a Vidékfejlesztési Minisztérium hatáskörébe tartozóan a kormányhivatalok szakigazgatási szervei által beszedett központosított bevételek befizetésének eljárási szabályairól szóló
VI. AZ ÁLLAMI KÉSZFIZETŐ KEZESSÉGVÁLLALÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ ELJÁRÁSI SZABÁLYOK
13. § (1) A foglalkoztatott ingatlan vásárlásához, lakás építéséhez hitelintézettől történő – a lakáscélú állami támogatásokról szóló jogszabály szerint kamattámogatott – kölcsöne igénylése esetén a Kttv. 153. § (3) bekezdése szerinti állami készfizető kezességvállaláshoz szükséges munkáltatói igazolást a 3. melléklet szerinti nyomtatványon kérheti a személyügyekért felelős főosztályon.
(2) Ha az állami készfizető kezességvállalásának – a Kttv. 153. § (2) bekezdésében foglalt – feltételei teljesülnek, a személyügyekért felelős főosztály elkészíti az igazolást, amelyet a Kttv. 153. § (3) bekezdésében meghatározott, aláírásra jogosult személynek terjeszt föl aláírásra.
(3) Az aláírt munkáltatói igazolást a személyügyekért felelős főosztály adja át a foglalkoztatottnak, egyidejűleg rendelkezésére bocsátja a 4. melléklet szerinti tájékoztatót, valamint az 5. melléklet szerinti bejelentőlapot.
(4) A foglalkoztatott a hitelszerződés megkötését követő öt munkanapon belül – az 5. melléklet kitöltésével – köteles bejelenteni a személyügyekért felelős főosztálynak a Kttv. 153. § (5) bekezdésében meghatározott adatokat.
(5) A (4) bekezdés szerinti adatokban bekövetkezett változásokról a foglalkoztatott köteles a személyügyekért felelős főosztályt haladéktalanul írásban értesíteni.
VII. ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK
14. § Ez az utasítás 2014. április 1-jén lép hatályba.
15. § Az utasítás azon rendelkezéseit, amelyek a foglalkoztatottra nézve nem hátrányosabbak, az utasítás hatálybalépésének napján folyamatban lévő lakáscélú munkáltatói támogatás iránti kérelmek, valamint a hatályban lévő bérleti szerződések tekintetében is megfelelően alkalmazni kell.
Farkas Imre s. k.,
közigazgatási államtitkár
1. melléklet a 2/2014. (III. 31.) NFM KÁT utasításhoz
KÉRELEM LAKÁSBÉRLETI TÁMOGATÁS IRÁNT Kérelmező neve:
Munkaköre:
Szervezeti egység:
Minisztériumnál fennálló jogviszony kezdete: határozatlan
határozott: ...-ig Lakóhelye:
Korábban részesült-e lakásbérleti támogatásban?
Nem
Igen, időtartama:
...
Tartózkodási helye:
Havi nettó jövedelme:
Bérleti szerződés időtartama:
Bérleti díj (rezsiköltség nélkül):
Részletes indokok (szociális, anyagi körülmények stb.):
Csatolt mellékletek*
Ezúton nyilatkozom, hogy én (vagy házastársam, élettársam) Budapesten lakástulajdonnal nem rendelkezem, illetve nem vagyok bérlője önkormányzati bérlakásnak vagy a minisztérium tulajdonában álló szolgálati lakásnak.
Budapest, ...
...
foglalkoztatott
Szervezeti egység vezetőjének javaslata:
...
...
...
...
szervezeti egység vezetője
* A kérelemhez csatolandó:
1. a lakásbérleti vagy albérleti szerződés eredeti példánya (két tanú aláírásával vagy ügyvédi ellenjegyzéssel);
2. a kérelmező lakcímét igazoló okmány (személyi igazolvány vagy lakcímkártya) másolata;
3. a bérleti díj megfizetését igazoló bizonylat (csekk feladóvevény másolata, átvételi elismervény, átutalási megbízás másolata stb.).
A kérelmet a személyügyekért felelős főosztályon kell – a LÜB elnökének címezve – benyújtani.
2. melléklet a 2/2014. (III. 31.) NFM KÁT utasításhoz
KÉRELEM
lakáscélú munkáltatói kölcsön iránt 1. A kérelmező
1.1. neve: ...
1.2. beosztása/munkaköre: ...
1.3. besorolása: ...
1.4. szervezeti egység: ...
1.5. minisztériumnál fennálló kormányzati szolgálati jogviszonyának (munkaviszonyának) kezdete: ...
1.5.1. végleges közigazgatási áthelyezés esetén a folyamatos kormányzati szolgálati jogviszony kezdete: ...
1.6. jogviszonya: határozatlan – határozott ...
1.7. havi bruttó illetménye (munkabére): ...
1.8. havi illetményét (munkabérét) terhelő tartozások: ...
1.9. születésének helye, időpontja: ...
1.10. lakóhelye: ...
1.11. tartózkodási helye: ...
1.12. családi állapota: ...
