1994-ben keresztapa lettem egy szepetneki beás családnál. A templomi keresztelő után a szülők és az apai nagyszülők közös házához mentünk. K. J.-vel, a gyermek apai nagyapjával folytattam le az alábbi párbeszédet úgy, hogy ő a küszöb mögött, a házban állt, én pedig a gyermekkel karomon a küszöb előtt, a rokonság gyűrűjében.
Fuj sänätos.3 Mit hozol?
Aranybárányt. Bevihetem-e?
Nem hozhatod.
Bevihetem-e?
Nem hozhatod.
Bevihetem-e?
Hadd nézzem. A ranyhárány-e ? Átvette a gyereket, megnézte, megköpte:
- Ez bizony aranybárány.
Felmutatta a többiek felé:
Legyetek szerencsések!
Felém:
Igyunk rá!
Átadta a gyermeket az édesanyának, az ajtó mögül elővette a pálinkás üveget, meghúzta, majd átadta nekem, s én is ittam belőle. Ezzel az udvaron elkezdődött a mulatság.
Később, elsősorban néprajzi tanulmányaim hatására már tudatosan gyűjtöttem a dél-zalai beás közösségek keresztelési szokásait. 1994 óta 17, mulatsággal is egybekötött keresztelőn voltam jelen. Ezekre a leírásokra támaszkodtam munkámban, ugyanis a gyűjtéseim során szerzett más informá
ciók, az emlékezet alapján elmondott keresztelők adatai hiányosak voltak, így
1 A dolgozat első megjelenése: Artes Populäres 18. 2001. 126-132.
2 Dél-zalai település Nagykanizsa szomszédságában. Az itteni beás közösség a beás (a román nyelv egy archaizálódott változata) árgyelán (=erdélyi) dialektusát beszéli.
3 Beás köszöntés, magyarul annyit tesz: „Légy egészséges!"
Kardos Ferenc:
„Mit hoztál?" - „Aranybárányt" Adalék a dél-zalai beás cigányok keresztelési szokásaihoz
az eseménysor rekonstruálása is gondot jelentett volna. Az említett ünnep
ségek mellett még huszonkilenc olyan esetről tudok, amely során a keresztelő a rokonságot teljesen kizárva (a keresztszülő, a gyermek, az egyik vagy mind
két szülő és a pap, illetve a ministráns jelenlétében), csak a templomi, hivatalos részre és az azt követő áldomásivásra szűkült.5 Ezeket a cigány családok úgy tartották számon: „Nem vót keresztelője, de meg lett keresztelve."
A tizenhét keresztelésből hatszor hangzott el a befogadó párbeszédes szö
veg6 tizenegyszer csak egy koccintás (borral) jelentette a keresztelői mulatság kezdetét. Az egyetlen református keresztelőn (a többi esetben katolikus szer
tartás volt) nem hangzott el az említett szöveg.
A cigány keresztelőről
A keresztség fontos a cigány közösség tagjai számára, a családoknál alig van kereszteletlen gyermek. „A keresztelő egyébként az első gyermek szüle
tésénél a legnagyobb ünnep. Ilyenkor egy összejövetelt, ún. komabált rendez
tek" - emlékezik Lankó Józse/alsószentmártoni plébános.7
A keresztelői szokások rendkívül változatosak. A kereszteléssel kapcso
latban is elmondható, hogy „az egyház és annak vallási tételei, szokásrendje is csak kiinduló keret, amit sajátos etnikai színezettel ruháznak fel a szent és profán tökéletes egyensúlya szerint".8 Az eddigi adatokból úgy tűnik, hogy a cigány közösségek nyelvi és más kulturális hagyományai ebben a tekintetben is eltérőek.
