Az Országos Rádió és Televízió Testület a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény 41.§ (1)j)pontja alap-ján az alábbi tartalmú állásfoglalást teszi.
Az ÁPF 56.4.9. pontja értelmében, a kötelezõ erejû testületi állásfoglalás nyertesség esetén a mûsorszolgáltatási szerzõ-dés részeként állapít meg a mûsorszolgáltató terhére kötelezettségeket.
A vételkörzet-bõvítés fogalma:
Az ÁPF. 38.2.pontja értelmében a vételkörzet-bõvítés egy olyan speciális eljárást jelent, amelynek során a már korábban mûsorszolgáltatási jogosultságot szerzett és mûsorszolgáltatási szerzõdéssel rendelkezõ mûsorszolgáltató vételkörzete a pályázati felhívásban lehetõvé tett vételkörzet-bõvítéssel, a pályázati felhívásban meghirdetett és az eljárás során testü-leti döntéssel elnyert telephelyre vonatkozó vételkörzettel bõvül.
A vételkörzet-bõvítéssel nem jön létre új jogosultság. A kibõvített vételkörzetû jogosultság érvényességi ideje nem vál-tozik. A vételkörzet-bõvítéssel nyertessé nyilvánított mûsorszolgáltatónak, a kibõvített vételkörzetben a korábban szer-zett jogosultságon hatályos mûsorterv szerinti mûsort kell sugároznia. A vételkörzet bõvítés feltétele, hogy az eljárás
tár-gyát képezõ, pályázati felhívás szerinti sztereo vételkörzetek szomszédosak legyenek egymással, azaz az eredeti, vala-mint a bõvítésre szolgáló vételkörzet legfeljebb 40 km-re legyen egymástól.
A vételkörzet-bõvítéssel meghirdetett jogosultságra vonatkozó és a pályázati felhívás 1. számú mellékletében megjelölt nettó mûsorszolgáltatási díj, a már korábban mûsorszolgáltatási jogosultságot szerzett mûsorszolgáltató eredeti mûsor-szolgáltatási díjának aktuális évi nettó összegéhez adódik hozzá. A vételkörzet-bõvítésre vonatkozó szerzõdésmódosítás hatálybalépésével ez az új mûsorszolgáltatási díj képezi a szerzõdést biztosító mellékkötelezettség és kötbér számítási alapját.
A vételkörzet-bõvítésre vonatkozó eljárás
A vételkörzet-bõvítés lehetõségével meghirdetett pályázati felhívások külön fejezetben tárgyalják a pályázati eljárás speciális szabályait.
A vételkörzet-bõvítés céljával pályázati ajánlatot benyújtó mûsorszolgáltató érvényes ajánlatot akkor nyújthat be, ha a vételkörzet-bõvítés fogalomban meghatározott kritériumoknak megfelel és a pályázati ajánlathoz kötelezõen csatolandó dokumentumban nyilatkozik arról, hogy a jelen állásfoglalás tartalmát ismeri és elfogadja, valamint hogy nyertessége esetén a szükséges szerzõdésmódosításhoz hozzájárul.
A vonatkozó szerzõdésmódosításra vonatkozó szabályok
A korábban mûsorszolgáltatási jogosultságot szerzett és vételkörzet-bõvítés céljával benyújtott, majd a pályázati eljárás-ban nyertessé nyilvánított mûsorszolgáltatóval a Testület szerzõdésmódosítást hajt végre. A korábeljárás-ban szerzett mûsor-szolgáltatási jogosultságra vonatkozó mûsormûsor-szolgáltatási szerzõdés Preambulum része és egyéb pontjai az alábbi elveket és tartalmi kritériumokat követve kerülnek módosításra.
A szerzõdésmódosítások lebonyolításakor a mûsorszolgáltató korábban szerzett jogosultágára vonatkozó mûsorszolgál-tatási szerzõdés tartalma, a pályázati felhívás részét képezõ mûsorszolgálmûsorszolgál-tatási szerzõdés szövegével összevetésre és a szükséges mértékben kiegészítésre illetve módosításra kerül.
