Dolgozatom tárgya, Battista Guarino Janus Pannoniust dicsérő, védő, több szempontból is fontos levele sokat idézett szöveg. Számos, Janus életútjára vonatkozó adatot tartal-maz, és az ez irányú kortárs források csekély száma, valamint az a tény, hogy ebben az esetben az információkat „első kézből” származóaknak tekinthetjük, a kutatók figyelmét jórészt ezek az információk felé fordította.
A levélről ismertek legteljesebb és legfontosabb összefoglalása Huszti József mo-nográfiájában található, aki amellett, hogy a levél adatait Janus életével, tanulmányaival kapcsolatban bizonyítékként idézi, a levelet mint egész dokumentumot is figyelembe veszi, és néhány fontos észrevételt is megfogalmaz ennek alapján. A szöveget elsőként Ábel Jenő adta közre, az Analecta 1880-ban megjelent kötetében,1 a legutóbbi kiadás pedig Luigi Piacente Battista Guarino kisebb írásait összegyűjtő munkájában található.2
Battista Guarino Janust védő levelének négy kézirata ismeretes, amelyek közül há-rom az Országos Széchényi Könyvtárban, a negyedik pedig a Yale Egyetem könyvtárá-ban van.3 Az első három szöveget Piacente a B, B/1, B/2 betűkkel jelöli, ennek alapján a negyediket Y-nal jelöltem. A kiadások elkészítésekor mindketten a B jelzetű kéziratot vették alapul, de Piacente a két későbbi másolatot is felhasználta, és ezekről megállapítja, hogy az említett szövegről készült másolatok. Egyikük sem használja fel a Yale egyetem könyvtárában található, csupán általunk tárgyalt, Y jelzetű, Guarino levelét tartalmazó kódexet.
A B és Y kéziratok összehasonlítása során igen sok tartalmi és formai egyezést ta-pasztaltunk. Úgy tűnik, hogy a másolónak minden tekintetben megegyező másolat létre-hozása volt a célja. A szövegeket humanista folyóírással jegyezték le. A kéziratok kivite-lezése gyakorlatilag teljesen azonos, kisebb eltéréseket tapasztalhatunk azonban az írás-képekben. Az Y kéziratban a másoló nem mindig tudja követni az alapvonalakat, így a sorok néha nem egyenesek (például a 4. lapon). Ugyanez a probléma jelentkezik a sorok hosszúságánál is, a másoló gyakran nem tudja betartani a margó szabta határokat. A megegyező formátumra törekvés ezekben az esetekben a leginkább feltűnő: a sorokat mindig ugyanazzal a betűvel vagy rövidítéssel fejezi be, mint ahogy az a B kéziratban található, holott a sorvégi szavak elválasztásával vagy azoknak a következő sorba való
1 ÁBEL Jenő, Analecta ad historiam renascentium in Hungaria litterarum spectantia, Bp., 1880, 203–
211.
2 Battista GUARINI, Opuscula, a cura di LuigiPIACENTE, Bari, Adriatica, 1995, 211–223.
3 Jelzetük: OSZK Clmae 357; Oct. Lat. 505; Oct. Lat. 757; és Marston MS 113.
átvitelével kiküszöbölhetné ezt a problémát (például a 8. lap 9. sorában). Találhatunk még eltéréseket a betűk kötésénél, valamint az e (például a 10. lap 2. sorában) és az s betűk írásmódjában (például a 4. lap 18. sorában) is. A másolási hibák mindkét szöveg esetében azonosak (5. lap 9. sor).
Az íráskép alapján tehát arra következtethetünk, hogy a kéziratokat ugyanaz a scriptor vagy legalábbis ugyanaz a másolóműhely készíthette. Ennek alapján egy olyan tudatos másoltatási, terjesztési munkát tételezhetünk fel Guarino részéről, melynek célja, Huszti szavaival élve, az ekkorra már elfeledett, lekicsinyelt4 Janus, és rajta keresztül Guarino hírnevének helyreállítása, illetve öregbítése lehetett. Az ifjabb Guarino ebben is a „Mester” példáját követhette, aki „kedvelt tanítványának hírét kiterjedt és az irodalom területén nyomós szavú ismeretségi körében terjeszteni és öregbíteni igyekezett.”5
Ebbe a koncepcióba illeszkedhet a kódex végén található, Ottaviano Ubaldinihez, Federico da Montefeltro testvéréhez címzett levél is.6 Urbino hercege ugyanis jelentős másolóműhelyet tartott fenn udvarában, Guarino tehát számíthatott arra, hogy a „bibliofil uralkodó”7 műhelyében újabb másolatok készülnek, s hozzájárulnak a mű(vek) szélesebb körben való elterjedéséhez. Ez egy ante quem datálási lehetőséget is adna a másolatok keletkezési idejére nézve, Federico da Montefeltro ugyanis 1482-ben bekövetkezett halá-láig állt Urbino élén.
