A Kormány a Magyarország 2016. évi központi költségvetéséről szóló 2015. évi C. törvény (a továbbiakban: Kvtv.) 19. § (1) bekezdés a) pontjában és az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 33. § (2) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva, a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal megszüntetéséről, valamint egyes kapcsolódó kormányrendeletek módosításáról szóló 251/2016. (VIII. 24.) Korm. rendelet 1. §-ában meghatározott feladatoknak a Közigazgatási és Igazságügyi Hivataltól – a Belügyminisztériumhoz, a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársasághoz, Miniszterelnökséghez, a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zártkörűen működő Részvénytársasághoz, a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz, valamint a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatósághoz – történő jogutódlására tekintettel, a feladatok ellátásának biztosítása érdekében elrendeli
1. a Kvtv. 1. melléklet XI. Miniszterelnökség fejezet, 1. Miniszterelnökség cím terhére, egyszeri jelleggel az 1. melléklet szerint:
a) 2323,0 ezer forint átcsoportosítását a Kvtv. 1. melléklet XI. Miniszterelnökség fejezet, 12. Fővárosi, megyei kormányhivatalok és járási kormányhivatalok cím javára,
b) 1 584 574,3 ezer forint átcsoportosítását a Kvtv. 1. melléklet XI. Miniszterelnökség fejezet, 30. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 1. Célelőirányzatok alcím, 66. Kormányablak program megvalósítása jogcímcsoport javára, c) 4441,2 ezer forint átcsoportosítását a Kvtv. 1. melléklet XIV. Belügyminisztérium fejezet,
1. Belügyminisztérium igazgatása cím javára,
d) 13 729,6 ezer forint átcsoportosítását a Kvtv. 1. melléklet XIV. Belügyminisztérium fejezet, 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 1. Ágazati célfeladatok alcím, 56. Kormányzati infokommunikációs szolgáltatások jogcímcsoport javára,
e) 7535,1 ezer forint átcsoportosítását a Kvtv. 1. melléklet XV. Nemzetgazdasági Minisztérium fejezet, 1. Nemzetgazdasági Minisztérium igazgatása cím javára,
f) 49 682,0 ezer forint átcsoportosítását a Kvtv. 1. melléklet XV. Nemzetgazdasági Minisztérium fejezet, 5. Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság cím javára,
g) 20 143,9 ezer forint átcsoportosítását a Kvtv. 1. melléklet XLIII. Az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások fejezet, 2. Az állami vagyonnal kapcsolatos kiadások cím, 2. Hasznosítással kapcsolatos folyó kiadások alcím, 2. Ingatlanok fenntartásával járó kiadások jogcímcsoport, 1. Üzemeltetés, fenntartás, karbantartás, javítás jogcím javára,
h) 11 000,0 ezer forint átcsoportosítását a Kvtv. 1. melléklet XLIII. Az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások fejezet, 2. Az állami vagyonnal kapcsolatos kiadások cím, 4. A vagyongazdálkodás egyéb kiadásai alcím, 3. A tulajdonosi joggyakorló szervezetek működésének támogatása jogcímcsoport, 1. Az MNV Zrt.
működésének támogatása jogcím javára.
2. a Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről szóló 2016. évi XC. törvény (a továbbiakban: Kvtv2.) 1. melléklet XI. Miniszterelnökség fejezet, 13. Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal cím terhére, tartós jelleggel a 2. melléklet szerint:
a) 1 139 957,8 ezer forint átcsoportosítását a Kvtv2. 1. melléklet XI. Miniszterelnökség fejezet, 1. Miniszterelnökség cím javára,
b) 9292,1 ezer forint átcsoportosítását a Kvtv2. 1. melléklet XI. Miniszterelnökség fejezet, 12. Fővárosi, megyei kormányhivatalok és járási kormányhivatalok cím javára,
c) 17 764,6 ezer forint átcsoportosítását a Kvtv2. 1. melléklet XIV. Belügyminisztérium fejezet, 1. Belügyminisztérium igazgatása cím javára,
d) 45 816,4 ezer forint átcsoportosítását a Kvtv2. 1. melléklet XIV. Belügyminisztérium fejezet, 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 1. Ágazati célfeladatok alcím, 56. Kormányzati infokommunikációs szolgáltatások jogcímcsoport javára,
e) 32 017,7 ezer forint átcsoportosítását a Kvtv2. 1. melléklet XV. Nemzetgazdasági Minisztérium fejezet, 1. Nemzetgazdasági Minisztérium igazgatása cím javára,
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2016. évi 165. szám 76145 f) 186 051,4 ezer forint átcsoportosítását a Kvtv2. 1. melléklet XV. Nemzetgazdasági Minisztérium fejezet,
5. Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság cím javára.