A szükséges kiegészítéseken túl, a vételkörzet kibõvítését végrehajtó szerzõdésmódosítás a következõket is tartalmazza.
A hivatkozott testületi határozat alapján a mûsorszolgáltató korábban szerzett jogosultsága, a pályázati felhívásban vé-telkörzet-bõvítéssel meghirdetett jogosultság vételkörzetével bõvül. A vévé-telkörzet-bõvítéssel nem jön létre új jogosult-ság. A szerzõdésmódosítás tartalmazza a kibõvített vételkörzet ellátott lakosság szám szerinti nagyságát (helyi/körzeti) valamint a szerzõdésmódosítás hatálybalépésétõl aktuális mûsorszolgáltatási díjat, azzal, hogy a hatálybalépéssel az ak-tuális díj képezi a mûsorszolgáltatási szerzõdést biztosító mellékkötelezettség és kötbér számításának alapját. A szerzõ-désmódosítás rögzíti, hogy a mûsorszolgáltató a kibõvített vételkörzetben az eredeti, korábban szerzett mûsor-szolgáltatási jogosultságra vonatkozó hatályos mûsortervnek megfelelõ mûsort sugároz.
Az Oktatási és Kulturális Minisztérium közleménye a dokumentumvásárlási hozzájárulásról
Az Oktatási és Kulturális Minisztérium a 157/2000. (IX. 13.) Korm. rendelet 1. §-ának (4) bekezdése alapján a dokumen-tumvásárlási hozzájárulással kapcsolatban 2007. évre vonatkozóan az alábbi közleményt teszi közzé.
1. A 2007. évben a hozzájárulás összege, azaz az utalványkeret 10 000, azaz tízezer Ft [l. a Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetésérõl szóló 2006. évi CXXVII. tv. 57. § (3) bekezdése]. A személyi jövedelemadóról szóló többször módosí-tott 1995. évi CXVII. törvény szerint a dokumentumvásárlási hozzájárulás 2007-ben is adómentes és járulékmentes.
2. A 2007. évben a rendeletben említett lebonyolító a Könyvtárellátó Közhasznú Társaság (1391 Budapest Pf.: 204., tel.:
237-6900).
3. Az intézményvezetõk a rendelet 1. § (2) bekezdésben említett kedvezményezettek körének meghatározására a 2006.
évi névjegyzékhez viszonyított változásokat a melléklet szerinti formában a lebonyolítónak megküldik jelen közlemény Kulturális Közlönyben való megjelenésétõl számított 30 napon belül.
4. A lebonyolító az utalványkeret megnyitásának visszaigazolásaként 2007. március 15-ig az intézményvezetõknek megküldi a kedvezményezettek listáját.
5. Az intézményvezetõ megküldi a lebonyolítónak a kedvezményezett által kitöltött megrendelõlapot vagy lapokat, leg-késõbb 2007. december 31-ig. Az említett határidõig az igényjogosultak a regisztrációt követõen megrendeléseket is fel-adhatnak a Könyvtárellátó internetes könyváruházán keresztül (www.kello.hu). Ezt a határidõt követõen a 6. pont kivé-telével igényt az utalványkeret terhére nem lehet benyújtani 2007. évre. A megrendelést több részletben is fel lehet adni, vagy a kedvezményezett személyesen is vásárolhat utalványkerete terhére a lebonyolító által megjelölt helyen és idõpontban.
6. Amennyiben a lebonyolító nem tudja a megrendelt dokumentumot leszállítani, errõl haladéktalanul értesíti a kedvezmé-nyezettet, és a kedvezményezett újabb megrendelést adhat mindaddig, amíg a lebonyolító nem teljesíti a megrendelését.
7. A kedvezményezettek kötelesek megtéríteni a lebonyolítónak az utalványkeret mértékét meghaladó dokumentumren-delés esetén az utalványkeret és a tényleges megrendokumentumren-delés összege közti különbözetet.
8. A dokumentumok szállításával kapcsolatos költségek a lebonyolítót terhelik.
9. A dokumentumok leszállításával egyidejûleg a lebonyolító olyan szállítólistát is küld, amely a leszállított dokumentu-mokat kedvezményezettenként felsorolja. A szállítólistán a kedvezményezett aláírásával rögzíti a dokumentum átvételé-nek tényét.
