A vonulásdinamika vizsgálata ivaronként korosztályi bontásban

Az erdei szalonka tavaszi vonulását jellemző kor- és ivarviszonyok időbeli alakulása alig kutatott téma, az őszi vonulás sajátságait is csak néhány tanulmány tárgyalja. FADAT (1989) feltételezése szerint a tyúkok vadászati mortalitása azért nagyobb az őszi terítékekben, mert e madarak hamarabb megérkeznek a költőterületekről, így nagyobb vadászati nyomás nehezedik rájuk a telelőterületeken. Dániában az erdei szalonka őszi vonulása során igazolt időbeli eltérés mutatkozott ivaronként és koronként, miszerint a vonulást a fiatal tyúkok kezdik meg október-november hónapban, amit a fiatal kakasok, végül pedig az idős madarak korcsoportja követ (CHRISTENSEN et al., 2017). Ez az eredmény megerősíti az 1969–1971 között végzett dán kutatási eredményeket (CLAUSAGER, 1974) és a Franciaországban végzett vizsgálatok eredményeit is, miszerint a tyúkok korábban érkeznek telelőterületeikre (FADAT, 1989;

BOIDOT et al., 2015). Mindemellett feltételezik, hogy a kakasok ősszel és télen igyekeznek olyan közel maradni a költőterületekhez, amennyire csak lehetséges, így korai érkezésük (CLAUSAGER, 1974; FOKIN & BLOKHIN, 2000; CHRISTENSEN et al., 2017) és territóriumfoglalásuk elősegíti a reprodukciós sikerességüket. Ez utóbbi viselkedésmintázatot az amerikai szalonka (Scolopax minor) esetében igazolták (SHELDON, 1967).

ASBÓTH és mtsai. (1980), valamint FARAGÓ (2007) szerint a kakasok jellemzően csak a második életévüktől vesznek részt a reprodukcióban, ebben az esetben logikus lenne, ha az adult hímek tavasszal korábban hagynák el telelőterületeiket, így a vonulás kezdetén túlsúlyban lennének a terítékekben. Az adult kakasok tavaszi vonulásának korábbi megindulását saját eredményeim nem igazolják, hiszen ebben az esetben idősorosan igazolható fáziskéséses eltolódás jelentkezne a kakasok egyes korosztályainak vonulási mintázata között. ASBÓTH és mtsai. (1980), valamint FARAGÓ (2007) véleményével szembenMARCSTRÖM (1980) szerint a kakasok már az első évben részt vesznek a szaporodásban, ezt valószínűsíti, hogy a korosztályok fáziskésésszerű vonulása nem igazolható.

A vonulás értékelése során figyelembe kell venni azt a tényt is, hogy a vadászat, illetve a mintagyűjtés is okozhat korosztályi, illetve ivari eltéréseket. CHRISTENSEN és ASFERG (2013) is felhívta a figyelmet arra a tényre, miszerint Dániában mintegy 10%-os különbség mutatkozik a fiatal madarak részesedésénél a kutyás keresővadászatok (61%) javára a többi vadászati módhoz képest (52%). A tavaszi húzáson történő vadászatról pedig ismert tény, hogy ivarilag szelektív (FARAGÓ, 2013). A mintagyűjtés okozta arányeltolódás mellett azonban időbeli eltolódást is jeleznie kellene a mintavételi dinamikának, ha a vonulás koronként és ivaronként eltérően zajlana.

5.1.4. Az erdei szalonka tavaszi vonulásának fenológiája

Az erdei szalonka tavaszi vonulásának időbeli jellemzéséhez meghatároztam a 25%-os és a 75%-os mintavételi értékek közé eső időszakot, vagyis a tavaszi vonulás fő időszakát. E fő vonulási időszak hosszának alakulását összevetettem a mintavétel egyes éveiben és megállapítottam, hogy a szélsőséges időjárási viszonyoktól mentes években 8–13 nap szükséges ahhoz, hogy az erdei szalonkák 50%-a átvonuljon térségünkön. A fő időszakban vonuló szalonkák első felének áthaladásához jellemzően kevesebb időre, átlagosan 4 napra van szüksége, míg a második felének átlagosan 6 napra.

119

Ezt az időbeli eltérést az általam alkalmazott nem lineáris regressziós modellek alapján számított intenzitásváltozást jelző monotonitási értékek is mutatják. A vonulás fő időszakának első és második fele közötti időbeli eltérés minden vizsgálati évben kimutatható volt. Több faj esetében igazolt a klímaváltozással összefüggésben a vonulási periódus hosszának lerövidülése (pl.: sisegő füzike [Phylloscopus sibilatrix]) vagy épp annak növekedése (cserregő nádiposzáta [Acrocephalus scirpaceus]) (PÁSZTORY-KOVÁCS, 2013). Az erdei szalonka esetében a vizsgált időszakban (2010–2019) nem igazolható a fő vonulási időszak hosszának a trendszerű változása – s így vélhetően a teljes vonulási időszaknak sem –, viszont a vonulás fő periódusának előretolódását igazoltam. E jelenség nem ismeretlen az ornitológiában, hiszen a klímaváltozás következtében a kora tavaszi időjárási feltételek kedvezőbbé válásához igyekeznek alkalmazkodni a vonuló madárfajok, így hamarabb indulnak költőterületeik irányába (KOKKO, 1999; BOTH &VISSER,2001;FORSTMEIER, 2002; DUNN, 2004; LEHIKOINEN et al., 2004; BOTH et al., 2005; JONZÉN et al., 2006; TØTTRUP et al., 2006; ZALAKEVICIUS et al., 2006;

GIENAPP et al., 2007; GORDO, 2007; NEWTON, 2008; PÁSZTORY-KOVÁCS, 2013).

