AZ ANGOL NYELV HEGEMÓNIÁJA
Baldauf és Jernudd a skandináv pszichológusok nyelvhasználatáról szóló cikkükben ezt írják: ,,A tudomány lényegében együttműködések hálója, amelyet láthatatlan szövetségekbe tömörült tudósok szőnek…” (1987: 88), majd a nyelv szerepét vizsgálják az együttműködési hálókban folyó kommunikációban. Vagyis a kutatók nem általában embertársaikkal, hanem sokkal inkább egymással kommunikálnak. Bár elvileg lehetséges (sőt kívánatos is), hogy a különböző diszciplínákkal foglalkozó kutatók szót értsenek egymással, voltaképpen csupán a saját tudományáguk képviselőihez (azaz a vegyészek a vegyészekhez, nem pedig a csillagászokhoz vagy a közgazdászokhoz) szólnak. Baldauf és Jernudd cikkük végén leszögezik: ,,Az összegyűjtött adatok azt sugallják, hogy a nyelvi különbségek akadályozzák a pszichológia tudományában folyó kommunikációt, s jórészt a nyelvi kisebbségben lévőkre hárul a nyelvi különbségekből adódó nehézségek leküzdése. E nyelvi probléma jelentőségét máig nem látják világosan az angol anyanyelvűek” (1987: 114–5).
Való igaz, hogy a kisebbségi nyelveken publikáló tudósok határozottan hátrányos helyzetben vannak, hiszen olvasóközönségük a helyi kollégákra korlátozódik, írásuk nem jut el mindenkihez. A többség ugyanis nem tudja (és sokszor nem is látja értelmét) olyan nyelven olvasni a szakirodalmat, amelyet nem tart a tudományos kommunikáció uralkodó nyelvének. Vitathatatlan tény, hogy ez az uralkodó nyelv a legtöbb tudományágban az angol, s hatósugara egyre növekszik (Baldauf, 1986). A Nemzetközi Dokumentációs Központ (International Federation for Information and Documentation) adatai szerint a világon ren-delkezésre álló tudományos és technikai információtömeg mintegy 80 százaléka vagy angol nyelvű, vagy angol nyelvű absztraktumok formájában hozzáférhető. Márpedig az a nyelv,
1 Ez a tanulmány az angol eredeti némileg módosított változata. Az adatgyűjtésre akkor került sor, ami-kor a magyar szerzőtárs – Fulbright-ösztöndíjasként – a Los Angeles-i University of Southern Califor-nia American Language Institute-jában oktatott. A szerzők itt ragadják meg az alkalmat, hogy köszö-netet mondjanak mindazoknak a tudósoknak, akik kitöltve visszaküldték a felmérés alapjául szolgáló kérdőívet. A munka különböző szakaszaiban nagy segítséget kaptunk Fischer Andreától, Székács Esz-tertől, Sarah Thurrelltől és Turai Hedvigtől. Külön köszönet illeti Dörnyei Zoltánt, aki nemcsak elvé-gezte helyettünk a statisztikai számításokat, hanem értékes megjegyzéseket is fűzött a kézirathoz.
amely a legnagyobb mértékben járul hozzá az információmennyiség növekedéséhez, s a legkönnyebben jut hozzá az adatokhoz, valójában kisajátítja a rendszert.
Az angol persze nemcsak a tudomány és a technológia világnyelve, hanem meghatározó szerepet játszik a turizmusban, a tengerészeti hírközlésben, a pénzvilágban, a nemzetközi üzleti életben és egy sor más területen. Aligha kétséges, hogy többen beszélnek ma angolul, mint bármely más nyelven az írott történelem bármely más korszakában. Nem mindenki beszéli anyanyelvként, nem mindenki használja szívesen és az élet valamennyi területén (Kaplan, 1987), kétségtelen azonban, hogy egy nemzet fejlődésének üteme azon is lemérhető, angolnyelv-ismeretének köszönhetően mennyire fér hozzá az új tudományos eredmények-hez (Kaplan, 1983).
