A következő fejezetben bemutatjuk, hogy Magyarországon a rendszerváltást követően a nonprofit szektor fejlődése milyen összefüggést mutatott az önkén-tesség elterjedésével. Nemcsak az önkénönkén-tesség tendenciáit tárjuk fel, hanem azt is, hogy az évek során hogyan alakult annak mintázata. Az önkéntesség hazai jellegzetességei meghatározzák azt, hogy milyen az iskolai közösségi szolgálat társadalmi fogadtatása. Bemutatjuk, hogy oktatási téren milyen előzményei voltak a programnak, valamint ismertetjük a szolgálattal kapcsolatos első kutatások eredményeit is.
2.1. A nonprofit szektor kibontakozása a rendszerváltás után
Az 1980-as évek végéig alig volt jelen a köztudatban az önkéntes munka jelensé-ge. Ugyan korábban is működtek önkéntes szervezetek (KISZ, Nőszövetség, Hazafias Népfront), de ezek elsődleges célja a párt, és annak politikai támogatása volt. Az állam az élet minden területét áthatotta, saját maga igyekezett a megoldá-sokat megtalálni, és így a társadalmi problémák felszámolására irányuló, alulról szerveződő állampolgári kezdeményezések nem értek célba. A Központi Statisz-tikai Hivatal jelentései alátámasztják az önkéntes szervezetek meglétét. Azok rendszertelenül és szervezetlenül működtek, és a szervezetek nagy része nem tudatosan foglalkoztatott önkénteseket, valamint a többségük nem fordított kellő figyelmet arra, hogy mit lehetne az önkéntesek bevonásával megoldani (F. Tóth–
Nagy 2009).
A rendszerváltást követően a „vadkapitalista” szemlélet terjedésével az embe-rek többsége az anyagi ellenszolgáltatás nélkül végzett tevékenység értelmét rész-ben megkérdőjelezte. Ennek ellenére a rendszerváltás idején a törvényi változá-sokkal párhuzamosan jelentős mértékben növekedni kezdett az önkéntes mun-kán alapuló egyesületek és egyletek száma; és többségük bekapcsolódott a szociá-lis feladatok ellátásába is. Fő céljuk az volt, hogy megpróbáljanak megoldási ja-vaslatokat találni a fennálló társadalmi problémákra.
A harmadik szektor kiépülése több lépésben ment végbe. Bizonyos civil tevé-kenységek kibontakozása – például a kultúra vagy a természetvédelem területén – már a nyolcvanas években megkezdődött. Lényeges változást azonban az 1987-es Polgári Törvénykönyv módosítása hozott, mivel ekkor nyílt meg a lehetőség az alapítványok létrehozására, majd ezt követően 1988-ban alakult ki egy olyan adó-rendszer, amely már támogatta a civil szektort. 1989-ben jött létre az a rendelet, amely visszaállította az egyesülés teljes szabadságát. A rendszerváltást követően egyre inkább megjelent a nonprofit szervezetek civil, társadalmi funkcióját hang-súlyozó, értékkifejező, érdekvédelmi, közösségépítő, társadalmi tőkét létrehozó szerepe (Szigeti 2003, Márkus 2016).
A Központi Statisztikai Hivatal az ún. társas nonprofit szervezetek – mely magá-ban foglalja az egyesületeket, klubokat, köröket stb. – gyarapodásával méri az önkéntesség növekedését, mivel ezek elsősorban önkénteseket foglalkoztató szervezetek. Ezek többségében kis létszámmal, fizetett alkalmazott nélkül, vagy kis létszámú, fizetett alkalmazottak foglalkoztatásával működnek. Elsősorban baráti, érdeklődési, szomszédsági, területi vagy szakmai csoportok, ahol a felada-tokat maguk a szervezet tagjai látják el bármiféle fizetség nélkül. Természetesen az alapítványok is alkalmazhattak önkénteseket, de a klasszikus önkénteseket foglalkoztató szervezeteknek a társas nonprofit szervezetek tekinthetők (2. ábra) (Czike–Kuti 2006).
