A vizsgálat elméleti háttere és hipotézise

A tanulmány a lírai diskurzust funkcionális kognitív nyelvészeti keretben ér-telmezi. Ebben a megközelítésben a szimbolikus nyelvi kommunikáció egyik alapvető feltétele az a kognitív képességünk, hogy egy közös figyelmi jelenetben egy másik ember figyelmét rá tudjuk irányítani egy világbeli entitásra (Sinha 1999, 2001; Tomasello 2002 [1999]; Langacker 2008; Tátrai 2017). A nyelv-használat a figyelemirányítás egy olyan sajátos módja, amelynek segítségével rámutató gesztusok használata nélkül is rá tudjuk irányítani a beszédpartnerünk figyelmét valamilyen referenciális jelenetre, azaz egy világbeli eseményre vagy állapotra (a vizsgálat hátterét adó kognitív pragmatikai keretről l. Tátrai 2011, 2017). A nyelv lehetőséget ad arra is, hogy olyan referenciális jelenetre irányítsuk a beszédpartnerünk figyelmét, amely nem a beszédszituáció közvetlen fizikai terében zajlik le (pl. Tegnap láttam egy vaddisznót az erdőben). Sőt nem létező, fiktív jelenetekre is vonatkozhat a nyelvi figyelemirányítás (pl. A királyfi legyőzte a hétfejű sárkányt) (l. Tátrai 2017: 908–909). Fontos tehát hangsúlyozni, hogy míg a közös figyelmi jelenet azt az interszubjektív kontextust jelöli, amelyben a szim-bolizációs folyamat lezajlik, addig a referenciális jelenet azt a reális vagy fiktív eseményt, állapotot stb. jelöli, amelyre a megnyilatkozás vonatkozik. Nemcsak a közvetlen szóbeli nyelvi interakciók, hanem a közvetett írásbeli nyelvi inter-akciók is figyelemirányításként értelmezhetők. Ez utóbbi esetben a szerző egy közvetett interakció során irányítja rá a tőle térben és időben távol lévő olvasója figyelmét a nyelvi szimbólumok segítségével egy referenciális jelenetre (l. Tátrai 2011: 72–73, 77–78). A figyelemirányítást megvalósító nyelvi szimbólumok nem tükörszerűen képezik le a referenciális jelenetet, hanem mindig valamilyen néző-pontból, perspektívából láttatják azt. Vagyis a nyelvi szimbólumok perspektivikus természetűek, a referenciális jelenet bizonyos tulajdonságait kiemelik, míg má-sokat háttérben hagynak. Ebből következően ugyanazt a referenciális jelenetet eltérő nyelvi szimbólumokkal eltérő módon ábrázolhatjuk, a referenciális jelenet

más-más jellemzőire irányítva a figyelmet (l. Langacker 1987: 116–141, 2008:

55–89; Verhagen 2007).

A vizsgált lírai szövegek írott szövegek, ily módon tehát közvetett nyelvi interak-ciót valósítanak meg, hiszen a szövegek szerzője és olvasója időben és térben távol van egymástól. Ugyanakkor a prototipikus lírai szövegek egyik jellegzetessége, hogy azokban a valós közvetett nyelvi interakcióval párhuzamosan megképző-dik egy olyan fiktív beszédesemény, amelyben egy megnyilatkozó (versbeszélő, lírai én) egy vele egy térben és időben lévő hallgatónak elmondja, hogy „itt és most”, miközben megnyilatkozik, mi történik vele. Ez a fiktív hallgató sok eset-ben a fiktív megnyilatkozó aposztrofikus elfordulásának a megszólítottjaként jelenik meg (az aposztroféról l. Culler 1981/2000; az aposztrofé funkcionális kognitív megközelítéséről l. Tátrai 2015, 2018; Krizsai 2017). A prototipikus lírai szövegek esetében tehát a közvetett interakcióval jellemezhető valós közös figyelmi jelenet diskurzusában egy közvetlen interakcióval jellemezhető fiktív közös figyelmi jelenet képződik meg egy fiktív megnyilatkozóval és hallgatóval, akik ugyanabban az „itt és most” zajló fiktív térben és időben vannak.

Tátrai (2011) a narratív szövegek leírása során megkülönbözteti a narratíva fizikai, társas és mentális világát. Ez a hármas felosztás a lírai szövegek esetében is alkalmazható. A lírai szövegekben is előtérbe kerülhetnek a fiktív közvetlen beszédeseménynek a fizikai, társas és mentális jellemzői. Ugyanakkor a prototi-pikus narratívákat jellemző beszédesemény jelentősen különbözik a prototiprototi-pikus lírai diskurzusokban megképződő fiktív beszédeseménytől, és ez a fizikai, társas és mentális világ megjelenésében is jelentős eltérésekhez vezethet. A narratívában általában a narrátor és az elbeszélt események között nincs olyan közvetlen kap-csolat, mint a lírában a megnyilatkozó lírai én és az általa elmondott történések között, hiszen míg a narrátor tipikusan egy már bevégződött eseménysort mond el egy, az eseménysorhoz képest külsődleges nézőpontból, addig a prototipikus lírai diskurzusok fiktív megnyilatkozója azt mondja, ami éppen „itt és most”

történik vele (l. Tátrai 2018: 70). A lírai diskurzusok fiktív beszédeseményének a megnyilatkozója tehát az elbeszélések narrátorához képest egy belső, résztve-vői nézőpontból szólal meg.

