A TOLMÁCSOK JOGI HELYZETE A HAZAI SZABÁLYOKBAN

A TOLMÁCSOLÁS: EGYMÁSRAUTALTSÁG ÉS JOGBIZTONSÁG EGYÜTTESE

3. A TOLMÁCSOK JOGI HELYZETE A HAZAI SZABÁLYOKBAN

A tolmácsok jogállása több részjogosítványt foglal magában, tucatnyi jogágban, mintegy 200 jogszabályban szétszórva. Az a személyi kör, akikre ezek a magatartási szabályok kiterjednek, vala-mint a joganyag tartalmilag is igen vegyes. Ezt a heterogén szabálytömeget tartalmilag a következő csoportokra oszthatjuk fel:

(a) A tolmács végzettség megszerzése és igazolása. A Professzionális Fordításszolgáltatók Egyesülete, a Magyar Fordítók és Tolmácsok Egyesülete, valamint a Szabadúszó Fordítók és Tolmá-csok Egyesülete a mai kusza helyzethez képest egy decentralizált modellt javasol, és koncepciójának része a Magyar Hites Fordítók és Tolmácsok Névjegyzékének a létrehozása, vagyis a szakmai- szervezeti szabályok újjáalkotása. A 2017 szeptemberében kiadott, kétszáz oldalas szakmai javaslatukat nagyszabású felmérésre és alapos helyzetértékelésre építették, amelyből kiderül, hogy a bírósági, hatósági ügyekben tolmácsolók (hites tolmácsok) regiszterét az Igazságügy Minisztérium vezette 1949-ig, majd a Minisztertanács rendelete [4234/1949. (IX. 15.) MT rendelet] létrehozta és az IM felügyelete alá rendelte az Országos Fordító és Fordításhitelesítő Irodát. Ez a fordításhitelesítés teljes centralizációját jelentette, és megszüntette a hiteles fordítók és tolmácsok intézményét. Helyette jött létre a szakfordítók és tolmácsok nyilvántartása, és bevezették a részükre kérelem alapján kiadható igazolványokat. 2009-ben ért véget az önkormányzati jegyzők tolmácsokra vonatkozó nyilvántar-tási kötelezettsége, így a szakfordító- és tolmácsigazolványok kiállítására vonatkozó hatáskörük is.

A tolmácsok 2009. október 1. óta már nem kötelesek tolmácsigazolvány kiváltásával regisztráltatni magukat, így a hatósági tolmácsolási feladatok ellátásához elegendő, ha személyazonosításra alkal-mas okmánnyal rendelkeznek, bár az semmiféle információt nem tartalmaz nyelvismeretükre és

képzettségükre vonatkozóan. A tolmácsvizsga azonban kötelező, amelyet felsőoktatási képzéssel lehet megszerezni, a tolmácsot és szakfordítót is ide értve. A felelős miniszter rendelete rögzíti a vizs-gához szükséges jártasságot, a képzés rendjét.

(b) A tolmácsok kirendelése hatósági döntéssel (határozattal, végzéssel) történik, amely magában foglalhatja a belépési jogosultságot valamely hatósághoz, illetve intézménybe (például nyomozó szervhez, büntetés-végrehajtási intézménybe).

(c) A tolmács kiközvetítése, például rászoruló külföldieknek, vagy külföldön lévő polgárnak a konzuli segítség keretében, egyfajta kivétel a hatósági kirendeléshez képest. Ám bizonyos hely-zetekben, és ha nem finanszírozza a hatóság, a bíróság a tolmácsot, ez a megoldás lép a helyébe.

Alapjog és emberi jog gyakorlása érdekében elvileg állami költségen (kirendeléssel) kellene gondos-kodni a tolmácsolásról, amennyiben a jogalany erre rászorul (jövedelmi szegénység, fogva tartás, betegség, gyermekkor, üldözéstől való megalapozott félelem), de akad példa a konzuli eljárásban ezen alkotmányos elv következetlen alkalmazására.

(d) A tolmácsolási feladatok teljesítése idegen nyelv/jelnyelv/kisebbségi nyelv használa-tával. Aligha jogi feladat a tolmácsolás szakmai tartalmának meghatározása, így elég azt kiemel-ni, hogy az idegen nyelv, a magyarországi kisebbségek nyelvének és a jelnyelvnek a tolmácsolása differenciálatlan. A jelnyelv – az Alaptörvény H) cikke értelmében – állami védelmet élvez, mert a magyar kultúra része, míg a magyarországi nemzetiségeknek – az Alaptörvény XXIX. cikke alapján – joguk van az anyanyelvhasználathoz. A jelnyelv használatához való jogról tehát nincs szó, csak annak valamilyen (éves óraszámban meghatározott tolmácsolás igénybe vételét fedező) állami támogatásáról, a tolmácsok képzéséről, míg a nemzetiségek esetében egyéni és kollektív alapjogról.