2. ábra: A társas nonprofit szervezetek alakulása Magyarországon 1989-2015 (ezer fő)
Forrás: KSH (2017), Nemzeti Önkéntes Stratégia 2012-2020
A nonprofit szervezetek számának növekedése a csúcsot 2009-ben érte el, ami-kor 66.145 ilyen szervezet működött. 2009 óta nem sikerült elérni ezt a magas arányt, azóta fokozatos csökkenés érzékelhető: 2010 (64.987), 2011 (65.561), 2012 (65.255), 2013 (64.542), 2014 (63.894), 2015 (62.152), 2016 (61.616) (KSH 2017).
A civil társadalom alapját képező, önkéntes szektor feltételeinek javítása egy-fajta figyelemfelhívást is jelent az önkéntesség szükségszerűségére, jelentőségére és népszerűsítésére. Hazánkban a szociális ellátás területén elsősorban a civil szervezetek által felkínált önkéntes tevékenységek a jellemzőek. Az egyéni fel-ajánlások – egyéni segítők – megjelenése még igen ritka, és főként a területi ellá-tásban jelenik meg (például a házi gondozásban). Az önkéntes segítő munka presztízsének növeléséhez és az önkéntes segítők számának emeléséhez nagy-mértékben hozzájárultak azok a főiskolai/egyetemi képzések (például a szociális munkás), tanfolyami képzések (például a szociális gondozó), amelyeket az elmúlt néhány évben indítottak be (Zentai 2006).
2.2. Az önkéntesek jellemzőinek alakulása a rendszerváltástól napjainkig
Az önkéntesek száma jelentősen függ az önkéntesség definíciójától. A Központi Statisztikai Hivatal 1993-tól méri az önkéntesség alakulását, és a jogi formával rendelkező szervezetek önbevallása alapján határozta meg az önkéntesek számát, mely a rendszerváltás óta 300-500.000 fő között mozog. Az ezredfordulót köve-tően számuk kissé visszaesett, majd újra növekedni kezdett. A világgazdasági válság hatására 2008-2009-ben újabb csökkenés mutatható ki, majd 2010-től napjainkig számuk fokozatosan nő.
A Nemzeti Munkaügyi Szervezet (ILO) és a John Hopkins Egyetem (JHU) által, az önkéntesség mérésére összeállított módszer adaptálására 2011-ben került sor. Így a Központi Statisztikai Hivatalnak 2011-től már nem csak a formális önkéntességről, hanem az informális, azaz a közvetlen módon történő önkéntes segítségnyújtásról is vannak információi. Ettől kezdve önkéntesnek tekintette azt a személyt, aki: (1) közvetlenül vagy valamilyen szervezeten keresztül, (2) önszán-tából, ingyen, ellenszolgáltatás, fizetség nélkül, (3) háztartásukon kívül élő szemé-lyek javára, vagy a társadalom hasznára végzett valamilyen munkát, tevékenységet az elmúlt egy évben. Ekkor a lakosság 28,4%-a nyilatkozott úgy, hogy az elmúlt egy évben végzett valamiféle önkéntes munkát, amely mindegy 2 millió 153 ezer főt jelentett (Batta 2013, Németh et al. 2013, KSH 2012).
Az önkéntességnek nemcsak számbeli alakulásában történtek változások az elmúlt húsz évben, hanem a társadalomstatisztikai jellemzőiben is. Míg a rend-szerváltozást követően elsősorban a férfiak szabadidő eltöltési szokása volt az önkéntesség, mára egyre inkább női tevékenységnek számít. Az életkor tekinteté-ben is változás érzékelhető, hiszen a fiatalabb korosztály helyett egyre inkább az idősebbek, a nyugdíjasok szabadidő eltöltési szokásává válik. A családi állapot tekintetében nem történtek változások, ma is, mint ahogy húsz évvel ezelőtt, inkább a házasok önkénteskednek. Korábban az önkénteseknek átlagosan kettő-három gyermeke volt, ez 2014-re két gyermekre csökkent. Míg az iskolai végzett-ség tekintetében eleinte a felsőfokú végzettvégzett-ségűek érezték kötelesvégzett-ségüknek az önkéntességet, mára a segítő magatartás integráltsága érzékelhető, és a szakkás és szakközépiskolai végzettségűek körében is népszerű a nem fizetett mun-kavégzés. A településtípus tekintetében a községek dominanciája jellemző, azonban a második helyet a fővárostól egyre inkább a kisebb városok veszik át (1. táblázat).