Az általam vizsgált tíz év fő vonulási időszakait összevetve megállapítottam, hogy a tavaszi vonulási fenológia egyértelműen megváltozott. A 2010-es évhez képest a fő vonulási időszak kezdetében 1–12 napos (átlagosan 6 nap) előretolódást tapasztaltam. PÁSZTORY- KOVÁCS (2013) hasonló előretolódást figyelt meg (6–15 nap) több általa vizsgált füzike és nádiposzáta faj esetében (pl.: Acrocephalus scirpaceus, Acrocephalus schoenobaenus, Phylloscopus sibilatrix). A tavaszi vonulást tekintve csaknem általános trendként jelentkezik az egyre melegedő kora tavaszi időjárás miatt előretolódó vonulás (SPARKS, 1999;

FORSTMEIER, 2002; PARMESAN & YOHE, 2003; LEHIKOINEN et al., 2004; DUNN, 2004;

KISS et al., 2008; NAGY et al., 2009). A szalonkavonulás megkezdésének időzítése a rendelkezésemre álló adatsor alapján nem volt vizsgálható, azonban a fő vonulási időszak kezdetének egyértelmű változása alapján az egész tavaszi vonulás hasonló mértékű előretolódását feltételezem.

5.1.5. Az időjárás hatása a tavaszi vonulás fenológiájára

Az erdei szalonka kevert parciális vonuló faj, tehát egyes populációi helyben maradnak, míg mások rövid vagy hosszú távra vonulnak. A fajra jellemző a „leap-frog” vonulási stratégia, így az egyes populációk vonulási útvonalhosszai között jelentős a különbség. Az időjárási tényezők vonulás fenológiát befolyásoló hatását illetően nehéz tiszta képet alkotni, de a bizonytalanságok ellenére kétségtelen, hogy e faj tavaszi vonulása során az időjárás kiemelt jelentőséggel bír.

Általánosan ismert tény, hogy a vonulást megkönnyítő légkörfizikai állapotok növelik a vonulási aktivitást, így a szél szerepe meghatározó (LIECHTI, 2006), hiszen a frontok mögött vonulók energiát takarítanak meg azzal, hogy a betörő légtömegeket kihasználva repülnek (ZALAKEVICIUS et al., 2006), ugyanakkor a viharos erejű, északi szél kedvezőtlenül befolyásolja a tavaszi vonulást.

Fontos hangsúlyozni, hogy az időjárási tényezők hatásmechanizmusa önmagában nem magyarázza a teljes folyamatot, hiszen a madarak fizikai állapota, a vonulási útvonal hossza és a fent említett tényezők együttesen fejtik ki hatásukat (GYURÁCZ & CSÖRGŐ, 2009), mindemellett a vonulási időszak előrehaladtával a kedvezőtlen időjárás ellenére is aktívabb a vonulás.

120

A 2010–2019-es évek között zajló erdei szalonka monitoring keretében gyűjtött adatok segítségével az egyes évek között tapasztalt vonulási eltérések időjárási viszonyokkal való összefüggését vizsgálva megállapítottam, hogy a négy csoportba sorolt tíz év vonulási karakterisztikáinak különbségeit főként a mintavételi időszak eltérő időjárási tényezői okozták.

Az első (2010, 2011, 2012-es év) és az intenzívebb vonulásdinamikával jellemezhető harmadik csoportba (2015, 2017-es év) sorolt évek márciusi időjárása a tavaszi szalonka vonulás szempontjából szélsőségektől mentes volt, viszont a második csoportba sorolt években (2014, 2016, 2019) a vonulás előretolódását tapasztaltam. E jelenség önmagában nem magyarázható a hazai időjárási adatokkal, a vonulás korábbi megkezdésének okait a telelőterületeken uralkodó időjárási viszonyokban kell keresni. A gyűrűzési eredmények (FARAGÓ, 2006; SCHALLY, 2015; MAGYAR MADÁRGYŰRŰZÉSI ADATBANK,2019nem közölt), valamint a telemetriás vizsgálatok (SPINA & VOLPONI, 2008; DUCHEIN, 2019) alapján elsősorban Franciaország és kisebb részben Olaszország térségéből érkező erdei szalonkák haladnak át Magyarországon a tavaszi vonulás során,ennek megfelelően ezekben a viszonylag nagy kiterjedésű régiókban uralkodó időjárási viszonyok a meghatározók a vonulás megkezdésében.