A fejlődő országok különbözőképpen és változó sikerrel próbálnak megbirkózni ezzel a problémával. Mindössze két nemzetről mondható el, hogy tényleges sikereket ért el: Japán-ról és Szaúd-ArábiáJapán-ról – az előbbi roppant hatékony fordítói szolgáltatása, az utóbbi teljes műszaki értelmiségének angol nyelvű iskoláztatása révén. Más országok kudarcai annak tulajdoníthatók, hogy miközben a nyelvoktatás megtervezésére nagy figyelmet fordítanak, erőfeszítéseik jobbára a szűken vett országos nyelvoktatási rendszer kiépítésére korláto-zódnak (Lo Bianco, 1987). Tévesen abból indulnak ki, hogy amennyiben az angol általános követelmény az oktatási struktúra valamelyik szintjén, elegendő számú angolul tudó egyén fog kitermelődni a gazdasági szükségletek kielégítéséhez. Elkerüli a figyelmüket, hogy a nyelvpolitikai tervezés (szemben a nyelvoktatási tervezéssel) olyan tevékenység, amely a társadalom teljes keresztmetszetét kell hogy áthassa. Ennek hiányában a nyelvoktatás országosan alacsony hatásfokú, sőt eredménytelen lesz.
A MAGYAR PÉLDA
Magyarország a kevésbé sikeres országok közé tartozott az elmúlt negyven évben. Egyike a mára már ledöntött „vasfüggöny” mögötti országoknak, amely számos, a fejlődő országo-kéhoz hasonló gonddal küszködött, habár – a szó szoros értelmében véve – sohasem tartozott közéjük. E tanulmány célja néhány probléma elemzése a magyar társadalom egy viszonylag szűk, ám annál fontosabb szektorának idegennyelv-tudása és nyelvhasználata alapján.
A magyar tudósok a társadalom csúcsát alkotják, így a valóságosnál kedvezőbb kép tárul elénk a magyar társadalom idegennyelv-tudását illetően. Ennek ellenére ez a tanulmány remélhetőleg rávilágít, milyen mértékben „sikerült” egy keleti blokkba tartozó országnak
„ellenállnia” az angol nyelv térhódításának, s milyen következményekkel járt ez az ellenállás.
Noha az angolnak mint a tudományos kommunikáció nemzetközi nyelvének nélkülöz-hetetlenségét hallgatólagosan elismerték Magyarországon, a kérdés megoldása elé politikai akadályokat gördítettek. Napjainkra azonban megtört a jég, s Vizi már leszögezhette:
„A tudomány problémái, kérdései, nemzeti határoktól és politikai rendszerektől függetlenül, ugyanazok a világ bármely tudósa számára. A tudomány emberei nincsenek nyelvük börtö-nébe zárva, eredményeiket nemzetközi – angol nyelvű – folyóiratokban, könyvekben tehetik, és kell is, hogy közkinccsé tegyék. Ez egyben a tudományos kutatók megméretése, s gyakran munkájuk egyetlen és legfontosabb elégtétele, elismerése is” (1988: 376).
Jelen kutatás egybeesett azokkal a forradalmi változásokkal, amelyek 1989 végén meg-rázták Magyarországot (csakúgy, mint a többi kelet-európai országot). Következésképpen ez a tanulmány szociolingvisztikai helyzetképet is nyújt a mai magyar társadalom egy szűk rétegéről, ugyanakkor egy elmúlt történelmi időszakot összegző dokumentum.