1. táblázat: A magyarországi önkéntesek társadalomstatisztikai jellemzői 1993-2014.
Társadalomstatisz-tikai jellemzők 1993 2004 2014
Nem Főként férfi Főként férfi Főként nő
Életkor 21-50 31-50 35-69
Családi állapot Házas Házas, hajadon/nőtlen Házas
Gyermekek száma Leginkább 2-3 Leginkább 1-3 Leginkább 2
Iskolai végzettség Felsőfok Középiskola, felsőfok Szakiskola, Szakközép-iskola, felsőfok Településtípus Község, főváros Község, főváros Község, város
Összesen (Fő) 1.726.778 3.474.731 7.446.056
Forrás: KSH (2016), Bartal Anna Mária (2009): Önkéntesek és nem-önkéntesek jellemzői a 2008. évi Európai érték vizsgálat tükrében.
Számos hazai tanulmány vizsgálja az önkéntesség motivációjának átalakulását (Czike–Bartal 2004, Bartal–Kmetty 2011, Czike–Szabóné 2010, Fényes–Kiss 2011, Fényes–Markos 2016). Korábban az önkénteseket a tradicionális motivá-ciók jellemezték, azaz erkölcsi kötelességnek érezték a másokon való segítést, és fontosnak tartották a közösséghez tartozást. Jellemző volt az erős vallási indítta-tás, az altruista attitűd, az értékelvűség, a közösségi motívum, a szolidaritás. Ké-sőbb az új típusú (modern, reflexív) önkéntesség vált jellemzővé a fiatalok köré-ben, ahol többek között a szakmai tapasztalatszerzés, a kihívás és szakmai fejlő-dés, a szabadidő hasznos eltöltése, az új barátok szerzése a fő motiváló erő. Ez a típusú önkéntesség már kevésbé altruista, és kevésbé spontán, inkább érdekalapú, tudatos választás; növekvő reciprocitás és professzionalizáció jellemzi.
Napjaink önkénteseit az imént említett két típusú önkéntes motiváció csak részben jellemzi. Nem csak hazánkban, de Európa több országában is egyre több kutatás számol be az önkéntesek ún. kevert motivációjáról, ahol a tradicionális és az új típusú önkéntesség jegyei egyszerre vannak jelen. Az önkénteseket a társa-dalmi hasznon túl (például a másokon való segítés) az egyéni haszon elérése is motiválja (például szabadidő hasznos eltöltése, kapcsolati tőke bővítése, önélet-rajzba való beírhatóság, nyelvtanulás, készség- és képességfejlesztés stb.) (Stefanescu–Osvat 2011, Fényes 2015).
Magyarország az Európai Unió országai közül az utolsó előtti helyen áll az önkéntességi ráta alapján.1 Annak okát, hogy Magyarországon az önkéntesek száma még mindig jóval elmarad a nyugati országokéhoz képest, a következőkkel magyarázzák:
- a pozitív szülői és/vagy társadalmi minta hiánya,
- a hagyományos közösségek felbomlása (például az urbanizáció), - a civilek szervezési készségeinek hiányosságai,
1 Flash Eurobarométer 455. Report European Youth (2017) adatai alapján.
- emberi erőforrások hiánya (mivel kevés a fizetett alkalmazott a szervezetek-nél, azok hiányában nem képes a szervezet megfelelően bánni az újonnan érkező önkéntesekkel),
- az emberek pénzkeresésért vívott küzdelme (a nyugati országokéhoz képest kevesebb idő jut szabadidős programokra, és a rosszabb anyagi helyzet mi-att inkább fizetett túlmunkát vállalnak),
- a megfelelő törvényi háttér hiánya,
- hiányzik az önkéntesség megfelelő társadalmi elismerése (Szigeti 2003, Bocsi–Fényes–Markos 2017).
