Az egyes ásványok alakja, kifejlődése jellemző az illető ásványra. Ez részben kristályrendszerükkel is összefügg, illetve még inkább azzal, hogy milyen kristálylapok fejlődnek kis rajtuk elsősorban. Mindemellett a kristályalakot gyakran befolyásolják a kristályosodási körülmények is, elsősorban a hőmérséklet. Például a gránátok izometrikusak, leggyakrabban rombtizenkettős formában fejlődnek, az apatit hexagonális prizma formában alakul ki, a piramislapok csak ritkák, a földpátok táblásak, a cirkon prizma és piramislapjainak egymáshoz viszonyított arányát a magma hőmérséklete és alkalinitása befolyásolja, stb.. A polarizációs mikroszkópban az egyes ásványok különböző orientációjú sík metszeteit látjuk, és ezekből kell összeraknunk az ásványra a kőzetben előforduló háromdimenziós alakot. Ezt sokszor az is nehezíti, hogy az ásványok a kőzetekben nem mindig tudják kifejleszteni minden kristálylapjukat, mert azt a szomszédos ásvány megakadályozza. Ezért minden ásvány esetén meg kell figyelni és rögzíteni a leírásnál, hogy sajátalakú (idiomorf, euhedrális), félig saját alakú (hipidiomorf, szubhedrális) vagy szabálytalan alakú (xenomorf, anhedrális) a kifejlődése. A sajátalakú ásványok esetében minden, vagy csaknem minden kristálylap kifejlődik, ami az egyes metszeteken is látható mikroszkópban, a lapok szöget zárnak be egymással, „sarkosan” érintkeznek. A hipidiomorf szemcsék esetében csak néhány lap (legtöbbször az ásvány egyik felén fejlődnek ki kristálylapok, de az ásványra jellemző kifejlődés (nyúlt, táblás stb.) még felismerhető. A xenomorf ásványok esetében kristálylapokat nem, vagy csak elvétve látunk, gyakran az ásvány és így a metszetek alakja sem jellemzi az ásvány valódi alaki jellemzőit. Az amorf anyagok mindig szabálytalan alakkal jelennek meg. Az alaki vizsgálatoknál tehát minél több szemcsét kell megfigyelnünk az adott ásványból, mert nem minden metszeten figyelhetők meg az alakra jellemző sajátságok. Különösen jellemző ez azokra az ásványokra, amelyek a tér különböző irányában teljesen más méretben jelennek meg, mint pl. az oszlopos, tűs, táblás vagy pikkelyes ásványokra. Ezeknél ugyanannak az ásványnak teljesen más metszeteit látjuk. Pl. egy oszlopos turmalin a megnyúlással párhuzamosan nyúlt, hosszú, léc alakú, arra merőlegesen közel izometrikus - sajátalakú szemcse esetén - laposan tetőző hatszöget alkot, amelynek mérete közel azonos a léces metszet vastagságával. A szabályos ásványok esetében a metszetek a legtöbb esetben izometrikusak. Ugyanakkor azt is figyelembe kell venni, hogy a vékonycsiszolatban a metszetek nem csak az ásvány közepéből, hanem a szegélyéről is kimetsződhetnek, illetve nagyon ferde metszetek is előfordulhatnak (vagyis nem a kristálytani tengelyekkel párhuzamosak), ebben az esetben különleges alakú, és az ásványra kevésbé jellemző metszeteket is kaphatunk, de ezek – nagyszámú szemcse esetén ugyanabból az ásványból – általában ritkák. Pl. egy kocka alakú szemcséből is kaphatunk léces metszetet, ha két érintkező lap élével, a kocka szegélyét vágjuk le, vagy akár egy nagyméretű hasábból is kaphatunk egy kis háromszög alakú metszetet, ha az egyik csúcsát vágjuk le.
Összefoglalva az adott ásványból lehetőleg a legjellemzőbb, de mindenképpen több, különböző orientációjú szemcséből kell kialakítanunk az adott ásvány alakját, emellett az ásvány idiomorf, hipidiomorf vagy xenomorf jellegét is meg kell figyeljük és rögzítenünk.
