Az ellenőrzés tere: a Sztanyiszlavszkij-körök

A drámai színházakhoz hasonlóan az Állami Bábszínházban is tartottak kötelező Sztanyiszlavszkij-köröket, céljuk a dolgozók világnézeti és szakmai (tovább)képzése volt. Az 1951/1952-es évad, és az 1952/53-as évad során összesen három ilyen alkalom megrendezéséről tudunk az Országos Széchenyi Könyvtár Színháztörténeti tárának dokumentumai alapján, ebből kettőnek olvasható a jegyzőkönyve. Ezeknek az összejöveteleknek az elsődleges célja az volt, hogy a művészek Sztanyiszlavszkij elméleteit ismertessék egymással, megvitassák, majd azok tanulságait beépítsék a mindennapok gyakorlataiba. Rendszerint a színház főrendezője ismertette Sztanyiszlavszkij (gyakran dogmatikusan félremagyarázott) elméleteit a társulattal, majd a jelenlévők számára kötelező volt élni a hozzászólás jogával. Másrészt azonban ezek az összejövetelek biztosították az ellenőrzés és átnevelés színterét is, így a szakmai viták gyakran szinte provokációként hangoztak el, hogy igen személyes élmények kibeszélésébe torkolljanak a megbeszélések.

Közösségként élték meg és próbálták megoldani a társulati tagok egyéni problémáit, a magánélet felszámolása és folyamatos ellenőrzése vitathatatlan célja volt e beszélgetéseknek.¹¹⁵ Az ilyen körülmények között született szövegeket bár erős távolságtartással kell kezelnünk, ám mégis informatívak lehetnek, hiszen megteremtik a lehetőségét egy próbafolyamat, vagy akár a színészi munka rekonstruálására, így sok információval szolgálnak a későbbiekben az előadások elemzéseinél. A dolgozatnak nem célja azonban azt vizsgálni, hogy vajon helyesen értelmezték-e Sztanyiszlavszkij életművét. A fellelhető jegyzőkönyvek közül az első az 1952.

március 6-án tartott megbeszélés anyaga.¹¹⁶ A gyorsírói feljegyzés szerint jelen voltak: Balogh

115 A hatalomnak a mindennapi életre gyakorolt hatásáról írja György Péter: „1950-re a rendszer legmegátalkodottabb ellenségei sem mondhatták, hogy az élet ne változott volna meg szemmel láthatóan. S ez is volt a cél. A nap minden órájában mindenütt, mindenkit arra emlékeztetni, hogy visszavonhatatlanul új keretek között él, s a változások immár kérlelhetetlenül a legapróbb részletekig hatoltak. […] A magánélet fogalmának kiirtása az új világ eljövetelének egyik záloga.” György Péter:

A mindennapok tükre, avagy a korstílus akarása. in: György Péter – Turai Hedvig (szerk.): A művészet katonái. Sztálinizmus és kultúra. Budapest, Corvina Kiadó, 1992. 12.

116 Sztanyiszlavszkij kör gyorsírói jegyzet. 1952. március 6. OSZK lelt. Színháztört. V. 148/10/1992.

Fond 18/9. 1.

34

Klári,¹¹⁷ Bod László, Galamb György,¹¹⁸ Gonda István,¹¹⁹ Györkös Katalin,¹²⁰ Háray Ferenc, Kárpáti György,¹²¹ Kiss István,¹²² Könyves Tóth Erzsi,¹²³ Lázár Gida,¹²⁴ Leviczky Andor,¹²⁵ Major Ida,¹²⁶ Mohos József, Simándi József, Szöllősy Irén, Varga D. József,¹²⁷ és mint előadó, Kertész László rendező. A társulatból csak a művészeti dolgozóknak volt kötelező a részvétel, a műszaki stábot vagy a titkárságot legtöbbször senki sem képviselte az összejöveteleken. A beszélgetés gyorsírói jegyzőkönyvéből kiderül: tisztában voltak vele, hogy a Sztárparádé különleges sikere nem biztos, hogy megismételhető, és ahhoz, hogy rendszeresen nagyszínpadi felnőtteknek szóló egészestés produkciókat is játsszon a társulat, a forma kreatív potenciálját kell maximálisan kihasználniuk. A konkrét színészi munka megbeszélésénél tagadhatatlanok a drámai színházi előzmények, és az, hogy sok színész számára a bábbal való játék még mindig csak megnehezítette a színpadi átélést. Bod László bár nem volt moderátora a beszélgetésnek, mégis többször felszólalt, és szavain érezhető, hogy vezetőként többször is szembesült már azzal a problémával, hogy színészei az élőszínházi gyakorlatot preferálták a bábjáték diktálta