Látható tehát, hogy szükségszerű olyan intézkedéseket szorgalmazni, melyek orvosolják ezt a problémát. Az Amerikai Egyesült Államokban és Európa több országában jelen van az ún. service-learning, melyhez hasonló program bevezeté-sére Magyarországon 2011 óta az iskolai közösségi szolgálat keretein belül került sor, amely ösztönözheti a diákokat arra, hogy a későbbiekben önkéntes munkát vállaljanak, így ezáltal nőne az önkéntesek száma hazánkban is.
2.3. Az iskolai közösségi szolgálat bevezetésének körülményei és az első empirikus kutatások eredményei Magyarországon
Az iskolai közösség szolgálat kialakulása Magyarországon körülbelül 30 évre nyúlik vissza. A nemzetközi érettségivel azonos időben kiépített program első-ként a Waldorf-pedagógiát követő intézményekben jelent meg. Elsőelső-ként Buda-pesten a 12. kerület középiskoláiban és a jezsuita pedagógia elvei szerint működő miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnáziumban került bevezetésre a közösségi szolgálat. A jezsuita program névadója, Pedro Arrupe atya fogalmazta meg a
„másokért élő ember” eszményét, és a jezsuiták oktatásának középpontjába he-lyezte a szociális gondoskodást. A program eredménye, hogy a tanulók sokkal elfogadóbbakká, megértőbbé váltak a hátrányos helyzetű csoportok iránt, szem-ben más kortársaikkal, akik nem a jezsuita oktatásban részesültek. A jezsuita példát több egyházi iskola is követte, így egyre több oktatási intézmény pedagó-giai programjába épült be ez az alternatív pedagópedagó-giai elem (Simonyi–Bodó 2012).
2011-ben már a nem egyházi fenntartású középiskolákban is megjelentek ha-sonló kezdeményezések, úgy, mint a TÁRS-program, melynek tartalma többnyire megegyezett napjaink iskolai közösségi szolgálatának alapelveivel. A program célja az volt, hogy lehetőséget biztosítson a középiskolások számára az aktív állampolgári létre való felkészülésre, fejlessze bizonyos kompetenciájukat (pl.
együttműködés, problémamegoldás, projektmenedzsment stb.), valamint egyfajta szemléletváltás következzen be a környezetükben és a közjóhoz fűződő viszo-nyuk tekintetében. Emellett célja volt még a társadalmi felelősségvállalás, befoga-dás, aktivitás és kreativitás növelése. A TÁRS-program szolgálati időtartamát minimum 30 órában határozták meg (Bodó et al. 2011).
A TÁRS-programban több mint száz középiskolai közösségi szolgálati projekt valósulhatott meg országszerte. A projektek legfőbb eredményei közé tartozott az, hogy számos iskola kiépített egy olyan partneri hálózatot, mely az oktatáson túllépő kapcsolati hálót eredményezett az intézmény számára elsősorban civil szervezetekkel. Betekintést nyújtott mind a diákok, mind az oktatási intézmé-nyeknek, hogy eddig számukra kevésbé ismert területeket fedezhessenek fel.
Gyakori volt, hogy a pályázat eredményeit a helyi médiában, vagy közösségi olda-lakon is bemutatták. A legtöbb pályázat a tanulók szociális kompetenciájának fejlesztésére irányult, mint például gyűjtőprogramok határon túli gyermekintéz-mények számára, adventi gyűjtés, szociális intézgyermekintéz-ményekkel közös program kidol-gozása, gyermekotthonokban élők segítése stb. Számos jó gyakorlat született, melyek adaptálhatóvá válhatnak más intézmények számára is, például a Vöröske-reszt által szervezett vetőmag program, diákvér program stb. (Bodó et al. 2011).
