amikor
eszedbe jut két rím -akkor a legjobb homokot hordani
amikor eszedbe jut a bécsi gyors – novellád akkor jönnek
a csempe-rakók amikor eszedbe jutok valami ménta-illatban akkor kérnek meg:
vasalj ki valamit amikor épp
a negyedik jut eszedbe akkor mondják:
harmadik az isten igaza!
- de hát ki vagyunk én?!
de hát ki vagyok mi?!
ennyi idő után
ennyire lekésve mindent - vagy talán
minket késett le valami?
1993. június 18.
Csúfhistóriák – IV
KAF-nak Vége.
A kakas
délben kukorékol.
És én szerelmes vagyok.
Tizenhárom könyvbe.
Nagymama pedig állandóan
férjhez akar menni.
Mindenki megszökik.
Mindenki megjavul.
És én szerelmes vagyok.
Ebben a világban, melyben megjavul és megszökik mindenki.
Mikor a kakas délben kukorékol,
egy eltévesztett időben, szétb...ott világban.
Melyben nem tudod, mikor feküdj, mikor kelj.
S melyben a kakasnak fogalma sincs,
mikor kell kukorékolni.
András Sándor
A tükör
Belehátrált a tükörbe. Nem tört össze. Nem nyílt meg. Nem siklott át rajta. a foncsorban vagy az üvegben? fulladt csodálkozásba a félelem. Ami hátrálásra késztette. A csodálkozás pedig mibe? Már nem kérdezhette, tőle sem kérdezhette más. Pedig léptek emberek a tükör elé. Elsőnek a felesége, órákkal később. Azt hitte, valami trükk, az első ijedtség után. megőrültem? tapogatta a tükröt. A férjét látta benne, nem saját magát. Rákiabált: „Pista!" Aztán mégegyszer: „Pista! Mit csinálsz, ne hülyéskedj!" Behúnyta a szemét, kinyitotta. belőlem is van Látott valamit magából is, de keveset. mögéje állt volna? A tükör keskeny volt, a férje viszont eléggé testes. a feje mellett emelte fel az asszony a kezét. Azt látta. Aztán a tükör mögé nézett: semmi. ráragasztotta volna? lehetetlen, teljesen életszerű Fénykép? Végigtapogatta a falapot. fénykép? ekkora?
Elhúzta a tükrös komódot, nehezére esett. nehezebb lenne? vizsgálgatni kezdte a falapot, a tükör hátulját; nem látszott rajta semmi erőszak. Jöttek később mások is. Az asszony szégyenkezett, amiért így megtréfálta a férje. Nem tudta, kinek szóljon, a szomszédok előtt csak nem éghetett le.
A bátyjának akart, de a telefon kicsengett. Várnia kellett. Toporzékolt benne valami; se düh, se felháborodás, se kétségbeesés, se frusztráció: valami kibírhatatlan. „Ne bámulj, hova bámulsz!"
kiáltott férjére e tükörben, az persze meg se moccant. A tükörben volt, mintha előtte állt volna, de a tükör előtt senki sem áll. Az asszony sem merészkedett eléje, irtózott tőle, holott a férjétől nem irtózott, csak unta, unni kezdte. Nem is unni. szóval ez az elhidegülés fordult el tőle a múltkor, ment ki a konyhába a férfi születésnapján. Nem tudta, mi lesz. Most azonban irtózott tőle, a tükörbe nézéstől miért tette ezt velem dühöngött, miközben az ajtó felé fordult és egy pillanatra megállt, háttal a tükörnek. Aztán kiment a szobából.
„Nem tudom, hogy csinálta", mondta másnap az asszony bátyja, miután kiemelte a tükröt a fakeretből. „Valami új trükk lehet. A foncsor érintetlen. Pista körül teljesen ép a tükör, az üveg."
Körülnézett, lát-e valamit, ami a képet a tükörre vetíti, aztán most felémfordul abbahagyta. „Nem az a lényeg, hogy nem jött haza?" nézett a húgára. „Valakinél van. Vagy csak úgy lelépett."
„Lelépett, lelépett", indulatoskodott az asszony mindig mellébeszél, „miért nem lépett le a tükörből, azt mondd meg lelépett hova le: meglépett miért nem a képével együtt lépett meg"
mindenképpen lépett, lépett egyet kettő lett belőle. Elmosolyodott.
„Min mosolyogsz?" kérdezte a bátyja.
„Semmin. Valami eszembe jutott", mondta mosolyából kiszakítva az asszony. „Én azt kérdeztem, miért tette ezt velem, tőled azonban azt, hogyan tette."
A bátyja a vállát rángatta, a fejét csóválta. „Nem tudom. Már mondtam, nem tudom. Azt se tudom, miért hagyta így vissza magát, a képét. Mire jó az egész. Rossz vicc. A trükk érdekes, de a vicc rossz. Kérdezd meg tőle, majd ha előkerül; én is kíváncsi vagyok. Aztán összetöröm a képit, amiért így bánik veled."
Jó kis segítség vagy", sóhajtott az asszony. „Told vissza a falhoz megette a fene az egészet és takard be, ott a pokróc az ágyon bár csak ette volna kiráz a hideg, ha csak rágondolok."
„A rendőrségnek szóltál?"
„Neked szóltam, csak neked”
„A tükörről", mordult a bátyja, „én Pistára gondoltam, hogy nem jött haza."
„Egy éjszaka után csak nem rohanok a rendőrségre", csattant fel az asszony. mindig ilyen hülye
„Kinevetnek."
Bátyja rándított a vállán. a hiú állatja „Nekem így is jó. Majd visszajön. Vagy hallat magáról."
megunta
„És ha nem?" riadt meg az asszony.
„Na szevasz", ment az ajtó felé a bátyja. „Hívj majd fel, mi történt. A trükk igazán érdekel."
Az ajtó, az előszobaajtó becsukódott. Az asszony állt, háta mögött a szürke pokróccal letakart
tükör. trükk jó vicc Sóhajtott. most mi lesz
Pár nap múlva mégiscsak elment a rendőrségre, a tükörről azonban nem szólt. Nekik nem. A barátnőjét azonban beavatta a dologba. A konyhába ment, amíg az a tükröt nézte.
„Törd össze", ajánlotta Kató, amikor kiment utána a konyhába.
Az asszony megborzongott.
„Megtegyem helyetted?" ajánlkozott Kató.
Az asszony leült a konyhaasztalhoz, rákönyökölt és a hajába túrt.
„Aztán mehet a kukába."
Az asszony hallgatott.
„Veszel egy másik tükröt és kész."
Az asszony, két keze még mindig a hajában, bólogatott. Végre felállt, kalapácsért ment, Katónak adta és már visszafordult a konyhaasztalhoz, amikor felkiáltott:
„Várj, azért lefényképezem," és hozta a fényképezőgépet. Hosszasan fókuszolt,
a villanófényt szinte észre sem vette. „A kukába azért mégsem", mondta. „hozok egy zacskót, majd eltemetem."
„Egy darabot megtartok", mondta Kató. „A kezét, az mindig tetszett.” De nem találta a törmelékek között.
Bodolay Klára1