10. A muzeális intézményekrõl, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közmûvelõdésrõl szóló 1997. CXL. törvény 94. § (5) bekezdésében megjelölt – de a 157/2000. (IX. 13.) Korm. rendelet hatálya alá nem tartozó – munkavállalók doku-mentumvásárlásának biztosítása érdekében a munkáltató saját költségére csatlakozhat a kormányrendeletben és a jelen közleményben kialakított rendszerhez.
Dr. Hiller Istváns. k.,
oktatási és kulturális miniszter
Melléklet
Adatközlõ lap
Kérjük, hogy az adatközlõ lapot2007. március 15-ig a Könyvtárellátó Közhasznú Társaság részére(1391 Budapest, Postafiók 204) szíveskedjenek visszaküldeni.
Intézmény megnevezése:
Címe:
Telefonszáma:
Intézményvezetõ neve:
Új kedvezményezettek: (név, és levelezési cím)
Kedvezményezettségük megszûnt: (név, cím)
Igazolom, hogy 2007. évben dokumentumvásárlási hozzájárulásra jogosultak a fentiekben közölt módosításokkal a 2006. évben bejelentett kedvezményezettek.
... 2007. ...
...
Intézményvezetõ aláírása, bélyegzõ
Magyar Kultúra Napja alkalmából kitüntetettek
Dr. Hiller Istvánminiszter ésdr. Schneider Mártaszakállamtitkár a Magyar Kultúra Napja alkalmából Csokonai Vitéz Mihály Alkotói díjat adományoz a nem hivatásos, amatõr színjátszás vers- és prózamondás, bábjátszás, kórus- és zene-mûvészet, képzõ-, fotó-, film-, videózene-mûvészet, tánczene-mûvészet, valamint a hagyományõrzés, a tárgyalkotó és elõadó népmûvészet területén mûködõ – hosszabb ideje kimagasló mûvészeti munkát végzõ – egyéni alkotóknak, mûvészpeda-gógusoknak, mûvészeti együttesek vezetõinek:
Báron Lászlóbábmûvésznek, a kecskeméti Ciróka Bábcsoport mûvészeti vezetõjének,
Borsos Istvánképzõ- és iparmûvésznek, a püspökladányi gimnázium nyugalmazott igazgatójának, Durányik Lászlókarnagynak, a kecskeméti Kodály Iskola karnagy-tanárának,
Keserû Imrediákszínjátszás tagozatvezetõjének, a budapesti Keleti István Alapfokú Mûvészetoktatási Iskola és Mûvé-szeti Szakközépiskola és a szentesi Horváth Mihály Gimnázium tanárának,
Novák Zsuzsannakoreográfusnak, a budapesti Supernova Táncegyüttes, Promontor Táncsportklub mûvészeti vezetõjé-nek,
Szabadi Mihálykoreográfus, táncgyûjtõnek, a sióagárdi együttes-vezetõ koreográfusának, Szathmáry-Király Ádámfotómûvésznek, a kazincbarcikai polgármesteri hivatal fõtanácsosának.
Dr. Hiller Istvánminiszter ésdr. Schneider Mártaszakállamtitkár a Magyar Kultúra Napja alkalmából Csokonai Vitéz Mihály Közösségi díjat adományoz a nem hivatásos, amatõr színjátszás, vers- és prózamondás, bábjátszás, kórus- és ze-nemûvészet, képzõ-, fotó-, film-, videómûvészet, táncmûvészet, valamint a hagyományos, a tárgyalkotó és elõadó népmûvészet területén mûködõ – hosszabb ideje kimagasló mûvészeti munkát végzõ – amatõr együtteseknek, mûvészeti alkotó közösségeknek:
a pécsi Bartók Béla Férfiaknak,
a szanyi nagyközség Bokréta Néptáncegyüttesnek, a soproni Fotóklub Egyesületnek,
a mezõtúri Szivárvány Citerazenekarnak, a Zala Megyei Népmûvészeti Egyesületnek.