Magyarországon a Nemzetközi Érettségi Program (International Baccalaure-ate - IB) egyik eleme a közösségi szolgálat teljesítése. Elsőként több mint 20 éve tehettek nemzetközi érettségit, és teljesíthették az ún. CAS (creativity, activity, service) projektet a budapesti Karinthy Frigyes Gimnáziumban, majd később három másik fővárosi intézményben (The British International School of Buda-pest, American International School of BudaBuda-pest, SEK Budapest Nemzetközi Oktatási Központ), és a debreceni Tóth Árpád Gimnáziumban. A CAS kreatív, sport és szolgálati tevékenységeket foglal magába, ahol a tapasztalati tanulás so-rán a tanulók fejleszthetik személyes és interperszonális készségeiket. A végzett tevékenységek célja az, hogy a tanulókat kitartásra, együttműködésre nevelje és növelje a problémamegoldó és döntéshozatali készségüket. Mivel minden tanuló eltérő kiindulási pontról indul, így eltérő célokkal is rendelkeznek. A fő cél az, hogy a tanulók mélyreható, és meghatározó élettapasztalatokat szerezhessenek a projektek teljesítése során (CAS Guide).
Matolcsi Zsuzsa (2013) az IB-t és az iskolai közösségi szolgálatot vizsgáló ta-nulmánya kapcsán kifejti, hogy az Nemzetközi Érettségi Programban 8 területen várnak tanulási eredményeket a tanulóktól, amelyeket a szolgálat végére igazolni-uk kell. Elsősorban az önismeretben bekövetkező fejlődésről, készség- és képes-ségbeli, valamint szociális képességfejlődésről kell számot adnik.
Magyarországon eddig kevés olyan nagy mintavételű kutatás készült, mely a közösségi szolgálat tapasztalatait vizsgálta volna. Nagy mintás kvantitatív kutatá-sokat kizárólag az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet készített, így a következők-ben ezeket a kutatási eredményeket vizsgáljuk, valamint kitérünk saját, korábbi kutatási eredményeink rövid bemutatására is.
Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, az EMMI Köznevelésért Felelős Ál-lamtitkárság, valamint a Pedagógiai Intézet 2013-ban tartott tájékoztató napjain olyan intézményvezetők és pedagógusok vettek részt, akik az iskolai közösségi szolgálat feladataival voltak megbízva. A résztvevőkkel attitűdmérő és hatásmérő
kérdőíveket töltettek ki. A vizsgálat eredményei szerint a pedagógusok a közös-ségi szolgálattal kapcsolatban problémaként az információhiányt és a gyakorlati tapasztalatok hiányát említették. A válaszadók 66%-a a 2012/2013-as tanév vé-gén csak hallomásból ismerte, míg 80%-a nem vett részt a közösségi szolgálat szervezésében. Annak ellenére, hogy a 2012-es tanévben a közösségi szolgálat bevezetésre került, a vizsgálati eredmények szerint a tanév második felében az iskolák jelentős része még nem volt tisztában azzal, hogy miről is van szó. Sejthe-tő, hogy a tájékoztató napokon azok a pedagógusok jelentek meg és töltötték ki a kérdőívet, akik nem csak érdeklődtek a szolgálat iránt, hanem ezzel kapcsolatos feladatokat láttak el az intézményben (Bodó 2014).
A tájékoztató napokon tartott előadásokból az a következtetés vonható le, hogy különböző a viszonyulása a közösségi szolgálat bevezetéséhez azoknak az iskoláknak, melyek már meglévő tapasztalatokkal rendelkeznek a programot illetően, míg nehezebb a helyzetük azoknak az intézményeknek, akik korábban nem szerveztek hasonló szolgálatot, pl. nem voltak részesei a TÁRS-programnak (Bodó 2014).
