II. Ön- és társszabályozás
5. Társszabályozás
5.7. A társszabályozás jövője
Bár a társszabályozás sok országban még gyerekcipőben jár, jelentősége napról napra nő.
Fejlődése az abban résztvevők, és részt venni kívánók interakcióján múlik, nekik kell meg-határozni a kulcsfontosságú strukturális és eljárási jellemzőket, amely az adott ország po-litikai, gazdasági és jogi kultúrájának megfelelően illeszkedik a működő, vagy éppen nem működő rendszerbe. A működés alapvető pillérei az érintettek, tehát az állam, a szakma és a társadalom megfelelő és méltányos részvétele, az anyagi és politikai függetlenség, a hatékony ellenőrzési és teljesítményértékelési mechanizmusok beépítése, a panaszkezelés és fellebbezés rugalmas ügyintézési feltételekkel történő ellátása.197
6. Összegzés: Az ön- és társszabályozás helye a jogrendszerben
A jogi szabályozás alapvető célja a társadalmi viszonyok alakítása. A jogalkotás ennek érdeké-ben jövőre vonatkozóan, absztrakt módon állapít meg magatartási szabályokat.
Megállapítható azonban, hogy a jogalkotás a társadalmi viszonyok alakításának nem ki-zárólagos módja. Egy másik, lehetséges út, ha a jogalkotó teret enged az ön- és társszabályo-zásnak; lehetővé teszi, hogy a szabályozás alanyai magukra nézve állapítsanak meg normákat, amelyekhez (állami) joghatás kapcsolódik. A külföldi példák összehasonlító elemzése segítsé-get nyújthat az ön- és társszabályozás helyének meghatározásához, nem hagyható figyelmen kívül, hogy mindig az adott társadalmi viszonyok, kultúra függvénye, hogy milyen mérték-ben van szükség állami adminisztrációra, illetve milyen mértékmérték-ben bízható a szabályozás a piaci szereplőkre. Egy kiegyensúlyozott jogrendszerben is szükség van a média függetlensé-gének megvalósításához a szakma által saját felelősségi körben kialakított önszabályozásra, amely hozzájárul ahhoz, hogy biztosítsák a szolgáltatások minőségét, speciális, értékalapú előírásokat alakítsanak ki és olyan garanciarendszert építsenek ki, amelyben ezeket a szabá-lyokat szakszerű módon betartják.
A jogalkotás kultúrát és minőséget „teremteni” nem tud, ez leginkább az etika feladata, de megalkothatja azokat a feltételeket, amelyek mellett az kialakulhat. Az állam szerepvállalása során mutatott önkorlátozás, háttérbe húzódás nem jelent szabályozatlanságot, csupán a ha-tósági jelleg visszaszorulását. Ez semmiképpen nem jelent felelőtlen döntést, a jogbiztonság vagy a professzionalizmus veszélybe sodrását, csupán az állam által bölcsen gyakorolt önkri-tikát, pontosabban: saját korlátainak a felismerését. Mindez egyidejűleg nyitást jelent a piac és a társadalom felé, amely a magasabb szintű szakmai ismeretek bevonásával egy átértékelt, egyszerűsített és várhatóan hatékony szabályozáshoz vezethet.
A fentiekben nyert következtetések és összehasonlító elemzést követően választ kell keresni a kérdésre: mikor alkalmazandó tehát az önszabályozás, azaz mikor alkalmasabb az önszabá-lyozás a jogi szabáönszabá-lyozásnál a társadalmi viszonyok rendezésére?
197 IRIS-tanulmány, 7.
II. Ön- és társszabályozás 73
Tiszta önszabályozás esetében, amikor a jogalanyok az államtól függetlenül döntenek (akár formális, akár informális keretek között) arról, hogy valamely szabályrendszert maguk-ra nézve kötelezőnek elfogadnak, ez a kérdés az állam számámaguk-ra nem merül fel. A tiszta önsza-bályozás ennyiben az állami szaönsza-bályozástól független; nincs tartalmi átfedés a két szabályozó szerep között.