Szélesebb körű terjesztési szándékot jelezhet a címzett személyének ismeretlensége is. A levél, mint irodalmi forma, Guarino iskolájában is jelentős szerepet kapott.8 A hu-manista episztola szerzője nemcsak a címzettel szeretné megosztani a levélben foglalt információkat, hanem több olvasóra is számít. Ahogy Cicero fogalmaz, „...másként írunk ugyanis, ha azt gondoljuk, hogy egyedül azok fogják olvasni, akiknek küldjük, és más-ként, ha több olvasóra is számítunk”.9 Ilyenkor tehát a címzett személye kisebb jelentő-ségű. A címzett ismeretlenségének magyarázata lehet másrészről Janus már említett „el-feledettsége”, vagyis az, hogy ebben az időben már nem volt olyan nevezetesebb sze-mély, akihez Guarino a levelét címezhette volna.
Vizsgálható a dokumentum a költő élete, a választott költői életminta szempontjából is. A kortársak szerint legelfogadottabb Janus-mintának talán Ovidiust tekinthetjük (l.
Guarino korábbi panegyricusát), és ezt a lehetőséget maga Janus is kihasználja költemé-nyeiben. Ebben az esetben azonban inkább a másik nagy előd, Vergilius életét tekinthet-jük mintának. Ez a váltás talán megmagyarázható a Guarino-panegyricus alapján, amely Janus ifjúkori, könnyedebb művei után a nagyobb, epikus mű megalkotásának tekinthető.
Ez a mű a nagy előd mellé emelte a költőt.
4 Vö. HUSZTI, i. m., 27, 103.
5 Uo., 23.
6 PIACENTE, i. m., 101–105.
7 „Urbino bibliofil uralkodója, Federico da Montefeltro... állandóan 30-40 másolót foglalkoztatott meg-rendeléseivel.” JAKÓ Zsigmond, Radu MANOLESCU, A latin írás története, Bp., Európa, 1987.
8 HUSZTI, i. m., 20.
9 „...aliter enim scribimus, quod eos solos, quibus mittimus, aliter, quod multos lecturos putamus.” CIC. epist. 15, 21, 4.
Fontos szempontot vet fel a keretelbeszélésben található barbárság kifejezés is. A szó legteljesebb magyarázatát Strabón Geógraphika című művében találhatjuk,10 és való-színű, hogy Battista is ezt tartotta szem előtt a levél írásakor.11 Janus versei között talá-lunk olyanokat, melyekből kiderül, hogy kortársai többször is „megtisztelték” ezzel a jelzővel.12 Ritoókné Szalay Ágnes tanulmányában13 felhívja figyelmünket Lorenzo Valla De elegantia linguae latinae című művének Janusra gyakorolt jelentős hatására. Valla munkája ösztönzi Janust Guarino, a latin nyelv helyreállítója, és Camillus, aki a Római Birodalom tekintélyét adta vissza, összevetésére. A barbárságnak Valla általa képviselt felfogása pedig arra indíthatta, hogy római polgárnak tekinthesse magát, aki még a régi, romlatlan latin nyelvet beszéli, a ferraraiak „elfranciásodott és a rómaiak barbárrá vált nyelvhasználatával” szemben.14 Janus tehát a Múzsákat e barbár vidékre telepítő költő szerepében nem egyszerűen a humanitást, de „a nyelvében és szellemében megújult hu-manitást”15 viszi Pannoniába.
