Az erdészeti génmeg Ę rzés hazai kialakulása

GénmegĘrzés

Hazánk ökológiai adottságaihoz alkalmazkodott természetes erdĘk ökoszisztémái Ęrzik legjobban erdeink génkészletét. Az erdei ökoszisztémákban megtestesülĘ kiváló genetikai tulajdonságok megmentése volt a célja annak a II. világháború utáni megmozdulásnak is, amely több ezer hektárnyi, a fatermesztést kiválóan szolgáló természetes és mesterséges erdĘt állított a magtermelés szolgálatába. Több évtizeddel ezelĘtt kezdték meg hazánkban a rendelkezésre álló erdei génanyag számbavételét, megismerését, nemesítési célú felhasználását.

1. ábra.A magyarországi magtermelĘállományok osztályozása. Forrás: MÁTYÁSV. (1963).

Az 1948-ban indult munka fĘszempontja a magszükséglet biztosításának fedezése volt. 1959-ben a megváltozott felfogás szerint a magtermelĘállományok kijelölését elsĘsorban genetikai alapelvek szerint kellett végrehajtani (MÁTYÁS V; 1968). A törzskönyvezés elsĘsorban a kiváló fajváltozatok, ökotípusok stb. biztosítását szolgálta a jövĘbeni nemesítĘi munka számára. A legkiválóbb elit mag ezekben az állományokban gyĦjthetĘ be, és azt különleges génrezerváció jellegĦ utódállományok létrehozására tervezték felhasználni. A génállomány megĘrzése, a nemesítési kiindulási anyag állományokban, populációkban való fenntartásának igénye tehát már 1968-ban felmerült, megelĘzve a legtöbb európai országot.

A MÉM ErdĘrendezési FĘosztálya „Környezetvédelem” (szerk. SZABÓ, 1975) c.

kiadványában is megjelenik a génrezerváció fogalma. KiemelendĘk a következĘ megállapítások:

¾ „Az eddigi ismeretanyag szerint a fás növények génrezervációit az areán belül természetes populációkban kell kiválasztani, de az erdészeti nemesítés számára a jövĘben nem a faj, fajta, hanem az ökotípusok populációi lesznek az alapegységek.”

¾ „A magyar génbank kérdésmúltját a magtermĘ állományok, a fajtagyĦjtemények és klónarchívumok képviselik. A magtermelĘ állományok gyakorlatilag fatermesztési célú génforrások. Ezek kijelölése, kezelése 1948-ban kezdĘdött, és 1964-re 3027 ha tĦlevelĦ és 7981 ha lomblevelĦ kijelölt, felülvizsgált és törzskönyvezett magtermelĘ állománnyal rendelkeztünk.”

¾ „Az 1965-ös felülvizsgálat hatására 2352 ha lomb és 381 ha fenyĘ magtermelĘ állomány maradt meg, melyek feltétlenül a hazai génrezerváció vázát jelentik.”

¾ „Ezek az állományok csak részben elégítik ki a génrezervátumok mai követelményeit.

A kelleténél nagyobb mértékben szerepelnek bennük származék- és kulturállományok (vöröstölgyes, akácos, erdeifenyves), sok megĘrzendĘ fafaj hiányzik, mások aránytalan kis területtel (cseres, molyhos tölgyes, hazai nyáras) kerültek kiválasztásra.”

A fentiekben vázolt megközelítésben több szempontrendszer jelenik meg: egyrészt a

„klasszikus” magtermelĘ állomány, másrészt az autochton/adaptált populációkra koncentráló konzervációbiológia, harmadrészt pedig a géngyĦjtemények, (gyĦjteményes kertek) gondolati hátterébĘl táplálkozó honosítói, nemesítĘi megfontolások. A génmegĘrzés jelenlegi, hazai alapvetése megĘrizte e gondolatiságot, de prioritást adott a génkészlet-központú kezelés/gazdálkodás dinamikus génmegĘrzési módszereinek, melynek végsĘ célja a fajok adaptációs képességének megĘrzése.