A MÓDSZER
1989 tavaszán, a Magyar Tudományos Akadémia jóváhagyásával kérdőívet juttattunk el 502 kutatóhoz; egy hónap múlva emlékeztető levelet küldtünk szét, melyhez csatoltuk az eredeti kérdőívet. A címzettek közül 202-en akadémikusok, a többi 300 személy pedig akadémiai doktor. Így az akadémikusoknak csaknem 100 százalékát, míg az akadémiai doktoroknak reprezentatív mintáját (25 százalékát) vontuk be a felmérésbe.2 Végül is 483 kérdőív jutott el a címzetthez, s ebből 342 (70,8 százalék) kitöltött kérdőív került vissza a feladókhoz.
Ez a magas válaszarány többféleképpen magyarázható, ám ennél érdekesebb, vajon miért maradt megválaszolatlan 141 kérdőív. A kézenfekvő okokon túlmenően (időhiány, külföldön tartózkodás, az ilyen jellegű felmérésekkel szembeni bizalmatlanság, közömbösség stb.) néhány kutató talán azért nem válaszolt, mert nem óhajtotta gyönge angoltudását kikürtölni, jóllehet a vizsgálat során ismételten biztosítottuk a címzetteket, hogy a felmérés adatait bizal-masan, nevek nélkül kezeljük.3 A cikk szerzői mindazonáltal bíznak abban, hogy az alább ismertetett adatok hű képet adnak a magyar tudóstársadalom idegennyelv-tudásáról.
A 22 tételből álló kérdőív három részre tagolódik:
• személyi adatok,
• idegennyelv-tudás,
• angolnyelv-tudás.
A kérdések többsége feleletválasztós, néhány kérdésre pár szavas választ kellett adni. Csupán három kérdés megválaszolása igényelt bővebb kifejtést. Becslésünk szerint a kérdőívet legföljebb 30 perc alatt ki lehetett tölteni. Hét kérdés bizonyos fokú önértékelést kért szá-mon, következésképpen a rájuk adott válaszok talán valamelyest szubjektívek.4 Ezeknek az önelemzéseknek a megbízhatóságát objektív teszteredmények híján lehetetlen megálla-pítani. Ugyanakkor az irodalomban találunk bizonyítékot arra nézve, hogy az önértékelések általában pontos képet adnak a tényleges nyelvtudásról (Bachmann–Clark, 1981). Bár ez a vizsgálat bízik az eredmények hitelességében, érdemes azokat némi fenntartással fogadni.
2 Csak azokat a kutatókat vontuk be a felmérésbe, akik 1989-ben még aktívan dolgoztak. Az akadémiai doktorok közül random alapon választottuk ki minden negyediket.
3 Érdekességként jegyezzük meg, hogy számos kutató köszönetét fejezte ki a felmérés elvégzéséért, s töb-ben kérték, hogy a tanulmány magyarul is megjelenhessen. Egyesek angol nyelvtanfolyamok megszerve-zésére buzdították a szerzőket, de legalábbis tanácsokat kértek arra vonatkozóan, hogyan lehetne a nyelv-tanulást hatékonyabbá tenni. Ugyanakkor azt sem hallgathatjuk el, hogy néhányan bírálták a kérdőív egyik-másik pontját, s akadt, aki kétségbe vonta a kérdőíves kutatások létjogosultságát.
4 Miután összegyűjtöttük a kérdőíveket, számítógépbe tápláltuk, majd a Statistical Package for the Social Sciences (SPSS+) felhasználásával dolgoztuk fel az adatokat. A statisztikai számításokat az ere-deti cikkünkben közöljük; helyhiány miatt e helyütt csupán utalunk rájuk, ám külön kérésre szívesen szolgálunk konkrét felvilágosítással.
EREDMÉNYEK
A nők (16 fő) a teljes mintának alig 4,7 százalékát teszik ki, így nincs értelme nem szerint felosztani a populációt. Ezzel szemben az életkorra vonatkozóan érdekes adatokat kaptunk.
Mint látható, a mintában egyetlen 35 évnél fiatalabb válaszadó sem található, s az 50 éven aluliak aránya is mindössze 12,4 százalék.