Dr. Hiller Istvánminiszter ésdr. Schneider Mártaszakállamtitkár Bibliotéka Emlékérem díjat adományoz:
Bánfalvi Lászlónénak, az ózdi Városi Könyvtár igazgatójának, a modellértékû kistérségi könyvtári ellátás megszervezé-séért,
Dr. Beck Ivánnénak,az Országos Széchényi Könyvtár nyugalmazott könyvtárosának, több évtizedes bibliográfiai tevé-kenységéért és a hungarika kutatás terén kifejtett munkásságáért,
Biczák Péternek,a szentendrei Pest Megyei Könyvtár igazgatójának, a fiatal könyvtáros nemzedék támogatása és a ma-gyar könyvtárosság hivatástudatának elmélyítése érdekében végzett több évtizedes szervezõ tevékenységéért,
Dán Krisztinának,a Fõvárosi Pedagógiai Intézet nyugalmazott könyvtárosának, a magyar iskolai könyvtárak fejleszté-séért, az iskolai könyvtárügyben kifejtett több évtizedes tevékenységéért,
Gyõrfi Csabánénak,a Pécsi Városi Könyvtár igazgatóhelyettesének, a városi könyvtár korszerûsítéséért végzett tevé-kenységéért,
Dr. Keveházi Katalinnak,a Szegedi Tudományegyetem, Egyetemi Könyvtár osztályvezetõjének, a könyvtári katalogi-zálás automatikatalogi-zálása és a régi könyvek tudományos feltárása érdekében végzett kiemelkedõ munkájáért,
Dr. Koltay Klárának,a Debreceni Egyetem Nemzeti Könyvtárának fõigazgató-helyettesének, az Országos Dokumen-tumellátási Rendszerlelõhely nyilvántartó adatbázisának kidolgozásáért és folyamatos fejlesztéséért,
Lukács Zsuzsannának,az Országos Idegennyelvû Könyvtár osztályvezetõjének, a nemzetiségi könyvtári ellátás terüle-tén végzett kiváló szakmai munkájáért,
Poós Lászlóné Schmidt Veronikának,a Budapesti Gazdasági Fõiskola Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Fõiskolai Kar elektronikus Könyvtár vezetõjének, kiemelkedõ szakmai munkája elismeréséért,
Szilágyi Sándorné Zsigó Juditnak, a miskolci II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár igazgatóhelyettesének, a Bor-sod-Abaúj-Zemplén megye könyvtárügyének koordinálásáért, a települési könyvtárak korszerûsítéséért.
Dr. Hiller Istvánminiszter ésdr. Schneider Mártaszakállamtitkár Márai Sándor-díjat adományoz:
Grendel LajosKossuth-díjas írónak, eddigi munkásságáért, New-Hont regényciklusáért, külföldön mûveivel elért si-kereiért,
Tóth KrisztinaJózsef Attila-díjas költõ-mûfordítónak, a 2006-ban megjelent Vonalkód címû nagysikerû prózakötetéért, Márton LászlóJózsef Attila-díjas író, drámaíró, mûfordítónak, eddigi munkásságáért s a német nyelvterületen elért ered-ményeiért.
Felhívás „Az élet szeretõje” vers- és prózamondó találkozóra Dabas Város Önkormányzata Oktatási és Kulturális Bizottsága
„Az élet szeretõje” címmel
Gyóni Géza Országos Vers- és Prózamondó Találkozót hirdet nem hivatásos versmondók részére
A rendezvény szervezõi:
– a Gyóni Géza Általános Iskola és a Kossuth Mûvelõdési Központ.
Nevezési kategóriák:
– általános iskola 7–8. osztály, – középiskola,
– felnõttek (18–60 év), – szépkorúak (60 év felett).
A résztvevõk egy Gyóni Géza verssel és egy XX. századi magyar költõ versével vagy prózájával jelentkezhetnek.
A verseny alatt mindkét vers elmondására sor kerül.
A találkozó idõpontja: 2007. április 28. (szombat) 9 óra.
Helyszínek: Dabas Város Önkormányzata, Gyóni Géza Általános Iskola, Kossuth Mûvelõdési Központ.
Nevezési határidõ: 2007. március 30.