Bodó Márton 2015. február 20-án az „Iskolai Közösségi Szolgálat: Kutatási eredmények és jó gyakorlatok” című konferenciáján mutatta be a legfrissebb, közösségi szolgálattal kapcsolatos eredményeit. 2014. november - decemberében kutatást végeztek általános és középiskolás intézményvezetők, valamint az iskolai közösségi szolgálat koordinátorai körében. Az érdemben válaszolók száma 517 fő volt, akiknek 67%-a úgy nyilatkozott, hogy az iskolai közösségi szolgálat még nem jelenik meg az iskola hivatalos pedagógiai programjában. Az adatok szerint a diákok többsége 10. osztályban végzi a szolgálatot. A válaszadók fele úgy nyilat-kozott, hogy az iskolájukban a diákok saját döntése az, hogy hogyan teljesítik a közösségi szolgálatot, azaz melyik évfolyamon, hány részre osztva stb. A diákok passzivitásáról tanúskodik, hogy a válaszadók 57%-a úgy véli, hogy lesznek olyan diákok, akinek a 2015/2016-os, azaz az utolsó tanévre marad szolgálati kötele-zettsége. Fő oknak az érdeklődés hiányát, a diákok túlzott leterheltségét említet-ték, de magas volt azok aránya is, akik szerint a diákoknak ez tudatos döntése volt, vagy épp a fogadóintézményeknek nem volt elegendő kapacitásuk a szolgá-lat teljesíthetőségére (Bodó 2015b).
A kutatás szervezői kitértek arra is, hogy az iskolák hogyan találtak rá az egyes fogadóintézményekre. Legnagyobb arányban a diákok ajánlásával történt a foga-dóintézmények kiválasztása. Sokan válaszként jelölték a „az iskolával már korábban kapcsolatban állt”, a „szülők ajánlották”, a „szervezet jelentkezett a feladatra”, vagy a
„koordinátorok/pedagógusok ajánlották az intézményt” válaszlehetőségeket. Azzal kap-csolatban, hogy a válaszadók milyen változtatásokat javasolnának, a következő válaszok születtek. A megkérdezettek nagy része, 32,4%-a rugalmasabbá tenné a teljesítési kereteket, 16,6%-a választhatóvá tenné a szolgálat teljesítését, 13,8%
csökkentené az kötelező 50 órát, 13,3%-a pedig növelné a tevékenységi területek körét (Bodó 2015b).
Bodó Márton 2015 januárjában az iskolai közösségi szolgálatot szervező ko-ordinátorok, osztályfőnökök és intézményvezetők körében online kérdőíves adatfelvételt végzett. A kérdőív nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy vizsgálja a pedagógusok, illetve elsősorban a koordinátori szerepet betöltők munkamotivá-cióit. A koordinátorok mindössze 13,4%-ának volt személyes indíttatása, mely komoly veszélyt jelenthet a közösségi szolgálat eredményességére. Mivel a koor-dinátorok lelkesedése jelentős mértékben befolyásolja a diákok motivációját, ezért fontos, hogy a legmotiváltabb és legelkötelezettebb személy töltse be ezt a pozíciót. A kutatási eredmények szerint azonban a döntést az iskolavezető a személyes motiváció feltérképezésén túl az alapján hozza meg, hogy kiknek van megfelelő jártassága, felkészültsége, kapcsolatrendszere és kapacitása a szerve-zéshez. A személyes indíttatás aránya tehát csekély. További problémaként jele-nik meg, hogy a pedagógusok a 22-26 órás munkaidejükön túl, a szabadidejükben szervezik a közösségi szolgálatot. A koordinátor a 26 óra megtartásán túl nem képes az adminisztráción kívül bármilyen más tevékenységet elvégezni, és még a szervezési feladatokat is átterheli a diákokra és a szülőkre. Ebből következik, hogy a felkészítő illetve levezető órák sem történnek meg. Fontos lenne tehát a koordinátorok anyagi vagy természetbeni elismerése ahhoz, hogy a közösségi szolgálat sikeresebb legyen (Bodó 2016a).