2. A kérelmező házastársának/adóstársának
2.1. neve: ...
2.2. leánykori neve: ...
2.3. munkahelye: ...
2.4. beosztása: ...
2.5. havi bruttó munkabére: ...
2.6. születésének helye, időpontja: ...
2.7. lakóhelye: ...
2.8. tartózkodási helye: ...
3. A kölcsön felhasználásának célja: (megfelelő aláhúzandó) 3.1. lakásvásárlás
3.2. építési telek vásárlás 3.3. lakásépítés
3.4. lakásbővítés 3.5. lakás-korszerűsítés
3.6. banki hitel (rész)visszafizetése
4. A kérelmező jelenlegi lakása, lakáskörülményei:
4.1. jogi jellege: (a megfelelő rész aláhúzandó)
társasházi lakás (öröklakás), családi ház, önkormányzati bérlakás, bérlakás, szolgálati lakás, szükséglakás, egyéb: ...
4.2. mérete: ... m2 4.3. szobaszáma: ...
4.4. komfortfokozata: (a megfelelő rész aláhúzandó) összkomfortos, komfortos, félkomfortos, komfort nélküli 4.5. lakáshasználat jogcíme:
tulajdonos (társtulajdonos), bérlő, bérlőtárs, albérlő, családtag, eltartó, egyéb
4.6. A kérelmezővel együttlakó személyek:
neve: rokonsági foka: születési éve:
4.7. A kérelmezővel együttköltöző személyek:
neve: rokonsági foka: életkora lakáshasználat jogcíme
5. A megvásárolni, építeni, bővíteni, korszerűsíteni kívánt ingatlan
5.1. címe: ...
5.2. mérete: ... m2 szobaszám: ...
komfortfokozat: ...
5.3. vételár/építés, bővítés, korszerűsítés költsége: ... Ft 5.4. az igényelt munkáltatói kölcsön összege: ... Ft 5.5. az előtakarékosság (önerő) összege: ... Ft 5.6. más forrásból származó kölcsön összege: ... Ft 5.7. kérelmezett futamidő: ... Ft
5.8. A beköltözés tervezett időpontja: ... Ft
6. A kérelmezőnek (adóstársának) van-e egy éven túli lejáratú tartozása (bank, egyéb):
igen ... Ft összegű,
nem lejáratának időpontja: ...
kölcsönadó: ...
7. A kérelmező korábban részesült-e munkáltatói kölcsönben:
igen ... évben, ... Ft összegben,
nem ... munkáltatónál, a fennálló tartozás: ...Ft, lejáratának időpontja: ...
8. A kérelmező (adóstársa) kiskorú gyermeke/együtt lakó/együtt költöző családtagja tulajdonában álló egyéb ingatlanok (telek, lakóingatlan, garázs, hétvégi ház, üdülő stb.):
...
...
...
9. A kérelem egyéb indokai:
...
...
...
Kötelezettséget vállalok arra, hogy – amennyiben lakástámogatási kölcsönben részesülök – magamra nézve kötelezően elfogadom a lakáscélú támogatásokról szóló utasításban foglaltakat.
Kijelentem, hogy a kérelemben közölt adatok a valóságnak megfelelnek, és tudomásul veszem, hogy a személyi, családi, vagyoni körülményeimben a kérelem benyújtása után bekövetkezett változásokat köteles vagyok bejelenteni.
Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy – a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium lakáscélú támogatási rendszeréről szóló NFM KÁT utasítás 7. § (9) bekezdésében foglaltakon kívül – a tulajdonomban egyéb ingatlan nincs.
Budapest, ... év ... hó ... nap
... ...
kérelmező aláírása adóstárs aláírása
A szervezeti egység vezetőjének javaslata:
...
...
...
...
szervezeti egység vezetője
3. melléklet a 2/2014. (III. 31.) NFM KÁT utasításhoz
KÉRELEM
munkáltatói igazolás kiállítása iránt
állami kezességvállalással biztosított lakáscélú hiteligényléshez Alulírott ... (név)
... (szervezeti egység)
ezúton kérem a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény (Kttv.) 153. § (3) bekezdésében meghatározott munkáltatói igazolás kiállítását.
Tudomásul veszem, hogy a Kttv. 153. § (5) bekezdése alapján köteles vagyok írásban bejelenteni a személyügyekért felelős főosztályon a hitelszerződés megkötését követő 5 munkanapon belül
a) a hitelszerződést kötő hitelintézet nevét, székhelyét, címét, b) az állami kezességvállalással biztosított hitel mértékét, c) a hitel lejártának időpontját.
Tudomásul veszem, hogy a fenti adatokban bekövetkező változásokról köteles vagyok haladéktalanul tájékoztatni a személyügyekért felelős főosztályt.
Budapest, év hó nap
...
(foglalkoztatott)
4. melléklet a 2/2014. (III. 31.) NFM KÁT utasításhoz
TÁJÉKOZTATÓ
a Kttv. 153. §-a szerinti állami készfizető kezességvállalásról