„A keresztelő maga kettős esemény a romák közt. A romnyira {asszony - a szerk.) tartozik az a fele, amelyben a pap játszik szerepet, míg a férfiaknak saját románó bolimójukat tartják meg, amelyből a nők ki vannak zárva. Ha a keresztszülők fiatalok, és még az a veszély fenyeget, hogy esetleg elválhatnak majd, a keresztapát külön felkérhetik, hogy vegyen részt a templomi szertartá
son és tartsa a gyermeket. [...] Máskor csak az anya, a keresztanya és a nőroko
nok mennek a templomba. [...] A keresztelő maga rövid" -jellemzi a keresztelő egy fontos sajátosságát Michael S. Stewart? aki egy lovár közösség életéből
4 Nagykanizsáról 6, Szepetnekről 5, Garaboncról és Zalakarosról 2-2, Murakeresztúrról és Letenyéről l-l keresztelőt írtam le.
5 Mind a 29 eset helyszíne Nagykanizsa volt, a lakótelepre költözött beás elemi családoknál. Jelenleg hat olyan kereszteletlen, családban élő beás gyermekről tudok, akik elmúltak egyévesek.
6 Szepetneken három, Garaboncon, Nagykanizsán és Zalakaroson egy-egy esetben.
1 Kovalcsik 1998. 154.
*Szuhay 1999. 113.
9 Stewart 1994. 225.
Kardos Ferenc:
„ Mit hoztál?" - „Aranybárányt" Adalék a dél-zalai beás cigányok keresztelési szokásaihoz
merítette adatait,10 így érthető, hogy tapasztalatai néhány ponton eltérnek a dél
zalai állapotoktól.
A tizenhét keresztelő egyikén sem beszélhetünk nemek, korosztá
lyok, családi állapotok szerinti éles elkülönülésről. Viszont a keresztelő folyamán vannak olyan cselekmények, amelyeket inkább a férfiak, és vannak olyanok, amelyeket inkább az asszonyok végeznek el. Ezekre az elkülönülésekre a keresztelő eseményeinek a leírásakor térek ki.
A keresztelők többségénél több keresztszülő volt (tizenöt esetben két pár, egy esetben három személy). Keresztszülőnek csak e g y s z e r - a refor
mátus keresztelőn - kértek fel családon kívüli személyt. Kilenc alkalom
mal testvérek, öt alkalommal első unokatestvérek, és három alkalommal valamelyik nagyszülő testvérei voltak a keresztszülők. A fenti adatok meglepőek, hisz' a cigányokkal kapcsolatos irodalomban gyakran említik a gazdag, anyagiakkal segítő, esetleg híres személy keresztszülőségre való felkérését."
A keresztelés menete
1. Gyülekezés a háznál, itallal való kínálás. Általában kávét és alacso
nyabb alkoholtartalmú szeszes italokat szolgálnak fel. A beások felfogása szerint nem illik ilyenkor röviditalt kínálni.
2.Menet a templomba. Általában az édesanya viszi a templomba a fehér keresztelői ruhába öltöztetett gyermeket. Négy esetben az apai nagy
anya vitte befelé, és hozta kifelé a gyermeket. Mindegyik esetben együtt lakott az ifjú pár az apai nagyszülőkkel, s a gyermek nevelésében is a nagyszülőknek volt meghatározó szerepük.
3.Templomi szertartás. Ez tizenhatszor katolikus, egyszer református szertartás szerint zajlott. A katolikus keresztelési szertartások (vagyis az általam megfigyelt tizenhat teljes és a huszonkilenc, csak a szertartást tar
talmazó esemény) közül egyetlenegy alkalommal (Nagykanizsán) fordult elő, hogy a gyermeket magyar kisgyermekekkel együtt keresztelték meg.
Minden esetben nő vitte a gyermeket a templomba, tizenöt alkalommal ez nem az édesanya volt, hanem az ő édesanyja (kilenc esetben) vagy anyósa (hat esetben), de mindig az, akinél laktak. A templomban a szertartásrend szerint tartották a keresztelőt, majd a keresztanya, a keresztapa, vagy a gyermeket befelé vivő nő hozta kifelé a gyermeket. A templomba az asz-szonyok és a legközelebbi férfirokonok (apa, nagyapa, keresztapa)
men-Romani (cigány) nyelvet beszélő, elsősorban kereskedéssel foglalkozó népcsoport.
