A budai magyar társulat színjátszói (még a Pesti Magyar Színház felépülése előtt) nem Eötvös fordítására kaptak játszási engedélyt. „Buda 1836 máj 8:
Majus’8dikán, Angelo, Padua zsarnoka. Dráma 4 felvonásban. Franciából for-dította Csató Pál “– olvashatjuk a korabeli sajtóban. 14
Eötvös József Angelo-fordításának autográf, 1836-ban keltezett kézirata15 Budapesten az OSzK-ban ma is kézbevehető.
A fordításnak hasonlóan teljes kézirata található a kolozsvári Egyetemi könyvtárban: „Bár[ó]. Eötvös József Angelo. Drama 3 szakaszban, 4 felvonás-ban. Victor Hugo után.”16
Eötvös fordításműve 1836-os impresszummal meg is jelent, előszava 1835-ben kelt (Ercsi1835-ben). Ez azt jelzi, hogy a drámafordító báró ragaszkodott a lát-szathoz is: éspedig ahhoz, hogy idejében foglalkozni kezdett az Hugo-művel és magyarra fordításával. A darabhoz illesztett Előszó egyébként inkább a mű-vészet és a történelem általános viszonyának taglalása, a dráma értelmezésére nem sok fogódzót ad.
A mű a női természet és kiszolgáltatottság historikus díszletek közé illesztett kettős rajza Bragadini Catharina/Katalin előkelő hölgy és Tisbe színésznő révén –, de a hatalom törékenységéé is. Pádua zsarnoki kormányzója, Angelo a ve-lencei Tizek árgus szemeit érzi magán, és Homodei intrikus alakjában ez mint az emberi aljasság megtestesítője bele is avatkozik a történetbe. Maguk a ne-vek is jelentéssel bírnak: Angelo/ Angyal névre hallgat a zsarnok és Homodei/
Isten embere névre a besúgó… A francia szövegben és Eötvös OSZK-beli fordítás-kézirata első változatán La Tisbe, A Tisbe szerepel, ami arra utal, hogy a színésznő polgári neve megszűnt, amikor a sikeres szerepalakítása révén em-lékezetessé tette magát a színpadon.17 Jelzi továbbá a kultúra emlékezetfüggő voltát, folytonosság-elemét is.
Itt mondjuk el, bár az Angelo-nak több jelenete és szövegrésze alkalmas az em-lékezetes színészi alakításra, hogy Tisbe a látszólag a szerelmi vetély társnak
14 Kerényi F. (szerk.): A magyar színikritika kezdetei 1790-1837. Mundus Magyar Egyetemi Kiadó, Budapest, 2000, II. 991. (2030. sz. kritika), átveszi a Rajzolatok 1836. május 11-i (303–304.) szövegét.
15 Lelőhelye: Országos Széchényi Könyvtár, Régikönyv- és Kézirattár, jelzete: Quart Hung.
2206.
16 Lelőhelye: Kolozsvári Egyetemi Könyvtár, Különgyűjtemények, MS 2055.
17 A Tisbe-szerep származhat Shakespeare Szentivánéji álomjából, de más, színpadra szánt műből is.
szóló, voltaképpen a darab cselekményénél általánosabb érvényűnek szánt monológjában a nagy és az igaz csap össze. A nemesnek, fenségesnek tűnő, az ábrázolt pillanatban azonban nem fenséges, csak társadalmilag sikeres található az egyik oldalon (Catharina, a kormányzófeleség révén). A mási-kon ott van a társadalmilag alacsony/mostoha sorsra kárhoztatott, de a mél-tányosságra joggal apelláló ember igaza.18 Ezt az igazat, igazságot kiáltja ki a nyilvánosságba Tisbe:
„Mi légyen ez, asszonyom! Ez egy komédiásné, egy leánya a’ színháznak, tánczosné, mint ti szoktátok nevezni, ki kezei közt tart, majd megmondom, egy nagy dámát, egy házas asszonyt, egy tisztelt asszonyt, egy erkölcsöt! Ki kezei közt tartja, körmei között, fogai között, ki vele csinálhat a’ mit akar, evvel a nagy dámával, evvel a jó hírűvel, s ki szétfogja szaggatni, szétdarabolni, szétzúzni, rongyokra tépni! Ah, asszonyaim, nagyságos asszonyaim, nem tudom mi fog történni; de annyi bizonyos, hogy hogy itt tartok egyet lábaim alatt közűletek,
‘s hogy nem bocsátani! És hogy nyugott lehet! ‘s hogy jobb lett volna neki feje felett a villám, mint az én arczom az övének ellenében. Valóban asszonyom, felette merésznek talállak, hogy rám mered emelni szemeidet, időn szeretőd vagyon háló termedben.”19
Eötvös fordítása nem sokban tér el az eredetitől. Észrevehetünk benne egy-két írásjel-változtatást: kérdőjel helyett felkiáltó jel a kezdő-, felkiáltó jel helyett pont a zárómondat végén, szórendcsere – a „rongyokra tépni”, „dara-bokra zúzni” kifejezésekesetében. Mégis az eredetitől való egyetlen jelentős változtatás is megjelenik a magyar szövegben; az egyre riasztóbb szándékú, retorikailag fokozásra épülő szándéktaglalás francia kifejezéseinek a fordí-tó megfelelteti a magyar nyelvűeket, de a hangulat drámaiságát jelentősen, mintegy fordulatot is beiktatva meg is növeli: a francia eredeti szöveg magázó
18 „LA TISBE. Ce que c’est que ceci, madame? C’est une comédienne, une fille de théâtre, une ba-ladine, comme vous nous appelez, qui tient dans ses mains, je viens de vous le dire, une grande dame, une femme mariée, une femme respectée, une vertu! qui la tient dans ses mains, dans ses ongles, dans ses dents ! qui peut en faire ce qu’elle voudra, de cette grande dame, de cette bonne renommée dorée, et qui va la déchirer, la mettre en pièces, la mettre en lambeaux, la mettre en morceaux! Ah! mesdames les grandes dames, je ne sais pas ce qui va arriver, mais ce qui est sûr, c’est que j’en ai une là sous mes pieds, une de vous autres! et que je ne la lâcherai pas! et qu’elle peut être tranquille! et qu’il aurait mieux valu pour elle la foudre sur sa tête que mon visage devant le sien! Dites donc, madame, je vous trouve hardie d’oser lever les yeux sur moi quand vous avez un amant chez vous!” Victor H.: Angelo. In: Meline, J. P. (éd.): Oeuvres de Victor Hugo., Bruxelles, 1836, 704. A monológot megelőző szó Catharina fájdalmas felkiáltása:
„Ciel!”[értsd : Nagy ég!].Uo.
