Maeder zürichi pszichiáter egy dolgozatában1) foglalko=
zik introjekcióról irott tanulmányommal2), összeveti ezt a fogalmat a tőle ujabban javasolt exteriorizáció4og,a\ommi\\
és azt a következtetést vonja le végül, hogy voltaképen mindkettő ugyanazt jelenti. Ha ez a megállapítás igazat mon=
dana, akkor választanunk kellene aközött, hogy a két élne?
vezés közül melyiket ejtsük el.
V-J A szóbanforgó dolgozatok ismételt tanulmányozása azonban meggyőzött róla, hogy Maeder e fogalmak azonos»
ságát csak a dolgozatomban kifejtett gondolatmenet téves ér:
telmezése alapján állíthatta.
Én az introjekciót ugy irtam le, mint az eredetileg autó*
erotikus érdeklődés kiterjesztését a külvilágra, a külvilág tárgyainak az én körébe való bevonása által. A hangsúlyt erre a „bevonásira helyeztem, és azt óhajtottam ezzel je*
lézni, hogy a magam részéről minden tárgyszevetésbon (yagy indulataitételben) és pedig ugy az egészséges embernél, mint a neurotikusnál, (persze a tébolyodottnál is, amennyiben erre még képes) énsbővülést, vagyis inirojekciói látok." .
') A. Maeder: „Zur Entstehung der Symbolik im Traum, in der Dementia praecox, etc." (Zentralblatt für Psychoanalyse, I, óvf. 9. sz.)
s) „Indulattétel és magábavetitts" a „Lelki problémák" c. kö»
tétben. Dick' M. kiadása.
Az ember alapjában véve csakis önmagát tudja szeretni:
ha mást szeret, akkor ezt a mást a saját erűjébe vonja be.
Mint a mese szegény halászasszonya, aki az igézet követkéz«
tében orrára nőtt kolbászt érintésekor egészen ugy érzi, mint egyéb testrészeit, és aki e kellemetlen testtoldalékának \ct vágása ellen tiltakozni kénytelen: ugy valamennyien magún*
kénak érezzük mindazt a fájdalmat, ami az általunk szere?
tett tárgyakat éri. A szeretett tárgyaknak ezt a hózzánknö*
vesét, ezt az énünkbe való beolvadását neveztem volt maga?
bavetitésnek, és — mint már emiitettem, — ugy vélem, hogy minden tárgy^szeretésnek és minden tárgyra irányuló indus latáttételnek én-bővülés, magábavetités az eröszerkezete.
A neurotikusok heves indulatátvitelét pedig ugyanezen eröszerkezet tudattalan túlzása, afféle magábaveütési kórság gyanánt irtam le, ellentétben a paranoiás hajlandóságával, ki szeretetét a tárgyaktól megvonja, ez érzelem visszaté«
rése esetén pedig azt a külvilágba vetiti. (Kivetitési kórság.)1) A projieiáló elmebeteg legfeljebb arra képes, hogy saját orra egy darabját kolbásznak nézze, levágja és elhajítsa, de sohasem fog személyiségéhez valamit hozzánöveszteni.
Jól tudom, és idézett dolgozatomban többször rá is mu=
tattam arra, hogy ugyanezen erőszerkezetek előfordulnak az egészséges ember lelki életében is. Tetszés szerint szaporít*
hatnám az emiitett dolgozat errevonatkozó példáit. így pl.
a. filozófia metafizikus rendszereit is magábavetjtő* és kivé»
íitő rendszerekre oszthatnám. Az énA a külvilágban teljesen feloszlató materialiizmus az elképzelhetően legmesszebbmenő projekciót, az egész világot az én*be vonó solipszizmus pedig
a legnagyobb introjekciót képviseli. — Az sem szenved két*
séget, hogy a projekció erőszerkezete neurózis esetében is működésbe léphet, (pl. a hisztériás hallucinációnál), viszont az indulatáttételre (introjekcióra) való képesség nem minden paranoiás esetben vész el tökéletesen. Mindenesetre a pro*
jekció a paranoiában, az introjekció a neurózisban annyira felülmúlja a tötbl erőszerkezetek jelentőségét, hogy e kli=
nikai kórképékre bizvást jellemzőnek tekinthetjük.
(Ujabb tapasztalat szerint — igaz — a paranoiát nem»
csak ez az erőszerkezét [kóralakj, hanem meghatározott kór*
tartalom is jellemzi [a homoszexualitás].)
-1) Maederrel ellentétben kétségtelennek tartom, hogy paranoia demencia nélkül is előfordul.
Az inteojekció fogalma 141 Lássuk ezek után a Maeder>féle exteriorizáció fogalmát.
Ez leírása szerint abban áll, hogy a beteg egyes testrészeit külvilági tárgyakkal azonosítja, és ennek megfelelően bánik is velük. (F. B. paranoid beteg pl. a gyümölcsös kertben lévő almákban saját genitáléja sokszorosait, a vízvezetékben saját véredényét vélte látni.)
Maeder ezt a folyamatot projekciónak tekinti, viszont én a fentiek alapján igy értelmezem: A paranoiások valós szinüleg a felsorolt esetekben is megkísérelték, hogy saját szerveikre irányuló érdeklődésűiket projicalják, azonban csu-pán indulatelháritásf, áttolást sikerült elérniök, maga az érzés tovább is szubjektív maradt, nem tárgyiasult Tudjuk, hogy az én saját testét is a külvilághoz tar*
tbzónak, objektumnak tudja tekinteni. Maeder ex*
teriotizációjánál tehát a szubjektívnek megmaradó ér*
deklődés nem tolódik ki az énéből, hanem csak áttolatik egyik külvilági tárgyról (a testről) egy másikra (a vizveze;
tékre, gyümölcsre). Az áttolást azonban már régen az intro-jekciós indúlatáttétel különös esete gyanánt ismerjük, mely*
nél a „szabadon lebegő libidó" telítésére a cenzúrától sujs tott tárgy helyett egy másik, hasonló használtatik fel. A Maeder szerinti exteriorizáció tehát nem projekciós, hanem introjekciós folyamat.
A valóban sikerült paranoiás projekció eseteiben, (pl.
üldoztetési tébolynál) a beteg az ő lelki egyénisége egy da»
rabját (homoszexualitását) zárja ki énjéből, és mivel meg nem semmisítheti: mint valami az éntől idegennel, mint valami objektummal bánik vele. Csak ha valami tisztára szubjektív lelki tartalom változik át tisztán objektívvé, csak akkor szólhatunk projekcióról. Nézetem szerint a» „exte*
riorizáló" téboíyodottak, akik még megőriztek valamelyes, noha áthárított pozitív érdeklődést a külvilági dolgok iránt, akik tehát még introjiciálnak és esetleg társadalmilag is tevékenyek maradhatnak, közelebb állanak a neurotikusok*
hoz, és gyógyításuk is kedvezőbb kilátásokkal kecsegtet.
Mindezek alapján a Maeder*féle exteriorizációt az iníro;
jekciő egy különös — egészségeseknél is előforduló — ese;
tének kell tekintenem; az eddigi tapasztalásainkkal jól össze?
férő introjekció fogalmat pedig a jövőben is fentartandó«
n a k v é l e m . Í ^ Í Í ^ ' ^ ' Í - ; . • ' • > ; ; : . i h ,<Í-Í . ; < ' • ; . ; • • < • • • • '•'--.' - - > • ' • *