A jelentkezésnek tartalmaznia kell a résztvevõ nevét, életkorát, kategóriáját, lakáscímét, telefonszámát, oktatási intéz-ményét (amennyiben van), a választott mûvek megnevezését.
A nevezési lapot a következõ címre kérjük küldeni: postán: Kossuth Mûvelõdési Központ 2370 Dabas, Szt. István u. 58., e-mailben: dabasmuvkp@monornet.hu, faxon: 06 (29) 360-237.
Díjak: kategóriánként a helyezettek 10 000–5 000 Ft értékû ajándékot kapnak, könyv, vagy könyvvásárlási utalvány for-májában.
A versenyzõknek (igény szerint) 2007. április 27-én (pénteken) kollégiumi elszállásolást és vacsorát díjmentesen bizto-sítunk.
A résztvevõk számára a verseny napján büféellátást és ebédet biztosítunk.
Bõvebb felvilágosítást kérhetõ:
– iskolás kategóriában: Gyóni Géza Általános Iskola, Kotán Sándor igazgató 06 (29) 367-391,
– felnõtt és szépkorúak kategóriában: Kossuth Mûvelõdési Központ, Tapodi Katalin igazgató 06 (29) 360-237.
Pályázati felhívás
kulturális intézmények vezetõi és más közalkalmazotti állásaira
A pályázat benyújtásával kapcsolatos rendelkezéseket a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. tör-vény végrehajtásáról rendelkezõ 150/1992. (XI. 20.) Korm. rendelet tartalmazza.
Jogszabályok alapján a pályázat benyújtásának határideje – ha a pályáztató hosszabb határidõt nem állapít meg – a közzétételtõl számított legalább 30 nap, az elbírálás pedig – ha a pályáztató rövidebb határidõt nem állapít meg – a be-nyújtási határidõ lejártát követõ 30 napon belül történik.
A pályázatokat a pályázatot meghirdetõ szerv címére kell benyújtani, kivéve, ha a pályáztató ettõl eltérõ címet jelöl meg. A jogszabály által kötelezõen elõírt pályázati feltételeket az itt közölt pályázati felhívás nem tartalmazza.
A pályázati felhívásokat a szerkesztõség által táblázatos formában szerkesztve ingyenesen közöljük. Az eltérõ formá-ban történõ, illetõleg a szó szerinti közlésre – helyhiány miatt – csak díjfizetés ellenében van lehetõség.
Rövidítések:
av:(adatvédelem) A pályázat tartalmát a megbízón és a bírálóbizottság tagjain kívül – a pályázó engedélyének hiányá-ban – más személlyel nem közlik
ÁEI:állás elfoglalásának ideje
b:3 hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítvány be:büntetlen élõélet
om:képesítést igazoló hiteles oklevélmásolat ön:önéletrajz
A pályázatot meghirdetõ szerv Meghirdetett munkahely Képesítési és egyéb feltételek Juttatások (Ft), illetmény, pótlék, egyéb
1 2 3 4
A megbízás 5 évre, 2012.
augusztus 31-ig szól.
A pályázatot 3 példányban kell benyújtani.
Csatolandó: részletes sz. ön., om., b., helyzetelemzésre épülõ
1 2 3 4
Ill: alap + vp. (kerületi juttatási szabályzat 1. sz. melléklete sze-rint). 1153 Budapest, Bocskai u. 1–3.
Tel.: 305-3113
Pbhi: 30 napon belül, de legké-sõbb 2007. május 1-ig.
Pc: 2241 Sülysáp Nagyközség Önkormányzat polgármestere 2241 Sülysáp, Szent István tér 1.
Tel.: 06 (29) 435-001, 435-003
Mór Városi
Csatolandó: sz. ön., om., b., vpr., ny.
Szl: megbeszélés tárgya lehet.
Pc: Fenyves Péter polgármester 8060 Mór, szent István tér 6.
Tel.: 06 (22) 560-839
A megbízás 2012. június 30-ig, 5 évre szól.
Csatolandó: b., om., sz. ön., vpr.
Ill: alap + vp.
Pc: ÁMK intézményvezetõje.
Pehi: 2007. június 1.