11 Orsós 1992; Kertész-Wilkinson 1997.
Kardos Ferenc:
,, Mit hoztál? " - „ Aranybárányt " A dalék a dél-zalai beás cigányok keresztelési szokásaihoz
tek el, a többi férfi a templom előtt, vagy a közeli kocsmában várt. (Nyolc esetben a távolabbi rokonok nő tagjai is így tettek.)
4. Az áldomás. Hazafelé a legközelebbi vendéglátóhelyen áldomást it
tak a vendégek, gyakran a helyiségben lévő többi vendéget is meghívták.
Szepetneken, ahol a beás származású cigányok külön kocsmába járnak, az épp jelen lévő idegenek meghívása is kötelező. Az asszonyok általában nem mennek be az áldomásivásra, hanem hazamennek, hogy előkészítsék a keresz
telői lakomát. Némi sürgetés után a férfiak is hazatérnek, ha nincs szervezett lakoma, az egész estét ott töltik. Ritkán (a vizsgált esetek közül három alka
lommal) előfordult, hogy a távolabbi rokon asszonyok bementek a vendég
látóhelyre. Egyetlen esetről sem tudok, amikor az anya, a keresztanya és a gyermek bementek volna.
4. Fogadás a háznál. A fogadás a háznál kétféleképpen történhetett: egysze
rű szerencsekívánattal a küszöb előtt (két eset), vagy párbeszédes formula szö
veggel. Ha a lakomához az udvaron terítettek, a gyermeket nem vitték be a házba, míg el nem hangzott a pohárköszöntő és meg nem történt a koccintás (áldomás). A befogadást is szimbolizáló szokás alkalmával a gyermeket általá
ban a legtekintélyesebb férfi fogadta, és emelte be a küszöbön át a házba. Ettől eltérően a gyermeket három esetben a keresztapa, három esetben a keresztanya tartotta a fogadás alatt.
6. A keresztelői lakoma lehet ebéd és vacsora egyaránt.
A szövegek
A keresztelő eseménysorában a vizsgált szöveg a gyermek közösségbe való befogadásakor hangzik el. A ház küszöbe maga a közösség küszöbe. Általában a szöveg „elmondásának pszichológiai hatása van a közösség tagjaira, serkenti őket, növeli önbizalmukat és egyben segít a közösség kohézióját erősíteni, integráló hatása van",1 Ezt igazolja az is, hogy három esetben egymással vérro
konságban lévő családoknál leltem fel; esetükben identifikáló tényező. A szö
vegeknek emellett esztétikai funkciója is van: széppé, emelkedetté teszik az ünnepet.
A hat szöveg mindegyike magyar nyelven hangzott el, kivéve a szövegek kezdő, köszöntő sorát. Történt ez annak ellenére, hogy mind a hat helyen még jól beszéltek beásul. A keresztelő folyamán az idősebbek részben beásul beszél
gettek, és az énekek többségét beás nyelven énekelték. Az egyik szepetneki keresztelés alkalmával az „aranybárány" kifejezés a fogadáskor magyarul, majd ugyanaznap este, az egyik idősebb férfi rokon meséjében románul
(beá-Dömötör 1974. 95.
Kardos Ferenc:
„ Mit hoztál?" - „Aranybárányt"Adalék a dél-zalai beás cigányok keresztelési szokásaihoz
sul) hangzott el. Ezekben a közösségekben valószínűleg már magyar formájában tanulhatták meg a szövegeket.
A bevezetőben idézett szöveg három szepetneki keresztelés alkalmával ugyanabban a formában fordult elő.13 A garabonci változatnál is atyai nagyapja fogadta a gyermeket:
Légy szerencsés! Mit viszel?
Aranybárány ez. Bevinném.
Nem hozhatod.
De bevinném.
Nem hozhatod.
De bevinném.
Na, mutasd! Na, ez a mi bárányunk! Hozhatod!
fogta a gyereket és odaadta a feleségének, majd átnyújtotta a pálinkásüveget. - Igyál! Légy egészséges!
