben fényes volt, késõbb matt változata is