117 Balogh Klári (1913 – ?) bábszínész. 1939 és 1942 között volt a Vígszínház tagja, majd 1951-től haláláig maradt a bábszínház társulatának tagja. Balogh: Bod László társulata. 73.

118 Galamb György (1918 – 2001) színész. 1940-től 1947-ig a Nemzeti Színház tagja. Hadifogságból hazatérve nem kapott szerződést, így került a Kisszínházhoz, amelyet édesapja vezetett. 1951-től nyugdíjba vonulásáig, 1979-ig a Bábszínház művésze. uo. 71.

119 Gonda István (1882 – ?) színész, tervező, szcenikus. Székely i.m. 259.

120 Györkös Kató (1914 – 1993) Erdélyben kezdte pályafutását. 1945-ben szerződött a Szegedi Nemzeti Színházhoz, majd 1950-ben szerződtette le Bod László. Nyugdíjazásáig volt a bábszínház tagja. Balogh: Bod László társulata. (Állami Bábszínház 1949 – 1954). 73.

121 Kárpáti György (1933 – ?) filmrendező. 1952-ben lett a bábszínház ösztöndíjas rendezője. Elsőként fogorvosi diplomát szerzett, csak 1964-ben végzett filmrendező szakon az Akadémián. Székely i.m.

360.

122 (Bölöni) Kiss István (1926 – 1982) Jászai Mari-díjas bábszínész. Amatőr bábosként kezdte pályáját, az Állami Bábszínházból csak Győrbe szerződött el, utána haláláig volt a teátrum tagja. uo.

112.

123 Könyves Tóth Erzsi (1904 – 1975) Jászai Mari-díjas színésznő. 1935 és 1944 között a Nemzeti Színház hősnője, majd innen a Madách Színházhoz szerződött. 1950-ben szerződtette Bod László, tíz évig volt a bábszínház tagja. uo. 421.

124 Lázár Gida (1914 – 2006) színész, bábszínész. Már gyerekszínészként a Vígszínházban játszott, a diploma megszerzése után a Nemzeti Színház tagja volt. 1945-ben feddésben részesült, amiért a Színészkamara fegyelmi bizottságának tagja volt és Major Tamás elbocsátotta. Őt is Bod László szerződtette le 1950-ben. Először 1955-ig marad a bábszínház tagja, majd 1964-ben visszaszerződik újabb kilenc évre. Balogh: Bod László társulata. (Állami Bábszínház 1949 – 1954). 71.

125 Leviczky Andor (1902 – 1978) színész, bábszínész. 1950-ben szerződött a bábszínházhoz, előtte vidéki bonviván és komikus volt. Haláláig maradt az Állami Bábszínház tagja. uo. 70.

126 Major Ida (1920 – 2007) gyerekszínészként kezdte pályafutását. Kitűnő énekesi képességének köszönhetően énekesnőként dolgozott sokáig, első férjével, Kazal Lászlóval kuplékat énekelt. 1951-ben szerződött a bábszínházhoz, ő volt a televíziós sorozat Futrinka utca Böbe babája. Második férje, Kellér Dezső halála után nem lépett többet színpadra. uo. 73.