Ebben a nagycsaládban már csak a két nagyszülő beszél folyékonyan beásul, a fiatalabbak csak egy-két szót tudnak. Ez a változat szerkezetében és motívumaiban azonos a bevezetőben említettel. Lényeges elemei: az arany
bárány hozatala, a beengedés megakadályozása, az aranybárány megvizsgálása és a beengedés (befogadás). Szerkezete ugyanúgy hármas tagolású, mint a következő zalakarosi változaté:
Én kereszteltem a Katát, a bátyám lányát. A babát én vittem hacuká-ban a templomból és vissza. Hazajöttünk a templomból az anyu házába, és a bátyám,, a Gyuri az ajtó előtt azt kérdezte:
- Mit hoztatok?
- Szentelt bárányt.
Ezt háromszor elismételtük, azután mehettem be az anyu házába.
Mikor az én gyerekeimet a párom nővérének fia meg a felesége keresz
telte, mi nem bárányoztunk, hanem Orosztonyban töltöttük a napot.
Itt a testvér azért lépett a „ház ura" szerepébe, mert a kereszteléskor az apa nem volt jelen. Ez a változat azonban lényegesen eltér a korábbiaktól: a bárány nem „aranybárány", hanem „szentelt bárány", nincs kérés, helyette háromszori behívás van, és nincs próbatétel, azaz vizsgálat. A szöveghez kapcsolódó magyarázat azt is mutatja, hogy a szokás nem mindig él egy nagycsaládon belül sem. Ezt erősíti a hatodik szöveg is, mely egy, a családban korábban élő szokás emlékét idézi:
13 Saját gyűjtés, Szépeinek (1987, 1988, 1992).
14 Saját gyűjtés, Zalakaros
Kardos Ferenc:
„Mit hoztál?" - „Aranybárányt"Adalék a dél-zalai beás cigányok keresztelési szokásaihoz
„ Mi már nem bárányoztunk, de az öregeknél volt ilyen. Valami párbeszéd, hogy bevinnék a bárányt, de nem lehet, amíg a gazda nem
engedi. Meg alkudtak is rá. Meg persze ittak is rá. "
Fontos momentum ebben az emlékezésben a bárányra való alkudozás moz
zanatának megŐrződése. A párbeszédes szokásszöveg egyfelől a keresztény bárányjelképhez kapcsolódik, másfelől rokonságot mutat a leánykéréskor, a párbeszédes leánykereső, leánykikérő formulával. Itt a menyasszony az arany
bárány, akit szüleitől kikérnek. A szülők elrejtik, s azt mondják a kérőnek (a vőlegény apjának, a násznagynak vagy magának a vőlegénynek), hogy nincs nekik aranybárányuk. Erre a legény megkeresi a lányt, az aranybárányt.15
Mindegyik esetben rákérdeztem arra, hogy mit jelent itt az aranybárány, illetve, hogy az aranybárány máskor előfordul-e valamely szokásban. Mind a tizenhét esetben ismerték a „keretes aranybárányát", két esetben maguk a szülők is eljátszották.
Bari Károly keresztelési rítusszövegeket is idéz:
Elvittünk egy pogány kát, hoztunk haza angyalkát, legyen nekünk szerencsés!^
Egy, a Néprajzi Múzeum Etimológiai Adattárában 1952-ben lejegyzett adat szerint a pesterzsébeti Rostás családban a következő szöveg hangzott el keresz-teléskor: „Ilyenkor mondják: >pogányt viszek, keresztényt hozok<".17 Mindkét adat a zalakarosi szöveggel rokonságot mutató, Magyarországon általánosan ismert, a keresztény felfogás ó-ember - új-ember oppozíciós párosát megfogal
mazó szövegre utal: „Hazaérkezvén a templomból, a keresztanya >Pogánykát (farkast, rosszat) vittünk, keresztényt (báránykát, jót) hoztunk!< szöveg kísé
retében a csecsemőt a küszöbre vagy a szoba földjére tette. Ilyenkor az apa emelte fel, ez a családba fogadás szimbolikus aktusa volt."18
Ez a szöveg azonban nem fedezhető fel az érintett beás közösségeknél.