10 „Én azt hiszem, hogy a barbár szó kezdetben a nehézkesen, keményen és durván beszélők utánzására jött használatba, mint battarizein, traulizein és psellizein (hebegni, selypíteni, dadogni). Nagyon ügyesek vagyunk ugyanis abban, hogy bizonyos fogalmakat a rokonság következtében hasonló szavakkal fejez-zünk ki; ezért nagyon is bőviben vannak nálunk a hangutánzó szavak, mint a kelaryzein, klangé, psophos, boé és krotos (zörögni, hang, zaj, kiáltás, csörgés), amelyek közül a legtöbb már sajátos jelen-tésben használatos. Minthogy pedig a darabosan beszélőket mind barbároknak mondották, ilyennek lát-szott nekünk az idegen népek beszéde, azaz a nem helléneké. Azokat nevezték tehát tulajdonképpen barbároknak, kezdetben persze csak gúnyolódásból, mint darabos vagy durva beszédűeket, később azonban ezt mint közös népnyelvet alkalmaztuk mindazokra, akiket a hellénekkel szembeállítottunk. A barbárokkal való gyakori érintkezés és kapcsolat következtében tehát beigazolódott, hogy ez nem a da-rabos beszéd és a beszélőszervek bizonyos hibájának, hanem a nyelv sajátosságainak a következménye.
A mi nyelvünkben is mutatkozott egy másik hibás beszédmód, mintegy barbár kiejtés, ha egy hellénül beszélő nem helyesen beszél, hanem úgy mondja ki a szavakat, mint a barbárok, akik, ha a hellének kö-zé kerülnek, nem tudnak helyesen beskö-zélni, amint mi is úgy vagyunk az ő nyelvükkel.” STR. 14, 2, 28.
Földy József fordítása.
11 „Hogy pedig nyilvánvalóvá tegyem, honnan is származik a mi beszédünk: a görögök magukon kívül, a latinok pedig a görögökön és magukon kívül minden más népet barbároknak neveztek – ennek az elne-vezésnek az eredete az onomatopoiia, vagyis olyan szó, amely a hang valamiféle utánzásából jön létre –, akik a görög szavak kimondása közben, mintegy a tudatlanság miatt dadogva, darabosabban és durváb-ban, az elnevezésnek ilyesféle rokon hangzását adják vissza. A barbárokat emberemlékezet óta nem any-nyira a Görögországtól vagy Itáliától különböző szülőhelyük, vagy a nyelv hibás használata miatt nevez-ték így a régiek, hanem azt tartották méltónak erre az elnevezésre, aki szerfölött dölyfösen, durván vagy fenyegetően beszélt, mintegy nélkülözve a vele született tehetséget és a megfelelő tudományos ismerete-ket.” ÁBEL, i. m., 203–204; PIACENTE,i. m., 213, 1–12. Tudjuk, hogy Guarino Veronese 1451-től dol-gozott Strabón fordításán, amelyet fia bizonyosan ismert. HUSZTI, i. m., 109, 111, 158.
12 Ep. I, 126, 148, 326.
13 RITOÓKNÉ SZALAY Ágnes, Csezmicétől Pannóniáig. Janus Pannonius első látogatása Rómában = Janus Pannonius és a humanista irodalmi hagyomány. szerk. JANKOVITS László, KECSKEMÉTI Gábor, Pécs, JPTE, 1998, 7–12.
14 Uo., 9.
15 Uo., 11.
A Bertuciushoz írott levél, és talán az egész kötet kompozíciója alapján elmondhat-juk: Battista Guarino a barátja iránt érzett hálától és csodálattól indíttatva olyan dicsőítő beszédet írt Janusról, amely nemcsak a „világ végén eltemetkezett” poéta hírnevét eleve-nítette fel, de Guarino Veronese és utóda, Battista számára is dicsőséget jelentett.
A B kódex további vizsgálata újabb kérdésekre is választ adhat.
Gábor Lele:
The Letter of Battista Guarino on Janus
The critical editions of the text are based on three manuscripts that can be found in Budapest. The fourth manuscript which can be found in the library of Yale University proves that, together with the most important Budapest manuscript, these two originate from a copier who tried to make copies to be identical with their original in every respect. Thus we may assume that Battista Guarino deliberately hired copiers in order to restore and raise Janus’ and, through him, Guarino of Verona’s reputation.