Ehhez képest az idegen nyelvű kommunikációhoz való jog a hatósági, bírósági eljárásokban nem alapjog, csak ágazati eljárási szabályokban szerepel (például az ügyfél anyanyelvén vagy az általa értett nyelven való nyilatkozat, írásbeli válasz). Közvetett módon lehet csak alapjogként hivatkozni rá, különösen a diszkrimináció tilalma révén (az Alaptörvény XV. cikke tilalmazza az alapjogokban a nyelv szerinti megkülönböztetést) és a tisztességes eljáráshoz való jog elemeként (az Alaptörvény XXIV. cikke szerint ugyanis mindenkinek joga van ahhoz, hogy ügyeit a hatóságok részrehajlás nélkül, tisztességes módon és észszerű határidőn belül intézzék).

(e) A tolmács egyéb közreműködése a hatósági együttműködésben, a kommunikációban, mint a tolmácsolási feladatoktól alig elválasztható tevékenység jelenik meg, például segítségnyújtás fordítással, tájékoztatással.

(f) Jogaik jóhiszemű gyakorlása: általános kitételként jelenik meg, feltehetőleg annyiban nyomatékkal, hogy valamilyen hivatali minőségben eljárónak minősítik a tolmácsokat, ha a bíró-ságon, hatóságnál segítik a közhatalmi szerv munkáját. Így az igazmondás, a pontosság, a jogokkal visszaélés, a megkülönböztetés, a tisztességtelen előnyszerzés tilalma vagy a megvesztegethetőség, részrehajlás kizárása.

(g) Titoktartási kötelezettség, valamint a szükséges szakmai, protokolláris és etikai lyok érvényesítése: ezek a hivatásszerűen dolgozó tolmácsra vonatkoztatható magatartási szabá-lyok fokozatosan kiterjedtek a csak alkalomszerűen tolmácsként közreműködőkre is, azzal, hogy a tolmácsolás révén szerzett személyes adatok, illetéktelenek hozzáférésétől elzárt magán- és intéz-ményi információk (magántitkok, hivatási titkok) megőrzése határidő nélkül terheli a tolmácsot.

A szokásos viselkedési, eljárási és etikai szabályok ilyen széles körre kiterjesztése azzal a veszéllyel is járhat, hogy súlytalanná válnak, mivel a tartalmuk, alkalmazásuk, kikényszerítésük egyre gyengül.

(h) Díjazásuk: a hivatásszerűen végzett tolmácsolásért méltányos (a piaci viszonyokhoz és az elvégzett munka terjedelméhez, nehézségéhez igazodó) ellentételezés jár. Ez nem foglalja magá-ban a tolmács utazására, ellátására, a közterhekre vonatkozó kiadásokat, hacsak a felek valami-lyen átalányban, mindent magában foglaló árban nem állapodnak meg. A díjazás és költségtérítés számítása, előlegezése, megtérítése, teljesítése is a méltányosság és a számvitel, adózás szabályainak megfelelően kell, hogy történjen.

(i) Országos Névjegyzékbe vétel: jelenleg csak a jelnyelvi tolmácsoknak kötelező ilyen regiszt-rációba bekerülni, és az állami kirendelés, igénybevétel, térítés fix tarifája ezen alapszik.

(j) Továbbképzés: a tolmácsok, fordítók eredeti végzettségéhez képest és általánosságban is követelmény ismereteik karbantartása, ideértve a szaknyelvi ismeretek bővítését is.

(k) Szankcionálás: a büntetőjog és a közigazgatási jog is igen jelentős következményekkel fenyegeti a hamis (tartalmilag tudatosan megváltoztatott, elhallgatott) tolmácsolást, amelyet szándékosan követnek el, ideértve azt is, ha valaki a tolmácsot ilyen magatartásra kívánja ráven-ni (felbujtás). A gondatlanság, súlyos mulasztás nem tartozik ebbe a körbe, de a hatósági eljárás akadályozása már a célzat nélküli hanyagsággal (például késés, megjelenés elmulasztása révén) is megvalósulhat.

(l) Egyéb sajátos szabályok (pl. a HM vagy az ORFK tolmácsaira vonatkozó) a kirendelés, alkalmazandó jogviszony, díjazás miatt lehetnek jelentősek egy-egy esetben.

A fenti logikai csoportosítástól függetlenül, az 1. táblázatban megtalálható a magatartási sza -bá lyok rövid megnevezése és annak jogforrása.

1. táblázat. A tolmácsok jogállása a magyarországi jogszabályokban