5. fejezet - Környezetértékelés
5.3. A természeti erőforrások
Írta: dr. Bulla Miklós, Széchenyi István Egyetem, Győr
A természeti erőforrások fogalmát tágan értelmezzük. A földkéregben lévő ásványkincsek és fosszilis energiahordozók ugyanúgy részei a természeti erőforrásoknak, mint annak a lehetősége, hogy új élőlények jöhetnek létre, vagy a környezetnek az a képessége, hogy a szennyező anyagokat befogadja és elnyeli, ártalmatlanítja.
A természeti erőforrásokat sokféleképpen csoportosítják. Az egyszerűség kedvéért két alapvető csoportot célszerű megkülönböztetni, amint az alábbi táblázaton látható, bár a besorolás sokszor nem egyértelmű. A víz és a levegő ugyanis előfordulhat készletszerűen, de áramlásszerűen is.
A természeti erőforrások egy igen tág körének nincs piaca, így ára sem. Ebbe a csoportba tartozik például a tiszta levegő, vagy a sztratoszféra ózonrétege, stb. Közgazdasági értelemben az a fontos, hogy mennyire meghatározó a jelentőségük a termelés vagy a fogyasztás szempontjából.
5.2. táblázat - A természeti erőforrások osztályozása [Kerekes: A környezetgazdaságtan alapjai (2007)]
Nem megújuló (kimerülő) természeti erőforrások Megújuló természeti erőforrások
• fosszilis energiahordozók
• egyés ásványkincsek
Készlet (stock) típusú
• élő biomassza (hal, erdő, legelő stb.)
• szántóföld
Nem megújuló (kimerülő) természeti erőforrások Megújuló természeti erőforrások
• vízrendszer és légkör
Folyam (flow) típusú
• napfény, szél, geotermikus energia
5.3.1. A kimerülő (újra nem termelhető) természeti erőforrások
A kimerülő erőforrásokkal, mint például a szén-, a kőolaj- vagy az ércvagyonnal kapcsolatban felvetődik a kérdés, hogy most célszerűbb felhasználni, vagy inkább célszerű tartalékolni a jövőre. A kérdés még pontosabban az, hogy érdemes-e, és ha igen, milyen ütemben a vizsgált kimerülő természeti erőforrás gazdasági hasznosítása.
Amint azt a 5.4. ábra mutatja, hogy az ásványvagyonnak csak egy része ismert, és az ismert részből is csak az tartozik a készletbe, ami az adott fejlettségi szinten gazdaságosan kibányászható és feldolgozható.
Amennyiben a világpiaci nyersanyagárak magasak, nőnek a készletek.
5.4. ábra - Az ásványi nyersanyagvagyon osztályozása [Forrás: U.S. Bureau of Mines/U.S. Geological Survey: Mineral and coal resource and reserve categories.]
5.3.2. A kimerülő természeti erőforrások optimális használata
A kimerülő természeti erőforrások különböznek a közönséges javaktól, mégpedig abban, hogy korlátozott mennyiségben állnak rendelkezésre és abban, hogy nem újratermelhetőek. Ennek következtében a nem megújuló természeti erőforrás egységnyi mennyisége kitermelésének és felhasználásának van egy lehetőség költsége (opportunity cost), ami azzal az értékkel egyenlő, amit egy jövőbeni felhasználás esetén kaphatnánk, ha nem most, hanem csak később használnánk fel. (További részletek: Kerekes, 2007.)
5.3.3. Megújuló energiaforrások és optimális felhasználásuk
A megújuló és a kimerülő erőforrások közé igen nehéz éles határvonalat húzni, legalábbis ritkán beszélhetünk elvi korlátokról. A megújuló erőforrások, mint például az erdő,v agy a tó halállománya kimerülhetnek, és esetenként a kimerülő természeti erőforrás megújíthatóvá válhat, ha figyelembe vesszük a technikai fejlődés okozta meglepetéseket.
Míg a hagyományosan kimeríthetőnek tekintett erőforrások kimerülésének lelassításában az utóbbi évtizedekben komoly eredményeket értünk el, sajátos módon az egyébként megújulónak tekinthető olyan erőforrások, mint az esőerdők, vagy például a biológiai diverzitás megújuló-képessége, fenyegetetté váltak. Ez azért veszélyesebb, mint például a nyersanyag- vagy energiahiány, mert az azok által okozott katasztrófák néhány év vagy emberöltő alatt korrigálhatóak, míg a biodiverzitásban vagy az élőlények genetikai állományában bekövetkező károsodások elhárítása évmilliókat igényelne.
A biodiverzitás az emberiség számára alapvető fontosságú, mert [Kerekes, 2007]:
• A biodiverzitás biztosít olyan alapvető funkciókat az ökoszisztémákban, amelyek létfontosságúak ahhoz, hogy a Föld lakott maradhasson (szénciklus, vízkörforgás, talajvédelem, a felszín hőmérsékletének és mikroklímájának a szabályozása, stb.).
