Andersen: A fenyőfa – a mese rövid tartalma

A fenyőfa fiatal korában hiába él boldog életet az erdő szélén, nyugtala-nul, izzóan vágyakozik a nagyvilágba, a felnövésre. Mégis nagyon fáj-dalmasan éri, amikor kivágják, hogy karácsonyfának vigyék el. Bár mér-hetetlen izgalomba hozza a karácsonyi dicsőség, nyugtalansága, izgatott-sága miatt élete első és egyben utulsó karácsonyestéjét sem tudja élvezni.

Amikor kidobják a padlás egy sötét zugába, az odalátogató egereknek mesél életéről. Most visszafelé vágyakozik, rájön, hogy szép volt a fia-talsága, ha ezt akkor nem is így érezte. Mikor az egerek is elhagyják, utánuk kezd vágyódni, utólag már a velük töltött időt érzi szépnek. Egy idő után kidobják az udvarra, ahol abban reménykedik, hogy újrakezdő-dik az élete. De már csak az van hátra, hogy felvágják tűzifának. A tűz-ben ropogva felismeri, hogy elkésett, hogy semminek sem tudott örülni a maga idejében. Végül csak egy marék hamu marad belőle.

3.2.1. A mese cselekményének főbb állomásai és a megküzdés mechanizmusa

A mese egy nagyravágyó – és ezzel összefüggésben – nem egyértel-műen szimpatikus fenyőfáról szól. Tulajdonképpen rendezett körül-mények között él az erdőben, de a reális helyzetértékelésben akadá-lyozza a szubjektíve elégtelennek ítélt magassága. Harmóniával indul a fenyőfa sorsa, de hamarosan felbomlik az egyensúly. Egyrészt az erdő tele van nála lényegesen nagyobb fákkal, másrészt a nyulak csak tovább fokozzák az elkeseredését azzal, hogy az empátia legkisebb jele nélkül ugrálnak át fölötte, szinte az orra alá dörgölve, hogy ala-csony. Hamar feltűnik neki, hogy sok fát vágnak ki és visznek el az erdőből. Rettenetesen érdekli, hogy mi lesz velük, hova kerülnek, de értelemszerűen ennek maga nem tud a végére járni. Madarakkal kon-zultál tehát, akik nem csak a helyzet-, de a helyváltoztató mozgás képességének is birtokában vannak.

Egy gólya arról számol be, hogy a nagyobb fákat a tengeren látta árbócként funkcionálni. Ez nagyon megtetszik a címszereplőnek, pedig Andersen leírja, ahogy erőtlenül hullnak a földre a favágók csapásai alatt, majd az ágaiktól is úgy megfosztják őket, hogy rájuk sem lehet ismerni.

Lassan a kis fenyőfában kialakult egyfajta hiányállapot, hiszen ő is nagy fa szeretne lenni, és idővel ki szeretne kerülni az erdőből, mint a nagy fenyő-fák, amelyeket elszállítanak az emberek a nagyvilágba. Na de a tengerre

kerülni csak ábránd, mert ehhez még mindig kicsi, noha évről évre szépen gyarapszik. Közben – a verebek elbeszélése alapján – kiderül, hogy van alternatíva. A kis fenyőfa is megnő, és az emberek beviszik a meleg laká-sukba, ott feldíszítik őt karácsony napján, és tulajdonképpen megadják ne-kik mindazt a tiszteletet és rajongást, amiről csak álmodni lehet.

El is jön a karácsonyeste! Már délután elkezdik díszíteni, még egy aranycsillagot is kap a csúcsára, tehát igazán jól alakul minden. A fenyő arra vágyik, hogy a verebek, az erdő lakói, de még fatársai is láthassák bol-dog körülményeit. De ezek a részben irreális kívánságai jelentőségükben eltörpülnek ahhoz képest, hogy kiderül, úgy kalkulált, hogy itt gyökeret fog ereszteni és feldíszítve fog állni az aktuális évszaktól függetlenül, örök éle-tére. Érdekes részlet, hogy bár látszólag úgy alakulnak a dolgai, ahogy megálmodta, mégsem tudja átadni magát a boldogságnak, hanem azon ag-gódik, hogy a továbbiakban is rendben zajlik-e majd minden.

A kis fenyőfában kezd kialakulni egyfajta krízisérzés. Jönnek példá-ul a gyerekek. Andersen igazán a szíve mélyéről jövően ábrázolja őket, mint mohó, erőszakos, zsákmányszerző célgépeket, akik megrohamoz-zák a fát, leszaggatják róla az ajándékokat, aztán otthagyják kifosztva.

