A vegetáció térképezése, jellemzése, egységei

A leíró jellegĦ vegetációtan egyik központi problémájáról, a vegetáció osztályozásáról az elĘbbiekben már volt szó. Ehhez kapcsolódóan felmerülhet az igény a megismert növényzet térbeli elhelyezkedésének, mintázatának ábrázolására, amire a legáltalánosabban a vegetáció térképezése használatos (vö. SOÓés ZÓLYOMI 1951, KÜCHLER 1967, KÜCHLER és ZONNEWELD

1988, SEREGÉLYES és S. CSOMÓS 1995, BAGI 1998, FEKETE 1999) (más lehetĘségekrĘl BAGI

1998 ad áttekintést).

A vegetáció-térképezés általános (fĘleg korábban szinte kizárólagosan alkalmazott) módszerének lényege, hogy különféle foltok terepi (esetleg légifotóval, térképpel segített) körülhatárolásából áll, amelyekhez valamilyen vegetációs egységet rendeltek hozzá⁶⁰. A hazai

59 Az elĘzĘekben is megjelenhettek a fĘ szempontok mellett mások is, de szerepük alárendeltnek tekinthetĘ.

60 A vegetáció térképezésével kapcsolatos munkák a térképezés módszertanáról meglehetĘsen keveset írnak, azt gyakran ismertnek tételezik fel. A vegetáció-térképekkel kapcsolatban sokkal többet foglalkozunk a „Mit

vegetáció-térképezésrĘl a közel múltban FEKETE (1999) adott áttekintést. A legtöbb hazai vegetációtérkép, térképezés és ezekkel kapcsolatos munka megemlítése mellett utal arra is, hogy a metodikai kérdésekrĘl alig találni valamit⁶¹. Különösen nehéz a „hogyan” mellett a „miért”

(éppen olyan módon) kérdésre választ kapni. Olyan írások, amelyek a térképezés objektivitásával, a térképek összehasonlíthatóságával és / vagy a térképezés módszertanával – legalább érintĘlegesen – foglalkoztak, hazánkban csak késĘbb jelentek meg (S^EREGÉLYESés S.

CSOMÓS 1995, BAGI 1997, SZMORAD 1998, MOLNÁR et al. 1998, 1999, részben BAGI 1998).

A fentebbi írások (elsĘsorban MOLNÁR et al. 1998) rávilágítottak arra is, hogy a módszertant és a szemléletet – azonos célok esetén – célszerĦ bizonyos mértékig szabványosítani (ezt hivatott pl. egy módszertani kiadvány: KUN és MOLNÁR 1999). A nagyszámú hazai térképezés alapján a legfontosabb problémák e szerint a következĘk:

1. Az egyik jellemzĘ problémára S^EREGÉLYESés S. CSOMÓS (1995) világít rá: „a térképkészítés mindig bizonyos elhanyagolásokkal jár”. Nagy kérdés azonban, hogy mikor melyek ezek az elhanyagolások és miért lettek elhanyagolva (ezt a legtöbbször csak találgatni lehet). Gyakori ellentmondás, amikor részben nem a választott léptéknek megfelelĘ a térkép felbontása, azaz egy térképen belül is változik a felbontás (egyes térképre vitt egységek túl nagyok vagy – jellemzĘbben – túl kicsik). Ez bizonyos vegetációs tulajdonságok és / vagy típusok kiemelését, részletesebb térképezését, mások részleges elhanyagolását jelenti.

2. A problémák másik köre a kategóriák körül van: nem mindenki ugyanazt érti az adott egységen, típuson. Ha egy, korábban már felállított, kötött kategóriarendszert használunk, akkor a típusokba való beerĘltetés okozhat gondokat. Ha helyi rendszert készítünk, akkor ennek egyedi vonásai jelenthetik a korlátokat. Ezt a problémát az egyes foltok – minél teljesebb – jellemzésével lehet elsĘsorban enyhíteni.

3. Bizonyos – elsĘsorban természetvédelmi, monitorozási, dinamikai – vizsgálatoknál egyre fontosabb szerepet kapnak a pontos határok. Ezek behúzása azonban szintén nehezen standardizálható feladat. Ez a probléma rasztertérképek készítésével részben megkerülhetĘnek látszik⁶² (MOLNÁR et al. 1999).