III.60. ábra – Sajátalakú (idiomorf) gránátkristály szarvaskői tonalitban. Balra 1N, jobbra +N.
III.61. ábra – Félig sajátalakú (hipidiomorf) titanit szienitben. Balra 1N, jobbra +N.
III.62. ábra – Szabálytalan alakú (xenomorf) pikotitok harzburgitban (Somoskő). 1N.
III.63. – Izometrikus szodalitkristályok fonolitban. Balra 1N, jobbra +N.
III.64. ábra – Pikkelyes biotit dioritban. Balra 1N, jobbra +N.
III.65. ábra – Táblás plagioklászok andezitben (Pilismarót). Balra 1N, jobbra +N.
III.66. ábra – Oszlopos amfibol andezitben (Visegrád). Balra 1N, jobbra +N.
III.67. ábra – Léces plagioklászok olivin fenokristály mellett bazaltban (Balatonboglár). Balra 1N, jobbra +N.
III.68. ábra – Tűs plagioklászok bazaltban (Darnó-hegy). Balra 1N, jobbra +N.
III.69. ábra – Uralitosodott (szálas amfibollá alakult) piroxének andezitben (Nadap). Balra 1N, jobbra +N.
III.70. ábra – Vázkristályos ilmenitek mikrogabbróban (Darnó-hegy). Balra 1N, jobbra +N.
III.71. ábra – Kétféle orientációjú turmalinok gránitban (Predazzo), 1N. A kétféle metszetet az alak (nyúlt és közel izometrikus) és a pleokroizmus is nagyon jól mutatja.
HASADÁS
A hasadás az egyes ásványok fontos jellemzője. Általában valamely fő kristálylappal (és így valamelyik kristálytani tengellyel) párhuzamos. Jellemző, hogy mely irányokban, milyen lappal, lapokkal párhuzamosan, és mennyire jól vagy rosszul hasad az illető ásvány. Miután a csiszolatokban ásványmetszeteket látunk, az adott ásvány hasadási jellegeit – az alaki meghatározáshoz hasonlóan - szintén több szemcse segítségével tudjuk meghatározni. Fontos
megjegyezni, hogy amennyiben a hasadási sík és az ásványmetszet síkja mintegy 30o-nál kisebb szöget zár be egymással, a hasadás nem észlelhető azon a metszeten.
A hasadás lehet kitűnő, ez esetben nagyon vékony, éles, egymással teljesen párhuzamos, legtöbbször hosszan húzódó vonalat látunk a metszeten, lehet jó, amely valamivel vastagabb, de szintén egymással párhuzamosan lefutó vonalak formájában láthatók, gyenge, amelynek során vastag és nem teljesen egyenesen, kissé hajladozó vagy megtörő vonalakat látunk, lehet elválás, ennek során közel párhuzamos, de gyakran hullámos vastag vonalakat láthatunk. Egyes ásványok csak repedeznek, ezek vastag, orientálatlan, görbe vonalak formájában szelik át az ásványt.
A hasadás megjelenése egy ásvány esetén nyílt, félig nyílt vagy zárt formák szerint történhet. Ezt a kristályrendszer szintén meghatározza. Például egy pedion szerinti hasadás egyetlen egy sík szerinti hasadás jelent. Egy prizma szerinti hasadás elvileg négy hasadási síkot jelent, amelyek közül kettő egybevág. Ilyen hasadás jellemző például a piroxénekre és az amfibolokra, mindkét ásvány (110) szerint hasad. Ez a megnyúlással párhuzamos metszeteken a megnyúlással párhuzamosan lefutó párhuzamos vonalak formájában látható. A megnyúlásra merőleges metszeteken, viszont az (110) hasadáson kívül az (110) szerinti hasadás is látható, ami ezeken a metszeten a hasadási nyomvonalak kétirányban, megfelelő szögben metszve egymást (a piroxének esetében 87o, az amfiboloknál 124o) láthatóak. Egy szabályos ásvány kocka szerint (100) hasadása három egymásra merőleges hasadási síkot jelent, ami azt jelenti, hogy a metszetek döntő többségén legalább két, egymást metsző (alkalmas metszet esetén merőlegesen) hasadási vonalat látunk.
