12 Az Európai Parlament és a Tanács 1303/2013/EU rendelete (2013. december 17.) az Európai Regionális Fejlesztési Alapra, az Európai Szociális Alapra, a Kohéziós Alapra, az Európai Mezôgazdasági Vidékfejlesztési Alapra és az Európai Tengerügyi és Halászati Alapra vonatkozó közös rendelkezések megállapításáról, az Európai Regionális Fejlesztési Alapra, az Európai Szociális Alapra és a Kohéziós Alapra és az Európai Tengerügyi és Halászati Alapra vonatkozó általános rendelkezések megállapításáról és az 1083/2006/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezésérôl.
7.
1. A kutatás, a technológiai fejlesztés és az innováció erôsítése
2. Az információs és kommunikációs technológiákhoz való hozzáférés, azok használatának és minôségének javítása
3. A kis- és középvállalkozások, a mezôgazdasági (az EMVA keretében), a halászati és akvakultúra-ágazat (az ETHA keretében) versenyképességének javítása
4. Az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaság felé történô elmozdulás támogatása minden ágazatban
5. Az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás, a kockázatmegelôzés és -kezelés elômozdítása 6. A környezetvédelem és az erôforrás-felhasználás hatékonyságának elômozdítása
7. A fenntartható közlekedés elômozdítása és a szûk keresztmetszetek megszüntetése a fôbb háló-zati infrastruktúrákban
8. A fenntartható és minôségi foglalkoztatás, valamint a munkavállalói mobilitás támogatása 9. A társadalmi együttmûködés erôsítése; a szegénység, valamint a hátrányos megkülönböztetés
elleni küzdelem
10. Az oktatásba és a képzésbe, többek között a szakképzésbe történô beruházás a készségek fej-lesztése és az egész életen át tartó tanulás érdekében
11. A hatóságok és az érdekelt felek intézményi kapacitásának javítása és a hatékony közigazgatás-hoz történô közigazgatás-hozzájárulása
7.1.2. nemzeti szint
A tagországoknak egy meghatározott szerkezetû és tartalmi elemekkel rendelkezô partnerségi megállapo-dást (a korábbi periódusokban nemzeti stratégiai referenciakeretet, illetve nemzeti fejlesztési tervet) kell ki-dolgozniuk, amelyet az Európai Bizottsággal egyeztetve véglegesítenek. A partnerségi megállapodások bármely elemének az Európai Bizottság által a 2014–2020-as idôszakra meghatározott 11 tematikus cél egyikére kell irányulnia. A nemzeti programok tartalma tehát jóval kötöttebb, mint korábban, bár a temati-kus célok spektruma elég széles ahhoz, hogy ne korlátozza a tagállamokat saját céljaik elérésében. Mint korábban említettük, a hazánkéhoz hasonló helyzetû (2004-ben vagy az után csatlakozott volt szocialista) uniós tagországok nemzetközi összehasonlításban is rendkívül nagy összegû külsô forrásokhoz jutnak a ko-héziós politika keretében. A magyar partnerségi megállapodást 2014. augusztus 14-én írták alá a magyar kormány és a Bizottság képviselôi (Magyarország Kormánya, 2014).
7.1.3. programszint
A partnerségi megállapodások alapján a tagországok kidolgozzák az operatív programokat, amelyeket az Európai Bizottságnak jóvá kell hagynia.
A Európai Bizottság által a 2014–2020-as idôszakra elfogadott magyarországi operatív programok a következôk:
• Emberi Erôforrás fejlesztési Operatív Program (EfOP)
• Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP)
• Integrált Közlekedés-fejlesztési Operatív Program (IKOP)
• Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP)
• rászoruló Személyeket Támogató Operatív Program (rSZTOP)
• Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP)
• Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP)
A programokra allokált források szerkezetét részben meghatározzák a finanszírozást biztosító alapok hozzá-járulása és a tervezési irányelvek, azonban a tagországoknak jelentôs mozgásterük van saját fejlesztési céljaik meghatározása során. Magyarország esetében a kormány döntése nyomán feltûnôen magas (60 százalékos) a közvetlen gazdaságfejlesztésre szánt források aránya, ami abszorpciós nyomást, csalási és korrupciós kockázatokat okoz ezen a területen.