127 Varga D. József (1917 – 1976) színész, bábszínész. Győrben kezdte pályáját, majd Szegedre és Szolnokra is elszerződött. 1954-ig volt az Állami Bábszínház tagja.

http://www.zounuk.hu/hu/wiki/varga-d-jozsef-1917-1976 Utolsó letöltés: 2019. 03. 11

35

munkamódszerek helyett. Az ő gondolatai azonban gyakran a bábműfaj egészére, szabályaira összpontosultak, szinte folytatja korábbi bábesztétikai fejtegetéseit: „Nálunk nagyon erősen kell stilizálni. Stilizálni kell azért, mert a kis, lényegtelen mozdulatokat el kell hagyni és széles, nagyon kifejező, éles gesztusokat kell felhasználni.”¹²⁸ Szöllősy Iréntől megtudjuk azt is, hogy nemcsak a műfaj okozta nehézségek nehezítették a színészek munkáját, hanem az egymás iránti tisztelet hiánya is. A paraván takarásában ugyanis gyakran annak ellenére zajlott a privát élet, hogy közben mások éppen próbáltak. Ekkor Szegő Iván, mint a beszélgetés vezetője rafináltan a paravánra, mint színpadi jelenségre reflektál, és arra, hogy vajon képes-e a bábszínházi színész közvetlen kapcsolatot kialakítani a nézőkkel, ha a paraván, mint választófal mindig közte és a nézők között áll. Végül Lázár Gida összegezte azt a konszenzust, ami a bábszínészekben megfogalmazódott szerepformálási munkájuk kapcsán, miszerint az alakítás titka abban rejlik, hogy a báb emberszerű gesztusai mellett megtalálják-e a figura hozzáillő hangját is. „Ha azonban nincs meg az alaphangja annak a figurának, akkor hiába csinálja a mozdulatokat a bábu. Ha a hangját megtaláljuk egy szerepnek, ahhoz könnyebb egy kifejező mozdulatot találni a bábu számára, mint megtalálni magát a hangot.”¹²⁹ A megbeszélés végén hiányolták a műszaki dolgozók jelenlétét, ugyanis a gyakorlati munkáról való közös gondolkodás és az elméleti ismeretek bővítése nemcsak a művészeti dolgozóknak kellene, hogy fontos legyen – érezhető a megszólalásokból, hogy a jelenlévők csak a színészi munkát tekintették alkotói feladatnak. Az, hogy a bábokat gyártó műhelyi dolgozók is részt vegyenek ezeken a beszélgetéseken, ezáltal jobban megismerve mind a művészeti koncepciót, mind a színészek igényeit, senkiben sem merültek fel.

A következő Sztanyiszlavszkij-kör jegyzőkönyve 1952. május 30-ára datálódik.¹³⁰ Sajnos azt nem tudjuk, hogy pontosan kik vettek részt az ülésen, ugyanis a jelenlévők névsorát nem jegyezték le, csak a felszólalásokból rekonstruálható, hogy túlnyomó többségben a színészek voltak jelen, illetve Mészöly Miklós dramaturg és a műhelyből Gábor Éva tervező. A beszélgetésen Kertész László elnökölt, Szegő Iván volt az előadó. A főrendező hosszasan elemezte, hogy Sztanyiszlavszkij elméletében mit jelentett a szerepformálás a fizikai cselekvéseken keresztül, majd a színészek a hozzászólás jogán a drámai színházakban szerzett korábbi tapasztalataikról nosztalgiáztak, hogy milyen volt például Pethes Imrével vagy Bajor

128 Sztanyiszlavszkij kör gyorsírói jegyzet. 1952. március 6. 74.

129 Lázár Gida hozzászólása. uo. 96.

130 Jegyzőkönyv az Állami Bábszínház Sztanyiszlavszkij köri üléséről. Budapest, 1952. május 30-án.

Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár, Színháztörténeti gyűjtemény, 20. század, Színház- és Filmművészeti Szövetség iratai, A 8213.

36

Gizivel dolgozni. Szőnyi Kató volt az első hozzászóló, aki kifogásolta, hogy ezek az elméleti felvetések nem teremtik meg annak a lehetőségét, hogy a speciális bábszínészi feladatokról beszélgessenek, hiszen Sztanyiszlavszkij a drámai színészek problémáival foglalkozik. Szőnyi a bábszínész speciális feladatának az animáció tökéletesítését tartotta, ám úgy érezte, hogy kollégái gyakran öncélúan túl sok mozgást alkalmaznak, csak mert azokat esztétikusan tudták kivitelezni. „A mi plusz mesterségünk az, hogy megtanuljuk a bábokat jól mozgatni.