19 Hugo – Eötvös i. m. 69.
beszédmódja helyett – a szemrehányások sorozata közben – a vádló színész-nő tegezni kezdi magasrangú szerelmi vetélytársát: „merésznek talállak (…)”,
„szeretőd vagyon háló termedben”.20
Victor Hugo drámával kapcsolatos nézeteit Eötvös komolyan vette, azokból a színpad társadalmi hatásához fűzött reményeket elsajátította, sőt közvetíte-ni is kívánta, hiszen Hugo drámaszerzőségét több ízben is értelmezte pályája során. Mintegy alkalmazza az elvet, amikor fordít.
Hugo ezt állítja a páduai podestáról szóló drámai műve bevezetőjében:
„Nem ismételhetjük eléggé annak, akit gyötörtek már a társadalom gond-jai (amelyekre a művészet kísérletei valamilyen módon mindig válaszként születnek), hogy a színház a tanítás helye. A színháznak az a feladata, amit e dráma szerzője szeretne, és amit egy zseni bizonyára meg is tudna valósí-tani, hogy a tömeget filozófiával lássa el, a gondolatokat kifejezési formával, a költészetnek hús-vér valóságot, életet adjon, az elmélkedőknek elfogulatlan magyarázatot, az erőtlen lelkeknek innivalót, a titkos sebeknek balzsamot, minden egyes embernek jó szót, mindenkire vonatkozó egységes törvényt.”21 Ez a kijelentés lesz Eötvös Angelo-előszavának zárógondolata – a forrás meg-jelölésével. Meglepő, hogy ebből erőből semmit nem ad át szerző és fordítója a színész játékának, a drámának nevezett színházi élmény egészétől vár-ják a hatást: „Szükség, hogy a dráma … philosophiát adjon a sokaságnak, az ideáknak formát, a poesisnak inakat, vért, életet, részrehajlatlan magya-rázatot a gondolkodónak, a beteg lélelknek gyógyszert, a’ rejtett sebeknek balzsamot, egy tanácsot mindenkinek, mindenkinek törvényt.”22 Tény, hogy a társadalmi szolidaritás gondolata és a közös teherviselés elve a reformkor gondolkodója számára nem volt idegen. Amikor lefordította az Angelót,23 már ismeretes volt a darab párizsi sikere: az, hogy három hónap alatt harminchat előadást ért meg.
20 Hugo – Eötvös i. m. 69.
21 „On ne saurait trop le redire, pour quiconque a médité sur les besoins de la société, auxquels doivent toujours correspondre les tentatives de l’art, aujourd’hui plus que jamais le théâtre est un lieu d’enseignement. Le drame, comme l’auteur de cet ouvrage le voudrait faire, et comme le pourrait faire un homme de génie, doit donner à la foule une philosophie, aux idées une formule, à la poésie des muscles, du sang et de la vie, à ceux qui pensent une explication désintéressée, aux âmes altérées un breuvage, aux plaies secrètes un baume, à chacun un conseil, à tous une loi.” Hugo bevezetése az Angelóhoz. Hugo. i.m. 686.
22 Eötvös J.: Előszó. Hugo – Eötvös i. m. XII.
23 Az Angelo korai magyar fordításairól és recepciójáról Egyed E.: Victor Hugo drámáinak ma-gyar fogadtatása. In: Egyed E. (szerk.): Ismeretség: interkulturális kapcsolatok a színház révén.
Scientia Kiadó, Kolozsvár, 2005, 209–243.
Eötvös József 1836-ban indult nyugat-európai utazására. Utazási élmé-nyei között nem, de Angelo-fordítása előszavában reflektál arra, hogy Hugo a színházi közönségek egyesítésére törekszik. Tegyük hozzá: Hugo konkrétan a Théâtre Français előkelő és a Théâtre de la Porte Saint Martin társadalmilag amattól nagyon is különböző nézőseregét kívánta ugyanazon élményközösség-be vonnni. Ezek ismeretéélményközösség-ben a fordításra szánt darab kiválasztása is céltudatos döntésnek számít, és a színházi vonatkozású magyar értelmiségi program ré-szének tekinthető. Nem von le e döntés jelentőségéből az sem, hogy a darab előadására a korabeli pesti német társulat is megszerezte a nyilvános előadáshoz való jogot (a pestbudai cenzortól); mégpedig a korabeli pest-budai színházi viszonyokból adódóan a magyar előadásokat megelőzően.24