SZODFRIDT, 1979-es írásában a magyarországi bükkösök génkészletének megĘrzésérĘl és hasznosításáról az alábbiakat írja: „a védetté nyilvánított állományok génkészletének megĘrzéséhez jól átgondolt kezelési elĘírások szükségesek, amelyek nem zárják ki sem a vágásokat, sem a védett állomány magjáról nevelt csemeték esetleges kiültetését; sem más, a célt jól szolgáló rendszabályok alkalmazását. Ha tehát megelégszünk a védetté nyilvánítás tényével, akkor a kiválasztott állományok génrezervációnkénti hasznosítása is kérdésessé válhat. Az ökoszisztémák kiválasztott génrezervációinak leírását a területen ható legfontosabb ökológiai tényezĘk meghatározásával, a termĘhely felvételével, a vegetáció leírásával, a faállomány mennyiségi és minĘségi jellemzĘinek felvételével végezhetjük. A génrezervációk (magtermelĘ állományok) korábban a fák egyes alakja, jó növekedési tulajdonságai, és szemmel könnyen megítélhetĘ jellegei voltak az alapjai. Ezt a szubjektív megítélésre alapozott megoldást fel kell váltanunk a faállomány mennyiségi jellemzĘinek eddig is végzett számszerĦ felvételén kívül a fontosabb minĘségi tulajdonságok egzakt és a megítélést végzĘ személytĘl független értékeléssel. Csakis ezen az úton lehet a faállomány génanyagát jellemezni, egyes állományok kiválasztását egyéni megítéléstĘl mentessé tenni.”

Az erdei fafajok genetikai jellegzetességeinek és a genetikai erĘforrások állapotának hiányos ismerete miatt azonban az elmúlt évtizedekben hatékony - és kifejezetten génmegĘrzésre irányuló - módszerek alkalmazására a nemesítés tevékenységi körén kívül csak korlátozottan kerülhetett sor. A nyolcvanas évek elejére kialakult - mai szemmel teljesen korszerĦnek tekinthetĘ – génmegĘrzési koncepció részletes ismertetése TOMPA és SZIKLAI (1981):

Erdészeti növénynemesítés c. könyvében található (p. 91-94).

A hatósági eljárás és nyilvántartás során magtermelĘállományokon belül egy külön kategóriát különítettek el, amely elsĘdlegesen génmegĘrzési célokat szolgált. A DANSZKY (1984) által kiadott„Eljárási Szabályzat”magtermelĘállományokra érvényes megfogalmazása szerint:

„2.2.4. (MÁG) Génrezervátumból szelektált magtermelĘ állományról akkor beszélünk, ha a génrezerváció kataszterében szereplĘ erdĘrészletekre a magtermelés elsĘdlegessége kimondható. Ezen értékes génanyagot hordozó faállományok kezelési utasításainak meghatározásánál az OKTH elĘírásait is figyelembe kell venni. Ezekben az állományokban a vegyszerezés, mĦtrágyázás, erĘteljes belenyúlás, cserjeirtás talajápolás általában tilos. Adott esetben az egyes mĦveletek csak olyan mértékben írhatóak elĘ, amennyiben ezt természetvédelmi elĘírások lehetĘvé teszik.”

GénmegĘrzés

Megállapítható tehát, hogy az erdészeti génrezervátumok létrehozásának gondolata, az erdészeti génmegĘrzés gondolatisága több mint négy évtizedes múltra tekint vissza hazánkban. A megfelelĘvégrehajtást a jogi feltételek rendezetlensége és a nemzetközi keretek elégtelensége akadályozta meg.

A Biológiai Sokféleség Egyezmény (1992 Rio) az 1995. évi LXXXI. törvénnyel hazánkban is kihirdetésre került. Az ehhez csatlakozó, a földmĦvelésügyi miniszter 92/1997. (XI.28.) FM rendeletében amely a növényi genetikai anyagok megĘrzésérĘl és felhasználásáról rendelkezik a nemzetközi együttmĦködés metodikai szabványainak honi alkalmazásáról, a haszonnövények génforrásainak megĘrzésérĘl, a megĘrzés módjáról, a Növényi Génbank Tanács és munkabizottságai létrehozásáról, valamint a génrezervátum erdĘállományok kijelölésérĘl és fenntartásáról.

Az Növényi Génbank Tanács Erdészeti Munkabizottságának megalakulására 1996.

szeptember 20-án, Sárváron került sor. A Bizottság összeállította a génmegĘrzés szempontjából számottevĘ fafajok listáját, és megállapította a fajok konzervációs munkáinak sürgĘsségét. Munkaanyagként ugyanitt elkészült egy lista a közeljövĘ legfontosabbnak és legsürgĘsebbnek ítélt feladatairól. AlapvetĘen ide tartozik a genetikai érdekek és értékek hatékonyabb közvetítése, de szükségesnek tartották egy hosszabbtávú nemzeti erdészeti génmegĘrzési program kidolgozását is (BORDÁCSés MÁTYÁS1997; MÁTYÁS, 1998; MÁTYÁS, 1999/a).