A katarzis eltervezett pillanata tehát gyakorlatilag átmenet nélkül a megfosztottság ürességévé hűl. Senki nem törődik vele többé. Azaz mégis! A dajka ránéz! De ő sem lát rajta már semmi ajándékot, almát vagy bármi használhatót, úgyhogy túl is lép rajta. A fát felviszik a pad-lásra, behajítják egy sötét sarokba, és otthagyják. Itt végre bőven van ideje és nyugalma egy magvasabb életbölcsességet is kiérlelni. Kis se-gítséggel rájön ugyanis, hogy ő tulajdonképpen korábban volt boldog, csak akkor nem tűnt fel neki. Most viszont sötét van, és nincs társa, akihez szólhatna. Eljön számára a próbatételek ideje. Pár nap múlva jönnek az egerek, akik csak arra jók, hogy szintén tudatosítsák benne, hogy milyen boldog élete is volt korábban.

Hiába a megküzdés, végül is nem hozza meg számára a sikert, hiába meséli el a vadonbeli boldog életét az egereknek, ők is ráunnak. Még van egy kis ideje rendesen megérlelni magában, hogy most már mindennek vége, most már késő. Azután emberek jönnek fel a padlásra, lerángatják az udvarra és behajítják a kukába. Ez a megaláztatásának és lekezelésé-nek a csúcsfoka. Itt megláthatja, hogy teljesen elveszítette régi formáját, ágai elszáradtak, levelei megsárgultak. Egyedül a rajta felejtett aranycsil-lagnak örülhet. Pár másodpercig, mert azt egy ellenszenves kisfiú lesza-kítja a csúnya, vén karácsonyfáról, miközben az ágak csak úgy recseg-nek kis csizmácskája alatt.

3.2.2. A mese főszereplőjének fejlődéstörténete

A fenyőfa fejlődéstörténetében az a legtragikusabb pillanat, hogy nem ismer-te fel időben a boldogsága lehetőségét, ami számára adott volt ott, ahol ismer- ter-mészetes körülmények között élt, az erdőben. Szembesülnie kellett azzal is, hogy az erdőben a nyulak átugrották és lekezelték, mivel kicsi, alacsony fa volt. Rendezett körülmények között élt, de kezdett benne felbomlani a har-mónia, amelyet részben az erdő állatai, részben pedig a saját nagyravágyása okozott. Kialakult benne egyfajta hiányérzet, hogy a nagyvilágon, más kö-rülmények között boldogabb lehetne. Amikor nagyra nőtt, kikerült az erdő-ből, és a városban egy polgári lakásba került, ahol karácsonyestére feldíszí-tették, így gyönyörű volt. De a boldogsága csak látszatboldogság volt, hi-szen örökké feldíszített állapotban akart maradni évszakoktól függetlenül, ami képtelenségnek számított. Sőt azt akarta, hogy a távoli erdő lakói, a volt társai is lássák és megcsodálják őt.

A fenyőfa válságok sorozatába kerül, a környezetétől lekezelést és lené-zést kell elszenvednie, hiszen a polgári szobából felviszik a padlásra, ahol csak abból él, hogy az egereknek és a patkányoknak elmeséli azokat a bol-dog pillanatokat, amelyek az erdőben történtek vele, akik idővel megunják a történeteit, egyedül marad, támasz és hallgatóság nélkül. Rádöbben arra, hogy a lehetőségek, amelyek az erdőben adottak voltak számára, már nem használhatók fel az életében, hiszen a padlásról leviszik a kukába, ahol már nem tudja túlélni a hétköznapokat. Magányosan, megalázottan és boldogta-lanul pusztul el csak azért, mert elveszett valahogy a nagyravágyása labirin-tusában. A fenyőfa nem tudott megküzdeni élete kihívásaival, de csapdáival sem, mert a boldogság pillanatait nem megfelelően ismerte fel. A fenyőfa fejlődéstörténetében visszajut a mese végén az élet kiindulópontjához, visz-szavágyik eredeti életterébe, az erdőbe, már egy másfajta hozzáállással. Élete lepereg reális megoldás nélkül, igazán nincsen visszatérése. Felismeri a problémáját, nagyravágyásának okát, de élete végén megoldás nélkül kell elpusztulnia. Elvágyódása nem volt reális, ez okozta a vesztét is.