Az elĘbbiek sejtetni engedik, hogy a vegetáció klasszifikálása és térbeli mintázatának ábrázolása nehezen választhatók el egymástól. A növényzet osztályozásakor több szempontot, megközelítést lehet követni. A nagyobb, átfogóbb csoportok még kialakíthatók csupán egy-egy szempont szerint. Azonban minél részletesebb a csoportosítás, annál inkább felmerül az igény a több szempont figyelembe vételére. Ez meg is történik, de többnyire a különbözĘ szempontok eltérĘ mértékĦ, „fontosságú” figyelembe vételével. Ennél is lényegesebb, hogy ezek a súlyok egy adott rendszer különbözĘ egységeinek kialakításakor, jellemzésekor is keveredhetnek, valamint az, hogy szinte lehetetlen meghatározni a súlyozás mértékét és okait.

Magától értetĘdik, hogy az egyes kutatók más szemmel nézik a növényzetet, és az is, hogy ennek megfelelĘen azokat a jellemzĘket, amelyek kevésbé érdeklik Ęket, részben elhanyagolják (illetve a fontosabbnak vélteket kiemelik).

térképezzünk” kérdéssel, mint a „Hogyannal”. A „Mit” kérdés összefonódik egyrészt a növényzet osztályozásával, tipizálásával, valamint – bár kevésbé nyilvánvalóan – a térképezés (adatgyĦjtés) céljával, céljaival.

61 A kivételek egyike JAKUCSírása, amely – többek között – rövid, nem minden részletre kiterjedĘ összefoglalót ad az 1950-60-as évek vegetációtérképezési módszertanáról (JAKUCS 1965). A másik hasonló írást az akkori erdĘ- és termĘhely-tipológiának köszönhetjük (DANSZKY és ROTT szerkesztésében, 1964). Ezek azonban csak módszertani összefoglalók, amelyek nem térnek ki a problémás kérdésekre és ebbĘl adódóan a módszer kritikájára sem.

62 A rasztertérképek hazánkban kis léptékben általánosan használatosak, ekkor a „foltok” mérete 5x5 és néhány 10 cm-es nagyságrendben változik. 5x5 m-es érintkezĘ kvadrátokat BAGI (1997) alkalmazott (ezek egyben az adott közösség Braun-Blanquet féle minimál areájának felelt meg). Nagyobb, de még nem táji léptékben (12,5x12,5 m-es, szintén érintkezĘkvadrátok) pl. Standovár és munkatársai használták (pl. STANDOVÁR 1988, CSERÉP et al. 1991, STANDOVÁR és RAJKAI 1994). Nagytáji léptékben hasonló módszer a Duna-Tisza köze élĘhely-térképezése során került felhasználásra (BIRÓ et al. 2000). A rasztertérképek sokszor a vegetáció látszólagos vagy valós áttekinthetetlensége esetén is jól használhatók (pl. BÖLÖNIés KIRÁLY 1998).

Mindezek alapján, ha a vegetációt megismerni, de még inkább, ha jellemezni, másoknak bemutatni akarjuk, akkor számtalan lehetĘség között választhatunk, azok számtalan elĘnye és hátránya mellett. Így választásunk összességében igen nehezen indokolható. Minden szempontnak megfelelĘ csoportosítást aligha találunk. Azzal azonban messzemenĘkig egyetérthetünk, hogy sokféleképpen lehet osztályozni a közösségeket, egyetlen megközelítésrĘl sem mondható ki egyértelmĦen, hogy az a legjobb, a különféle megközelítések a növényzet más-más jellemzĘjét mutathatják meg (WHITTAKER 1980). A növényzet tipizálását az elérendĘ célnak megfelelĘen érdemes megválasztani.

A vegetáció jellemzéséhez, csoportosításához – elvileg – valamiféle alapegységet kellene találni. Sokan keresték ezt mint természetes alapegységet. Amikor aztán megtalálni vélik (pl.

asszociáció), akkor ezzel mint természetes alapegységgel szemben nagyon könnyen hozhatóak fel kifogások. Védeni az álláspontot már sokkal nehezebb. Már csak azért is, mert a növényi közösségeket⁶³ alkotó fajok térbeli kiterjedése és élettartama igen tág határok között változhat.