Viszont a kétféle keresztelési szöveg funkciója hasonló: a gyermek beemelése az adott közösségekbe, a családba, a nagycsaládba, a nemzetségbe, etnikumba, felekezetbe.
Saját gyűjtéseim, illetve Bari 1990. 323.
Bari 1985. 335.
Néprajzi Múzeum Ethnológiai Adattára 3495. 4.
Kapros 1990. 27-28.
Kardos Ferenc:
„ Mit hoztál? " - „Aranybárányt" Adalék a dél-zalai beás cigányok keresztelési szokásaihoz
A keresztelés egy másik mozzanata, az aranybárány megvizsgálása és elfogadása szoros rokonságot mutat egy szintén Bari Károly által közölt -keresztelői szöveggel:
Ha keresztelő után idegen jött be a házba, így szólt:
- Legyetek szerencsések, cigányok! Szabad-e hozzányúlni?
- Szabad. Csak vedd fel.
Fölvette az újszülöttet és fölemelte a magasba, és azt mondta:
- Tartsa meg őt a Szent Isten, cigányok, veletek együtt! Legyetek szerencsések!
A hat beás keresztelő esetében látványos keretek között csak egyszer történt meg a kisded bemutatása a közösségnek.
Összegzésként elmondható, hogy ezek a szövegek folklorisztikai és műve
lődéstörténeti hátterét a keresztelések adatainak további rendszeres gyűjtésével és nemzetközi komparatív kutatással lehetne megnyugtatóan tisztázni. Az eddigi adatokból annyi derült ki, hogy gyorsan elmúló, de a dél-zalai beás közösségeknél más szokásokhoz viszonyítva még gyakran előforduló szokás
ról van szó, mely éppen azért különös, figyelemfelkeltő jelenség, mert eddig nincs adatunk arra nézve, hogy a még cigány nyelvet beszélők között előfor
dult volna. Ez utóbbira magyarázat lehet az, hogy a még cigány nyelvet beszélő közösségekben erősek a „keretes" hagyományosnak tartott rítusai, illetve az aranybárány - menyasszony szimbolikus kapcsolat. Erre utal egy csácsbozsoki kolompár származású cigányvezető válasza arra a kérdésre, hogy hívják-e az újszülöttet báránynak: „Hogy hívnánk, az a keretesnél van csak, azt mindenki tudja, csak a gádzsók nem."
Bari 1990. 332.
Saját gyűjtés, Zalacséb (1999)
Kardos Ferenc:
„ Mit hoztál? " - „Aranybárányt" Adalék a dél-zalai beás cigányok keresztelési szokásaihoz
IRODALOM
BARI KÁROLY: Az erdő anyja. Bp. 1990.
BARI KÁROLY: Tűzpiros kígyócska. Bp. 1985.
DÖMÖTÖR TEKLA: A népszokások költészete. Bp. 1974.
KAPROS MÁRTA: Keresztelő. In. Népszokás, néphit, népi vallásosság.
Főszerk. Dömötör Tekla. (Magyar Néprajz Nyolc Kötetben, 7. Folklór, 3.). Bp. 1990. 25-29.
KERTÉSZ-WILKINSON IRÉN:
Keresztelő. In. Vásár van előttem. Bp. 1997. 49-50.
KOVALCSIK KATALIN:
Milyen jó, hogy együtt lehettünk." Beszélgetés Lankó József katolikus lelkésszel. In. Beás tanulmányok. Szerk.
Kovalcsik Katalin, Pokoly Judit. Bp. 1998. 154-159.
ORSÓS JAKAB: Gyökeredzés. Zalaegerszeg, 1992.
STEWART, MICHAEL S.:
A szülési szennyeződés és a keresztelő. In. Daltestvérek.
Bp. 1994. 222-226.
SZUHAY PÉTER: A magyarországi cigányság kultúrája: etnikus kultúra vagy a szegénység kultúrája? Bp. 1999.
Kardos Ferenc:
„Mit hoztál? " - „Aranybárányt" Adalék a dél-zalai beás cigányok keresztelési szokásaihoz
FERENC KARDOS