3.2.3. Biblioterápiás foglalkozások – etikai tartalom

Kulcskérdés: Mit jelent a nagyravágyás? A nagyravágyás motívumai:

1. Mi volt a kis fenyőfa minden vágya?

2. Milyen szeretett volna lenni és miért?

3. Hova vitték a favágók a télen kivágott fenyőfákat?

4. Mi lett a sorsuk?

Az irreális kívánságok, a látszatboldogság:

1. Hova vitték a karácsonykor kivágott fenyőfákat?

2. Mire áhítozott a kis fenyőfa?

3. Hova került?

4. Mi történt vele, amikor elmúlt a karácsony?

A krízis felismerése, a próbatételek, a megküzdés:

1. Hova vitték a szobából?

2. Milyen körülmények közé került?

3. Miért érezte magát magányos-nak?

4. Kik voltak a társai?

5. Miről mesélt a fenyőfa a kis egereknek?

6. Milyennek tartotta az erdőt, ahol valamikor élt?

7. Miért tartották az egerek a fe-nyőfát boldognak?

8. Miért hagyták el az egerek és a patkányok a fenyőfát?

A hanyatlás motívumai:

1. Hova vitték a fenyőfát a padlás-ról?

2. Hogyan érezhette magát a fe-nyőfa az udvaron?

3. A gyerekek hogyan bántak a fenyőfával?

4. Hogyan érezte magát a fenyőfa, amikor aprófának vágták fel?

5. Mi maradt a fenyőfából, amikor a tűzbe dobták?

6. Hova tűzte a legkisebb gyerek az aranycsillagot a karácsonyfa tete-jéről?

A mese tanulságai:

1. Mi lett a veszte a fenyőfának, hogyan ért véget a története?

2. Mi a mese tanulsága?

3. Miért került megalázó helyzetekbe a kis fenyőfa az élete során?

Mit kellett volna tenni, hogy ezek a sorfordulatok, csalódások ne tör-ténjenek meg?

3.2.4. Összegzés

A fenyőfáról szóló meséből kiderül, miért nem jó gyorsan felnőni. Szép történet a világ történéseiről. Mindig annak örüljünk, amink van, ne vágyjunk másra, mert még később visszasírjuk. A fenyőfa történetét több szemszögből ismerjük meg: ifjúkorától az elmúlásáig. Míg kicsi volt, nagy szeretett volna lenni. Mikor nagy volt, visszaemlékezett arra, hogy milyen jó volt kicsinek lennie. Majd a hétköznapokból az ünnepre vá-gyott, amely egyszer csak elérkezett, de utána már rosszabb volt vissza-kerülni a hétköznapi életbe.

Ne hagyjuk, hogy a nagyravágyásunk vezessen minket! Addig éljünk és töltsünk meg minden napot boldogsággal és szeretettel, ameddig csak lehet! Ismert igazság, de sosem tudhatod, melyik nap lesz az utolsó. Ez a mese arra emlékeztet, hogy próbáljuk észrevenni, mennyi gyönyörűség lakozik körülöttünk. Álljunk meg egy pillanatra legalább, hogy élvezhes-sük az életünket. A pillanat elszáll, rohanhatunk, siettethetjük az időt, várhatunk valami jobbat, de mikor utólag ráébredünk, hogy akkor és ott milyen jó lett volna, sajnos addigra azok már távoli pillanatok, emlék-foszlányok lesznek. Embereket idézünk emlékezetünkbe, akik talán már nem lehetnek velünk, hogy újabb élményeket szerezhessünk velük közö-sen, az elherdáltak helyett.²⁵

A kis fenyőfa nagyravágyása miatt került csapdába, hiszen arra töre-kedett, hogy kikerüljön az erdőből és világi életet éljen, amit az emberek megcsodálnak. Egyfajta „édeni állapotra” vágyott, azt hitte, hogy léte-zik valamiféle „boldogság szigete”, ahol kiteljesedik a „személyisége”, és megvalósíthatja önmagát. Csak abban tévedett, hogy mindez a termé-szetes környezetében is megvalósítható lett volna, ahova született, és ahol az erdőben a hasonló fenyőfák jól ismerték adottságait és képessé-geit. A fenyőfa csak akkor döbbent rá a boldogsága harmóniájára és tel-jességérzetére, amikor az elmúlt. A megszerzett kincset, azt, hogy mások is megcsodálják, nem jó helyen kereste, hiába akart érte megküzdeni a városi környezetben, hiszen a nem természetes környezete miatt el kel-lett buknia. Rá kelkel-lett döbbennie, hogy a boldogság nem cél, hanem út!

A felismerés után már nem volt lehetősége, hogy újra útra keljen és visz-szatérjen a boldogsága forrásához az erdőbe, hiszen elszáradtak az ágai, és erőtlenül el kellett elpusztulnia egy idegen udvaron, társak nélkül.

25 Büntető mesék – A fenyőfa. In: Bookline, Könyvesblog honlapja.http://

konyves.blog.hu/2007/12/22/bunteto_mesek_a_fenyofa, [letöltve: 2016. 03. 10.]