7.1.4. projektszint
A döntési folyamat legalsó szintje a projektek kiválasztása. Többféle projektkiválasztási eljárás létezik. (A Kor-mány 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelete a 2014–2020 programozási idôszakban az egyes európai uniós ala-pokból származó támogatások felhasználásának rendjérôl) IX. fejezete szól a kiválasztási eljárásokról. Esze-rint a felhívásra beérkezô támogatási kérelmek elbírálása történhet
a) kiemelt, b) standard, c) egyszerûsített, d) területi, vagy
e) közösségvezérelt helyi fejlesztés (cLLd) eljárásrend szerint.
A projektkiválasztási folyamat konkrét kockázatait a következô fejezetben tárgyaljuk.
7.1.5. miért speciális kérdés az uniós közpénz felhasználása?
fô szabály az alapszerzôdésben: a tagországok ugyanúgy járnak el az uniós források felhasználása során tapasztalható csalás és korrupció ellen, mint a saját forrásaik esetében. Másrészrôl az uniós források fel-használásakor a tagországok elsôdlegesen az elôzetesen allokált összeg elköltésében érdekeltek: ha a pénzt nem használják fel, nem keletkezik olyan megtakarításuk, amelyet saját költségvetésükben fel tudná-nak használni. Ebbôl következôen kevésbé érdekeltek a csalások, visszaélések felderítésében. Különösen igaz ez az elszámolási idôszak végén, amikor a feltárt szabálytalanságok miatt visszafizetendô támogatást már nehezebben lehet más projektben felhasználni, így az elvész az ország számára. Az operatív progra-mok korai szakaszában gyakran érvényesül az a szemlélet, hogy azért nem fontos a szigorú gazdálkodás, mert nem a saját forrásainkat költjük.
Az uniós szabályozás értelmében „a tagállamoknak egy irányító hatóságot, egy igazoló hatóságot és egy feladatkörében független audithatóságot kell kijelölniük valamennyi operatív program esetében”
(AZ EuróPAI PArLAMENT éS A TANácS 1303/2013/Eu rENdELETE (2013. december 17.) ), amely kötelezett-séget más jogszabályok a korábbi programozási idôszakokra is elôírtak.
A jogszabály szerint elsôdlegesen az irányító hatóság viseli a felelôsséget az alapok eredményes és ha-tékony felhasználásáért. fô feladatai
• a programirányítás és -monitoring,
• a pénzügyi irányítás és kontroll,
• a projekt kiválasztása.
Az igazoló hatóság készíti el és nyújtja be a kifizetési kérelmeket a Bizottságnak, elkészíti az elszámoláso-kat, igazolja azok teljességét, pontosságát és helytállóságát, valamint azt, hogy az azokban szereplô ki-adások megfelelnek a vonatkozó uniós és nemzeti szabályoknak.
A jogszabály megengedi, hogy az igazoló hatóság feladatait az irányító hatóságok lássák el.
Az audithatóságnak kell biztosítania, hogy sor kerüljön az irányítási és az kontrollrendszerek ellenôrzésére.
A jogszabály megengedi, hogy a tagországok közremûködô szervezeteket jelöljenek ki az irányító vagy az igazoló hatóság bizonyos feladatainak az elvégzésére.
Magyarország az eddigi három programozási periódusában (2004–2006, 2007–2013, 2014–2020) három eltérô megoldást választott a fenti funkciók biztosítására.
Az irányító hatóságok 2004 és 2006 között – központilag koordinált fejlesztéspolitika mellett – a szakminisz-tériumokon belül, míg 2007 és 2013 között a Nemzeti fejlesztési Ügynökség keretei között mûködtek, úgy, hogy a szakpolitika alakításáért továbbra is (részben) a szakminisztériumok voltak felelôsek. 2014-tôl az irá-nyító hatóságok ismét a szakminisztériumokba kerültek, miközben a központi koordinációs feladatokat a Miniszterelnökség látja el. A 2004–2013-as idôszakban Magyarország élt azzal a lehetôséggel, hogy közremûködô szervezeteket bízott meg az irányító hatóságok feladatainak egy részével, 2014-tôl azonban minden feladatot az irányító hatóságok, vagyis a minisztériumok illetékes helyettes államtitkárságai látnak el. Az igazoló hatóság feladatait 2010 óta a Magyar államkincstár, az audithatóságét az Európai Támoga-tásokat Auditáló fôigazgatóság (EuTAf) gyakorolja.
A 2014-ben bekövetkezett változásokat részben a decentralizáció, vagyis az irányító hatóságok minisztériu-mokhoz telepítése, részben a centralizáció, azaz a Miniszterelnökség erôs koordinációs szerepe jellemzi.
Erôsödött a közvetlen állami, kormányzati kontroll, mert minden funkció a közigazgatáson belülre került.