1. táblázat. Életkor
Korcsoport n %
35 év alatt 0 0
35–50 év 42 12,4
51–65 év 211 62,2
65 év fölött 86 25,3
(Az adatok is mutatják: csak bizonyos életkor betöltése után nyílik meg a tudós előtt az Akadémia kapuja. Ha az aka-démiai fokozatok pusztán ceremoniális célokat szolgálnának, csekély jelentőségük volna. Csakhogy a szakmai befo-lyás mértéke Magyarországon egyértelműen a tudományos fokozatok függvénye.)
Az Akadémia kutatási és fejlesztési tevékenységeit tíz tudományos osztályban végzi. Ez a fel-osztás legalább két szempontból önkényes. Először azért, mert a mai tudományban nehéz meghúzni a határvonalat az egyes tudományágak között; az interdiszciplináris és multidisz-ciplináris kutatás nem kényszeríthető szűk határok közé. Másodszor van egy sor diszciplína, amelyeknek akadémiai képviselete olyan kicsiny, hogy nem oszthatók önálló kategóriákba, ezért kénytelenek más tudományágakkal egy osztályban megférni.5 A jobb áttekinthetőség kedvéért a válaszadókat két tág kategóriába soroltuk: az egyikbe a bölcsészek és társadalom-tudósok, a másikba pedig a természettudósok kerültek. A természettudományok képviselői egyébként kényelmes többségben vannak (71,1 százalék) a bölcsész-, illetve társadalomtudo-mányok képviselőivel szemben (26,3 százalék) (2,6 százalék megválaszolatlanul hagyta a kér-dést). Ami a tudományos fokozatokat illeti, az akadémikusok és az akadémiai doktorok által szolgáltatott adatokat együtt elemeztük.
IDEGENNYELV-TUDÁS
A válaszadók négyfokozatú skálán értékelték vélt idegennyelv-tudásukat (alapszint, középszint, felső szint, anyanyelvit megközelítő/anyanyelvi szint). Annak érdekében, hogy összesített idegennyelv-tudásukat (össznyelvtudás) numerikusan kifejezhessük, egy pontot adtunk az alapszintűnek ítélt nyelvtudásért, két pontot a középszintűért és így tovább.
Ezután egyénenként összeadtuk a pontokat. A 7,7-es mediánérték alapján megállapítható, hogy az átlagos kutató hét nyelvet beszél alapfokon; vagy öt nyelvet alapfokon és egyet 5 Például a hadtudomány, a pszichológia és a neveléstudomány a Filozófiai és Történettudományi Osz-tályba, a szociológia viszont a Gazdaság- és Jogtudományok Osztályába került.
középfokon; vagy négy nyelvet alapfokon és egyet felsőfokon stb. Bármelyik variáció esetén, az átlag nemzetközi összehasonlításban is „többnyelvűnek” nevezhető. Következő lépésként t-teszttel megmértük, vajon van-e szignifikáns különbség a bölcsész/társadalomtudósok és a természettudósok között az össznyelvtudás átlageredményeit tekintve: a különbség erősen szignifikánsnak bizonyult a bölcsész/társadalomtudósok javára.
A válaszadók többségénél az angol nyelv része az össznyelvtudásnak. Ha elfogadjuk, hogy a felső szint jelenti a hatékony idegen nyelvi kommunikáció fokát, akkor mintánkban 174 válaszadó (50,9 százalék) rendelkezik hatékony angolnyelv-tudással, ezzel szemben 20,7 százalék beismerten nem, vagy csupán alapfokon sajátította el az angol nyelvet. Annak meg-állapítására, hogy a bölcsész/társadalomtudósok felülmúlják-e a természettudósokat, ismét t-tesztet alkalmaztunk. Ellenkező eredményt kaptunk: a természettudósok angoltudása szig-nifikánsan jobb. Például egy átlag matematikus nyelvtudása valahol a közép- és a felső szint között mozog, míg egy átlag történészé a középszintet sem éri el.
