SZÍNHÁZ SZÍNHÁZ
niedZielsky kaTalin
niedZielsky kaTalin
fiak bálványát, a hírnévről elmélkedő művészt, a dalok mögött az igazi embert. Horváth Margit nagy odaadással keltette életre az idős Karádyt, a jellegzetes, összetéveszthetetlen hangot, a fiatal dívát Liszi Melinda szólaltatta meg. Frank Irma szalontulajdonos szerepét Babócsai Réka formál-ta markánsra. Kovács Frigyes Fenyves, a rámenős menedzser, majd a művésznőt hazatérésre agi-táló újságíró alakjában idézte a régi katonákat.
Tege Antal három igen különböző férfit játszott remekül: a kémfőnök Újszászyt (a nagy szerel-met), Egyedet (a felfedezőt) és a nem éppen gon-doskodó apa figuráját. Vozár M. Krisztián kiváló zongorajátékával emelte az előadás színvonalát.
A nagyszerű színpadképet, amelybe bevetítették Magyarországot és az egész huszadik századi európai történelmet, Egyed Zoltán díszlettervező
alkotta. Petrovszki Árpád jelmezei a fekete-fehér, jelen és múlt, valóság és álom ellentétét hangsú-lyozva illeszkedtek az összképhez.
John Steinbeck Egerek és emberek című szín-művét, az évad egyetlen nagy drámáját Pataki András rendezte. A november végi premier és több adventi előadás hirdette a szeretet, az em-berség erejét az embertelen, szeretet nélküli vi-lág megpróbáltatásaival szemben. A szívszorító, megrázó darab nemcsak szánalmat keltett a tör-ténet középpontjában álló Lennie, a szellemileg visszamaradott, gyermeklelkű óriás iránt, ha-nem az emberi kiszolgáltatottság veszélyeire és a gondoskodás, együttérzés fontosságára is figyel-meztetett. A legnagyobb ívű szerep George-nak jutott, aki még Lennie-t is elfogadta, csak hogy legyen valakije, majd inkább maga végzett vele, hogy megmentse a többiek haragjától.
Csomós Lajos remek alakítást nyúj-tott. Katkó Ferenc hiteles Lennie-jében a megfelelési igyekezet és a sze-retetéhség dominált. Az öreg Candyt Kovács Frigyes megrázóan ábrázolta, Curley feleségét Gubik Petra lendüle-tesen. Bartus Gyula mértéktartó Fő-nök volt, Curley figurájáért Szabó La-jos, Crooks-ért Gulyás Attila érdemelt kiemelést. Papp Gyula orgonista Max Reger D-moll Toccatájával, a templo-mi templo-misztikumot idéző orgonamuzsi-kával különleges hangulatot terem-tett, titokzatos magaslatokba emelte a színpadi cselekményeket. (…)
Az elmúlt évtizedek egyik leg-szebb előadása, rendkívül eredeti, magas művészi színvonalú, igazi ér-tékteremtő színház volt, ezért felejt-hetetlen marad a Bernarda Alba háza.
Béres László rendezésében és Bajnay Beáta koreográfiájával Federico Gar-cía Lorca megrendítő asszonysorsai – a hátborzongató, egyszerre szen-vedélyes és rejtélyes andalúz világ-ban – spanyol gitárra komponálva, flamencóban eltáncolva keltek életre, Európa és a nagyvilág rangos színpa-daira méltó alkotásként. A latin tem-peramentum, költőiség és kivételes szimbolika megjelenítéséhez nagy-szerű színpadi eszközöket találtak az alkotók a gitárzenében és a
flamen-cóban. A zsarnok Bernarda pokollá teszi lányai életét, attól fosztja meg őket, ami a lényegük, a szabadságuktól, a szerelmüktől, női mivoltuktól, s ezzel a pusztulásba, a halálba kergeti őket. A zsarnok özvegy, álszent és szívtelen anya szere-pét Kovács Edit nagy szakmai alázattal, drámai erővel alakította. Az idős María Josefa bonyo-lult figuráját, a szabadságvágy legabszurdabb kifejezőjét Nagy Erika játszotta meggyőzően.