Felelős: Miniszterelnökséget vezető miniszter belügyminiszter
nemzeti fejlesztési miniszter nemzetgazdasági miniszter
Határidő: a 2016. évi átcsoportosítás tekintetében: azonnal
a 2017. évi átcsoportosítás tekintetében: 2017. január 1-jét követően, azonnal
Orbán Viktor s. k.,
miniszterelnök
MAGYAR KÖZLÖNY • 2016. évi 165. szám
1. melléklet az 1589/2016. (X. 27.) Korm. határozathoz
XI. Miniszterelnökség XIV. Belügyminisztérium XV. Nemzetgazdasági Minisztérium
XLIII. Az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások
Ezer forintban, egy tizedessel
Fejezet Cím Alcím Jog- Jog- Kiemelt Fejezet Cím Alcím Jog- Jog- A módosítás jogcíme Módosítás A módosítás
szám szám szám cím cím előir. név név név cím cím K I A D Á S O K (+/-) következő
csop. szám szám csop. név Kiemelt előirányzat évre
szám név neve áthúzódó
hatása
XI. Miniszterelnökség
294502 1 Miniszterelnökség
K1 Személyi juttatások -34 827,8
K2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó -9 518,3
K3 Dologi kiadások -33 364,8
K5 Egyéb működési célú kiadások -1 358 348,6
K8 Egyéb felhalmozási célú kiadások -257 369,6
015558 12 Fővárosi, megyei kormányhivatalok és járási kormányhivatalok
K1 Személyi juttatások 1 827,9
K2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 495,1
30 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Célelőirányzatok
349617 66 Kormányablak program megvalósítása
K5 Egyéb működési célú kiadások 1 327 204,7
K8 Egyéb felhalmozási célú kiadások 257 369,6
XIV. Belügyminisztérium
003704 1 Belügyminisztérium igazgatása
K1 Személyi juttatások 3 493,3
K2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 947,9
20 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Ágazati célfeladatok
347762 56 Kormányzati infokommunikációs szolgáltatások
K3 Dologi kiadások 13 729,6
XV. Nemzetgazdasági Minisztérium
006343 1 Nemzetgazdasági Minisztérium igazgatása
K1 Személyi juttatások 5 842,1
K2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 1 693,0
000516 5 Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság
K1 Személyi juttatások 20 024,2
K2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 5 394,7
K3 Dologi kiadások 24 263,1
XLIII Az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások
2 Az állami vagyonnal kapcsolatos kiadások
2 Hasznosítással kapcsolatos folyó kiadások
2 Ingatlanok fenntartásával járó kiadások
278412 1 Üzemeltetés, fenntartás, karbantartás javítás
K5 Egyéb működési célú kiadások 20 143,9
4 A vagyongazdálkodás egyéb kiadásai
3 A tulajdonosi joggyakorló szervezetek működésének támogatása
296391 1 Az MNV Zrt. működésének támogatása
K5 Egyéb működési célú kiadások 11 000,0
Az előirányzatmódosítás érvényessége: a.) a költségvetési évben egyszeri jellegű
ADATLAP A KÖLTSÉGVETÉSI ELŐIRÁNYZATOK MÓDOSÍTÁSÁRA a Kormány hatáskörében
MAGYAR KÖZLÖNY • 2016. évi 165. szám
Ezer forintban, egy tizedessel
Államház-tartási Fejezet Cím Alcím Jog- Jog- Kiemelt Fejezet Cím Alcím Jog- Jog- B E V É T E L A módosítás jogcíme Módosítás A módosítás
egyedi szám szám szám cím cím előir. név név név cím cím (+/-) következő
azonosító csop. szám szám csop. név Kiemelt előirányzat évre
szám név neve áthúzódó
hatása
XI. Miniszterelnökség
294502 1 Miniszterelnökség
B1 Működési célú támogatások államháztartáson belülről -1 358 348,6