• A biodiverzitásnak esztétikai, tudományos, kulturális és más, pénzben nem mérhető, de általánosan elismert funkciója van.
• A biodiverzitás a forrása számos terméknek, köztük az élelmiszereknek, textilnyersanyagoknak, gyógyszereknek és vegyszereknek, és igen fontos információs bázis a biotechnológiák számára.
• A biodiverzitás a forrása a növény- és állattartás fajtagazdagságának és az új fajták létrehozásának.
• Az egyedisége és a változatos ökoszisztémák szépsége a forrása a rekreációnak és az ökoturizmusnak.
A környezeti értékek közül a legdinamikusabban változó a természeti erőforrások megítélése. A meg nem újuló természeti erőforrások értéke – amint láttuk – egyfelől a rendelkezésre álló készletekkel függ össze, másfelől viszont a társadalmi szükségletek kielégítésének módjával. Amíg a készletek csökkenése általában az adott készlet felértékelődéséhez vezet, ez nem szükségképpen érvényesül a gazdasági értékükben is konzekvensen. A társadalmi termelés ugyanis mindig egy sajátos alapanyag és energiastruktúrához kötődik, amely struktúrák igen markánsan váltják egymást (vaskorszak, műanyagkorszak, szénkorszak, kőolajkorszak, atomkorszak, az informatika korszaka stb.). Éppen az utóbbi időben jelentős változás figyelhető meg a fajlagos anyag- és energiaráfordítás területén is, amely szintén befolyásolja a nyersanyagok piaci értékét.
A meg nem újítható természeti erőforrásokkal kapcsolatosan ugyanakkor említést az azálláspont érdemel, amely tőketételként értékeli ezen természeti erőforrásokat, és mint ilyet, kvázi felélhetetlennek vagy csak nagyon szigorú szabályozás mellett hasznosíthatónak minősíti. A természeti erőforrásoknak ez az alaptőke-természete (és így az alaptőke felhasználásának a veszélye) azonban a társadalmi-politikai szférában nem érvényesül kellőképpen.
A megújuló természeti erőforrások esetében a teljes értékű (kvalitatív és kvantitatív) megújulás feltételrendszerének tisztázatlansága vagy figyelembe nem vétele jelent gondot. A környezetállapot-értékelés során ezt a kérdést komplex áttekintéssel volna szükséges kezelni, vagyis az értékelés során azt is számításba kellene venni, hogy az adott erőforrás ténylegesen milyen mértékben, módon, hatékonysággal és mekkora pótlólagos befektetésekkel vagy milyen kitermelés-dinamikai korlátokkal újítható meg.
Tudományos háttér szükséges tehát, amely magára a környezetre vonatkozó törvényszerűségeket tár fel, hogy ezeket tudja hasznosítani (alkalmazni) a környezetvédelem és erőforrás-felügyelet irányítása.
Környezettudomány* alkalmazására és fejlesztésére van tehát szükség, amely a természetes vagy ahhoz közeli állapotú, valamint a művi, épített környezet állapotváltozásait és társadalmi, gazdasági cselekvések kölcsönhatásait multidiszciplináris rendszerben képes áttekinteni.1
Újabb kérdés, hogy ezen közvetlen vagy közvetett érdekeltségű értékek és az ún. normatív értékek a közgazdasági, ill. a környezetgazdálkodási reálfolyamatokban milyen módon értelmezettek és érvényesítettek. A természeti környezet erőforrásainak és adottságainak készletként történő, közgazdasági értékelése elsősorban a
1az emberi tevékenység és a természetes és művi környezet kapcsolatának tudománya. Célja az életet befolyásoló külső tényezők antropogén változásainak nyomon követése és ezek gazdasági és szociális következményeinek feltárása. Alapvető feladata a környezetet ért hatások és az emberi tevékenység mértékének matematikai modellekkel történő összekapcsolása. A modellek alapján a környezeti károk előrejelezhetők, ill. meghatározhatók azok a műszaki és jogi követelmények, amelyek betartása esetén a környezetet ért terhelés meghatározott határérték alatt tartható. Íly módon a ~ megalapozza a kv.-et, eredményei elengedhetetlenek ahatékony kv. számára. – A ~ kutatási ter.-e kiterjed az összes földi szférára, így a légkörre, a litoszférára és természetesen a bioszférára. Ezeket azonban nem egymástól elszigetelve vizsgálja, hanem az egész környezetet összefüggéseiben szemléli, és nagy figyelmet szentel a különböző szférák közötti kölcsönhatások (pl. anyag- és energiacsere) kutatásának. Műveléséhez több klasszikus tud. ág módszereinek együttes alkalmazása szükséges.
nyersanyagokra, az energiahordozókra, az ún. meg nem újítható erőforrásokra terjedt ki. A természeti környezet egyéb tulajdonságainak készlet-, ill. vagyonértékelése az elmúlt évtized során fejlődött ki, és vált így – elvileg – lehetségessé tekintetbe vételük a gazdálkodás eredményességét mérő közgazdasági-társadalmi mutatókban.