A hasadási nyomvonalak megfigyelése együtt az adott metszet alakjának meghatározásával sokat segíthet az ásványmetszet orientációjának pontos meghatározásában, amely néhány vizsgálatnál alapvető fontosságú lehet.
III.72. ábra – Kiváló hasadás amfibolon (andezitben, Sátorosi-kőfejtő). Balra 1N, jobbra +N.
III.73. ábra – Jó hasadás ortopiroxénen (andezitben, Bér). Balra 1N, jobbra +N.
III.74. ábra – Gyenge hasadás nefelinen (fonolitban). Balra 1N, jobbra +N.
III.75. ábra – Megnyúlásra merőleges elválás turmalinon (gránitban, Predazzo), 1N.
III.76. ábra – Kétirányú hasadás egymásra közel merőleges nyomvonalai augiton (tefritben, Vezúv). Balra 1N, jobbra +N.
III.77. ábra – Kétirányú hasadás egymásra közel 120 fokos szöget bezáró nyomvonalai amfibolon (riolitban, Bükkalja). Balra 1N, jobbra +N.
SZÍN, PLEOKROIZMUS
Az egyes ásványok bizonyos hullámhosszúságú fénynemeket elnyelhetnek, és az áthatoló fénynemek alakítják ki az ásványok polarizációs mikroszkópban egy nikollal megfigyelhető színét, illetve pleokroizmusát. Az ásványok ebből a szempontból lehetnek átlászóak (minden hullámhosszúságú fénynemet átengednek), áttetszőek (csak bizonyos hullámhosszúságú fényt e át, a többit elnyelik; az ásvány színét az átengedett fény hullámhossza és azok intenzitása alakítja ki), valamint opak ásványok (az ásvány minden fényt elnyel). Polarizációs mikroszkópban csak az idiokrómás ásványok színesek, az allokrómásak nem (például a kvarc bármely változata színtelen a polarizációs mikroszkópban)
Miután a fényelnyelés szintén irányfüggő, ezért a szabályos rendszerű ásványok és az amorf anyagok kivételével a szín a tárgyasztal körbeforgatása során változik. Ennek intenzitása változó lehet, éppen csak észlelhető (pl.
piroxének), gyenge, közepes vagy erős változásig (ez utóbbira példa a biotit). Fontos az ásvány megnyúlási viszonyainak és a pleokroizmus erősségének az összefüggése. Ezek szerint normál pleokroizmusról beszélünk ha a sötétebb színt az ásvány megnyúlásával párhuzamosan látjuk, és a világosabbat arra merőlegesen (a színes ásványok döntő többsége ilyen). Inverz a pleokroizmus, ha a világosabb színt látjuk az ásvány megnyúlásával párhuzamosan, és a sötétebbet arra merőlegesen (pl. turmalin). Az egyes ásványokra jellemző szín megnevezését az optikai főirányokban megjelenő színekkel jellemezzük. Ezek szerint az egyoptikai tengelyű ásványokat két színnel, a főtengellyel (c kristálytani tengely iránya) párhuzamos és az arra merőleges metszetekbe eső színnel jellemezhetjük. A kétoptikai tengelyű ásványok pleokroizmusát az α, β, és γ fő rezgésirányokkal párhuzamos metszetek színeivel jellemezzük, vagyis ezek meghatározásához legalább két metszet szükséges.
Az ásványok színe az összetételüktől függ elsősorban. Ezért azok az ásványok, amelyek kristályosodása során az ásvány összetétele is változik, gyakran zónásak (pl. egyes gránátok, turmalin, piroxén, amfibol stb.). Ennek megfigyelésére az ásványt középen elmetsző metszetek alkalmasak, ugyanis ha az ásvány szegélye metsződik el akkor csak a szegély színét látjuk a mikroszkópban.
III.78. ábra – Színtelen ásvány: nefelin (fonolit), 1N.