B2 Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről -257 369,6
30 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Célelőirányzatok
349617 66 Kormányablak program megvalósítása
B1 Működési célú támogatások államháztartáson belülről 1 327 204,7
B2 Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről 257 369,6
Ezer forintban, egy tizedessel
Államház-tartási Fejezet Cím Alcím Jog- Jog- Kiemelt Fejezet Cím Alcím Jog- Jog- T Á M O G A T Á S A módosítás jogcíme Módosítás A módosítás
egyedi szám szám szám cím cím előir. név név név cím cím (+/-) következő
azonosító csop. szám szám csop. név Kiemelt előirányzat évre
szám név neve áthúzódó
hatása
XI. Miniszterelnökség
294502 1 Miniszterelnökség -77 710,9
015558 12 Fővárosi, megyei kormányhivatalok és járási kormányhivatalok 2 323,0
XIV. Belügyminisztérium
003704 1 Belügyminisztérium igazgatása 4 441,2
20 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Ágazati célfeladatok
347762 56 Kormányzati infokommunikációs szolgáltatások 13 729,6
XV. Nemzetgazdasági Minisztérium
006343 1 Nemzetgazdasági Minisztérium igazgatása 7 535,1
000516 5 Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság 49 682,0
Foglalkoztatottak létszáma (fő) - időszakra
1 fő 3 fő 3 fő4 fő 22 fő
A támogatás folyósítása/zárolása (módosítása +/-) Összesen I.n.év II. n.év III.n.év IV.n.év
Fejezetet irányító szerv időarányos
Állami Számvevőszék teljesítményarányos
Magyar Államkincstár egyéb: 1 693 429,1 1 693 429,1
Nemzetgazdasági Minisztérium
1 példány
Az előirányzatmódosítás érvényessége: a.) a költségvetési évben egyszeri jellegű
Az előirányzatmódosítás érvényessége: a.) a költségvetési évben egyszeri jellegű
Fővárosi, megyei kormányhivatalok és járási kormányhivatalok Belügyminisztérium igazgatása
Az adatlap 5 példányban töltendő ki 1 példány
1 példány
Az előirányzatmódosítás érvényessége: a.) a költségvetési évben egyszeri jellegű
azonnal Nemzetgazdasági Minisztérium igazgatása
Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság
MAGYAR KÖZLÖNY • 2016. évi 165. szám
2. melléklet az 1589/2016. (X. 27.) Korm. határozathoz
XI. Miniszterelnökség XIV. Belügyminisztérium XV. Nemzetgazdasági Minisztérium
XLIII. Az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások
Ezer forintban, egy tizedessel
Fejezet Cím Alcím Jog- Jog- Kiemelt Fejezet Cím Alcím Jog- Jog- A módosítás jogcíme Módosítás A módosítás
szám szám szám cím cím előir. név név név cím cím K I A D Á S O K (+/-) következő
csop. szám szám csop. név Kiemelt előirányzat évre
szám név neve áthúzódó
hatása
XI. Miniszterelnökség
294213 13 Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal
K1 Személyi juttatások -1 000 400,0
K2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó -160 700,0
K3 Dologi kiadások -236 500,0
K6 Beruházások -33 200,0
K7 Felújítások -100,0
294502 1 Miniszterelnökség
K1 Személyi juttatások 859 211,7
K2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 122 627,0
K3 Dologi kiadások 124 819,1
K6 Beruházások 33 200,0
K7 Felújítások 100,0
015558 12 Fővárosi, megyei kormányhivatalok és járási kormányhivatalok
K1 Személyi juttatások 7 311,7
K2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 1 980,4
XIV. Belügyminisztérium
003704 1 Belügyminisztérium igazgatása