1 2 3 4 mûködteté-sére vonatkozó részletes sz. pr.
gazdálkodási elképzelés a
Pehi: a Pbhi-t követõ 15 nap.
f: Kenese Szilvia
Csatolandó: részletes sz. ön., sz.
vpr., om., b.
Pbhi: a közzétételt követõ 35 na-pon belül.
Pc: Gyõr megyei jogú város pol-gármestere 9021 Gyõr, Városház
Csatolandó: részletes sz. ön., a bábszínház vezetésére, irányítá-sára és mûvészeti tevékenységé-nek szervezésére,
menedzselésére vonatkozó sz.
vpr., om., b., nyilatkozat arról, hogy a pályázatot elbíráló testü-leti üléseken a pályázó nyílt vagy zárt ülés tartását kéri.
A pályázatot 6 példányban kér-jük megküldeni.
Pc: Pécs megyei jogú város ön-kormányzata
Tasnádi Péter polgármester 7621 Pécs, Széchenyi tér 1.
f: Polgármesteri Hivatal Mûve-lõdési Közoktatási és Sport Fõ-osztály vezetõje
Tel.: 06 (72) 533-938, 533-940
1 2 3 4 egyetemi szintû v. és a munkakör betöltéséhez szükséges szk.
Legalább 5 év szgy.
ÁEI: 2007. május 1-jétõl 2012.
április 30-ig.
A megbízás 5 évre szól.
Pc: a pályázatokat ajánlott levél-postai küldeményként, lezárt bo-rítékban Cserepka András polgármesterhez Õrbottyán Nagyközség Önkormányzata 2162 Õrbottyán, Fõ út 63.
„Intézményvezetõ pályázat”
megjelöléssel kell benyújtani.
Pehi: a Pbhi-t követõ 60 napon belül.
Csatolandó: részletes sz. ön., om., b., vpr. sz. helyzetelemzés-re épülõ fejlesztési
Csatolandó: om., b., sz. elképze-lés.
ÁEI: 2007. május 1-jétõl 2012.
április 30-ig szól.
Csatolandó: részletes sz. ön., sz.
vpr., hosszú távú koncepció, om., b.
Pc: Pattantyús-Ábrahám Géza Ipari Szakközépiskola és ÁMK igazgatója, 9024 Gyõr, Ikva u. 70.
f: Pattantyús-Ábrahám Géza v. és ff. mszv., legalább 5 év könyvtárban,
ÁEI: a Pehi-t követõen azonnal.
A megbízás 5 évre szól.
Csatolandó: részletes sz. ön., ed-digi munkahelyek, munkakörök felsorolása, tt., bemutató publi-kációs jegyzék, om., b., orvosi igazolást, amellyel a pályázó a vezetõi munkakör ellátására
Budapest V., Kossuth tér 11.
1 2 3 4 A borítékra kérjük ráírni: „Or-szágos Mezõgazdasági Könyvtár Intézményvezetõi pályázat”.
Az eredményrõl a pályázók írás-ban kapnak értesítést.
ÁEI: 2007. április 1-jétõl 2008.
március 31-ig.
A Pbhi-t követõ 30 napon belül a pályázó a Pehi-rõl értesítést kap.
A közlöny zárása után érkezett pályázatok Pályázati felhívás
A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetésérõl szóló 2006. évi CXXVII. törvény 7. számú mellékleténekc) pontjá-ban foglalt felhatalmazás alapján az Oktatási és Kulturális Minisztérium pályázatot hirdet a helyi önkormányzatok által támogatott, nem költségvetési intézményként mûködõ
I. SZÍNHÁZI VÁLLALKOZÁSOK, ALTERNATÍV SZÍNHÁZI MÛHELYEK II. KIEMELT ALTERNATÍV SZÍNHÁZI MÛHELYEK
III. ALTERNATÍV TÁNC- ÉS MOZGÁSSZÍNHÁZI MÛHELYEK
IV. KIEMELT ALTERNATÍV TÁNC- ÉS MOZGÁSSZÍNHÁZI MÛHELYEK V. ALTERNATÍV SZÍNHÁZI ÉS TÁNCSZÍNHÁZI TÁRSULATOKAT