III.79. ábra – Áttetsző ásvány: titánaugit (bazaltban, Pécskő), 1N. Az ásvány a Ti-tartalom következtében halvány színnel rendelkezik.
III.80. ábra – Opak ásvány: magnetit (kis, fekete,közel izometrikus szemcsék; bazanitban, Vasas), 1N.
III.81. ábra – Erős pleokroizmus: biotit (foidolitban, Günsehals),mindkét fotó 1N.
III.82. ábra – Közepes pleokroizmus: hornblende (szienitben),mindkét fotó 1N.
III.2.animáció: Erős pleokroizmus: biotit (foidolitban, Günsehals) Kattintásra lehet egyik képből a másikba átmenni
III.3.animáció: Közepes pleokroizmus: hornblende (szienitben). Kattintásra lehet egyik képből a másikba átmenni.
III.83. ábra – Gyenge pleokroizmus: epidot (granodioritban, Alma Ata),mindkét fotó 1N.
III.84. ábra – Inverz pleokroizmus: turmalin (gránitban, Predazzo),mindkét fotó 1N.
III.85. ábra – Pleokroós udvar cirkon kristályok körül biotitban (gránit), 1N.
TÖRÉSMUTATÓ
Két közeget akkor tudunk egymástól megkülönböztetni, ha az őket beágyazó közegre vonatkoztatott törésmutatójuk különbözik egymástól. A törésmutató az egyes ásványokra nagyon jellemző érték. Az izotróp ásványok esetében egy, az egytengelyű ásványok esetében két főtörésmutatót (ε és ω), a kéttengelyű ásványoknál három főtörésmutatót (α, β, γ) határozunk meg, ez utóbbi esetben az α a legkisebb, a γ a legnagyobb (a kéttengelyű ásványok esetében ritkábban ezek jelölése X, Y, Z betűkkel is történhet). Egytengelyű ásványok metszetei esetében az egyik törésmutató minden esetben az ω, a másik arra merőleges az ε és az ω közötti érték, az ásványmetszet orientációjától függően.
Minél inkább merőleges az optikai tengelyre a metszet, értéke annál inkább megközelíti az ω törésmutatót.
Kéttengelyű ásványok esetében egy adott metszet törésmutató viszonyai a legnagyobb és a legkisebb közötti értéket mutatnak.
Mikroszkópban a különböző ásványok szemcséinek határvonal annál élesebben látszik, minél nagyobb a két közeg törésmutatójának különbsége, és csak alig észrevehető, ha a két közeg törésmutató különbsége csak kicsi.
Egyes ásványok, ásványcsoportok esetében, amelyeknél a kémiai összetétel változhat, a fő törésmutató értékek ennek függvényében változhatnak, és így a kettőstörésük értékét egy intervallummal adhatjuk meg, amelyben mindig meg kell adni az adott törésmutató értékének maximális-minimális értékét.
A törésmutató pontos meghatározása vékonycsiszolatból nem lehetséges, ezt a kőzetből szeparált egyedi ásványszemcsék különböző törésmutatójú folyadékokba való behelyezésével határozzák meg. Vékonycsiszolatos vizsgálatok során mindig relatív, két közeg határának törésmutató viszonyait tudjuk meghatározni. A két közeg lehet két ásványszemcse, vagy egy ásványszemcse és a beágyazó közeg (kanadabalzsam/műgyanta). A nagyobb törésmutatójú szemcse/közeg határa mentén egy vékony fényes vonalat (Becke-vonal) észlelhetünk, amely az objektív és a szemcse távolságának növelése (a tárgyasztal süllyesztése) során a nagyobb fénytörésű közeg felé mozdul el. A Becke-vonal annál fényesebb, illetve annál intenzívebben mozdul el, minél nagyobb a két szemcse/közeg törésmutatójának különbsége. Általában a nagy törésmutatójú szemcsék „kiemelkedni” a kis törésmutatójúak „besüllyedni” látszanak. A törésmutató viszonyok (Becke-vonal) vizsgálatát mindig nagy nagyítással és leszűkített irisz diafragmával végezzük, ekkor láthatóak csak jól a fent leírt változások.