Angustias alakjában Komáromi Anett hitelesen érzékeltette a lány emberi vonásait, kételyeit, csa-lódását. Az engedelmes Magdalenát Fehér Tí-mea személyesítette meg, a határozatlan Ameliát Tatár Bianka. Adela és Martirio komoly ellenfél, mindketten szerelmesek Pepébe. A legkisebb, a lázadó lány öngyilkosságba torkolló sorsát Tar-soly Krisztina játszotta hitelesen, megrázóan.
Liszi Melinda kiváló alakítást nyújtott a go-nosz, púpos nővér szerepében. Kara Tünde mint Poncia az igazmondó szolgáló és narrátor felada-tát látta el nagyszerűen. Béres László színpadra hozta Pepe Romanót, aki Lorca drámájában nem jelenik meg. Vadász Gábor jól alakította a hős-szerelmest, a latin dalost. A falu népe, a kórus/
tánckar is színpadra lépett a rendező jóvoltából, ellenpontozva a ház hangulatát, megtestesítve a népharagot. Bajnay Beáta koreográfiájában nem volt egyetlen „prózai” lépés, mozdulat sem, csak költői tánc. Oravecz Péter gitárművész nagy oda-adással zenélt, karmesterként belülről dirigálta az egész előadást. Székely László Kossuth-díjas díszlettervező Lorca ellentétekre építő költésze-tének megfelelő teret teremtett sajátos kriptájá-val, halálkatlanával. Bodnár Enikő jelmezei az
andalúz viselethez hűen fokozták a feszültséget.
Megnézzem? Kibírom? Vagy in-kább ne? Sokan kérdezik önmaguk-tól és másokönmaguk-tól. Pethő Sándor és Zelei Miklós Karkithemia című monodrá-máját mindenkinek látnia kell; annak is, aki közelről érintett, annak is, aki (még) nem, mert az előadás nemcsak a betegségről, hanem annál sokkal többről szól. Igen, nagyon megrendí-tő, felkavaró darab, de részvét, együtt-érzés, szenvedés és felszabadulás nélkül nincs katarzis! A legsúlyosabb kérdésre világít rá, amivel az ember valaha szembesülhet: élet vagy halál?
Vállalni a betegséggel, kezelésekkel járó szenvedéseket, vagy feladni, bú-csúzni? Van-e dolgunk még ebben a világban, vagy itt hagyhatjuk szeret-teinkre keresztként a hiányunkat?
Komoly színház, irodalom ilyen té-mákkal foglalkozik, ez a dolga. De itt még ennél is több történt: Kara Tün-de Jászai-díjas színművésznő saját sorsát vitte színpadra, a legnehezebb szerepet, önmagát játszotta, és ezzel nagy példával szolgált emberségből.
Minden szereplőtől rendkívüli kihí-vást, lelkierőt követelt a produkció, Tege Antal színművész rendezőként állt kolléganője mellé. A görög kar-ban nagyon szép éneklésével Galam-bos Hajnalka, Szente Éva és Csomós
SZÍNHÁZ SZÍNHÁZ
Csomós Lajos (George) és Katkó Ferenc (Lennie) megrázó jelenete.
Fotó: A-TEAM, Nyári Attila
Bicska Maxi szerepében Boronics Tamás meggyőző alakítást nyújtott.
Fotó: A-TEAM, Nyári Attila
niedZielsky kaTalin
niedZielsky kaTalin
Lajos erősítette a főszereplőt, a közönséget és az előadás színvonalát. Költői átirat a rettenetes be-tegségről, és valahányszor elszorult a szív meg a torok, megszólalt a zene, és átsegített a mély-pontokon. Karkithemia, a rák ősi görög istennő-je kéri fel táncra a színésznőt, aki nem utasítja el, csak időt kér. De nem azért, hogy bizonyos szerepeket még eljátszhasson, hanem azért, mert szeretteit, akik támogatták, nem akarta cserben hagyni, nekik nem akart még több fájdalmat okozni. Karkithemiát kezdetben gyűlölte, végül megtanulta tisztelni, rájött, addig tünetmentes, amíg képes vele megőrizni az együttműködést.
Egyed Zoltán díszlettervező üveg tárgyai, nej-lon és tüll függönyei a kiszolgáltatottságot és a légies lebegést érzékeltették. Kiss Kata változatos jelmezei a főszereplő egyéniségéhez illeszkedtek, szenvedéseinek stációit hangsúlyozták. Zenei munkatársként Király Péter emelte az előadás színvonalát. Az írás, a játék, a kibeszélés a leg-jobb terápia, segítség és megerősítés írónak, szí-nésznek és közönségnek. Ezért is látni kell az előadást!