Ennél is érdekesebb adalék, hogy a bölcsész/társadalomtudósok sokkal több nyelven és sokkal magasabb szinten beszélnek, de az angol az össznyelvtudásuknak aránytalanul kisebb hányadát foglalja el, mint a természettudósok esetében, akik viszont általában angolközpon-túak (azaz az angol nagy valószínűséggel szerepel az idegen nyelvi listájukon, s az össznyelv-tudásuknak 30 százalékát teszi ki). Ez nemcsak a magyar tudósokra érvényes adat. Az angol nyelv a természettudományos életben afféle lingua franca lett – ez a bölcsész- és társadalom-tudományokra egyelőre kisebb mértékben jellemző. Ugyanakkor az a benyomásunk, hogy Magyarországon ez a szakadék szélesebb, mint a világ sok más táján.
A statisztikákból az is kitűnik, hogy az angol nyelv után a többi nyelv milyen gyakorisággal szerepel a tudósok palettáján. Nos, a német nyelv foglalja el a második helyet, valószínűleg azért, mert valaha ez volt a legfontosabb közvetítő nyelv Kelet-Európában. Viszonylag keve-sen állítják magukról, hogy tudnak oroszul – ez az elmúlt évtizedek orosznyelv-oktatásának alacsony hatékonyságára utal.6
Két további számítás az életkor és az össznyelvtudás, illetve az angoltudás közötti kap-csolatokat tárja fel. Az előbbire vonatkozó eredmények azt mutatják, hogy a legidősebb populáció (65 év felett) össznyelvtudása a legjobb, a középső csoporté (51–60 év) pedig a leggyöngébb, nem sokkal lemaradva a legfiatalabb csoport mögött (35–50 év). A három korcsoportra vonatkozó egyirányú ANOVA-teszt során nyert erősen szignifikáns érték igazolja azt a feltevésünket, hogy az 1945 előtt vagy közvetlenül azt követően iskolakorú kutatók nagyobb eséllyel sajátítottak el idegen nyelveket, mint azok, akik 1949 után jártak iskolába.
Az életkor és az angoltudás viszonyára vonatkozó adatokból másfajta következtetésre jutottunk. A 35–50 év közötti korcsoport angol nyelvi kompetenciájának középértéke szignifikánsan magasabb a másik két korcsoporténál; a 65 év feletti populáció átlaga a leg-alacsonyabb. Ezekből az eredményekből az következik, hogy minél fiatalabb egy kutató, annál jobb az angoltudása. A világméretű tendencia tehát Magyarországon is érvényesült, noha a nyelvoktatási rendszer ennek nem kedvezett.
6 Ezek az adatok még lehangolóbbak lennének, ha a Szovjetunióban végzett kutatókat levonnánk ebből a számból.
A NYELVTANULÁST ELŐSEGÍTŐ TÉNYEZŐK
Nyelvi képességek
A válaszadók ötpontos skálán értékelték saját nyelvi képességeiket. A 2,5-ös középérték ponto-san a jó és a közepes közé esett. Alig öt kutató nevezte magát tehetségtelennek, míg harmincan a nagyon tehetséges nyelvtanulók közé sorolták magukat. Itt nem találtunk szignifikáns összefüggést a bölcsész/társadalomtudósok és a természettudósok között. Ugyan akkor erősen szignifikáns a korreláció a nyelvi képességek és az össznyelvtudás között.
A külföldön eltöltött idő
Az angol és nem angol nyelvterületen eltöltött átlagidő 7,2, illetve 16,7 hónap. Mindkét cso-port nagyjából ugyanannyi időt töltött külföldön (24,3, illetve 23,7 hónapot), s mindkettő nem angol nyelvterületen tartózkodott hosszabb ideig. Ám az időmegoszlás tekintetében eltérés van a két csoport átlageredménye között. Ami az angol nyelvterületen eltöltött időt illeti, ez az eltérés szignifikáns, vagyis a természettudósok jóval sűrűbben utaztak angol nyelvű országokba bölcsész/társadalomtudós társaiknál, az utóbbiak viszont inkább nem angol nyelvű országokban időztek. Ennek nyilvánvalóan anyagi okai is vannak.