Fontos megjegyezni, hogy mindig azt a törésmutatót látjuk a látómezőben, amely párhuzamos a polarizátor rezgésirányával.
Az egyes ásványok törésmutatóit az alábbi táblázat értékei alapján jellemezhetjük:
példa
Megjegyzés: A kanadabalzsam törésmutatója 1,537-1,539, a legtöbb műgyantáé, amelyet vékonycsiszolatok készítése során ragasztóanyagként használunk ~1,40. Sok esetben a kanadabalzsamnál/műgyantánál kisebb vagy nagyobb törésmutató elkülönítése hasznos támpont az ásványok elkülönítésében.
III.86. ábra – A Becke-vonal kialakulása két eltérő optikai sűrűségű közeg (ásvány) határán. A betűvel jelölt vonalak a fény útját mutatják. A nagyobb törésmutatójú ásvány domború lencseként viselkedik.
III.87. ábra – A Becke-vonal kialakulása eltérő törésmutatójú közegek határán. A vízszintes szaggatott vonalak mutatják az objektív lencse fókuszsíkját. A fókuszsík emelésével (a tárgyasztal süllyesztésével) a Becke-vonal a sűrűbb közegbe vándorol, ellenkező esetben a ritkábba. A fenti ábrán az ásvány (sötétszürke) a nagyobb és a beágyazó közeg (világosszürke) a kisebb törésmutatójú. Az alsó ábrán az ásvány a kisebb és a beágyazó közeg a
nagyobb törésmutatójú.
III.88. ábra – Becke-vonal vizsgálata kalcit és kanadabalzsam határán. A bal kép éles, míg a középsőn növeltük, a jobb képen csökkentettük a tárgyasztal és az objektívek közti távolságot. Ennek megfelelően előbb a nagyobb törésmutatójú közegben, a kalcitban jelent meg egy világos sáv (középső kép), majd a kanadabalzsamban (jobb
kép). Mindegyik kép 1N.
III.4.animáció: Becke-vonal vizsgálata kalcit és kanadabalzsam határán. Kattintásra lehet egyik képből a másikba átmenni.
PSZEUDOABSZORPCIÓ
Pszudoabszorpciót azoknál a kis-közepes törésmutatójú ásványoknál észlelhetünk, amelyek legnagyobb és legkisebb törésmutatója jelentősen különbözik egymástól. Erre az egyik legjobb példa a kalcit, amely egytengelyű ásvány, ε=1,48, ω=1,65. A vizsgálathoz a korábban leírtak alapján a c tengellyel (közel) párhuzamos metszetek a legalkalmasabbak, amelyek egyik törésmutatója közel ε, a másik ω. Amikor az ε párhuzamos a polarizátor síkjával, akkor a látómezőben a kis törésmutatójú helyzetet látjuk, vagyis a szemcse besüllyedni látszik (emellett a törésmutatója a kanadabalzsamnál is kisebb). Ezt a helyzetet 90o-kal elforgatva az ω törésmutató lesz párhuzamos a polarizátor síkjával, ekkor a nagyobb törésmutatójú helyzetet látjuk, a szemcse kiemelkedőnek látszik, felületes érdes, a hasadási vonalak jól látszanak (a törésmutatója a kanadabalzsamnál nagyobb). Viszonylag gyorsan forgatva a tárgyasztalt, a szemcse kiemelkedni-besüllyedni látszik. Különböző orientációjú, egymás mellett elhelyezkedő szemcsék esetében a felület mintegy „hullámzik”. A jelenséggel együtt a szemcsét foltosan halvány zöldnek vagy rózsaszínűnek látjuk, ezt azonban nem az ásvány saját színe,hanem a törésmutatók jelentős különbsége okozza (a kalcit színtelen ásvány).
III.89. ábra – Gyenge pszeudoabszorpció (muszkovit gránitban).A baloldali képen a kisebb, a jobboldalin a nagyobb törésmutató iránya párhuzamos a polarizáror síkjával. mindkét kép 1N. Részletes magyarázat a szövegben.