Valamennyien megtanultuk egy kicsit a mozgást és a mozgatást, de most szeretném felhívni a rendezők és a színészek figyelmét arra, hogy akik már megtanulták ezt a magasabb fajta szerepmozgást, igen sokszor beleesnek öncélú szerepmozgásba anélkül, hogy ez a darabot vagy a jelenetet előbbre vinné, illetve a szerepbe beleillenék abban a pillanatban, vagy éppen azt a mondanivaló helyesen kifejezné.”¹³¹ Óhidy Lehel pragmatikusan közelíti meg ugyanezt a kérdést, szerinte ugyanis azért sem érdemes túlmozgatni a bábokat, mert a bábszínpadon még az egyszerű gesztusok is sok gyakorlást igényelnek. Felszólalásában a legizgalmasabb momentum az volt, amikor a bábok anyagiságára reflektált „[…] amit ugyancsak feltétlenül szem előtt kell tartanunk, ez pedig a bábszerűség, tehát az, hogy az a bábu, amely ott cselekszik, végeredményben nem ember.”¹³² De sajnos ehhez a gondolathoz nem érkezett további hozzászólás. Feltűnő azonban, hogy miközben különböző módokon próbálták megfogalmazni a bábszínészek sokrétű feladatát, az életre keltés folyamatának kérdése senkiben sem merült fel. Pedig alig négy évvel később Németh Antal A bábjátékos művészete című tanulmányában már felveti ezt a kérdést. Feltételezhető, hogy Németh már korábban, akár már az 1952/53-as évadban ismertette a bábszínészi munkával kapcsolatos elméletét a társulat tagjaival, hiszen a tanulmányban felhasznált francia tanulmány eredeti megjelenési dátuma 1947, illetve rendszeresen oktatott a bábszínház színészképző stúdiójában is, ahol 1953-as tantárgyának címe A bábjátékos alkotó tevékenysége: az alakok életrekeltése volt.¹³³ „A bábjátékos tehát közép-lény a színész és a bűvész között […] életre kelti az élettelen anyagot.”¹³⁴ Miután Németh bemutatja az André Gervais által megfogalmazott bábszínész típusokat, a bábjátékos paradoxonját elemzi, amely szerint „(a bábjátékos) létrehoz egy cirkulációt, amely belőle indul ki a bábuba, onnan meg visszatér hozzá. […] A bábjátékos paradoxona abból a feszültségből adódik, hogy reális egy-lényekké válunk a bábuval, amely aztán a maga adottságainál fogva és esztétikai szándékosságával ezt a reális egylényegűséget közvetlenül képekre, szimbólumokra

131 uo. 15.

132 uo. 16.

133 Előadások a bábstúdióban. PIM – OSZMI Bábtár, Óhidy Lehel hagyaték, leltári szám nélkül.

134 Németh Antal: A bábjátékos művészete. Bábszínpad 28-29. Budapest, Művelt Nép Kiadó, 1956.

135.

37

váltja át.”¹³⁵ Szegő Iván fókuszában azonban csak az orosz mesterek kaptak helyet, azt pedig szinte lehetetlen megállapítani, hogy vizsgáló tekintetének lencséjét a kultúrpolitika homályosította-e el, vagy valóban nem látott a szovjet mintákon kívül mást. Talán árulkodó lehet azonban az alábbi idézet, amely a fent említett Sztanyiszlavszkij-körön hangzott el, és ami jól mutatja, hogy Szegő mennyire nem tudott a Szövetség, a szakmai és politikai vezetés állásfoglalása nélkül dönteni művészeti kérdésekben: „nem tudom pontosan, hogy milyenfajta változtatásokat kellene csinálni a fizikai cselekvések vonalán a bábszínházban anélkül, hogy megtorzitanók ezt az elméletet, vagy éppen a lényegét hagynánk ki belőle. Ez egy olyan probléma, melyet majd feltétlenül a Szövetség elé fogunk vinni. […] Ott azután megtárgyaljuk problémáinkat, esetleg külső szakemberek segítségével […]”¹³⁶

135 uo. 137.

136 Jegyzőkönyv az Állami Bábszínház Sztanyiszlavszkij köri üléséről. Budapest, 1952. május 30-án.

39.

38