2015 júniusában Bodó Márton egy debreceni konferencia keretein belül is-mertette a fent említett kutatás további eredményeit. A pedagógusok válaszai alapján a diákok 69%-a érdeklődik a közösségi szolgálat iránt, 79%-a egy teljesí-tendő kötelezettségnek tartja, 71%-át foglalkoztatják a közösségi szolgálat során szervezett tapasztalatok, valamint a diákok 40%-a szabadidejük fölösleges lefog-lalásának tarja. A kutatás rávilágított arra is, hogy a tanulók 73%-a többek között kulturális és közösségi területen, 47%-a oktatási területen, 27%-a környezet és természetvédelmi, 24%-a szociális és jótékonysági területen teljesíti a szolgálatot.
A kutatás során kitértek arra is, hogy megvizsgálják, vajon mi lehet annak az oka, hogy egyes diákok a 12. évfolyamra hagyják a szolgálat teljesítését. A pedagógu-sok szerint elsősorban a tanulók érdeklődésének hiánya és a motiválatlansága (78%), másodsorban a túlzott leterheltsége (37%) ennek a magyarázata (Bodó 2015c).
Látható, hogy a közösségi szolgálat szereplői nem kizárólag a diákok, hanem a szülők, pedagógusok és fogadóintézmények is hozzá tudnak járulni a közösségi szolgálat sikeréhez vagy kudarcához.
2015-ben fókuszcsoportos interjúk segítségével vizsgáltuk a 10-11. évfolya-mos középiskolás diákok iskolai közösségi szolgálattal kapcsolatos tapasztalatait.
Különbségek mutatkoztak a gimnáziumba járó és a szakközépiskolába2 járó diá-kok közösségi szolgálat iránti attitűdjeiben. Bár mindkét csoport elsősorban kényszerként, kötelezettségként fogta fel a közösségi szolgálatot, a gimnazisták jobban érzékelték annak hosszú távú céljait, és azt, hogy milyen plusz előnyökkel járhat későbbi életük során. A szakközépiskolába járó diákok elmondásuk alapján nem törekedtek arra, hogy a tanult szakmájukhoz hasonló területen végezzék a szolgálatot, még ha lett volna is rá lehetőségük. Egyes esetekben – ha mégis kap-csolódott a terület a tanulmányokhoz – a szolgálat során olyan kisegítő feladato-kat végeztek a diákok, ami nem segítette szakmai tapasztalatszerzésüket. A két oktatási intézménytípus közötti különbség abból adódhat, hogy a gimnáziumok-ban magasabb szintű a közösségi szolgálatra való felkészítés minősége, vagy több információval látják el a diákokat, de adódhat akár a gimnazisták érdeklődőbb hozzáállásából vagy jobb társadalmi hátteréből is (Markos 2015).
Különbségek mutatkoztak a gimnáziumba járó és a szakközépiskolába2 járó diá-kok közösségi szolgálat iránti attitűdjeiben. Bár mindkét csoport elsősorban kényszerként, kötelezettségként fogta fel a közösségi szolgálatot, a gimnazisták jobban érzékelték annak hosszú távú céljait, és azt, hogy milyen plusz előnyökkel járhat későbbi életük során. A szakközépiskolába járó diákok elmondásuk alapján nem törekedtek arra, hogy a tanult szakmájukhoz hasonló területen végezzék a szolgálatot, még ha lett volna is rá lehetőségük. Egyes esetekben – ha mégis kap-csolódott a terület a tanulmányokhoz – a szolgálat során olyan kisegítő feladato-kat végeztek a diákok, ami nem segítette szakmai tapasztalatszerzésüket. A két oktatási intézménytípus közötti különbség abból adódhat, hogy a gimnáziumok-ban magasabb szintű a közösségi szolgálatra való felkészítés minősége, vagy több információval látják el a diákokat, de adódhat akár a gimnazisták érdeklődőbb hozzáállásából vagy jobb társadalmi hátteréből is (Markos 2015).