III.90. ábra – Erős pszeudoabszorpció (kalcit dácitban).A baloldali képen a kisebb, a jobboldalin a nagyobb törésmutató iránya párhuzamos a polarizátor síkjával. mindkét kép 1N. Részletes magyarázat a szövegben.
III.5.animáció: Erős pszeudoabszorpció (kalcit dácitban). Kattintásra lehet egyik képből a másikba átmenni.
INTERFERENCIASZÍN VIZSGÁLATOK; MAXIMÁLIS INTERFERENCIASZÍN MEGHATÁROZÁSA Az interferenciaszín kialakulását a látómezőben a Mikroszkóp felépítése c. fejezet végén levő ábra mutatja be.
Ezen látható, hogy az interferenciaszínt az ásványmetszet kettőstöréséből adódó útkülönbség határozza meg.
A kettőstörés számszerű, pontos értékét, amely az izotróp ásványok vagy anyagok kivételével minden más anyagnál megfigyelhető, nehéz meghatározni, vékonycsiszolatból nem is lehetséges, csak közelítőleg megbecsülni. Jól jellemezhető viszont a kettőstörés értéke az interferenciaszínnel, amelyet kizárólag keresztezett nikolokkal láthatjuk a mikroszkópban. Nem mutatnak interferenciaszínt a szabályos ásványok és az amorf anyagok, továbbá nem látunk interferenciaszínt, amikor egy adott ásványnak olyan metszetét látjuk, ahol nincs kettőstörése. Ez az optikai tengelyekre merőleges metszeteken (az egy optikai tengelyű ásványoknál egy, a két optikai tengelyű ásványoknál két ilyen metszet van), valamint normál állásban, vagyis kioltási helyzetben fordul elő, egy kettőstörő ásvány esetén egy teljes körbeforgatáskor négy ilyen helyzet van.
Egy adott szemcse interferenciaszíne az alábbiaktól függ:
1) Az ásvány saját kettőstörése 2) A metszet vastagsága 3) A szemcse orientációja
1) Az ásvány saját kettőstörése az ásványra jellemző érték, azt a fő törésmutatók közül az egyoptikai tengelyű ásványok esetében az ε és az γ különbsége, a kéttengelyű ásványok esetében a legnagyobb és a legkisebb törésmutató (γ-α) különbsége képviseli.
2) A metszet vastagsága a normál vékonycsiszolat esetében 30 μm, vagyis adott. Ez alól a 30 μm-nél kisebb, vagy vékonyabb ásványok metszetei a kivételek, ilyen esetben ezt figyelembe kell venni. Ugyancsak a szemcsék szegélyénél, azok elvékonyodása miatt esetenként az adott szemcse nem éri el mindig ezt az értéket.
3) A szemcse orientációja a magmás kőzetek esetében szinte mindig változó egy kőzeten és így egy vékonycsiszolaton belül. Ez azt jelenti, hogy ugyanannak az ásványnak a különböző metszetei eltérő útkülönbséget és így változatos interferenciaszínt mutatnak egy vékonycsiszolaton belül, ez különösen a nagyobb kettőstörésű ásványoknál jelenik meg látványosan, akár egy látómezőben is eltérő interferenciaszínű metszeteit látjuk ugyannak az ásványnak. A maximálisan I. rendű szürke interferenciaszínű ásványok esetében viszont csak a különböző árnyalatú (világosabb-sötétebb) szürke szín mutatja az eltérő orientációjú metszeteket. Az ásványra jellemző maximális kettőstörésű (maximális interferenciaszínű) metszet viszonylag ritka, ha egyáltalán megjelenik.
Összefoglalva egy adott metszet útkülönbségét az alábbiakban határozhatjuk meg:
útkülönbség = d*(γ,- α,) ahol
d = 30 μm
a γ,és α,az adott metszetben vizsgált szemcse nagyobb és kisebb törésmutatója
A fentiek alapján egy ásványnak tehát jellemzően a maximális interferenciaszínét kell meghatározni egy vékonycsiszolatban, amit a különböző orientációjú metszetek közül kell kiválasztanunk, és ez az esetek döntő többségében megegyezik az ásvány valódi maximális interferenciaszínével. A határozókönyvek mindig a maximális interferenciaszínt adják meg egy ásvány jellemzése során.