Más a helyzet akkor, amikor az állam tudatosan „tartózkodik” egy terület szabályozásától, és teret enged az önszabályozásnak. A kérdést tehát úgy kell feltenni, hogy mikor tartózkod-jon az állam a szabályozástól, és bízza rá a kérdést az érintettek önszabályozására?
Álláspontunk szerint e kérdés megválaszolásakor az államnak több szempontot kell figye-lembe vennie.
1) Az első szempont a szubszidiaritás. A jogi szabályozás és az önszabályozás közötti mér-legelésnél is fontos rendező elv Occam borotvája;198 a több lehetséges jó megoldás közül az egyszerűbbet kell választani. A jogi szabályozásnál állandó „kísértés” az állam számára a túl-szabályozás veszélye, ezzel szemben az öntúl-szabályozás – mint azt az előnyök terén kiemeltük – rugalmasabb, hatékonyabb és közelebb van az érintettekhez. Ha tehát valamely tárgykör szabályozására egyformán alkalmas a jogi szabályozás és az önszabályozás, akkor az önszabá-lyozást érdemes előnyben részesíteni.
2) Az első szempontból az következik, hogy vizsgálni kell, hogy valóban egyformán alkal-mas-e az önszabályozás és az állami szabályozás a cél elérésére. A második szempont tehát az alkalmasság; alkalmas-e az önszabályozás a társadalmi viszony rendezésére.
Erre vonatkozóan általános ismérv aligha határozható meg. Mindig az adott szabályozási terület (ágazat) fejlettsége, piaci kultúrája, az érintettek száma és motivációja, valamint több más tényező alapján határozható meg, hogy az érintettek készek és képesek-e az önszabá-lyozás keretei között a szabályokat kialakítani, mennyire jelentkezik esetleg a fent említett
„szabályozási elfogultság”.
3) Az állam oldaláról nem hagyható figyelmen kívül, hogy az önszabályozás nem ve-szélyeztetheti az állam céljainak elérését, intézmény- és alapjogvédelmi kötelezettségeit.
Az államnak számos alkotmányos kötelezettsége van. E kötelezettségek teljesítése alól nem szabadulhat arra hivatkozással, hogy az adott terület szabályozását „kiengedte” a jog szabály-rendszeréből. A mérlegelésnél szükséges lehet akár azt is figyelembe venni, hogy az érintettek mennyire képesek az általuk megalkotott szabályokat betartani, betartatni. A végrehajtás ugyanis az önszabályozás területén az elfogultság és az állami szabályozáshoz képest szűkebb szankcionálási eszköztár miatt ellentmondásos lehet.
Azokban az esetekben tehát, amikor valamilyen alkotmányos kötelezettség köti az álla-mot, nem mondhat le teljes mértékben a jogi szabályozásról. Minél szorosabb az alkotmányos kötődése az államnak a tárgykörhöz, annál kevésbé van helye az önszabályozásnak.199 A har-madik szempont tehát az állam alkotmányos érdeke.
Következtetéseink szerint az a kérdés, hogy az adott tárgykörben a jogi szabályozást vagy az önszabályozást kell-e előnyben részesíteni, e három szempont segítségével dönthető el.
198 „Pluralitas non est ponenda sine necessitate” magyarul: „A sokaság szükségtelenül nem tételezendő”.
199 Gyakorlati példával megvilágítva: az állam nem bízhatja az önszabályozásra a rendvédelmet, még akkor sem, ha azt a lakosság is meg tudná szervezni, és ténylegesen alkalmasak is lennének az érintettek a rendvédelemre vonatkozó szabályok kialakítására (és ezáltal az első két szempont teljesülne). A rendvédelem ugyanis az állam alkotmányos kötelezettsége, alkotmányosan „nem kockáztathatja meg” ennek a tárgykörnek a kiengedését a jogi szabályozás alól.
III. Szabályozó hatóság − önálló szabályozó szerv 75