A decemberi gödöllői ősbemutató után Bé-késcsabára némi késéssel, csak május 8-án futott be az Orient Expressz. A legendás hírű luxusvonat történetét, útvonalát, állomásait látványos szín-házi, cirkuszi revü, fantasztikus show keretében
kiváló zenészek, táncosok és énekesek idézték fel. Az öreg kontinenst átszelő nagy utazás so-rán életre kelt a 19. és 20. század történelme, megelevenedett az európai nemzetek kultúrá-ja, népzenéje. A gödöllői Művészetek Háza és a Jókai Színház közös produkcióját a Talamba Ütőegyüttessel, a Cimbaliband zenekarral, a Fricska Táncegyüttessel, Gubik Petrával, Szomor Györggyel és a teátrum táncosaival Fekete Péter állította színre. A Jászai-díjas rendező a trükkök és effektek elképesztő választékát vonultatta fel, a színház és a cirkusz összes elképzelhető tárházát bevetette. A szórakoztatáson túl kicsit elgondol-kodtatni is akarta a közönséget a zimonyi hídról, az első világháborúról, a híd szimbólumszerepé-ről. A kultúrákat, embereket összekötő kapocs mellett a sín is fontos jelkép volt a revüben, akár-csak a vonat, az indulás és az érkezés, a nekiru-gaszkodás, az újrakezdés szimbóluma. Szitha Miklós, Grünvald László és Unger Balázs vonat-zakatolást hűen visszaadó, magával ragadó zené-je a Talamba és a Cimbaliband tolmácsolásában kitűnő volt. Két órában, két felvonásban 21 jele-net: páratlan vállalkozás, amelyben óriásvetítőn a huszadik század elejének filmkockái peregtek, a Fricska produkciója a világszám akrobatika ha-tárait feszegette, és a néző csak ámult, bámult, kapkodta a fejét. Zalán Tibor, Szomor György
és Unger Balázs ütős dalszövegei, Egyed Zoltán díszlete, Papp Janó jelmezei, Moussa Ahmed és Darida Ildikó koreográfiája, a videóanimációs csapat teljesítménye megérdemli a kiemelést.
Az elemzésből kiolvasható, hogy a repertoárt mindenekelőtt meghatározó látvány, show, revü, vagyis a közönség kegyeit kereső, szórakoztató színház mellett még elkönyvelhetünk néhány további jókais erényt, eredményt. A bemutatók többsége nemcsak elkápráztatta a nézőket, ha-nem mélyebb tartalomról (maradandó értékek, emberi kapcsolatok, történelem, hazaszeretet, karrier) is elgondolkodtatta, erkölcsi mondan-dóval (emberség, tisztesség, együttérzés, emberi méltóság) is szolgált. (…)
A színház mint a térség meghatározó szelle-mi műhelye példaértékű a helyi hagyományok éltetésében (mesedarabok, néptánc), a
világ-irodalmi remekművek színrevitelében (Egerek és emberek, Koldusopera, A dzsungel könyve), a klasszikusok egyedi, különleges feldolgozásában (Bernarda Alba háza). Jól sáfárkodott a társulat a saját erőkkel, amikor a színészek szerzőként, rendezőként kaptak lehetőséget, és a nagyon egyedi, rendkívüli produkciók létrehozásával (Orient, Karkithemia) méltán vívta ki a közön-ség és a szakma elismerését. A mögöttünk lévő évad értékelését nem lenne igazságos lezárni a június elejétől zajló Csabai Nyár és a Szarvasi Vízi Színház (a hónap közepétől) programjai-nak említése nélkül. A kőszínházi évad után a show a szabadban és számos fesztiválon ország-szerte, valamint határainkon túl folytatódik; mi-közben az egész társulat, szakma és a közönség Kara Tünde életéért, felépüléséért, visszatérésé-ért imádkozik.
SZÍNHÁZ SZÍNHÁZ
Zene, tánc, látvány együtt világszínvonalon a káprázatos revüben. Fotó: jokaiszinhaz.hu Liszi Melinda és Tarsoly Krisztina, a két rivális nővér szerepében. Fotó: A-TEAM, Nyári Attila