Összefoglalva tehát egy vékonycsiszolatban egy adott ásványnak a maximális és annál kisebb interferenciaszínű metszetei figyelhetőek meg, a leírásnál a maximális interferenciaszínt kell megadni.
III.91. ábra – Adott ásvány maximális interferenciaszíne. Olivin (bazaltban, Pécskő) diagonális állásban. Baloldalt 1N, jobboldalt +N. Keresztezett nikolos állásnál az ásvány másodrendű kék interferenciaszínt mutat.
III.92. ábra – ’Magasabbrendű fehér’ interferenciaszínű ásványok. Balra kalcit (bazaltban, Kis-Kárpátok), jobbra titanit (trachitban), mindkét kép +N. Részletes magyarázat a szövegben.
III.93. ábra – Amfibol (szienitben) interferenciaszínt elfedő saját színe. Balra 1N, jobbra +N. Részletes magyarázat a szövegben.
Az interferenciaszínt segédlemezek (kompenzátorok) (ld. A mikroszkóp felépítése fejezetet) és a Michel-Lévy diagram segítségével határozhatjuk meg. Az interferenciaszínt lehetőleg mindig diagonális állásban (a kioltási helyzettől 45o-ba elforgatva) határozzuk meg, mert ekkor a legintenzívebb a szín. A Michel-Lévy diagramnak a függőleges tengelyén a metszet vastagságát, a vízszintes tengelyén az útkülönbséget tüntetik fel nanométerben.
Az útkülönbségeket eltérő színek jellemzik, amelyek – a kis útkülönbségektől, vagyis a diagram első részétől eltekintve - a szivárvány színének megfelelő sorrendben, de többször ismétlődve követik egymást, miközben egyre halványodnak, végül egy ún. magasabbrendű fehérbe mennek át. A sorrend tehát a legkisebb útkülönbséghez tartozó nagyon sötétszürke az útkülönbség növekedésével egyre világosabb szürke, szürkésfehér majd sárga,
narancssárga, narancsvörös, vörös, majd az érzékeny ibolya után kék, zöld, újra sárga stb. Látható, hogy bizonyos intervallumok után a színek ismétlődnek. Ezért a diagramot ún. színrendekre osztották. Az I. és a II. színrend határa a vörös és a kék közötti nagyon keskeny sávban ~575 nm-nél megjelenő érzékeny ibolya. A további színrendek határát ennek többszörösénél húzzák meg, de az érzékeny ibolya csak az I. és a II. színrend határánál észlelhető, a további színrendek határánál a vörös átmenet nélkül változik át kékbe. (Megjegyzés: a fentiek alapján a kék és a zöld interferenciaszínek csak a II. színrendben és annál magasabb színrendekben vannak.) A magasabb (III.) színrendek felé az interferenciaszínek ún. magasabb rendű fehérbe mennek át. A kettőstörés értékét az origóból kiinduló ferde vonalak jelzik.
Azt, hogy miért ebben a sorrendben és adott kettőstörésnél jelennek meg az interferenciaszínek, azt az alábbiakkal magyarázhatjuk: A fehér fény különböző hullámhosszúságú fénynemekből áll össze, amelyek mindegyike kettőstörést szenved az ásványlemezben. Az útkülönbség azonban minden fénynemre közel azonos lesz (amennyiben nagy a különbség, akkor jön létre a diszperzió), miközben az egyes fénynemek hullámhossza eltérő lesz egymástól. Látható
Azt, hogy miért ebben a sorrendben és adott kettőstörésnél jelennek meg az interferenciaszínek, azt az alábbiakkal magyarázhatjuk: A fehér fény különböző hullámhosszúságú fénynemekből áll össze, amelyek mindegyike kettőstörést szenved az ásványlemezben. Az útkülönbség azonban minden fénynemre közel azonos lesz (amennyiben nagy a különbség, akkor jön létre a diszperzió), miközben az egyes fénynemek hullámhossza eltérő lesz egymástól. Látható