Összevetettem a telelőterületeken az átlagosnak tekinthető vonulással jellemezhető 2012-es év februári napi hőmérsékleti szélsőértékeit és a csapadék összegét a jelentős előretolódást mutató második csoportba sorolt évek (2014, 2016, 2019) hasonló időjárási adataival.

Franciaországban a 2014-es évben a februári havi középhőmérséklet átlagosan 4–5°C-kal haladta meg az általában jellemző hőmérsékleti értéket, miközben az átlagos évekhez képest – számottevő regionális különbségek mellett – négyszer több csapadékot mértek. A 2016-os és 2019-es év februárjában a havi átlaghőmérsékletben kevésbé volt markáns az eltérés (+1,6°C, illetve +2,2°C), ugyanakkor – különösen a 2019-es évben jelentkező – hirtelen felmelegedés és a jelentős szárazság (Url, 4, 5, 6, 7.) együttesen a telelőterületek korábbi elhagyására késztették az erdei szalonkákat.

Olaszországan a 2014-es esztendő második hónapja az elmúlt évszázad legmelegebb februári hónapja volt, átlagosan 4°C-kal haladta meg a hőmérséklet a jellemző értékeket. A Franciaországban tapasztalt csapadékviszonyokhoz hasonlóan itt is jelentős volt a csapadéktöbblet (102%) (DESIATO et al., 2015). A 2014-es évhez hasonló hőmérsékleti viszonyok jellemezték a 2016-os és a 2019-es év februárját is, a havi átlaghőmérséklet ebben a hónapban 2016-ban az átlagos értékhez képest 3°C-kal, míg 2019-ben 4°C-kal volt magasabb.

A csapadék mennyisége ebben a két évben szintén magasabb volt, egyes helyeken 49%-kal is meghaladta az átlagos februári értékeket (DESIATO et al., 2017, 2020). Az ebben az időszakban uralkodó ciklontevékenység hatására kialakuló kedvező irányú szél – a felmelegedés mellett – szintén gyorsította a telelőterületek elhagyását.

Az átlagos időjárási viszonyokkal jellemezhető 2012-es évhez képest – a fent részletezett melegebb időjárás miatt – az erdei szalonka tavaszi vonulásának fő időszaka 2014-ben 10 nappal, 2016-ban 9 nappal, míg 2019-ben 7 nappal tolódott előre. Feltételezem, hogy az egyes években a vonulási útvonalon jelentkező szárazság és az átlagos értékeknél magasabb hőmérséklet tovább fokozta a tavaszi szalonkavonulás intenzitását, ami megfelel az ornitológiai szakirodalomban közölt, a közép- és hosszútávú vonuló madárfajoknál tapasztalt tendenciáknak (GORDO &SANZ, 2005; SPARKS &TRYJANOWSKI, 2007).

121

A korai meleg tavasz hatására az erdei szalonka esetében is megfigyelhető a telelőterületek korábbi elhagyása és így a tavaszi vonulás előretolódása, ami egyértelmű reprodukciós előnyt jelent a vonuló madaraknál (FORSTMEIER, 2002; DUNN, 2004), hiszen hamarabb érkeznek meg a költőterületekre.A vonulás sebességének és útvonalának esetleges változásával kapcsolatos kérdésekre a telemetriás vizsgálatok segítségével lehetne választ adni, azonban az átlagosnál melegebb tavaszi időjárás hatására történő vonulás előretolódás eredményeim alapján is igazolható.

Magyarországon 2014, 2016 és 2019-es év márciusa szintén melegebbnek bizonyult az átlagosnál, hiszen a havi átlaghőmérséklet a sokéves átlagot (2014: +4,1 C-; 2016: +1,4°C;

2019: +3,2°C) haladta meg, továbbá a csapadék mennyisége mindhárom évben alacsonyabb volt, mit az átlagos években (2014 és 2019 márciusa extrémen száraz volt) (FODOR et al., 2015; Url. 8, 9, 10). Az ezekben az években jelentkező, a vonulás szempontjából kedvezőtlen, rövid ideig tartó viharos, télies időjárás miatt ellaposodó, határozott csúccsal nem rendelkező vonulást tapasztaltam.

Az átlagos vonulási karakterisztikával jellemezhető évektől legmarkánsabban a jelentős időjárási anomáliával terhelt évek (2013, 2018) vonulásdinamikája tért el. Összevetettem az átlagosnak tekinthető évek hazai meteorológiai és mintavételi dinamikai jellemzőit a két szélsőséges időjárású év hasonló adataival. A vonulás kezdetén az átlagos időjárású években a növekvő hőmérsékleti értékekkel párhuzamosan futó mintavételi dinamika jellemzi a vonulást annak tetőzéséig. Ezzel szemben a szélsőséges időjárási viszonyokkal jellemezhető években a mintavételi dinamika hektikus, de a napi középhőmérsékleti értékek hétnapos mozgóátlagának trendjét jól követi. ALERSTAM (1976) megállapításával összhangban ebből arra következtettem, hogy kedvezőtlen időjárási viszonyok esetén a madarak megszakítják a vonulásukat, majd csak a kedvezőbbé váló viszonyok esetén folytatják útjukat a fészkelőterületek irányába.