Ezután az angol nyelvű országokban eltöltött időt egybevetettük az életkorral, majd az angol nyelvi kompetenciával. Egyrészt varianciaanalízis alkalmazásával összehasonlí-tottuk az időtartamot a három korcsoporttal. Az eredmények egyértelműen azt mutatják, hogy az angol nyelvterületen töltött idő hossza az életkorral fordítottan arányos. A várako-zásoknak megfelelően igen erős a korreláció az angol nyelvterületen töltött idő hossza és az angoltudás szintje között is.
2. táblázat. A nyelvtanulást elősegítő tényezők
Tudatos tanulás 460
Szakszövegek olvasása 298
Szakmai motiváció 241
Szorgalom 183
Családi háttér 156
Részvétel konferenciákon 142
Kapcsolattartás külföldiekkel 117
Olvasás kedvtelésből 76
Idegen nyelv szeretete 67
Tévé/rádió 46
Egyéb tényezők
A válaszadók három olyan tényezőt jelölhettek meg, amelyek megítélésük szerint segítettek nekik a nyelvtanulásban (a célországban eltöltött idő nem szerepelhetett a felsorolásban).
A kérdés nyitott jellegéből következően az értékelés itt szükségképpen szubjektív volt. A fon-tossági sorrendben megadott válaszokat hárompontos skála alapján értékeltük; az összesített adatok alapján a 2. táblázat szerinti sorrend alakult ki.
VILÁGNYELV
Az egyik kérdés arra keresett választ, ki melyik nyelvet tartja tudományágában világnyelv-nek. 330 megkérdezett közül 271 (82,1 százalék) az angolt jelölte meg a szakmai érintkezés egyetlen világnyelvének; mindössze 42-en (12,7 százalék) neveztek meg az angol mellett egy másik nyelvet is – ez azt jelzi, hogy az ún. keleti blokkba tartozó kutatók is elismerik az angol nyelv hegemóniáját. Kissé részletesebben megvizsgáltuk azt a 17 válaszadót (5,2 százalék), aki kétségbe vonta az angol primátusát. Tízen a német nyelvre szavaztak, ketten az olaszra, egy-egy válaszadó pedig a franciára, az oroszra és a törökre; egy-egy megosztott első helyre nevezte a német és az orosz, egy másik pedig a német és a francia nyelvet. A fönti 17 válaszadó közül 12-en a bölcsész/társadalomtudományokat, 5-en pedig a természettudományokat képviselték. Az előbbi csoportba tartozó válaszadók közül szignifikánsan nagyobb arányban neveztek meg az angol helyett egy másik nyelvet világnyelvnek. Másfelől azoknak a termé-szettudósoknak az aránya, akik az angolt tartják a tudományos érintkezés világnyelvének, szignifikánsan nagyobb a várt értéknél.
A PUBLIKÁCIÓK SZÁMA ÉS NYELVE
A kérdőív egyik kérdésében a kutatóknak – mindenféle részletezés nélkül – arra kellett válaszolniuk, összesen hány publikációjuk volt az elmúlt 15 évben. Eszerint az átlagos válaszadó 51 és 75 között publikált; ez a szám a populáció meglehetős aktivitását mutatja, de nem okoz különösebb meglepetést. A bölcsész/társadalomtudósok és a természettudósok termékenysége közötti eltérés nem szignifikáns. Ami a magyar, az angol és a más nyelvű publikációk arányát illeti: az összes publikáció közel 50 százaléka a válaszadók anyanyelvén íródott. A bölcsész/társadalomtudósok az összes kiadványaiknak mintegy háromnegyedét az anyanyelvükön publikálják, angolul viszont kevesebb mint 10 százalékát. Ettől gyökere-sen eltérően a természettudósok műveiknek több mint a felét angol nyelven jelentetik meg.