K1 Személyi juttatások 13 973,1
K2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 3 791,5
20 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Ágazati célfeladatok
347762 56 Kormányzati infokommunikációs szolgáltatások
K3 Dologi kiadások 45 816,4
XV. Nemzetgazdasági Minisztérium
006343 1 Nemzetgazdasági Minisztérium igazgatása
K1 Személyi juttatások 25 245,7
K2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 6 772,0
000516 5 Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság
K1 Személyi juttatások 80 096,7
K2 Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 21 578,8
K3 Dologi kiadások 84 375,9
A módosítást
Az előirányzatmódosítás érvényessége: b.) a következő év költségvetésébe beépülő
ADATLAP A KÖLTSÉGVETÉSI ELŐIRÁNYZATOK MÓDOSÍTÁSÁRA a Kormány hatáskörében
MAGYAR KÖZLÖNY • 2016. évi 165. szám
Ezer forintban, egy tizedessel
Államház-tartási Fejezet Cím Alcím Jog- Jog- Kiemelt Fejezet Cím Alcím Jog- Jog- B E V É T E L A módosítás jogcíme Módosítás A módosítás
egyedi szám szám szám cím cím előir. név név név cím cím (+/-) következő
azonosító csop. szám szám csop. név Kiemelt előirányzat évre
szám név neve áthúzódó
hatása
XI. Miniszterelnökség
294213 13 Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal
B1 Működési célú támogatások államháztartáson belülről -77 500,0
294502 1 Miniszterelnökség
B1 Működési célú támogatások államháztartáson belülről 8 500,0
XV Nemzetgazdasági Minisztérium
000516 5 Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság
B1 Működési célú támogatások államháztartáson belülről 69 000,0
Ezer forintban, egy tizedessel
Államház-tartási Fejezet Cím Alcím Jog- Jog- Kiemelt Fejezet Cím Alcím Jog- Jog- T Á M O G A T Á S A módosítás jogcíme Módosítás A módosítás
egyedi szám szám szám cím cím előir. név név név cím cím (+/-) következő
azonosító csop. szám szám csop. név Kiemelt előirányzat évre
szám szám név neve áthúzódó
hatása
XI. Miniszterelnökség
294213 13 Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal -1 353 400,0
294502 1 Miniszterelnökség 1 131 457,8
015558 12 Fővárosi, megyei kormányhivatalok és járási kormányhivatalok 9 292,1
XIV. Belügyminisztérium
003704 1 Belügyminisztérium igazgatása 17 764,6
20 Fejezeti kezelésű előirányzatok
1 Ágazati célfeladatok
347762 56 Kormányzati infokommunikációs szolgáltatások 45 816,4
XV. Nemzetgazdasági Minisztérium
006343 1 Nemzetgazdasági Minisztérium igazgatása 32 017,7
000516 5 Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság 117 051,4
Foglalkoztatottak létszáma (fő) - időszakra
96 fő 1 fő 3 fő 3 fő4 fő 22 fő
A támogatás folyósítása/zárolása (módosítása +/-) Összesen I.n.év II. n.év III.n.év IV.n.év
A módosítást elrendelő jogszabály/
határozat száma
Az előirányzatmódosítás érvényessége: b.) a következő év költségvetésébe beépülő
A módosítást elrendelő jogszabály/
határozat száma
Miniszterelnökség Fővárosi, megyei kormányhivatalok és járási kormányhivatalok Belügyminisztérium igazgatása Belügyminisztérium Kormányzati infokommunikációs szolgáltatások
előirányzat (MNV Zrt).
Nemzetgazdasági Minisztérium igazgatása Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság Az előirányzatmódosítás érvényessége: b.) a következő év költségvetésébe beépülő
Az adatlap 5 példányban töltendő ki