A fiktív megnyilatkozó belső, résztvevői nézőpontjának egyik következménye, hogy a lírai szövegekben rendszerint előtérbe kerülnek a fiktív megnyilatkozó tudati állapotai, folyamatai (gondolatok, érzelmek, vágyak stb.), azok expli-cit nyelvi megjelenítésével. A résztvevői nézőpont egy másik következménye, hogy a versekben különféle, a tudatosság szubjektumát a fiktív megnyilatko-zóval azonosító nyelvi elemek utalnak arra, hogy azok az állítások is, amelyek

nem a fiktív megnyilatkozó mentális állapotaira utalnak, a fiktív megnyilatkozó tudatán keresztül, az ő perspektívájából konceptualizálódnak. A tudatosság szubjektuma a kontextusfüggő kiindulópontok egyik fajtája, amely „kiinduló-pontként azt a szubjektumot jelöli ki, akihez a közölt információ tekintetében az aktív tudat működése (az érzékelés, az akarat, a gondolkodás, a beszéd) kö-tődik. A tudatosság szubjektumaként alapesetben […] maga a megnyilatkozó jelenik meg” (Tátrai 2017: 984; l. még Sanders–Redeker 1996; Sanders–Spooren 1997). Természetesen a narratív szövegek esetében is a megnyilatkozó (narrá-tor) alapesetben a tudatosság szubjektuma, ugyanakkor ez egy mindentudó narrátor esetén nyelvileg szinte egyáltalán nem explikálódik, a narrátor tudata ily módon áttetszővé válik. Ezzel szemben a lírai diskurzusokban megképződő fiktív beszédesemény közvetlenségéből adódóan a fiktív megnyilatkozónak a tu-datosság szubjektumaként történő nyelvi explikálása feltehetően a prototipikus lírai diskurzusok egyik tipikus jellemzője.

A tudatosság szubjektumát a fiktív megnyilatkozóval azonosító nyelvi elemek egy része értelmezhető a fiktív megnyilatkozó metapragmatikai tudatosságának a kifejeződéseként.

„A metapragmatikai tudatosság fogalma a diskurzus résztvevőinek reflexív viszonyulását jelöli a nyelvi tevékenységhez, illetve az annak közegében zajló dinamikus jelentésképzéshez. A résztvevők képesek reflexíven viszonyulni a különféle nyelvi reprezentációkhoz, illetve a velük összefüggő kognitív fo-lyamatokhoz, illetőleg szociokulturális elvárásokhoz” (Tátrai 2017: 1058).

A nyelvi interakció résztvevőihez kapcsolódó metapragmatikai tudatosság meg-figyelhető nyelvi nyomai a metapragmatikai jelzések, amelyek szemantikai kidol-gozottsága ikonikusan leképezi a metapragmatikai tudatosság mértékét (Tátrai 2017: 1046). A megnyilatkozó metapragmatikai tudatosságának a (tudatosság szubjektumának az explikálásával) megvalósuló nyelvi jelzései vonatkozhat-nak a megnyilatkozó megnyilatkozói tevékenységére (pl. a különféle verbális megnyilvánulást kifejező E/1. igékkel), de vonatkozhatnak a megnyilatkozó mentális, illetve értelmezői tevékenységére is (pl. a különféle tudásra vonatkozó E/1 igékkel) (l. Tátrai: 1047–1050).

A prototipikus lírai diskurzusokban megképződő fiktív beszédesemény meg-nyilatkozójával kapcsolatos fentebbi elgondolások megerősítéséhez Ady Endre, Babits Mihály és Kosztolányi Dezső verseiben vizsgáltam meg, hogy az egyes szám első, második és harmadik személyben megjelenő leggyakoribb igék közül hány sorolható be a tudati működésre, azaz verbális megnyilvánulásra, illetve különféle mentális állapotokra, folyamatokra vonatkozó jelentéskategóriák közé.

A hipotézisem az volt, hogy az egyes szám első személyű, azaz a fiktív megnyi-latkozó viselkedését leíró leggyakoribb igék esetében jóval nagyobb számban je-lennek meg tudati folyamatokra vonatkozó igék, mint a fiktív beszédeseményben résztvevőként nem jelen lévő szereplők viselkedésére vonatkozó egyes szám har-madik személyű leggyakoribb igék esetében. A fiktív beszédesemény hallgatójára vonatkozó egyes szám második személyű leggyakoribb igéket is vizsgáltam, de ezekkel kapcsolatban nem fogalmaztam meg előzetes hipotézist.