Ez világosan jelzi egyrészt, hogy ők jobban tudnak angolul, másrészt hogy számukra nagyobb jelentőségű az angol nyelvű publikálás.
Vajon mivel magyarázható az angol nyelvű publikációk viszonylag alacsony aránya, ha egyszer a válaszadók túlnyomó többsége az angolt tartja tudományága világnyelvének?
Az egyik ok a nem megfelelő szintű angol nyelvű írásbeli kifejezőképesség lehet, de aligha-nem többről van szó.
Végül érdemes egy pillantást vetni a ,,más nyelvek” kategóriájára. A nem angolul vagy magyarul írt publikációk nyelve nagy változatosságot mutat:
3. táblázat. Nem angolul vagy magyarul publikált művek
Nyelv n
német 243
orosz 169
francia 97
lengyel 37
olasz 23
cseh 17
spanyol 15
szerb-horvát 14
japán 12
szlovák 12
román 12
bolgár 11
(Az első három nyelv megegyezik azzal a három nyelvvel, amelyet korábban a válaszadók az általuk legjobban elsajátított nyelveknek neveztek, az angolt leszámítva.)
A válaszadóknak indokolniuk kellett, miért publikálnak hol magyar, hol angol nyelven.
Az angol nyelvű publikálás mellett számos érvet sorakoztattak fel. Mindenekelőtt azt hang-súlyozták, hogy a kutatási eredmények csak akkor válhatnak nemzetközileg közkinccsé, ha azokról angol nyelvű folyóiratokban számolnak be; mellesleg a legismertebb folyóiratok a magyar kollégák számára is hozzáférhetőek. (Egyre gyakoribb, hogy bizonyos magyar-országi folyóiratok ma már angol nyelven írt cikkeket is elfogadnak.) Másfelől a válaszadók nyíltan fölvetették a magyar nyelvű publikálás gondjait. Szóvá tették, hogy még elsőrangú kéziratok is éveket várnak a megjelenésre. Azt is megemlítették, hogy bizonyos tudomány-ágakban a publikálás lehetőségei szánalmasan korlátozottak. Mások szerint egyes, viszonylag új diszciplínákban a magyar nyelv nem természetes kommunikációs eszköz.
Mindazonáltal – mint jeleztük – a többség egyelőre a magyart választja fő publikációs nyelvnek. Többen kiemelték azonban, hogy a magyar nyelvű cikkek több szempontból is különböznek az angol nyelvűektől. Például gyakran összegző célzatúak, vagy nem annyira a kollégák, mint inkább a diákság vagy a széles olvasóközönség számára íródnak.
Sok esetben témájuknál fogva kötődnek a magyar nyelvhez (például a magyar irodalomról, történelemről vagy jogrendszerről szóló dolgozatok egy része), máskor a magyar való-ságba ágyazódnak, s kizárólag helyi célokat szolgálnak. Bizonyos tudományágakban, így a hadtudományban a titkosság követelménye tette szükségessé a magyar nyelv kizárólagos használatát. Egyesekkel a nemzeti önérzet is mondatja, hogy a magyar nyelv alkalmas
Sok esetben témájuknál fogva kötődnek a magyar nyelvhez (például a magyar irodalomról, történelemről vagy jogrendszerről szóló dolgozatok egy része), máskor a magyar való-ságba ágyazódnak, s kizárólag helyi célokat szolgálnak. Bizonyos tudományágakban, így a hadtudományban a titkosság követelménye tette szükségessé a magyar nyelv kizárólagos használatát. Egyesekkel a nemzeti önérzet is mondatja, hogy a magyar nyelv alkalmas