Erre a legösszetettebb, egyben legszemléletesebb példát éppen az erdĘk adják. Itt az egymás mellett, sĘt akár egymáson élĘ növényfajok mérete a néhány cm-estĘl a több 10 m-esig, egy-egy egyed élettartama a néhány naptól a többszáz évig terjedhet. Ez szerintem alapjaiban kérdĘjelezi meg a természetes, minden esetre használható alapegységek létét.

A vegetáció jellemzéséhez, értékeléséhez, végsĘ soron megismeréséhez és különösen bemutatásához jelenleg a vegetáció osztályozását még az egyik legjobb módszernek, eszköznek tartom. Hazánkban a vegetáció osztályozásának táji léptékben szinte kizárólagosan elterjedt módja, hogy a felmérés (térképezés, leírás, dokumentálás) vagy egy már adott, kész kategóriarendszerrel indul, vagy a terepbejárások során szerzett tapasztalatok során látszólag utólag, de valójában a bejárások során, azzal egyidĘben készül el a kategóriarendszert. Az elsĘ esetben a kész rendszer esetleg korlátozott mértékben bĘvíthetĘ, a másodikban a rendszer alkalmazkodik a látottakhoz, de alig vagy egyáltalán nem rekonstruálható a kialakítás folyamata. A vegetáció jellemzése ezek után a már kialakított vegetációs egységek gyakran többszempontú jellemzésével válik teljessé. Tehát jogosan merülhet fel az a kérdés, miért már kész dobozokba soroljuk a növényzetet (STANDOVÁR

1995, 1996), illetve miért nem dokumentáljuk a vegetáció rendszerezésének folyamatát, lépéseit, miért maradnak a vegetáció modelljei implicitek (BARTHA 2000).

A vegetáció tipizálásának, leírásának, dokumentálásának, de szemléltetésének, pl.

térképezésének van egy másik oldala is. Ez az áttekinthetĘség, sĘt esetenként a praktikusság. Az egységes, egyszerre több szempontot figyelembe vevĘ rendszerek két út között választhatnak:

kevés, de kezelhetĘ számú vegetációs egység, jelentĘs információvesztés, vagy sok kategória, típus, kisebb információvesztés, de áttekinthetetlen, bonyolult rendszer (vö. ZLATNIK 1960, MAJER 1968, KIRÁLY 2001). Ez részben kikerülhetĘ, ha a vegetáció minden egyes foltjáról rövid leírást készítünk (KUN és MOLNÁR1999, BÖLÖNIés KIRÁLY 1999, KIRÁLY 2001).

Az elĘbbiekbĘl látható, hogy a növényzet mintázata, összetétele leírásának, bemutatásának számtalan módját kipróbálták már. Talán azt is ki lehet jelenteni, hogy ezek közül egyik sem jelenti azt, hogy minden esetben ez lenne a „legjobb” módszer. Fontos azt is hangsúlyozni, hogy ezek közül a módszerek közül hazánkban egyesek kitüntetett figyelmet kaptak, mások pedig alig használatosak. Mindezeket összevetve érdemesnek tĦnik a vegetáció leírásában több módszert párhuzamosan kipróbálni. Különösen hasznosnak vélem, ha ezek között olyanok is vannak, amelyek hazánkban nem vagy alig használatosak.

A következĘkben ennek megfelelĘen egy többszempontú elemzésre teszek kísérletet. Ez magába foglalja majd az irodalmi adatok alapján történĘ vegetáció-feltárást és a növényzet terepi felvételi adatokon alapuló, egy-egy kiragadott szempont szerinti leírását és értékelését. Ezután megvizsgálom, hogy lehetséges-e, illetve milyen eredményre vezet ezeknek a szempontoknak az együttes alkalmazására, összevetése.

63 Itt növényi közösség alatt tágan azt értem, hogy egy idĘben és egy helyen együtt léteznek a fajok.

IV.2. A Tési-fennsík flórája és vegetációja az irodalmi adatok tük rében